Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-11-05 / 45. szám
(uj) 120, Rosenberg Bernát, 106, Nagy Pál (uj) 102, Csepreghy Antal (uj) 98 szavazattal; póttagokká : Torner Károly (uj) 132, Zinner István (uj) 130, Va- luka Antal (uj) 129 és Kiss József (uj) 69 szavazattal. A lí-ik választókerületben rendes tagokká: Nagy Elek 156, Asztalos György 153, Juhász Lajos 152, Stroh- májer Ferencz 146, Róth Mátyás 144, Nagy Gusztáv (uj) 144, Sándor György 140, Komódy Lajos 137 szavazattal; póttagokká: Makranczi Ignácz (uj) 131, Csőkör János (uj) 107, Klein Ferencz (uj) 90 és ifjú Kovács Lajos 64 szavazattal. A III-ik választókerületben rendes tagokká: Gy. Kovács József (uj) 79, ifj. Nagy Antal 77, Asztalos Sándor 73, Varga József (uj) 73, ifj. Barak Sándor (uj) 73 és Kiss József 72 szavazattal; póttagokká: Tóth Pál 76, Sós Zsigmond (uj) 76, Molnár Ignácz (uj) 61 és ifj. Pap István gubás (uj) 50 szavazattal. A IV-ik választókerületben rendes tagokká: Akkermann György 81, Ma- rián Ferencz 81, Papp István 81, Fé- zer János 80, Dr. Egeli Imre (uj) 80, Raáp János 80, Mayerhoffer József 79, id. Griszháber Antal (uj) 78 és Lörincz György (uj) 66 szavazattal; póttagokká: Fecser János (uj) 81, Serly Béla (uj) 80, Ruff Antal (uj) 79 és Blum József (uj) 52 szavazattal. Az V-ik választókerületben rendes tagokká: Orosz Lajos 188, Csipkés András (uj) 181, Reszler György 179, Mercs Imre 162, Janitzky Albert (uj) 149, Dr. Rooz Elemér 141 és Papp János (uj) 118 szavazattal; póttagokká: Kirilla Adolf 176, Galiger Mihály (uj) 168, Pintér János (uj) 93 és Scheffer Mihály 87 szavazattal. A szavazás mindenütt rendben folyt le. Általában elfogadott nézet, hogy a majom- kenyérfa öt—hat ezer esztendeig is élhet. Akik nem fogadják el, hogy csakis erőszakos halál van, természetesen a maguk vélt igazát védik s annak támogatására hoznak fel bizonyítékokat. Már maga az öregség — mondják, —• kétségtelen jele a természetes halál előbb utóbb való elkövetkezésének. Hiszen az öreg korban, ami maga is úgyszólván természetellenes jelenség, a természetes halálhoz közeljárók csak ritkán és kivételképen őrizik meg testi és szellemi képességeiket, s agyuk a makrofagok bomlasztó munkája következtében az idegsejtek erős visszafejlődését mutatja. Eseteket hoznak fel, amelyek szerint az ilyen elagott emberek, úgy halnak meg minden fájdalom nélkül, hogy egyszerűen elalusznak s többé föl nem ébrednek. Tehát mindenesetre természetes halállal. Igyekeznek az emberi élet határait is megállapítani. így Flourens azt állítja, hogy a növés ideje ötöd része az egész élet időtartamának ; vagyis, hogy az emberi élet átlagos tartama száz év, amikor aztán a természetes halál menthetetlenül bekövetkezik. De hát ez el nem fogadható, amikor tudunk emberekről, kik a száz évet is túlélték. A természetes halál kérdéséhez kapcsolódó fontos kérdés az is, váljon az ahoz közelitő elveszti-e —- mint mondják —- életösztönét s benne egy másik, a halál ösztöne ébred fel? Ritka kivételektől eltekintve nem. Mert bár van példa rá, hogy betegségtől gyötört, Színészet. (§.) Heves Béla színtársulata múlt hó 30-án fejezte bé előadásainak őszi cyklusát. Első sziniévad volt ez, mely az ő regimeje alatt lefolyt nálunk, melynek mozzanatai az ő nevéhez fűződnek. Bár a színigazgató működéséről már több ízben irtunk, a társulat egyes tagjairól, azok képességeiről már rég kiformálódott véleményünk, most, 6 heti ittlétük után általános birálatot óhajtunk adni. S amidőn ezt tesszük, önkéntelenül is össze kell hasonlítanunk a most befejezett sziniévadot a Ivrémer saisonjaival. Kétségtelen, hogy a müsor- összeállitás, az újabb darabok színre- ; hozása tekintetében Krémer volt az ügyesebb, mert bizony olyan sikeres szin- ; padi müvek, mint a „Tanítónő“, „Dollár királynő“, nála nem maradtak volna előadatlanul. Ezzel szemben azonban a Heves előadásai stilszerübben voltak díszletezve, preczizebbül rendezve, gondosabban kiállítva. S ha az egyes szerepkörök betöltőit egyenkint hasonlítjuk össze, hol az egyik, hol a másik javára billen a mérleg, mert bizony Barna Andor mint tenorista magasan fölötte állott Bodának. Egészben véve a Heves társulata jobb a Krémer társulatánál s igy az erkölcsi siker feltétlenül a Hevesé. Az anyagi oldala a lefolyt saisonnak már nem volt oly kedvező reá nézve, mint Krémerre az itt töltött évadok. Ennek oka egyfelől az, hogy kissé korán vonult be a társulat, amit bizonyít, hogy kezdetben látogatták kevesebben a színházat s ami egyben támogató érv a szinügyi-bizottság azon merev magatartása mellett, hogy a Festetich gróf interventiójáig kötötte magát a sziniévad október 1-jei megnyitásához. Másfelől a városunkban a legutóbbi időkben nagy mérvben előfordult s széleskörű rokonságot sújtó gyászesetek is hozzájárultak a színházlátogató közönség NAGYKÁROLY E 8^ V^UKE K E uyomorgó öreg emberek úgy nyilatkoznak, hogy szívesen halnának meg, ez a beszéd nem egészen őszinte. Ha biztosítanánk őket, hogy meggyógyulnak, jólétbe jutnak, szívesen mondanának le a meghalásról. Ki nem ösmerné a szegény öreg asszony és a halál meséjét ? Az öreg nagy keservesen faágakat szedegetett az erdőben és felsóhajtott, hogy bár jönne már a halál. A halál pedig megjelent. Mit akarsz? — kérdezte. Csak azt — volt a felelet, — hogy add fel ezt a rozsét a vállamra. Tolstoi sokat beszél a halálról. Azt állítja, hogy nem fél tőle. Bölcs ember mondja, tehát higyjük el. Azt azonban soha sem mondta, hogy óhajt meghalni. A nem oly régen elhalt és százhárom évig élt világhírű tudós és khemikus Ghevreul nagyon ragaszkodott az élethez, pedig utolsó idejében úgy testi, mint szellemi erői nagyon megfogyatkoztak. Meghalunk, mert másképen nem tehetünk. 1848-ban a szolnoki csatában két ugyanazon faluból származó huszárlegény közül az egyik elesett. Az életben maradinak kapitánya meghagyta, hogy a gyászesetröl az elesettnek szülőit tudósítsa, de Írja meg azt is, hogy dicsőségesen halt meg a hazáért. A fiú meg is irta levelében, hogy „Gyuri pedig meghalt, dicsőséggel a hazáért“ — s hozzátette: „mert kénytelen volt vele.“ Petőfi hires verse szerint csatában óhajtott meghalni. Ott is halt meg, de nem vívás, hanem menekülés közben. Ciceró óta megfelelő alkalmakkor sokan idézik annak hires mondását: „dulce et decorum est pro patria móri!“ Hanem azt is számának csökkentéséhez. — Hisszük, hogy Heves direktor a hibákat, melyekre bírálataink folyamán igaz jóakarattal rámutattunk megfelelöleg corrigálni fogja s a mi közönségünk részéről az ebbeli buzgalom megfelelöleg fog honoráltatni, akkor pedig majd nemcsak az erkölcsi, de az anyagi győzelem is az övé leend. Az ez évadbeli két záróelőadásról a következőkben számolunk be: Múlt hó 29-én, csütörtökön, Peterdy Sándor jutalomjátékául Shakespeare „Lear király“-a került színre. A közönség csaknem egészen megtöltötte a színházat. A jutalmazott a czimszerepet nagy készültséggel, egész odaadással játszotta s a férfiak közül Szőts (Edgár), Érczkövi (Kent) és Herczeg (Glosteri) vitték képességük javát alakításaikba. Sándor (Goneril), Kendi (Regán) és a kis Váradi (Cordelia) megállották helyüket hálátlan szerepükben. 30- ikán, pénteken, búcsúelőadásul „Gretchen“ tréfa, Davis és Leipschütz nagysikerű darabjának bemutatója volt, Somogyi Károly jutalomjátékául, akinek azonban itt vajmi kis szerep jutott. A vezetőszerep Kendi Boriskának jutott, aki rendkívül nagy sikert ért el határozottan kifogástalan játékával. Gloom Grete csintalan mimikáját remekül adta vissza. Gömöry (Silvia grófné) egész kellően játszott s részt kérhetett a darab sikeréből. Feleky és Herczeg mint községtanácsosok adtak sok nevetésre alkalmat. Somogyi szereplése sajátos nevetésből állott, de alakítása (Von Strehle) eredeti volt. 31- én, szombaton, már Szatmáron játszott a társulat, az ottani laptársaink szerint élénk pártolás és tetszés mellett. HÍREK. — Személyi hírek. Dr. Falussy Árpád, vármegyénk főispánja, nejével Érendrédről állandó tartózkodásra hazaérkezett. A főispán hivatalos ügyek elintézése czéljából hozzá gondolják a legtöbbször, hogy: „séd duicius est vivere!“ Még a bibliát is idézik annak igazolására, hogy igen magas életkorban az emberben csakugyan fölébred halál utáni vágyakodás, ami aztán a természetes halál legerősebb bizonyítéka. „Ez volt Ábrahám kora a meddig élt: százhetvenöt esztendő.“ És elgyengült és meghalt nyugodtan, mert öreg volt és az életet megelégelte“ (I. Mózes XXV. 7. 8.) „És Izsák száznyolczvanéves lett. És elgyengült és meghalt és megtért népéhez, mint öreg s aki az életet megelégelte. És fiai Ezsau és Jákob temették el.“ (I. Mózes XXXV. 28. 29.) „És Jób meghal, mint öreg és az élettel megelégedve.“ (Jób XLII. 17.) Ez a kifejezés: „az élettel megelégedve“, ami nekünk olyan bizarrul hangzik bizonyítaná a halai ösztönét s a természetes halált. Mi az igazság ? Az, hogy az élet már kezdettől fogva alá van vetve az emberi természet annyi diszharmóniája befolyásának. Ez a végzetes befolyás meg az idővel mindinkább növekszik és kortanilag terhelt öregséget eredményez. Ilyen körülmények között pedig nem csoda, ha az emberek sem megöregedni nem akarnak, sem a halál ösztönét nem érzik. De reméljük, hogy előbb vagy utóbb, a tudománynak végre is sikerülni fog az öregséget módosítani. A mostani fájdalmas és és ijesztő öregség majd átalakul rendes élettani és tűrhető öregséggé, sőt meg fog hosz- szabbodni az élettartam is.
