Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-06-04 / 23. szám
Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. RSegjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .............................8‘—- kor. j Fé l évre.................................4-— „ Ne gyedévre.........................2-— „ Eg yes szám.........................—'20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.1 A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Az „Iparügyek“ rovat vezetője : Simkó Géza, főmunkatárs. Schnébli Károly, főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó: Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. A Kossuth szobor leleplezési ünnepsége. (§.) A halhatatlanság glóriájával övezett érczemlék — Kossuth Lajos szobra — előtt ünnepi köntösben állva, megoldjuk saruinkat! Az izzó hazafiság szent tiizétől dobogó szivünkben mélységes áhítattal, a boldogító szabadság magasztosságától eltöltött keblünk minden érzésével hódolunk Neki, aki — miként Mózes — megmutatta népének az utat az ígéret földére, ahol a „szabadság, egyenlőség, testvériség“ jótékony napja szórja erőteljes sugarait, melyek nyomán az áldás, jólét, kultúra örökké viruló rózsái fakadnak. E gyönyörű rózsák hervadhatatlan virágaiból, az el nem múló dicsőséget, a nemzet háláját jelképező babérokból van fonva az a dicskoszoru, melynek fénye köríti alakját minden igaz magyar szivében, szemében, gondolatában! Varázserő van e névben: Kossuth Lajos! A mi szivünk megdobban e szóra, mely eszméink, vágyaink, ideáljaink összefoglalását jelenti. A ellenség fegyvert lát benne, mely kérlelhetlenül sújt le az árulóra. Kossuth apánk! Valljuk, hisszük és hirdetjük örök dicsőséged! Te vagy példaképünk, Te vagy bálványunk. Rendíthetetlen a mi hitünk ragyogó ideáljaidban, melyekért küzdünk, élünk s ha kell — halunk. Imádott szellemed hivó szózatát véljük hallani a lombok suttogásában, égzengésben, madárcsicsergésben, habcsobogásban. Látni véljük nemes alakod a lángoló honszerelem lobogó fáklyájával kezedben. Mi követünk téged akadályt nem ismerve, hevítve a soha ki nem alvó lelkesedéstől! S bár fen- költ szellemednek oltárt állított szivében minden hazafi, '’elzarándokolunk most leleplezett szobrodhoz, hogy hitünket erősítsük, emlékedet ápoljuk s melletted fohászkodjunk Isten szabad ege alatt nemzetünk boldogságáért, melyért Te éltél, szenvedtél s meg- dicsőültél! Az áldozócsütörtökön, múlt hó 28-án lefolyt leleplezési ünnepségről a következőkben adjuk tudósításunkat: Mélyen lesujtólag hatott városunk egész közönségére az a sajnálatos körülmény, hogy Kossuth Ferencz kereskedelemügyi miniszter néhai édes atyja szobrának leleplezésére betegsége folytán s orvosai tilalmának engedelmeskedve el nem jöhetett. A bir már előző nap elterjedt, de positiv formában csak szerda este erősítették azt meg, amikor hivatalosan tudtul adatott az is, hogy a kormányt és a beteg minisztert Günther Antal igazságügyminiszter, a függetlenségi párt kiváló harczosa és egyik minisztere fogja képviselni. Jóleső megnyugvással fogadtuk ezt az utóbbi értesítést s vártuk a nagy nap fel virrad tát. Gyönyörű verőfényes idő, fellobo- gőzott és díszített házak, az utczákon korai élet és szokatlan élénkség, ünnepi ruhába öltözött lakosság, zsuffolt erkélyek és ablakok képezték keretét az ünnepségnek. Már reggel fél 7 órakor megkezdődött a közönség kivonulása az indóházhoz, ahol az 5 órakor ideérkezett vendégek szalonkocsijukban várták meg az ünnepélyes fogadtatást, ami reggel 8 órakor történt. A kormány és Kossuth Ferencz képviseletében érkezett Günther Antal igazságügy- miniszter fogadására megjelentek SzatTARCZ A. Kossuth emlékezete. Irta és a nagykárolyi Kossuth szobor leleplezésén szavalta: Dóczy József. Száz éve múlt. Derengő hajnalon Vakitó csillag hullt a földre le. Szent égi trónja mellől küldte azt A magyarok jóságos Istene. „Repülj csillag! Sugárzó égi fény. Világíts a magyar nemzet felett.“ Szólott az Ur: „Te légy a lelke annak, Ki odalenn e perczben született.“ S a csillag szállt. Repült Zemplén felé. Egy csendes házra szállott Monokon Kossuth Lajos bölcsőjét ringaták E házban akkor, rózsás hajnalon. S az égi szikra lágyan, csendesen Csókolgatá a gyermek ajakát. S az ébredő kisded feje körül Hajnalsugár vont fénylő glóriát. E büszke szép homlokra szállt együtt Az éj s a nap vakitó sugara. S e lélekhez, mely Istentől eredt, Nem férhetett soha a föld sara. Messze tündöklőit ez a fényes elme, Mely Istentől vette eredetét. „lm! Az uj Messiás!“ Ki nagygyá, Szabaddá teszi árva nemzetét. E föld népe nehéz jármot viselt, „Jobbágyság“ volt e rut járom neve. „Jogot a népnek“ szólt Kossuth Lajos, S rabláncztól ment lett százezrek keze. „Ne csak testünk, lelkünk legyen szabad, : S lelkünk virága is — a gondolat. Sajtószabadság legyen e hazában!“ Szólt Ő. S lett is egy rövid nap alatt. De mint a fénytől reszket a sötétség, Jogoktól úgy reszket a hatalom. S mit kényszerűségből ma megadott, Megvonja, ha nyilik rá alkalom. Alig virult a szabadság virága, Letörni vágytak azt merész kezek. „Talpra magyar!“ „Vért kíván a szabadság“ A tettek ideje elérkezett. „Talpra magyar!“ Szól a költő szava. De a fegyvert kezünkbe te adád. Te mondád : „Küzdj! Harczolj vitéz magyar. S szabad lesz, nagy lesz imádott hazád“. S az a harcz a Titánok harcza volt. Mígnem legyőzte gyáva túlerő. Világosnál szép zászlónk porba hullt, S a hatalom szólt: „Reszkess ! Vakmerő !“ Az iszonyat napjai jöttének, Bitófán halt hazánk sok nagy fia, S rablánczra vert magyarok átkait Könyek közt hallgatá Hungária. Undok, kegyetlen hiénák elől Kinek nyomán gyász s döglelet fakadt, Vitéz magyar futni volt kénytelen, Megmentve csak a becsület maradt. A „Kormányzó“ „Koronában király“ Nyomát szaglászta ezer fenevad, Izekre tépni, eszméit megölni Vágyott a nyüzsgő éhes sáskahad. De Hungária védi nagyjait, Megtartotta Kossuth szent életét. Csend lett megint s mi hosszú éveken Csodáltuk a „Turini remetét“. Aki honát imádva mégse jött Honába, melyért mindent áldozott. Amelynek minden fűszála, virága Könnyel, illattal Róla álmodott. Nem jött, mert nem ismert megalkuvást, Mert nagy lelke hajolni nem tudott, Élő tilalomfája e hazának, Mely jogokhoz alku árán jutott.
