Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-07-15 / 28. szám

5 szúrta Bordás Demeter kéményseprőmestert, ki annak következtében 9 nap múlva meg­halt, múlt hó 25-én állott bírái előtt a szat­mári törvényszéken, amikor is igen nagy ér­deklődés mellett tartották meg a két napig húzódó főtárgyalást, melynek eredménye- képen a törvényszék Kardos Samu dr. védő­beszéde után vádlottat az erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testisértés vádja és következményei alól felmentette, noha a cselekmény elkövetését az ítélet in­dokolásában tényként megállapította s azt önvédelemből folyónak mondotta ki. Köz­vádló a bűnösség megállapítása czéljábó), védő az indokolás miatt felebbezést jelen­tett be. — Elvi döntés takarékpénztári be­téti ügyben. A Kúria legutóbb kimondotta, hogy a takarékpénztári betéti könyvecske szerint betétként elhelyezett összeget csak akkor köteles a kiállító pénzintézet a betéti könyvecske előmutatőjának kifizetni, ha>ez az intézet alapszabályaiban parancsolólag bennfoglaltatik. — A tüdővész pusztítása hazánk­ban. A belügyminiszter jelentése szerint f. év február havában a magyar birodalomban tüdőgümőkórban elhalt 6531 egyén, kik közül vármegyénkbeli volt 103, Szalmár városbeli pedig 7 egyén. Hivatalos rész. — Hirdetmény. 5381—1909. K. sz. Értesittetik a város közönsége, hogy Szat- márvúrmegye törvényhatósági bizottsága ál­tal 1909. évi julius hó 1. napján tartott közgyűlésén „Nagykároly r. t. város építési szabályrendelete“ módosításának jóváhagyá­sára vonatkozólag hozott 696—1909. Bjkv. számú véghatározata s a jóváhagyott építési szabályrendeleti módosítás a városházánál a közigazgatási kiadóhivatalban 1909. évi évi julius 12-töl számított 15 napon át köz­szemlére ki van téve s az, a hivatalos, órák alatt bárki által megtekinthető s az ellen netaláni felebbezés 1909. évi julius hó 27. napjáig bezárólag polgármesternél terjeszt­hető elő. Nagykároly, 1909. julius 9-én. Debreczeni István, polgármester. — Hivatalos hirdetmény. 1663/1909. sz. A nagykárolyi m. kir. pénzügyigazgatóság 37302—1909. sz. alatt kelt rendelete foly­tán ezennel közhírré tétetik, miszerint Nagy­károly várost illető s az 1909. évre pénz­ügyigazgatósági jóváhagyási záradékkal ellá­tott általános jövedelmi pótadó kezelési lajstromok 1909. évi julius hó 15. napjáig bezárólag Nagykároly város adóhivatalánál közszemlére kitétetnek. Felhivatnak és figyel­meztetik tehát az adófizető közönség, hogy a kivetés ellen netáni felszólamlásait és pe­dig: a) azon adózók, kik ezen adónemmel már a múlt évben is meg voltak róva, julius hó 15. napjától; b) azon adózók pedig, kik ezen adónemmel a folyó évben először ro­vattak meg, adótartozásaiknak az adóköny­vecskéikben történt bejegyzését követő 15 nap alatt ezen városi elöljárósághoz annyi­val is inkább adják be, mert az elkésetten beadott felebbezések figyelőibe vétetni nem fognak. A lajstromok a városi adóhivatalban a hivatalos órák alatt tekinthetők meg, a felebbezések ugyanott nyújthatók be. Kelt Nagykárolyban, 1909. julius 8-án Nagy Antal, adóügyi tanácsnok. — Hivatalos hirdetmény. 1662/1909. A nagykárolyi m. kir. pénzügyigazgatóság 29938—1909. sz. alatt kelt rendelete folytán ezennel közhírré tétetik, miszerint Nagykároly várost illető s az 1909. évre pénzügyigazga­tósági jóváhagyási záradékkal ellátott I. és II. oszt. kereseti adókivetési lajstromok 1909. évi julius hó 15. napjától 1909. évi julius hó 22-ik napjáig bezárólag Nagykároly város adóhivatalánál közszemlére kitétetnek. Fel­hivatnak és figyelmeztetik tehát az adófizető közönség, hogy a kivetés ellen netáni fel­szólamlásait és pedig; a) azon adózók, kik ezen adónemmel már a múlt évben is meg voltak róva 1909. julius hó 15. napjától; b) azon adózók pedig, kik ezen adónemmel a folyó évben először rovattak meg, adótarto­zásaiknak az adókönyvecskéikben történt be­jegyzését követő 15 nap alatt ezen városi i elöljárósághoz annyival is inkább adják be, mert az elkésetten beadott felebbezések ! figyelembe vétetni nem fognak. A lajstro­mok a városi adóhivatalban a hivatalos órák j alatt tekinthetők meg, a felebbezések ugyan­ott nyújthatók be. Kelt Nagykárolyban, 1909. julius 8-án. Nagy Antal, adóügyi tanácsnok. — Felhívás. 1675—1909. a. ü. szám. Az 1909. évi VI. t.-cz. 39. §-a alapján a | házadó kataszter folyó évben haladéktalanul elkészítendő lévén, ezen munkálat teljesíté­sére egy városi tisztviselő kiküldetik. Felhí­vom ennélfogva Nagykároly város t. közön­ségét, hogy a kiküldött tisztviselőnek a lakházak tulajdonosának nevét s a szüksé- j ges adatokat pontosan bevallani s az általa I készített törzsivet aláírni szíveskedjenek. Nagykároly, 1909. évi julius hó 9-én. Nagy Antal, a. ü. tanácsnok. N AGY KAROLY EB VIDÉKE Szekesztöi üzenet. P. U. Helyben. Névtelen közleményeket előttünk ismeretlenektől nem közölhetünk. 5226—1909. K. sz. A volt Szatmárvármegyei nőiparegyesü- letnek Nagykároly város állal átvett vagyo­nából az 1909—1910-ik iskolai évben két szatmárvármegyei vidéki s a nagykárolyi pol- ! gári leányiskolába járó szorgalmas és jó- magaviseletü növendék fog egyenként 240 korona ÖSZTÖNDÍJBAN részesittetni. — Ezen ösztöndíját elnyerő növendékek a város által tandíjra, tansze- I rekre és beiratási dijra külön 60—60 korona segélyben fognak részesiltétni. Felhivatnak mindazok, kik ezen ösztön- í díjban részesittetni óhajtanak, hogy az 1908/9. j tanév végén nyert iskolai bizonyitványnyal, i születési anyakönyvi kivonattal, illetőségi és vagyoni bizonyitványnyal felszerelt s Szatmár vármegye főispánjához — mint az ösztöndíj adományozására jogosulthoz — intézett kér- i vényüket legkésőbb 1909. év szeptember 10-ig a nagykárolyi polgári leányiskola igaz- i gatójához adják be, mivel á később beadandó i kérvények figyelembe nem lesznek veendők. Nagykároly, 1909. julius hó 5. Debreczeni István, 1—1 polgármester. 1821—1909. tkvi sz. Árverési hirdetményi kivonat. 1. Az erdődi kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy dr. Schönpflug Bichárd t. főügyész nagykárolyi ügyvéd által képviselt kir. kincstárnak — Csiráp György rákosterebesi lakos ellen folytatott végrehajtási ügyében a 186 kor. 21 f tőke, ennek 5°/0 kamata, 18 K 30 f költség kielé­gítése végett árverés alá bőcsátja a szatmári kir. törvényszék és az erdődi kir. járásbíró­ság területén lévő Bákosterebes község és ennek határában fekvő 1. a rákosterebesi 158. sz. betétben A. I. 1—25. sor-, 224., 225., 226., 780., 781., 782., 783., 1230., 1231., 1258., 1259., 1260, 1448, 1578, 1579, 1580, 1581, 2427, 2428, 2721, 2722, 2723, 2732, 3581, 3582. hrsz. alatt foglalt ingatlant 670 kor.; II. ugyanezen betétben A. II. 1—4. sor-, 2383, 2384, 2385, 2386. hrsz. a. foglalt szőlőt 54 korona kikiáltási árban. 2. Árverés megtartására határidőül 1909. augusztus 11-ik napjának délelőtti 11 óráját, helyéül pedig Rákosterebes község­házát tűzi ki, amely helyen és időben a fent körülirt jószágtest eladatni csak az esetre fog, ha a kikiáltási ár kétharmadrésze meg- igértetik, különben nem. 3. Árverezni szándékozók — a kir. kincs­tár kivételevei — tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/0-át készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett ár­folyammal számított és a 3333/881. I. M. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes ér­! tekpapirban a kiküldött kezéhez letenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elis- j inervónyt átszolgáltatni. 4. Vevő, ki az ingatlanért a kikiáltási ár- ! nál magasabb Ígéretet tett, ha többet Ígérni senki nem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig ki­egészíteni, mit ha meg nem tesz, Ígérete figyelmen kivüi marad és a nyomban foly­tatandó árverésben részt nem vehet. Erdőd, 1909. május 25-én. Sándor Lajos, i 1—1 kir. jbiró. 1815—1909. tkvi sz. Árverési hirdetményi kivonat. 1. Az erdődi kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy dr. Schönpflug Richard t. főügyész nagykárolyi ügyvéd által képviselt kir. kincstárnak — Jonner György (nős Pintye Máriával) alsóboldádi lakos ellen folytatott végrehajtási ügyében 35 K 55 f tőke, ennek 5% kamata, 7 K 20 f költség kielégítése végett árverés alá bocsátja a szatmárnémeti-i kir. törvényszék és az er­dődi kir. járásbíróság területén lévő Alsó- boldád község és ennek határában fekvő 1. az alsóboldádi 73. sz. betétben A. I. 1-38. sor-, 224, 225, 226, 227 1, 227/2, 228, 229, 230, 231, 357, 667, 698, 717, 966, 967, 968, 982, 983, 983, 984, 985, 986, 1043, 1247, 1248, 1249, 1250, 1251, 1569, 1570, 1665, 1666, 1705/1, 1705/2, 1842, 1843, 1935/2, 2004, 1136. hrsz. in­gatlan birtokot a Jonner János és neje Csába Mária javára C. 3, 4. alatt bekebelezett ha­szonélvezeti jog épségbenhagyásával, ha ezért igy 200 korona vételár megigértetik, ha azon­ban nem, akkor ezen haszonélvezeti jog fen- tartása nélkül 1370 kor.^ II. ugyanezen betétben A. II. 1—2. sor-, 305, 1116. hrsz. ingatlant a C. 3, 4. alatt Jonner János és neje Csába Mária javára j bekebelezett haszonélvezeti jog épségben ha­gyásával 5 kor.; III. ugyanezen betétben A.,III. 1—4. sor-, 2039, 2040, 2041, 2042. hrsz. a. szőlőt a C. 3, 4. alatt Jonner János és neje Csába Mária javára bekebelezett haszonélvezeti jog épségben hagyásával, ha ezért igy 200 kor. vételár megigértetik, ha azonban nem, akkor e haszonélvezeti jog fentartása nélkül 72 K kikiáltási árban. 2. Árverés megtartására határidőül 1909. augusztus hó 6-ik napjának délelőtti 9 óráját, helyéül pedig Alsóboldád község házát tűzi ki, amely helyen és időben a fent körülirt jószágtest eladatni csak az esetre fog, ha a kikiáltási ár kétharmadrésze meg­igértetik, különben nem. 3. Árverezni szándékozók — a kir. kincs­tár kivételével — tartoznak bánatpénzül a kikiáltási ár 10u/0-át készpénzben, vagy az 1881. évi LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett ár­folyammal számított és a 3333/881. I. M. sz. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elismervényt átszolgáltatni. 4. Vevő, ki a megvett ingatlanért a ki­kiáltási árnál magasabb ígéretet tett, ha töb­bet Ígérni senki nem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint megállapított bánatpénzt az általa Ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni, mit ha meg nem tesz, Ígérete figyelmen kívül marad és a nyomban folytatandó árverésben részt nem vehet. Erdőd, 1909. május 25. Sándor Lajos, 1—1 kir. jbiró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom