Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-10-08 / 41. szám
„Országos Közművelődési“ tanács elnöke fog beszélni. A tájékoztató a legutóbb közreadott programmot adja, jelezvén, bogy az idegenből érkezők Szatmárnémeti város vendégei, valamint azt, hogy a közebéden részt venni óhajtók e szándékukat e hó 15-ig Faragó Ignácz kir. s. tanfelügyelő, társulati jegyzőnél Szatmáron jelentsék be. Egy teríték ára 5 korona. — Körorvosválasztás. A nagykárolyi első egészségügyi körzetben hétfőn délelőtt ejtetett meg a körorvosválasztás városunkban Madarassy István központi főszolgabíró elnöklete alatt, mely alkalommal Dr Cservényük Károly gyakorló orvos választatott meg körorvossá. — Jubileum. Tóth József timáriparos és neje Tömpe Terézia f. hó 7-én ülték házasságuk 50 éves fordulóját, gyermekeik unokáik és dédunokáik körében. — Városunk pénzügyi bizottsága, f. hó 1-én ülést tartott, melyen tárgyalás alá vétetett Dr. Farkas Imrének a Nagykároly— margittai vasút előmunkálata engedményesének 60000 korona egyenértékű törzsrész- vény átvétele iránti kérvénye. A bizottság az ezen ügyben való érdemleges határozathozatalt a holnap tartandó bizottsági ülésnek tartotta fenn. —- A községi és körjegyzői nyugdíj választmány tegnap délelőtt 11 órakor az alispáni kis teremben ülést tartott, amely alkalommal a mai közgyűlés elé terjesztett ügyek készíttettek elő. — Debreczeni őszi vásárra utazók meglepődve fognak a Löfkovits Arthur és Társa óriási telepe előtt megállani, mert az ott felhalmozott óra, ékszer és ezüstnemüek szépsége és olcsósága valóban csodálatra méltók. 2—2 — Pártértekezlet. A vármegyei függetlenségi és 48-as párt tegnap este értekezleteit tartott a „Polgári Olvasókörében Luby Géza pártelnök elnöklete alatt, melyen megbeszélték a mai tárgysorozat főbb pontjait, a megalakítandó bizottságokba megtették a jelöléseket és elhatározták, hogy a válaszlóijog kiterjesztéséről szóló törvényt az elnökség a kerületi elnökségekkel meg fogja beszélni és előkészítik a kérdést, hogy azzal a párt foglalkozhassék. Az értekezleten interpellátió tárgyává tétetett és nehéz- ményeztetett az, hogy az elnök az alügyészi állásra illetőleg egy nem a párthoz tartozó tag mellett foglalt állást, mit az elnök azzal indokolt, hogy a nagykárolyi bizottsági tagok egyrésze is az általános választásnál a párthoz tartozó tisztviselőket mellőzve másokra szavaztak. A párt elhatározta hogy küldöttséget meneszt a főispánhoz, kérve hogy az alügyészi állásra a párt egy régi hűséges tagját, egy időben volt kerületi elnökét Kallós Pál helybeli ügyvédet helyettesítse. Egyúttal elhatároztatott hogy a párt egy összehívandó értekezletén fogja megbeszélni hogy az alügyészi állásra a párthoz tartozó jelöltek közül kit kandidál. — Esküvő. Dr. Medgyesy Ferencz szász- régeni kir. aljárásbiró f. hó 7-én esküdött örök hűséget Ilosvay Margitnak, Ilosvay László pénzügyi számvizsgáló és neje Vajda Izabella leányának városunkban. A polgári házasságkötést Ilosvay Aladár alispán végezte. — A városi építészeti bizottság, f. hó 6-án délután tartott ülésében az 1897. és 1898. évben elkészített asphalt gyalogjárókat — miután a szavatossági 10 év letelt — a végleges átvételt megelőzőleg felülvizsgálta. Kisebb javításokkal a bizottság javasolja az asphaltjárdák átvételét. — Adóhivatali kinevezések. A pénzügyminisztérium az 1908 évi költségvetésbe felvett uj adóhivatali segédi állásokat a napokban töltötte be. A kinevezettek közül a vármegyénk területén levő adóhivatali segédekül kineveztettek: Sárkány Dániel és Ruprecht Sándor szatmári, Mikcsa János és Oláh József nagykárolyi és Máté Sándor mátészalkai tisztek. Török Tibor szatmárnémeti-i gyakornok a szatmárnémeti-i, Ürmössy Zoltán nagykárolyi gyakornok a szinérváraljai és Szentgyörgyi Kálmán mátészalkai gyakornok pedig a gálszécsi m. kir. adóhivatalhoz .adótisztekké lettek kinevezve. N A G V K AHOL Y ES. V I ilEKE. — A városi hivatalok helyének változása. A régi városháza — a mostani kaszárnya-épület — helyiségének egy része hivatali helyiséggé alakiitatott át s oda az adóhivatal fog telepíttetni. Az adóhivatal helyére a számvevőség jö.i le az emeletről, ami a közönség kényelmét fogja előmozdítani, hogy az a hivatal közvetlenül a pénztár mellett lesz. — Szüreti mulatság a tánczisko- lában. Rád Ruben táftcztanár f. hó 18-án a Polgári Olvasókörben szüreti mulatságot rendez. A mulatságra Göre Gábor stílusban szóló tréfás plakátok hívják meg a közönséget. Személyjegy 1 K. családjugy 3 K. — Az adófelszólamlási bizottság munkálatait befejezvén, f. hó 7-én beszüntette működését. — Kinevezés. A helybeli pénzügyigaz- galóság Horváth Jakab Jenő helybeli adóhivatali díjtalan gyakornokot a nagysomkuti adóhivatalhoz segélvdijas gyakornokká nevezte ki. — Szüreti mulatság. A nagykárolyi összmunkásság igen sikerült ‘szüreti mulatságot rendezett folyó hó 4-én a polgári olvasókör helyiségében. A mulatságot megelőzőleg délután négy órakor a jelmezbe öltözött rendezők diszfeivonulást rendeztek a város főbb ulczáin keresztül, amely felvonulásnak nagy néző közönsége akadt. A mulatságon igen sokan jelentek meg és az mindvégig a legkedélyesebb hangulatban folyt le. Rendzavarás egyáltalán nem fordult elő, ami a rendőrség dicséretére válik. A szüreti mulatságon felül fizettek : Kinczler Frigyes, Balogh Pál, lklodi Mihály 5—5 kor., Lieb János 4 kor., Gazics Dezső 3.80 kor., Vágner Lajos, Héb Ferencz, Czompó István 3—3 kor., Vajda Sándor '2.20 kor., Sallay Lajos, Sopronyi János, Májerhoffer József, Kalina Ferencz, Erdős Béla, Leittier István, Varga Imre, Teger Antal, Heletya László, Sipiezki Gyula, Treiber Ferencz 2 kor., Pataki József, Rátz János 1.60—1.60 kor., Szabó Sándor, Sternberg Ottó, Weiszer Dezső, Szabó József, Kácz János, Serb Dezső, Nerli István, Gyer- mán Sándor, Veres László, Vénigh György, Akermann Ferencz, Matesz János, Geng, Schulek Lajos 1.20—1.20 kor., Riskó József, Papp Sándor, Sopronyi Mihály, Görög József, Zambár Jánosné, Weibli György, Orosz József, Hauler József, W. K., P. G., H. J., B. R., Molnár N. 1 — 1 kor., Kekedi János 80 fül., Tóth Mihály, Fok József 60—60 fill., N. N. 50 fill., Kínái Mihály, Bozsnyák Pál, Sopronyi György, Weibli Antal, Téger István 40—40 fill., Mészáros István, Major Sándor, Papp András, Szalai János, Kiss István 20—20 fillért, ügy a megjelent nagyszámú közönségnek, mint a szives felülfizetőknek ez utón mond hálás köszönetét, pártfogásukért a rendezőség. — Mintaszüret. A föld nevelésügyi miniszter ez évben az ország több vidékén mintaszürelek megtartását határozta el s ilyet vármegyénk területén is fognak tartani, azonban a szüretelés helyét még csak ezután fogják kijelölni. — A kegyelet jele. A helybeli orth. izraelita hitközség tagjai az elhunyt Schwartz Mózes rabbi sírja fölé közadakodásból síremléket állítottak, melyet múlt hó 28-án avattak fel. A beszédet Grosz József hitközségi elnök tartotta. — Csendőrörs változás. A Nagymaj- tényban állomásozó csendőrörs legközelebb Kismajtényba lesz áthelyezve. — Kinevezés. A nagykárolyi pénzügyigazgatóság Burján Ernő nagybányai lakost a nagybányai adóhivatalhoz díjtalan gyakornokká kinevezte. — Közszállitások. Ruhaszállitás a honvéd gyalog ezrednek Szatmár. A szatmári 12-ik honvéd gyalogezred öltözeti és felszerelési czikkekre pályázatot nyitott. Határidő október 20, Liszt és kenyér szállítandó a debreczeni cs. és kir. katonai ezredek részére a temesvári 7-ik hadtest hirdetménye alapján. Az ajánlatok a nagyváradi katonai raktárhoz nyújtandók be október 10-ig. — Zab, kenyéráruk szállítását a nyíregyházai, nagykárolyi, máramarosszigeti, szatmári és munkácsi honvédség részéről versenytárgyalás utján óhajtja biztosítani a kassai Iü-ik honvédkerület. 5 Ajánlatok október hó 15-ig, a munkácsi, szatmári, illetve nyíregyházai raktárakhoz nyújtandók be. Bővebb felvilágosítások a debreczeni kereskedelmi és iparkamaráknál kaphatók. — Közgyűlés. A debreczeni Kereskedelmi és Iparkamara ma délután 3 órakor székháza tanácstermében rendes közgyűlést tart, melynek tárgysorozatában vármegyénk vásárszabályrendelete is fel van véve. — Uj járás vármegyénkben. A bel- 1 ügyminiszter — hir szerint — az avasi járás kihasitását és külön járássá való szervezését engedélyezte, úgy, hogy ezen járás tisztikara már a folyó év deczember havában tartandó rendkívüli közgyűlésen meg fog alakíttatni. — Szerencsétlenség. Tapsonyi Antal itteni fuvaros folyó hó 1-én helybeli vásárosokkal a bélteki vásárra akart menni. A bélteki hídnál nekihajtatott egy hidfának, amikor is Tapsonyi egy négy és félméter mélységű árokba zuhant. Súlyosan sérülve szállították be a helybeli közkórházba, hol még az nap elhunyt. — Az Erdőd község határán elterülő, úgynevezett „Erdődhegy“-en, mintegy 580 hold beültetett szőlőterületen a szüret f. hó : 19-én és ezt követő napokon fog megtartatni, j Ez alkalomkor az előrelátható bő és kitűnő minőségű termésből, a lehető legkedvezőbb árak mellett, mintegy 8—10 ezer hektoliter asztali- és pecsenye-boroknak feltétlen beváló szőlőmust kerül eladás alá. A községi j elöljáróság. — Új asphaltgyalogjárók. A város I képviselőtestülete az idén határozta el a Melinda utczán az asphaltgyalogjáró elkés.ité- sét s a vállalkozó részvénytársaság ahhoz már hozzá is fogott. Ugyancsak elkészítik a j nemrég elhatározott gyalogjárót a fényi ut- I czán. — A városi villamos mű felügyelőbizottsága f. hó 4-én tartott ülésében tárj gyaltatott az indóház világításának kérdése. Á bizottság tudomásul vette ellenőrző mér- | nők abbeli bejelentését, hogy a telep képessége az eszközlendő átalakítások után kibírja az indóház világítását. Az egységárra és időre nézve a bizottság s az államvasut még nem egyeztek meg. — Végzetes harag. Sinka Ferencz mügőzmalmi munkás folyó hó 7-én délelőtt -— már régi ellenségeskedésből kifolyólag — rálőtt Tóth György kaszinói szolgára s őt gyomron találta. Szerencsére Tóth a lövés pillanatában félreugrott s igy a golyó csak mélyen súrolta, de nemesebb részeket nem érintett. Lakásán ápolják. Sinkát letartóztatták. — Tűz volt f. hó 6-án délután 2 órakor a városunkhoz tartozó Spitz Dénes féle tanyán. Egy cselédház s az abban lakók i holmija égett le. A kár egy része biztosítás i utján megtérül. Tűzoltóságunk kivonult, de a nagy szélben csak nehezen lehetett a tüzet helyhez kötni a tanyaiak segítségével. A tűzoltók 11 órakor tértek vissza. — Párbaj miatt elitélve. A helybeli járásbíróság folyó hó 2-án vonta felelőségre Szabó Elemér járásbirósági dijnokot I és Ilosvay István gyógyszerész segédet, ki k egy összeszólalkozás és tettleges bántalom | következtében szept. hó 7-én d. u. fél 6 óra- ! kor a galambosi majorban kétszeri golyó- | váltással pisztolypárbajt vívtak. A segédek kihallgatásával megállapittatott, hogy a béké1- tetés megkiséreltetett és a formák betartattak, minek következtében Dr. Sery Jenő albiró Szabó Elemért egy napi, Ilosvay Istvánt pedig két napi államfogházra Ítélte. Az ítélet jogerős. — Bejelentések járásbíróságunknál. A végrehajtási novella alapján járásj bíróságunknál 3592 bejelentés adatott be. — Kavics és homokeladás. A Nagykároly—somkuti h. é. vasút részvénytársaság útépítés és fentartás czéljára kitűnő minőségű rostált és rostálatlan folyamkavicsot, valamint építési czélokra finom quarz homokot ajánl erdöszádai Szamos meder bányájából. Megrendelések a Nagykároly— somkuti h. é. vasút r. tg. igazgatóságához (Budapest. IV. Kigyótér 1. sz.) intézendők. 4-10