Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-03-04 / 9. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE magát fentartani. Csak azok tudják ezt, akik mint vidéki szerkesztők lapokat csinálnak. Ebben az elhagyatott- ságában is azonban büszkén hivatkozhatott és hivatkozik a maga teljes függetlenségére, amely eltekintve a fen- tartott, vagy szubvenczionált lapoktól, mindenkitől függetlenül igyekezett és igyekszik a haza és főként a magyarság szent ügyét szolgálni. Ezt a függetlenséget alig hisszük, hogy valamelyik lap fel fogja áldozni csak azért, hogy egy pár czikk megírásától menekülhessen a szerkesztő. Mi a szervezkedés híresztelését csak kacsának tartjuk és nem hiszünk benne. Mert ez teljesen felesleges és czél- talan lenne. De ha mégis igaz lenne, úgy a magunk részéről kijelentjük, hogy lapunkat erre a czélra át nem adjuk. A függetlenségi eszmékhez való rendületlen ragaszkodásunk mellett ezután is a legnagyobb lelkesedéssel fogjuk szolgálni eddig követett politikai irányunkat, de nem behunyt szemekkel, hanem fen akarjuk es fen is fogjuk magunknak tartani a kritika jogát, amely elvitázhatlan joga, de kötelessége is a nyilvánosság ellenőrzése mellett működő újságírónak. Képviselőtestületi közgyűlés. Városunk képviselőtestülete vasárnap délelőtt rendkívüli közgyűlést tartott a városháza tanácstermében. Debreczeni István polgármester délelőtt 10 órakor az elnöki széket elfoglalván, üdvözölte a megjelent képviselő- testületi tagokat és napirend előtt melegen emlékezett meg a nemrég elhunyt Dr. Lucz Ignáczról, ki utóbbi időben nem volt ugyan tagja a képviselőtestületnek, de városunk közművelődési ügye iránt melegen érdeklődött és a kereskedelmi valamint az ipariskolai tanoncz- oktatás terén hervadhatatlan érdemeket szerzett, miért is indítványára a képviselőtestület Dr. Lúcz Ignácz elhaláNagykároly városa a török világban. Most, a mikor a vármegye székhelyének Szatmárra leendő áthelyezése tárgyában Szatmár városa részéről megindult a mozgalom és ebből folyólag a két szomszédos testvér- város. Szatmár és Nagykároly egymás ellen harczolnak és küzdenek érdekeik támogatására irt memorandumban, melyben minde- nik testvérváros történeti adatokkal is igyekszik bebizonyitani igazságát és a múltban való kétségbe vonhatatlan kuruczsáyait, aktuálisnak tartom Sárándy István „Történelmi rajz“-&bői Nagykároly városára vonatkozó tanuságos adatokat mostan leközölni, a mely mint tükör híven mutatja fel Nagykároly városát a török világban, hogy kuru- czosan viselte-e magát vagy nem ?! Hát biz ez régen történt, a borzalmak és megpróbáltatások idején, a török világban. A Duna-Tisza közén, a szerémi szandzsáktól fel Nógrád vármegyéig a tarfejü volt az Ur, mig a felvidéken a német sógorék itták a hegy levét. Csapni való náczió volt mind a kettő, hogy az Isten akárhová tegye őket. Az ember — teszem azt — estendén lefe- küvék ágyas házába, azzal a jámbor szándékkal hogy holnap korán kél, mikor egyszerre csak arra neszei, hogy ég a tető feje fölött. Más, nem ilyen kivert kutyának való lozása felett jegyzőkönyvben részvétét nyilvánította és erről özvegyét tudomásba helyezni rendelte. Égyidejiileg napirend előtt hejelentette hogy vármegyénk alispánjától nyert értesítés szerint a Nagykárolyi Kereskedelmi és Iparbank részvénytársaság a képviselőtestületben való képviseletével Irsik Ferencz igazgatósági tagot, a nagykárolyi status-quo izraelita hitközség pedig Rooz Móritz hitközségi tagot bízta meg s igy ezek be fognak hivatni. Ezután bemutattatott a belügyminiszternek az építési szabályrendelet módosítása ügyében kelt leirata. A belügyminiszter az építési szabályrendeleten eszközölt módosításokat helyben- hagyhatónak nem találta s igy jelen alakjában attól a megerősítést megtagadta. — A jogügyi, pénzügyi bizottság és a tanács javaslatára a képviselő- testület a belügyminiszter által kijelölt irányú módosításokat elfogadta és a szabályrendeleteket jóváhagyás végett felterjeszteni rendelte. Ezután tárgyalás alá vétetett a Nagykárolyi Kereskedelmi- és Iparbank részvénytársaság Széchenyi-utczai 35. nép- sorszámu telek kispiacz felőli oldalán a telekhez csatolandó utczaterület kártalanítási árának megállapítása kérdése s ezzel kapcsolatban Ujházy Mihály mi- kolai lakosnak ezen utczavonal szabályozása s a kártalanítási ár megállapítása tárgyában kelt kérvénye. Ugyanis egy jogerős képviselőtestületi határozat megállapította azt, hogy ha egy közjellegü épület emeltetik arra a telekre, akkor- az a kispiacz felől mintegy 7 méternyire kijöhet s az elfoglalandó uj terület 107'5 □ méter lenne. Ezzel szemben Ujházy hivatkozva arra, hogy az esetben, ha az uj épület igy kijebb építtetik az ő épülete értékében veszíteni fog, tehát ő a város ellen kártérítési keresettel fog fellépni, kéri, hogy a terület ne engedtessék át, de ha mégis átengedtetik, kérjen a város érte 20,000 koronát. Az építészeti, pénz- és jogügyi bizottság valamint a tanács javaslata az volt, hogy a terület engedtessék át □ méterenként 30 koronáért úgy, hogy a bank az összes asphaltáthelyezési költséget köteles legyen fizetni, az Ujházy által netán indítandó kártérítési per következményeiért pedig a szavatosságot a bank vállalja magára. Ujházy azt is kérte, hogy ezen kérdésnél a bank részvényesei fel ne szólalhassanak s ne szavazhassanak. Ezzel szemben a polgármester egy idevonatkozó belügyminiszteri rendeletre hivatkozva kijelentette, hogy az utóbbi kérelem nem bir alappal, mert ily esetben csakis az igazgatósági és felügyelő- bizottsági tagok tekinthetők oly érdekelteknek, akik nem szavazhatnak. Ezután Kacsó Károly képviselőtestületi tág szólalt fel s a határozati javaslatot azon módosítással ajánlotta elfogadásra, hogy a kisajátítási vételár □ méterenként 50 koronában állapíttassák meg. Csipkés András képviselőtestületi tag amellett érvelt, hogy a város a területet egyáltalán ne engedje át, ha pedig mégis ad a város területet, csak 5 méter hosszú területet adjon ezt is □ méterenként 50 koronájával. Ezután Dr. Adler Adolf képviselőtestületi tag utalva arra a sok jó akaratra, melylyel ez a kérdés több oldalról találkozott s hogy úgy látszik nem óhajtják miszerint a város egy impozáns épülettel gazdagodjék, a bank igazgatósága nevében és megbízásából kijelentette, hogy a bank semmiféle te- rületnagyobbitást nem kér és el nem fogad, kéri az ügyet a napirendről levenni, mert a bank csak azt kéri, hogy , az építési engedélyt a már megállapítva levő szabályozási vonalak betartása mellett adják ki. Egyúttal benyújtotta az iránt a kérvényt a polgármesterhez. A közgyűlés ezen bejelentés folytán az egész ügyet a napirendről levette. Tárgyalás alá vétetett ezután Lúcz Berta férj. Bukovszky Péterné kérelme I Deák Ferencz téri 16 népsorszámu félidőben, az ember tüzet kiált, vizes csebret ragad, most pedig elkezd hümmögni, fejét vakarni, a fogasra akasztott mente gomblyán eltalálni, hogy ki jött ilyen kései vendégnek, a török-e vagy a német. Ha a török csinált magának ilyen embertelen illuminacziót: mindenek előtt háza népét igyekszik jól elrejteni, ha a német „sógor“ jött ilyen szörnyű brachiummal: kincses marháit teszi elsőbbet dugaszba. Török és német között egyébbiránt nem igen volt külömbség, legfeljebb annyi, hogy az egyik a testi ruha öblösebb részére olvastatta le a huszonötöt szivreható mogyorófa beszéddel, a másik ugyanazt talpára vezette a magyarnak s az úgy meggyalázottak egyik része lefekvéskor, a másik része felkeléskor szidta a Pontiusát ennek a neki bődült világnak. Nemes Nagykároly városát a boldogok városának nevezték ezekben az időkben. Nem volt állandó tanyája sem a németnek sem a töröknek, nem volt behódolt város, mint Szatmár városa, a mi sokat jelentett. Távol Kecskeméten vagy Debreczenben úgy beszéltek hát róla, mint a boldogság, a zavartalan örömök kútfejéről. S igy tekintélyes távolságból csakugyan boldogoknak tetszettek a károlyiak, ám ha közelebbről nézzük a kör- nyül állásokat, azonnal észre veszszük, hogy ennek a boldogságnak is volt egy némely szépség hibája. Ott volt a bibi, hogy közel esett hozzá Szatmár vára is, Nagy-Várad hírneves erőssége is. Szatmáron a német volt az ur, a várban gróf Stáhrémburg Ottó uhlanus kapitány parancsolt, Váradon pedig az emberséges Szkender bég szívta a finom muskotályt illatos meggyfa pipaszárból. Ha most már a derék Szkender bégnek kifogyott magtárából a búza, csauszai lábáról lerothadt a csizma, nagy szorultságában azonnal a károlyiakra esett tekintete. Lóra ült s feles számú hadával el — bekoczogott Nagykárolyba, ahol is megállapodván a Nagy- piacztéren, az összecsődült sokadalomban ilyes forma épületes beszédeit tartott: „Nagyrabecsült náczió m ! Kutyául vagyunk amoda át Nagy-Váradon. Kétféle jónk hiányzik : a búza, meg a csizma. Ne terheltessetek azért a búzának nevezett Isten áldásából háromszáz szekérre valót számunkra azonnal összehordani. A csizmából ne legyen ezúttal több ezer párnál, de ez aztán egy szálig meg legyen, mert karóba huzatlak benneteket szerelmetes testvéreim, hogy a ragya verje meg az ocsmány pofátokat.“ A megrémült szenátorok — ugyan mit tehettek volna egyebet? élükön a főbíróval bejárták a várost, közadakozásra szólitván fel a szörnyüködő polgárokat. Mikor aztán meg volt a búza s a csizmában sem volt hiányosság, Szkender bég megtörülte szemét, száját s áldást, békességet kívánt, hazako- czogott Nagy-Váradra. Ám hírét vette ennek a sikerült kirándu-
