Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)
1909-02-04 / 5. szám
a függetlenségi párt elveszítette talaját és a nemzet bizalma elfordult tőle, bizony csak jámbor óhajtás marad ez, amit bizonyítanak az időközi választások, hol a függetlenségi párt lobogója mindenkor győztesen kerül ki a küzdelemből s igy legutóbb Debreczen- ben is, ahol fényes győzelmet arattak a függetlenségi eszmék nem kisebb úrral, mint Debreczen város volt főispánjával szemben is! És ha tényleg elkövetkeznék az az eset, hogy az önálló bank kérdésében a függetlenségi párt kívánsága nem teljesülne, Magyarországon ismét egy beláthatatlan következményekkel bíró politikai helyzet állana elő, amit bizonyára még azok sem óhajtanak, akik a mai kormány fejét követelik. Mert a függetlenségi eszme még ma is oly erősen él szivünkben, hogy egy uj választás esetén is megint csak vissza- küldenök a parlamentbe azokat, akik még hangosabban fogják követelni a magyar nemzeti bankot s akkor vagy teljesül a nemzet kívánsága, vagy pedig jöhetnek ismét Kristóffy és huszárjai, készen találnak bennünket. De a bank kérdésében nem engedünk, azt meg kell valósítanunk most, amikor a nemzet oly fényesen igazolja a függetlenségi párt magatartásával való együttérzését! A mi igazságunk. — A nagykárolyi székhely pártjának Emlékirata. — (Folytatás.) II. Ezekben előadván a kérdés történeti részét, áttérhetünk az ügy érdemére s ennek keretében annak tárgyalására, vájjon a politikai, közigazgatási, pénzügyi, közlekedési érdekek igénylik-e a székhelynek Szatmárra való áthelyezését, vagy pedig annak Nagykárolyban való meghagyása mellett harczol- nak? Mielőtt azonban e kérdéssel részletesen foglalkoznánk, mindenek előtt le kell számolnunk a szatmári emlékiraton vörös fonalMégis mindég oda vágyom, Oda vágyom pihenni, Talán ott még tudnék néha Álmodozni, feledni. II. Mindkét szemem könybe lábad Amikor rád gondolok. Nagyot vétettem ellened, Tudom meg sem bocsájtod, Másnak adtam a szivemet, Másé lett a szerelmem, Pedig tudom a hogyan' te, Oly igazán senki nem szeret engem. III. Ne nézz reám szép barna szemeddel, Hisz már úgy sem birok a szivemmel. Sem éjjelem, sem nappalom nincsen, Ha nem szeretsz ne csalogass engem. Jobb lett volna soh’se látnom téged, Nyugta lenne mostan a lelkemnek. Te vetted el, adjad vissza nekem, Szeress engem, áldjon meg az Isten. Tarcsynski Kázmér. ként keresztülhúzódó s a felületes szemlélő előtt némi hangulatkeltésre talán alkalmasnak mutatkozó azon két ténynyel, hogy Szatmárnémeti nagyobb lélekszámú város Nagykárolynál és hogy geográfiái fekvése miatt több joga van a vármegyei székhelyhez, mint Nagykárolynak. Azt a tételt, hogy valamely közigazgatási í körzet csak a területén levő legnagyobb városból volna helyesen igazgatható, sem az elmélet, sem a gyakorlat nem ismeri. De nem is ismerheti, mert hiszen a közigazgatás jósága független attól, hogy szálai mily lélekszámú helyen futnak össze. A nagyobb lakosságú városnak, Szatmárnak, lehet azért specziális érdeke, hogy vármegyei központ legyen, de ebből még nem következik, hogy ez a vármegyének is érdeke legyen. Már pedig a kérdés első sorban nem a kormányzó hatóság székhelyéül szolgáló város, hanem a kormányozott vármegye szempontjából döntendő el. A gyakorlat sem szól amellett, hogy a székhelynek a vármegye területén levő legnagyobb városban kell lenni, mert az ország 63 vármegyei törvényhatósága közül Szatmár- vármegyén kívül még 20 olyan vármegye van, ahol a székhely nem a legnagyobb lélekszámú városban van. Ennélfogva a városok lélekszámú abszolúte nem bir befolyással azon kérdés eldöntésére, melyik legyen a vármegye hatóságainak székhelye. De magában véve nem bir ilyen fontossággal a geográfiái központiság sem, mert eltekintve attól, hogy olyan kikerekités, amely szerint a vármegye székhelye a vármegye minden részének központjában legyen, gya- ; korlatilag sehol meg nem valósitható, a lényeg nem a mértani központiságon, hanem a minden oldalról való megközelithetöségen fekszik. Ha nem resteljük a fáradságot és sorba végig tekintjük az ország 63 vármegyéjének térképét, azt tapasztaljuk, hogy mindössze 18 olyan vármegyét találunk, ahol a vármegyei székhely annyira-amennyire geográfiái központja a vármegyének. Ezek: Árva, Baranya, Bihar, Borsod, Brassó, Gsik, Fehér, Győr, Hont, Kolozs, Komárom, Liptó, Szabolcs, Szolnokdoboka, Tordaaranyos, Udvarhely, Ugocsa és Ung. A többi vármegyékben a helyzet többé-kevésbbé ugyanaz, mint Szatmárban, sőt sok vármegyében, mint pél- \ dául Abaujtorna, Arad, Békés, Bereg, Csanád, I Csongrád, Fogaras, Jász-Nagy-Kun-Szolnok, Krassószörény, Nagyküküllő, Pozsony, Torna, Veszprém stb. a vármegyei székhelyek fekvése még sokkal központon ki vülíebb, mint Nagykároly fekvése Szatmárvármegyében. E kérdésnél ismételjük, a lényeg nem azon nyugszik, hogy hol van a mértanilag kiczirkalmázott központ, hanem azon, hogy a székhely a vármegye minden pontjáról egyformán megközelíthető legyen és figyelembe véve az egyre fokozódó vasúti közlekedést, fővonalon feküdjék. E tekintetben Nagykároly helyzete semmi kívánni valót sem hagy fel és hasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint akárhány más megyei székhelyé. Ha tehát azon nagyszámú vármegyék legnagyobb részében, ahol részint nem a legnagyobb városban van a székhely, részint központon kívül fekszik, részint — és ez a legfontosabb — csak nagy bajjal, költséggel és időmulasztással megközelíthető, soha mozgalom meg nem indult abban az irányban, hogy a székhely a nagyobb városba, a geo- í gráfiai központba, vagy legalább könnyebben, | olcsóbban és gyorsabban megközelíthető helyre tétessék át: úgy egész bizonyossággal levonhatjuk azt a következtetést, hogy a vármegyei székhelynek a legnagyobb városhoz s a geográfiái központhoz kötése nem egyéb üres frázisnál, amely Szatmárvármegye esetében annyival is inkább semmitmondó, mert ismételjük s alább még bővebben is kimutatjuk, hogy a megközelithetőség szempontjából Nagykároly helyzete ma már kitűnőnek mondható, de mindenesetre éppen olyan jó, mint Szatmáré. III. Politikai rész. Amint Szatmárvármegye törvényhatósági \ bizottságának fentebb idézett, 1874. február NAGYKÁROLY ES VIDÉKÉ 26-án hozott határozatában helyesen és bölcsen kiemelve van : a székhelykérdés nem a kicsinyes helyiérdekek, nem a versengő városok lélekszáma, de nem is a kiczirkal- mazott mértani központiság, hanem bizonyos magasabb szempontok alapján vizsgálandó és döntendő él, amelyek között leglényegesebbek az állampolitika szempontjai. Arra a kérdésre, hogy a magyar állampolitika tekintetei kívánatossá teszik-e Szatmárvármegye székhelyének a vármegye területéről, Nagykárolyból egy idegen törvény- hatóság területére, Szatmárnémeti szab. kir. városba való áthelyezését? nemcsak a leghatározottabb nemmel kell felelnünk, de egyenesen ki kell jelentenünk, hogy magyar nemzeti szempontból éppen Szatmárvármegyében valóságos szerencsétlenség volna a státusquo megváltoztatásával Szatmár városát tenni megyei székhelylyé. Érezzük a kijelentésünk nagy súlyát, kötelességünknek tartjuk tehát ezt megfelelően meg is indokolni. Ma a vármegye testéhez tartozó székhelyen Nagykároly városában majdnem 100 megyebizottsági tag, az egész képviseletnek csaknem egy hatodrésze lakik. Ez a rendíthetetlen magyarságu, törhetetlen hazafiasságu csoport évszázados tradiczióinál fogva cégesrégi időktől kezdve, szivben-lelekben össze van forrva a vármegyével; önzetlenül, élénken, áldozatkészen vesz részt a vármegye közéletében és hogy milyen erő kifejtésére képes, azt fényesen tanúsítja a 3 év előtti nemzeti ellenállás korszaka, amidőn e város megyebizottsági tagjaira támaszkodva küzdötte meg Szatmárvármegye közönsége dicső harczát. A képviselőválasztói jog kiterjesztése természetszerűleg maga után fogja vonni a vármegyei képviselet választói körének kiszélesítését is. Politikai szempontból ez lehet közömbös az ország szinmagyar vármegyéiben, de nem közömbös a csak 64°/0-Ímii magyar és 32°/0-fian oláh Szatmárvármegyében, ahol a választói jog kiterjesztése után számot kell vetni annak nemcsak lehetőségével, de valószínűségével is, hogy a jelenleg elenyésző csekély számánál fogva teljes passzivitásban levő oláhság számban meggyarapodva a nemzetellenes akczió terére lép a vármegye gyüléstermóben is. A nagykárolyi székhely e támadás ellen mindenkor biztos védelmet nyújt a magyar nemzeti érdekeknek, mert a választói jog kiterjesztésével Nagykároly képviseletének száma is emelkedni fog és a székhelyen helybenlakú szinmagyar bizottsági tagok mindenkor készséggel fogják alkotni azt a falánkszot, amely körül a vármegye egész magyarsága tömörülhet; e város független polgárai mindenkor tevékeny részesei lesznek az önkormányzati életnek, éber figyelői és ellenőrzői a központi közigazgatásnak. A székhelynek Szatmárra áthelyezése esetén teljesen ellenkezőleg alakul ki a jövő képe. Kisebb részben amiatt is, mert a nagy Szatmárnémeti szab. kir. városnak — amint alább statisztikai adatokkal is ki fogjuk mutatni — jelentékenyen kisebb a magyarositó ereje, mint a csekélyebb lélekszámú rend. tan. városnak Nagykárolynak, nagyobb részben és különösen azonban azért, mivel az önáiiu ív/. hatóságot képező Szatmár város polgárai az 1886. évi XXI-ik t.-cz. értelmében csak elenyésző kis számban lehetvén Szatmárvármegye törvényhatóságának bizottsági tagjai: nem lesz olyan csapat, amely körül a vármegye magyarsága csoportosulhasson, hiányozni fog az a 100 bizottsági tag, aki helybenlakásánál fogva mindenkor teljes biztonságot nyújt minden nemzetellenes akczió és meglepetés ellen; hiányzani fog a vármegye pereferiáit a központi igazgatással összekötő, figyelő, mindenkor helytálló és ellenőrző elem. • Nem szükséges bővebben magyarázni, hogy ezek a hiányok pótolhatatlanok, következményeik nemzeti szempontból nemcsak károsak, de egyenesen vészesek s idővel a magyarság szupremácziájának megdöntésére vezethetnek Szatmárvármegyében.
