Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-05-28 / 22. szám
XXV. évfolyam. Nagykároly. 1908. május 28. 22. szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Wtegjeleiiik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .... . . . . 8-— kor. Fél évre ................ . ... V- „ Negyedévre . . . . . ... 2-- „ Egyes szám . . . . . . .—20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Az „Iparügyek“ rovat vezetője: Simkó Géza, főmunkatárs. Schnébli Károly, főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : Sarkad! N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Apotheosis. Kossuth Lajos szobrának leleplezése alkalmára irta : Asztalos György ref. lelkész. Áldozócsütörtök ünnepe van. Ennek az emlékére szenteljük e napot, ki az emberi nemzet vakságáért szenvedett, meghalt s végre dicsőséget nyert az Atyától. Ki a magyar nemzet szabadságáért és függetlenségéért élt, szenvedett és meghalt : Kossuth Lajos örök dicsőséget nyert a magyar nemzet szivében. Ott áll már a szobor, melyet a hála és kegyelet emelt városunkban a nemzet halhatatlan nagy fiának, Kossuth Lajosnak örök dicsőségére. Ünnepi ruháinkat feltfltve, menjünk I el e szoborhoz s ha lehullott róla a lepel, hajtsuk meg előtte térdeinket, tegyük le lábaihoz a hála és tisztelet koszorúját s aztán emlékezzünk meg róla, ünnepeljünk és imádkozzunk. Hiszen ez az emlékezés bár szivünk sötét bánatának oltárán gyullad fel, mégis szép és kedves lesz, mint fellegek borúján az égő szivárvány. Hiszen az az emlékszobor maga is T A RÓZA. Kossuth Lajos szobra leleplezésére. Van-e magyar itt a földön — Mondja meg akárki! Ki e nevet: Kossuth apánk! Igg ne mondaná ki?! S volt-e olyan magyar ember, Aki úgy szeresse Ezt az édes hazát, mint ö? Bizony, nem volt egy se! Volt igen sok jeles fa A magyar nemzetnek, Kik a honért vértanúi Halált is szenvedtek! Nevüket a történelem Örökbe hagyta ránk, De mind közül kimagaslik Kossuth Lajos apánk! Hej, amikor Ö megszólalt S azt mondta a népnek: „ Veszélyben a haza!. . . Jertek Es — védelmezzétek!11 oly néma és hideg, mégis úgy tetszik, mintha felelne a mi kérdéseinkre. Kérdezitek talán, ki volt Kossuth Lajos, kinek nagy nevére megdobban minden magyar ember szive s lelkesedés szent lángja borítja el a sziveket? Azt kellene először elmondanunk, mi volt ő előtte a magyar nemzet, mert Kossuth Lajos történelmi nagysága nem volna megérthető a nemzet mély siilye- dése nélkül. Mi volt a magyar nemzet, mig Kossuth hatalmas keze a nemzet sorsát intéző keretébe bele nem nyúlt? Egy szétrombolt tömeg, a kiváltságos osztály leigázott rabszolga népe, I önálló kormány nélkül,* kitaszítva az európai népcsaládból, idegen népnek meghódolt tartomány, örökké panaszol- kodő, de tehetetlen országgyűléssel, nemzeti öntudat nélkül, enyészetnek dobva martalékul! Kossuth sohasem válhatott volna nagygyá, ha belenyugodott volna ez isteni és emberi jogokat eltiprott intézményekbe, ha nem keltett volna hatalmas szavával undort és szánalmat a nemzeti szivekben, eme mindent romboló Öreg, ifjú lóra pattant S kardot, kaszát fogott! Es harczoltak mindhalálig A dicső bajnokok! Es szavára hogy a magyar Kardját megforgatta: Hazánk egén felragyogott A szabadság napja! Hej! de Téged számkiüztek Idegenbe . . . messze . . . Hogy ne hallja a távolból Senki — híredet se:! S hogy elmentél ■— messze innen, Turin városába: Visszajöttöd magyar néped Várta — mindhiába! Csak holttested hozták haza Az anyai földbe: Kossuth apánk!... Mayyar hazánk Legnagyobb szülötte! Es most itt vagy!... Ünnepelni Jöttünk ide Téged! Hogy láthassuk példaképen Erczszobor-emléked, és megsemmisítő jogrend ellen : Ö is törpe maradt volna, mint azon korszak elzüllött nemzedéke, melyről jellemző- leg mondja a költő: „névben él csak, többé nincs jelen!“ De megjelen a tizenkilenczedik század reformátora s lánglelke, bámulatos tevékenysége hatványozott erőt lehelt a nemzetbe. Ö maga lelkének mondhatlan fájdalmával keresi mint a vak Sámson a pogány intézmények Dágon templomát, hogy vállainak óriási erejével roppantsa szét azon elavult palotát, hogy annak omladékain viruljon fel egy uj világ. v Az ö hatalmas szavának harsogása, mint Jőzsué kürtjének zengése, melyből a nemzet keserves hite, haragja felbontó harsonában gerjedezett, nem szűnt meg mindaddig, mig Jérikó falai le nem omlának, hogy romjain épüljön fel egy uj Magyarország. Igen, Kossuth Lajos teremtette meg az 1848-iki törvények megalkotásával az uj Magyarországot. A földhöz kötött jobbágyok millióit ö tette a magyar föld szabad és független uraivá, ő teremtette meg a parMit e város lelkes népe Emlékül emelt fel: Kegyeletének jeléül — Igaz szeretettel! Hulljon le hát az a lepel, Mely Öt még takarja! Csendüljön fel ajkunkról a Kossuth-nóta hangja . . . Az a nóta, mely apáink — Nem is olyan régen -—- Győzelemre buzdította Ezer ellenségen! . . . S ti, kik ide eljöttetek, Hogy Öt meglássátok: Küzcljetek egy jobb jövőért, Mint Kossuth apátok! Testvéries szeretettel S mindig egyetértve: Akkor boldog lesz a magyar Most — és mindörökre. Sallay Lajos.
