Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-10-01 / 40. szám
c \ / 90 V XXV. évfolyam. Nagykároly, 1908. október I. X 4 /;■'*: L 40. szám. h v A r’-f r NAGYKÁROLY ÉS VIDÉK Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. Hßegjelenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre . .........................81— kor. Fé l évre.................................4-— „ Ne gyedévre.........................2•— „ Eg yes szám.........................—-20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Az „Iparügyek“ rovat vezetője: Simkó Géza, főmunkatárs. Schnébli Károly, főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. Október 6, Szomorú évfordulóhoz jutottunk. A gyászos emlékezetű napra való visszaemlékezés minden igaz magyar hazafi keblében fájó érzéseket idéz elő. A szemekből keserű könnyeket facsar. Az önkényuralom, a zsarnokság diadalnapjának évfordulója nekünk gyászünnep. Ha elgondoljuk, hogy apáink, nagyapáink ezelőtt 59—60 évvel, mily önzetlen hazaszeretettel, mily igaz lelkesedéssel siettek drága vérüket ontani és életüket áldozni, ha elgondoljuk, hogy őseink, ama félistenek szemei előtt, csak a haza szent eszméjének, a haza megmentésének magasztos gondolata lebegett, ez aczélozta karjaikat s kölcsönzött nekik erőt, bátorságot és lelkesedést, hogy a harczmezön a zsarnokság ellen utolsó csepp vérükig harczoljanak s számunkra a hazát megmentsék: mily kicsinyeknek kell magunkat velük szemben érezni. Ha összehasonlítást teszünk az apák, nagyapák és mai nemzedék nagy tömege között — a csüggedésnek és a fájdalom érzetének súlyos nyomását érezzük szivünkön és lelkűnkön. Hová lett a szent szabadság iránti lelkesedés, hová lett a haza szent földéhez való ragaszkodás, hová lett az a lángoló hazaszeretet, mely csak a közelmúltban nemcsak egyeseknek, nemcsak kimagasló nagyjainknak, de a haza minden fiának keblében lángolóan égett s leszorítod minden mellék érdeket, minden anyagias önzést, csakis egy eszme felé mutatott, melynek zászlójára az voll Írva: „a haza minden előtt. “ Dicső vértanuk, félistenek! Amidőn a ti dicsteljes éltetek gyászos végére, szomorú halálotokra gondolunk, a fájdalom érzete keserű köny- nyeket sajtol szemeinkből, de a keserű cseppek között az öröm és büszkeség édes cseppjeit is érezzük, melyek felemelnek, lelkesitnek s arra figyelmeztetnek, hogy a ti halálotok nekünk dicsőség, a hazához való ragaszkodástok, a kebleitekben táplált hazaszeretet előttünk útmutató és példa kell hogy legyen, melyet követni egyedüli szent kötelességünk ! Oh vajha ily gondolatok foglalkoztatnák — a gyászos emlékű évfordulón — az érdemeden utódok nagy tömegét is, vajha átérezné minden magyar hazafi, hogy a ti véretekből való vér az ök ereiben is csergedez, vajha a ti példátok, a ti halálotok évfordulója tüzoszlopként lebegne előttünk s megszüntetne minden torzsalkodást, .czivódást és egyenetlenkedést közöttünk, előidézné a haza szent földéhez való ragaszkodást, megszüntetné a kivándorlást s az anyagiak iránti folytonos áldatlan küzdelmet, melynek nyomán csak elégedetlenség, ellenségeskedés fakad és meg nem szűnő belső harczok dúlnak. Dicső ösök, drága vértanuk ! Legyetek közbenjárók a magyarok Istenénél, hogy szüntesse meg közöttünk — az TÁRCZA. A szobaúr. Ne tessék zokon venni, hogy én is előveszem ezt a sokak által annyifélekép elcsépelt dolgot ; nem azért teszem, mintha nem volna még eléggé elnyüve és én is „csépelni“ óhajtanék rajta valamit, nem természetem a roszakarat; de valamelyest pártját akarom fogni az emberiség eme agyonrágalmazott osztályának, előre bocsátván, hogy én magam nem vagyok és nem is leszek szobaár, talán épen azért. A szobauraknak többféle válfa ja van, inig a garcon lakást kiadó özvegyasszonyoknak csak egy. Amazok rendszerint nagyon szegény, sokszor egyszerű sorból vagy saját erős akaratuk, vagy a sors különös kegyelméből felszínre vergődött, de az élet különféle nyomorúságaitól elgyötört, agyoncsigázolt idegzetű splenes emberek, akik különféle iskolákat végig járván és egy fényes, nagy jövő reményében kitűnő sikerrel elvégezvén, begubóz- ták magukat a tudomány selymébe s mikor bent, az elzárt érában megerősödnek, kirepülnek a világos, a vakító, forró napfényre: az életbe s elzsibbadt, az élet ingerétől el- bágyasztott tagjaikkal, tudományokkal szi- nültig megtöltött agyvelejükkel szomorúan látják be, hogy ők bár okos emberek, csaknem tudósok, de nem társadalmi emberek, mert a könyvből szedett száraz tudományuk mellett nincs meg bennük a társadalmi műveltségnek az a bizonyos foka, mely nélkül a tudós ember is csak fél ember, a félember aztán a társadalmi egész emberek között csak félszeg ember, innen van, hogy társadalmi positiójuk, ismeretségük nem igen van, azt a társadalmi kasztot, honnan ök fel vergődtek, már lekicsinylik, ahová felküzdöttük magukat, az a réteg vagy ridegen elzárkózik előlük, vagy alkalom hiányában nem nyilnak meg a képzelt Eldorádó ajtai sóvár tekinteteik előtt, igy sokan inkább nem is erőszakolják azt a czélt, melyet életfolyamatukban, merész álomlátásuk közepett oly könnyen elérni véltek, hanem elfásult szívvel, szomorú vagy dühös resignátióval kialakul belőlük a szobaár; a jól konservált szobaúr tőbbé-kevésbbé ilyen. A selejtesebb részről nem is beszélek, ámbár azok között — a lakást kiadó özvegyek szerint — inkább akad megszívlelni való, aki nem tartja épen Istencsapásnak az életet, hanem egy kis megalkuvással, egy kis könnyű vagy potya szerelemmel is beérik; abban az egyben valamennyien nihilisták, hogy feltétlen nyugalomra vágynak és nem engedik, hogy egyik-másik, az élet forgatagában eléjük került asszonyféle belenyúljon áz életükbe. Épen itt a bökkenő, mert a garcon la- ! kást kiadó özvegyek többnyire szegények, sok gyerekesek és valamennyien szerelmesek. Óh Isten a világ felett! Hogyisne! Mikor a szegény, megboldogult áldozatot — aki egy személyben a férjük is volt — eltemették s küzdelemteljes, szomorú életük az özvegység után valamelyest kialakult a megszokás és megélhetés sivár mezején, ujjongva dobog fel a szivük a határtalan szabadság reményében és lázasan keresik a lakást, a külön bejáratú, de azért legtöbbször egymásba nyíló szobával, hogy egyet, a legK* fi V Meteor-szálloda ti é\ 44 BUDAPEST, VII., Erzsébet-körut 6. sz. SQT 120 szobával, A fö- és székváros legújabb és legmodernebbül berendezett szállodája. **?«• ai«* ti
