Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-12-23 / 51. szám
4 A családi kör tagjainak egymás iránt való szeretete kizárja azt a lehetőséget, hogy ama szeretet önzővé váljék, hogy az csak a szorosabb értelemben vett családtagok iránt tápláltassék. Nem képzelhető, hogy az a családapa, vagy családanya, ki övéihez, hozzátartozóihoz a leggyöngédebb szeretettel viseltetik, idegenekkel, más család tagjaival szemben az igazsággal és jogossággal össze nem egyeztethető viselkedést tanúsítson, vagy cselekedetet kövessen el. Aki önzéstelenül szereti családját s annak boldogulását csakis az igaz szeretetből kifolyólag kívánja előmozdítani, lehetetlen, hogy a családi körén kivid élő embertársaival, a nagy társadalom tagjaival szemben is kellő becsüléssel és tiszteletteljes szeretettel ne viseltessék. Hála a Gondviselésnek, nem ideális fogalom az ily szép egyetértésben és megelégedésben élő család, melynek tagjait a boldogító szeretet ringatja ölén s vezérli az élet utjain. De fájdalom nem sok családot találunk ilyet. Sokkal, de sokkal több az oly család, melynél az elégedetlenség, zúgolódás, perpatvar napirenden van, hol egyetértésről szó sincs, hol a férj nejével s a nő férjével szemben őszinte szeretetet és becsülést nem tanúsít; figyelemmel, gyöngédséggel, kímélettel nem viseltetik, sőt sértő és elkeseredést okozó kifejezésekkel illetik egymást. Hát beszélhetünk-e itt családi boldogságról, lehet-e itt szó gyermeknevelésről oly értelemben, miként az a szülőknek kötelessége volna? Nem, ily családban a jó gyermek- nevelés ki van zárva. A gyermekek, a midőn látják és tapasztalják a szülőik közötti egyenetlenséget, hasonló érzület fogamzik meg kebleikben egymás iránt is t. i. testvéreikkel szemben. A szülőik, testvéreik iránti tisztelet és szeretet nemhogy gyarapodnék sziveikben, de a rut önzés és roszra való hajlam fejlődik ki inkább, mert látják a példát szülőiktől. A viszálykodás, a szeretet hiánya, a gyermekek nevelésének elhanyagolása vagy helytelen irányban való vezetése és rósz példaadás okozza igen gyakran a társadalmi jogrend megzavarását, büntetendő cselekmények elkövetését. A mindennapi »életben hány, de hány eset fordul elő, hogy a családapa keresménye nem elegendő családtagjai szükségleteinek kielégítésére s a miatt a nö és gyermekek zúgolódnak, békét- lenkednek s elkeserítő szemrehányásokkal illetik a családapát, aki keserűségében aztán megfeledkezik magáról s nem tekinti azt a kölömbséget, ami az enyém és tied között van, sikkasztásra vagy lopásra, csalásra vetemedik, csakhogy családjának igényeit kielégíthesse s a békét helyreállítsa. Hát az ily meg nem engedett utón való eljárást, mely nemcsak a családfőre, de az egyes családtagokra nézve is örökre megbélyegző szégyenfoltot vet, nem-e a szeretet hiánya okozta? Erre a kérdésre is csak igen-nel felelhetünk. Mert ha a jelentkező szükség úgy a családfőt, mint a családtagokat az egymás iránti szeretettől vértezve találja, lehetetlen, hogy ama szükségnek bűnös cselekedet elkövetésére elegendő kényszerítő ereje lenne. A szeretet a szükséget enyhítené, annak élét elvenné s módot mutatna arra, hogy az ne gyors és határozott követeléssel lépjen tel, hanem mérsékeltebb alakban s mindaddig halasztást engedélyezve, inig lehetséges lenne a megengedett utakon való kiegyenlítés. Hány elszomorító esetről adnak hirt az újságok, hogy rut anyagi érdek miatt a testvér testvér ellen, gyermek apja, vagy anyja ellen emeli fel a gyilkoló fegyvert, csakhogy minél gyorsabban vagyonhoz juthasson s magának köny- nyebb megélhetést, kényelmesebb életet biztosíthasson. A jelenleg is bírósági tárgyalás alatt álló szabadkai bűneset bizonyára nem történt volna meg, ha az orgyilkosság áldozatául esett anya oly benső szeretetteljes viszonyban lett volna leányáNAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE val, mint amily viszonynak anya és leánya között lennie kellett volna. Minden jobb érzésű ember megborzad ily esetnek csak hallására is s csaknem érthetetlennek tartja, hogy miként is lehetséges valakinek minden emberi jó érzésből annyira kivetkőzni! Sajnos, még a büntető hatalom harcza is sikertelen, a legszigorúbb büntetés sem szolgál elrettentő például, mert az ily esetek ismétlődése elég gyakori. Nem szorul bizonyításra, hogy amit a büntető hatalom megszüntetni nem tud, azt megszüntetheti a családi körben nyert nevelés, a szülőknek nemes példaadása, a gyermekek fogékony kebleiben a szeretet ápolása és folytonos fejleszlése úgy a családtagokkal, mint a nagy társadalom minden egyes tagjával szemben. Az általános szeretetet kell tehát ápolnunk folyton-folyvást, mert csak az tehet boldoggá és megelégedetté, figyelmeztetve lépten-nyomon arra, hogy egész életünkben csak az igazság utján haladjunk. N. G. Izgalmas megyegyülés. Szatmárvármegye törvényhatósága f. hó 21-én d. e. dr. Falussy Árpád főispán elnöklésével rendkívüli közgyűlést tartott. A megyebizottság tagjai ezúttal' feltűnően csekély számban jeientek meg, amit értünk a vidékiek részéről, kiket bizonyára a kedvezőtlen idő tartott távol, de nem értjük a helyben lakók részéről, akik a közügyek iránt mégis csak nagyobb érdeklődést tanúsíthatnának. A gyűlésen egyébiránt izgalmas jelenetekben sem volt hiány, sőt ami csak ritkán szokott előfordulni, egyik bizottsági tagnak hazafiatlan elszólása nagy zaj közepette elnöki szó megvonást is vont maga után. Tudósításunkat a gyűlés lefolyásáról a következőkben adjuk: Elnöki üdvözlés után Kende Zsigmond interpellácziót intézett az alispánhoz, hogy ban nyilvánul mindenfelé. Egy villanyos kocsi hátulsó perronján pl. épen 10 felírás van. A másfajta felírások is nagyon kedves szokás s ha jó helyen vannak alkalmazva, igazán kedélyessé, otthoniassá teszik a helyiséget. Az Auerbach pinczét pl. csak megnézi minden müveit ember, aki valaha Faustot olvasta, — de az élelmes tulajdonos gondoskodik azután róla, hogy kiki újra szívesen jöjjön az ő több mázsás X lábú massiv tölgyfa-asztalai mellé. Ott áll még a hires hordó is, melyen a két misztikus vendég lovagolt s ott az első Faust-kiadás láncra függesztett példánya. Ez is egyik büszkesége a bennszülöttnek, aki általában roppant nagyra becsül mindent, ami könyv s ami annak előállításához tartozik. Röviden csak könyvesnek nevez mindenkit, aki ahhoz munkával járul, — az Írótól a betűszedőn és nyomdászon keresztül a kolportőrig. Ez mind a könyvhöz tartozik, épugy mint a zenéhez az utolsó orgonanyomó, csakúgy, mint Nikisch Arthur. A fogalmaknak e nagy kitágítása okozza azután, hogy Lipcsében, aki nem könyv- kereskedő, az muzsikus. A mi ügyvivőnk — az osztrák-magyar konzul — szintén könyvkereskedő, mert hát, szegény, nem muzsikus. Külön látványosság a térzene. Épen olyan, mint otthon a népgyülés. A katonabanda kiáll az Ágoston-tér közepére s a tömeg, elegáns közönség, mozdulatlanul áll. Öreg urak — hallócsővel élvezik a zenét! Emberek, akik csak átmenni szándékoztak a forgalmas téren, befurakodnak a tömegbe, állnak és hallgatnak. A zene pedig rendületlen ; ha megkezdi a Tatárjárást, egy felvonást lejátszik egy szuszra. ..................................Hajh! De más térzenét láttam egyszer a római piazza Colo- nián. Igazán, hogy .láttam“. Ott a népzaj, a tulhangos beszéd, az utcza lármája teljesen agyonkiabálja a zenét............................ Ám a komoly germán alaposan csinálja minden dolgát. Komolyan veszi a mulatságát is. Pedáns elmerüléssel bámulja a szépművészeti múzeumban Michel Angelo (aki bizony, Isten után, de Shakespeare előtt legtöbbet alkotott) remekeit, Mózesét, Dávidját — itt! Persze élethü imitáczióban ! Egy egész külön teremben az Odyssea van megrögzitve — egy szál ironnal. A rajzok igazi műremekek, de annál bosszantóbb a felírás: fölötte „Odysseus Nausikaa oltalmát kéri“, alatta: „Odysseus VI. 127“. (!) A modern festőmüvészetet képviseli egy festmény. Gzime: Venus. Hirtelenszőke, ha- jadonfejü hölgy, tórdigérő zsemlyeszinü estiköpeny, alatta uszályos ruha, toll-legyező, gyűrűk, nyakában lánczon kis aranykereszt. Vénusz! Az architektúra csodája ellenben a „népek csatájának emlékműve. Gyönyörű egy | építmény lesz — 1913-ban. Még csak fele kész. Minden boltban ki \an állítva a modellje s minden művész sóvárog valamit dolgoztatni rajta! A mi halászbástyánk csinos kis szalon-nipp hozzá képest. A népek csatájának nagy idejéből különben is kultuszt űznek. Napoleon az egyetlen franczia, kinek nagyságát elismerik. Még szeretik is. Szeretik — mert legyőzték ! S evvel jutok................ad fortissimum virum. Ez és legfőképen ez az, amit legjobban lehet is, kell is eltanulnia a magyar finak a német ifjúságtól. A határtalan, majdnem kíméletlen, izzó sovinizmus! Odahaza tiz év alatt nem erősödik oly szilárddá lelkűnkben a 48-as függetlenségi eszméhez való ragaszkodás, mint itt a távol idegenben, hol szivszoritó fájdalommal tapasztaljuk, hogy azt se tudják, van-e a világon Magyarország. S aki már tudná is, az se hiszi el, hogy Magyarország magyar ország. Minden nemzet legfőbb exponense az uralkodója. Erről ismerik először. S amilyen nagy tisztelettel emlegetik Ferencz József osztrák császárt, olyan ismeretlen tényező a magyar király. Puszta czime a császárnak. Egyforma a Galiczia, Lodoméria, Ráma királya czimekkel. Teljesen önállóvá s függetlenné kell lennünk, hogy tiszteltté tegyük királyunkat. S benne és általa magunkat! ............................ Kik odahaza boldogan ün nepeltek, fogadjátok szives üdvözletét a lipcsei számüzöttnek......................
