Nagykároly és Vidéke, 1909 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1909-06-24 / 25. szám

jegyzők országos egyesület által részvény- társasági alapon létesítendő napilap alapítá­sát, mely kizárólag a jegyzők érdekeit szol­gálná, pártolják s elősegítik. A debreczeni közjegyzői kamarának a jegyzők magán- munkálatára vonatkozó megkeresése ügyében. Rohai Gyula és Néma Lajos felszólalása után a közgyűlés nagy lelkesedéssel elfo­gadta Szabó Dezső főjegyző előadó határo­zati javaslatát, mely visszautasítja a köz­jegyzői kamara azon vádját, hogy a jegyzők olyan munkálatokat végeznének, melyek az 126000—902. B. M. számú ügyviteli sza­bályzatba ütköznek. Elhatározták, felírnak a központi egylethez, járjon közbe az igazság­ügyminiszternél, hogy a nagykárolyi járás- bíróság vezetője vonja vissza ez ügyben hozott s a jegyzői karra sérelmes határozatát. Elfogadták az 1908. évi, valamint a nyug­díjalap számadást. (A nyugdíjalap a múlt év végével 265,039 korona volt.) A központi egylet üléseire elnök, alelnök és főjegyző küldettek ki. Sajó Dezsőnek a hatóságilag elhagyottá nyilvánított, közsegélyre szoruló 7—15 éves gyermekek eltartására vonatkozó indítványát a központhoz terjesztették be. Majd megejtették a tisztujitást. Elnök lett újból Bodoky Béla kismajtényi, alelnök Ko- moróczy Jenő győrteleki, főjegyző — Szabó Dezső az újbóli megválasztatást elfoglaltsá­gára hivatkozással visszautasítván —■ Nagy Ist­ván érendrédi, aljegyző Becsky György cso- maközi, pénztárnok Veres Sándor jánki jegyző. Elhatározták, hogy a megyei köz­gyűlés előtt tiz nappal a községi jegyzők egyesülete értekezletet tart, melyen a me­gyei közgyűlésen a jegyzőket érdeklő ügye­ket megvitatják. Ez ügyben is felírtak a központhoz s a társasegyesületekhez. Végül Nagy István azon indítványát — mely sze­rint az országos központi egylet hasson oda, hogy a jegyzők közül néhányan bejussanak a parlamentbe — elfogadták. Ezzel a köz­gyűlés véget ért. Utána a „Magyar Király“ éttermében társasebéd volt. — Kántor-tanító választás. Folyó hó 29-én délelőtt lesz a helybeli gör. katholikus román egyháznál a kántor-tanitói választás. A jelekből Ítélve a választás az egyházköz­ség tagjai s a múltkor hozott határozat óha­jának megfelelőleg fog megtörténni s a hit­község vezetősége valószínűleg nem fogja megakadályozni azt, hogy olyan egyénre es­sék a választás, ki magyarul is tudja kezelni az egyházi énekeket. — A vidéki vásárok megszüntetése. A kiskunhalasi ipartestület megkeresése foly­tán a szatmári iparhatósági megbízottak is csatlakoztak ahhoz a mozgalomhoz, amely­nek czélja a vidéki kirakó-vásárok megszün­tetése. A kisiparosoknak ugyanis igen költsé­ges, sőt káros a vidéki vásárok látogatása, mert többe kerül a költségük és nagyobb a munkaidőbeni mulasztásuk, mint az ily kis- vásárokon való eladásoknak a jövedelme, azonban a vásározás kényszere alól a ver­seny miatt és megélhetésük szempontjából nem vonhatják ki magukat, amig a kevés közgazdasági jelentőségű vásárok megszün­tetéséről a kormány nem gondoskodik. — Esküvő'. Goldberger Adolf kereskedő eperjesi lakos julius 4-én esküszik örök hű­séget Liszer Jakab izr. iskolai igazgatótanitó és neje leányának Gizikének városunkban. — Háziiparmüvészeti kiállítás. Ke­vés reklámmal, szerény keretben nyílt meg f. hó 21-én a róm. kath. fiúiskola földszinti termében az a háziiparmüvészeti kiállítás, melyet Ujfalussy Zoltánná rendezett saját, valamint tanítványai s mások értékes mun­káiból s a melynek keretében sok eredeti dolgot láthatni. Alig nehány napja van nyitva a kiállítás s máris városunk intelligentiájá- nak zöme megtekintette s vásárolt az ott felhalmozott szebbnél-szebb tárgyakból. Az északkeleti vármegyei szövetkezetek szövet­sége a közgyűlés után testületileg vonult oda sőt másodnap Károlyi Istvánná grófné is megszemlélte. Élénk világot vet e kiállítás városunk közönségének fejlett ízlésére is. Láthatni ott Ujfalussyné művészies bársony­égetéseit, a legkülönbözőbb kézimunkákat, faégetést, Papp Béláné, Tóth Ilonka, Péchy Ilonka, Weinberger Erzsiké, Algay Ödönné, Weinberger Margitka, Sztárek Dezsőné, — I Schnébly Károlyné, Kaufmann Ilonka finom ér­zékkel kidolgozott diványpárnáit, térítőit, függönyeit, Bartha Neltike szép festményeit, faldiszeit, özv. dr. Lucz Ignáczné különleges babaszinházát és rajzait. A sok érdekes holmi ügyesen van csoportosítva s a kiállítási te­rem kellemes benyomást tesz a szemlélőre. Láthatók még a f. hó 24-én délután 5 óra­kor a Magyar királyban rendezendő tombola­játék nyereménytárgyai is. Ajánljuk az ipar­művészet iránt érdeklődők figyelmébe e kiállítást, mely városunkban az első ilynemű kísérlet. — Zászlószentelés. A helybeli róm. kath. fiúiskola f. hó 27-én szenteli fel újon­nan beszerzett zászlóját díszes ünnepség keretében. Az iskola nagy ünnepére kibo­csátott meghívó igy szól : Meghívó. A nagy­károlyi róm. kath. elemi fiúiskola 1909. évi junius hó 27-én, vasárnap zászlószentelési ünnepséget tart, melynél a zászlóanyai tisz­tet Ilosvay Aladárné önagysága volt szives elvállalni. Ez ünnepségre czimzett urat és b. családját tisztelettel meghívja a rendező­bizottság. Az ünnepség sorrendje a követ­kező : Délelőtt 9 órakor ünnepélyes szent­mise, melynek végével nagyságos és főtiszt. Kosztra Ignácz ez. kanonok, nagykárolyi ke­rületi esperes ur felszenteli a zászlót. Fel­szentelés után a zászlószögek keverése. — Délután 6 órakor a városi színházban ren­des helyárak mellett: 1. Himnusz, énekli a nagykárolyi dalegyesület. 2. A mi zászlónk, trialog, irta Horváth Jenő k. r. tanár, elő­I adják Török Endre, Janitzky Pál, Szabó Mihály IV. o., Szolomájer István III. o., Schifbeck Andor, Szilágyi István II. o. t. 3. Ünnepi beszéd, mondja főtisztelendő Récsei ' Ede k. r. házíőnök, igazgató. 4. Magyar nyi­tány, Kéler Bélától, előadja a nagykárolyi zeneegyesület. 5. Zászlónk, szavalja Nonn László II. o. t. 6. „Rococo“, gavotte, Alet- tertől, előadja a nagykárolyi zeneegyesület. í 7. Szent Imre zászlója, szavalja Vanyek Já­nos III. t. 8. Magyarok Nagyasszonya, szín­játék 1 felvonásban, irta Szepessy László. | Személyek: Magyarok Nagyasszonya Töóth Margit, Gábor Arkangyal Gsernus József, Mihály Arkangygl Simkó Elemér, Szent Ist­ván király Schifbeck István, Szent Imre herceg Jurcsek Imre, Szent Gellért püspök Aáron Péter, Szent László király Papp Er­vin, Szent Erzsébet Ilosvay Zsófi, Szent Margit Péchy Magda. Kassai vértanuk: Szent Márk püspök Schifbeck László, Szent Meny­hért apát Sohár Andor, Szent István áldozó­pap Éágen János. Angyalok kara: Gaál József, Kínál József, Makay Ferencz, Merkli Gyula, Rock György, Szabó Péter, Szemere Gergely, Szerdahelyi László, Varga János, Wieser Béla I. o., Janitzky Sándor, Schif­beck Andor, Schifbeck Emil, Szilágyi Ala­dár, Szűcs József, Wieser Lajos II. o., Aczél Ferencz, Medvey Ernő, Szolomájer István III. o. tanulók. 9. Szózat, énekli a nagyká­; rolyi dalegyesület. Jegyek válthatók a r. k. fiúiskolában Iiolczinger Istvánnál d. e. 8—11 d. u. 3—5 óráig. Akik tévedésből meghívót nem kaptak s arra igényt tartanak, jelent- kezzenek a róm. kath. fiúiskolában. — Záróünnep. A polgári leányiskolá­ban f. hó 28-án lesz a tanév ünnepélyes I bezárása. 9 órakor Te Deumon fognak részt venni az intézet növendékei, 10 órakor pe­dig ünnepség lesz az iskola dísztermében a következő műsorral: 1. Hymnusz. Karének. 2. Tárogatóhang. Szavalja és a kuruc kor költészetét ismerteti Janitzky Anna V. o. t. a) Bár poéta... Kurucz dal. Karének, b) Csinom Palkó... Kurucz dal. Karének, c) | A kölesdi harczról. Szav.: Spitz Ibolya I. o. t. d) Hej Rákóczi, Bercsényi... Kurucz dal. Karének, e) Repülj fecském. Czimbal­i mon játsza: Riesenbach Regina III. o. t. f) Stáger tánez. Gunydal. Karének, g) Ocs- kay Lászlórul való ének. Szav.: Pap Ilona II. o. t. h) Sárga violának.. . Magánkar. i) Egy bujdosó szegény legény... Szav.: Pa- tay Ilona II. o. t. j) Őszi harmat után . . . Karének, k) Amott kerekedik . .. Szav.: Mező Margit I. o. t. 1) Rákóczi kesergője. Magán­kar. m) Bujdosó Rákóczi. Népballada. Szav. Lovas Margit I. o. t. n) Jaj régi szép... Kurucz dal. Éneklik Széchenyi Irén és Sin­ger Mariska IV. o. t. 3. Berlios: Rákóczi SAGY KÁROLY ÉS VIDÉKE 5 induló. Zongorán előadják 6 kézre Jékel Olga, Petz Ilona III. o. t., Singer Mariska IV. o. t. 4. Mikes. Lévaytól. Szav.: Mangold Irma IV. o. t. 5. Az est. Müdal. Magánkar. 6. Kakuk dal. Zongorán előadja Petz Ilona III. o. t. 7. A tavasz érkezése. Karének. 8. Beszámoló a nagybányai tanulmányi kirán­dulásról. Tartja: Bartha Mária IV. o. t. 9. Czilike vőlegénye. Kép a leányéletből. Tut- sek A.-tól. Előadják: Hetey Etel, Balázs Katalin, Gorzó Ilona, Markovits Matild, Nagy Irén, Holczinger Katalin, Herman Anna, Toóth G. 10. Jutalmak kiosztása. — Szövetkezeti közgyűlés. Az „Észak­keleti vármegyék szövetkezeteinek szövet­sége“ f. hó 22-én délelőtt 10 órakor kezdő- dőleg városunkban, a városháza tanácster­mében tartotta közgyűlését György Endre volt miniszter elnöklete mellett. Mintegy 80 szövetkezet volt ott kéoviselve közel 150 ki­küldöttel s hozzávéve a helybeli szövetke­zeti tagokat és érdeklődőket, 200-ra tehető a közgyűlésen résztvettek száma. A pódiu- j mon György Endre elnökön kívül helyet fog­laltak még Dr. Falussy Árpád főispán, Deb­reczeni István polgármester, Tichy Gyula : gazdasági felügyelő, Kovács Sándor az Or- ; szágos központi szövetkezet kiküldötte, Val- kovics János a szövetség titkára, Dimand Lajos intéző bizottsági tag és Schnébli Ká­roly a helybeli ipari hitelszövetkezet elnöke. A gyűlés megnyitása után a jelentések té- í tettek meg, majd a választások ejtettek meg, I mely szerint elnökké újból György Endre, alelnökké Donogány János, intézőbizottsági tagokká Bodnár György, Bydeskuti György, i Damjanovits János, Dimand Lajos, Fehrenthei | Frigyes lovag, Gönczy Antal, Kocsis József és Schnébli Károly választattak meg. Majd Donogány János tartott terjedelmes felolva­sást a szövetkezeti működésről, melyért kö­szönetét szavaztak neki. Jeles Jenő arról a ! kérdésről, hogyan lehet a törlesztést a nép körében forszírozni s Dimand Lajos beszélt ! a szövetkezeteknek sérelmeiről. Papolczy i Zoltán szintén a gravameneket hangoztatta, | szintúgy több más felszólaló is, mire a köz- I ponti kiküldött Ígérte a bizonyos kívánalmak teljesítését. Lévay Béla a fogyasztási szövet­kezeteknek nyújtandó kamatmentes kölcsönt tette szóvá. Végül Lukácsvvits János tett a j kisiparosok érdekében fontos indítványt, mely szerint Írjanak fel a kereskedelemügyi mi­niszterhez, hogy a kincstári szállításoknál történő átvételek alkalmára nevezzen ki a ! miniszter avagy az illetékes kamara egy bizalmiférfiut, aki a kisiparost védelmébe vegye a szekatúrák ellen. A közgyűlés egy­hangú lelkesedéssel tette magáévá az indít­ványt. Végül elnök köszönetét mondott a főispánnak a megjelenésért, valamint a pol­gármesternek a helyiség átengedéséért, a helybeli szövetkezetnek a vendéglátásért s ezzel a gyűlést befejezettnek nyilvánította. Gyűlés után a megjelentek az Ujfalussyné- féle háziiparmüvészeti kiállítást tekintették meg, majd 1 órakor bankettre gyűltek a Polgári olvasókörbe, amikor is György Endre, Debreczeni István, Schnébli Károly, Dimand Lajos, Papolczy Zoltán s még többen mon­dottak pohárköszöntőket. — Közszemlére kitétel. A vármegye 1907—1908. évi közúti zárszámadása f. hó 14-től 29-ig az irattárban közszemlére kitéte­tett. Ezen határidőn belül az adózó közönség által a számadás betekinthető s az esetleg felmerült észrevételek, illetve felszólalások az alispánhoz Írásban nyújtandók be. — Ebzárlat. Városunk rendőrkapitánya f. hó 17-ével 40 napi ebzárlatot rendelt el. A veszettséget a múlt napokban egy tehenen észlelték, melyet azonnal főbe lőttek. — A polgári fiúiskolában f. hó 21-én reggel tartatott meg az első vizsga, melyen Debreczeni István polgármester elnökölt. — Ugyanaznap délután 4 órakor volt a torna­vizsga is. A záróünnepély, mely — mint már jeleztük — 28-án lesz,. a városháza nagy­termében fog megtartatni. — Tombola. Ma délután 5 órakor a „Magyar Királyiban tombola lesz, melyen igen értékes és szép tárgyak lesznek nyerhe­tők. A tombola tárgyai az Ujfalussyné-féle kiállításon megtekinthetők.

Next

/
Oldalképek
Tartalom