Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)

1908-09-24 / 39. szám

5 — Közgyámválasztás. Csanáioson két évvel ezelőtt közgyámmá választották meg Melau Nándor csanálosi lakost, azonban a választást a néppárt részéről megtámadták s az formahiba miatt megsemmisittetett. — Most f. hó 7-én volt az uj választás Mada- rassy István központi főszolgabíró elnöklete alatt, amely alkalommal Melau Nándor 32 szavazattal ismét közgyámmá választatott, inig ellenfele Gzier Károly 17 szavazatot kapott. — Figyelmeztetés. A vármegyei leg­több adót fizetők névjegyzékét az adóhivatali kimutatások alapján most állítja össze a szám­vevőség s a névjegyzék e hó végén vagy a jövő hó elején a vármegyei hivatalos lapban fog közzététetni. Már ezúttal figyelmeztetjük az érdekelteket, hogy a közzétételt kisérjék figyelemmel, mert a kinek sérelme van, az a közzétételtől számítva 15 nap alatt adhatja be felebbezését az igazoló választmányhoz. — Szerencsétlenség. Leitner György vasúti hordár f. hó 19-én a délután Máté­szalka felől jövő vonat mellett szaladt, hogy az érkezők podgyászait átvegye, miközben egy lámpavasnak nekiütődött s ettől hátra- tántorodva oly szerencsétlenül esett el, hogy a vonat mindkét lábát bokában levágta. Be­szállították a helybeli közkórházba, ahol f. hó 22-én kiszenvedett. — Nyilatkozat. Felkérettünk a követ­kező nyilatkozat közlésére : Folyó hó 15-én az Ágoston-utczában történt tűzesetről a „Szatmármegyei Köziöny“-ben egy czikk je­lent meg, melyben az állittatik, hogy a Rencz Mihály óljáról keletkezett a tűz s arról gyulladt meg a Kihán Sándor háza, továbbá, hogy a tűzoltóság idejekorán megjelent ugyan a tűznél, de a tűzoltáshoz nem sokat ért. Engem mint a tűzoltók parancsnokát eme állítása a czikkirónak érzékenyen érint, ennélfogva bármennyire óvakodtam attól, hogy ilyen hírlapi czikkekre ne válaszoljak, most még sem mulaszthatom el, hogy ezen a tűzoltóságot mélyen sértő czikkre ne ref­lektáljak s ki ne jelentsem, hogy sein az egyik, sem a másik állítása czikkiró urnák nem felel meg a valóságnak. A czikkben Írottakból azt kell következtetnem, hogy a közlemény Írója vagy nem volt a tűznél s csak a mások bemondása folytán irta a té­ves közleményt, vagy ha ott volt, nem ki­sérte figyelemmel a tűzoltást, mert ha figye­lemmel kisérte volna és ha tárgyilagosan bírálta volna azt el, akkor megláthatta volna, hogy a tűzoltók a vészvonatból szállított vízzel elejét vették annak, hogy a Rencz Mihály udvarán a fazsindelyes szin és a szintén fazsindelyes lakóház meg ne gyulad- jon, amely épületeknek a fedele már a ke­letkezett hőségtől füstölni kezdett, daczára annak, hogy sűrű fák lombjai védték azokat. Megláthatta volna, vagy legalább tudomást szerezhetett volna arról, hogy a tűz nem a Rencz Mihály ólja, hanem a Kihán Sándor nádasfedelü házáról keletkezett. Merem állí­tani, hogy a czikkiró nem ment az elfogult­ságtól, mikor azt állítja, hogy a tűzoltóság nem ért a tűzoltáshoz, ez valószínűleg han­gulatkeltés akart lenni az önkéntes tűzoltó­ság megalakításához. Megláthatta volna, hogy nem a tudatlanság okozta és okozza, hogy a tűzoltás néha-néha megakadt, vagy meg­akad, hanem a közönség részvétlensége és a vízhiány és az az eléggé el nem Ítélhető rossz szokás, hogy egyes emberek a helyett, hogy a fecskendők húzásainál a tűzoltóknak segítségére lennének, a tűzoltóparancsnok szerepét átvéve rendelkeznek a tűznél úgy, mintha arra hivatottak lennének s igy a rendszeres tűzoltást meghiúsítják s akkor fennen hirdetik, hogy a tűzoltóság tudatlan. Annak megczáfolására, hogy a tűzoltók nem tudatlanok, elég ha arra hivatkozom, hogy évek óta nem volt a városon olyan tűz, amelynél két vagy három ház elégett volna, a keletkezett tüzek kevés kivétellel helyhez köttettek. Ez a válaszom az említett közle­ményre.. Nagykároly, 1908. szeptember 23. Csorba Gyula, tűzoltóparancsnok. — Kántorválasztás. A csanálosi róm. kath. egyházközség Wolschitz Pál mezőteremi kántor-tanítót választotta meg a megürese­dett kántori állásra. — Lopás. Az orthodox izr. templom udvaráról ismeretlen tettes egy 16 imaköny­vet tartalmazó szekrényt f. hó 23-án elemeit. Miután rájött, hogy nem értékes holmi van a szekrényben, azt a nagypiaczréren hagyta, ahol is azt a rendőrség megtalálta. A nyo­mozás folyik. — Baleset. Braunstein Mihály gépápoló munkás f. hó 19-én a nagygőzmalomban gép­olajozás közben a létráról megcsúszott s onnan leesve a lenditőkerék úgy a földhöz vágta, hogy teljesen összetörte magát. A kórházban ápolják, de életbenmaradásához kevés a remény. — Gazdasági oktatás fejlesztése a polgári leányiskolában. Az állami pol­gári leányiskola gondnokságának legutóbb tartott ülésén bemutattatott tanfelügyelő je­lentése, mely szerint a gazdasági tanítás költségeire újabb államsegély engedélyezte­tett. Ebből kifolyólag a gondnokság megbízta az igazgatót s Matuska István gazdasági szaktanítót, hogy a gazdasági szakoktatás czéljaira való berendezkedésre pótlólag en­gedélyezett államsegély terhére a már el­határozott létesítményeken kívül a méhészeti berendezést is készíttessék el. — Hirdetmény-kivonat. A m. kir. kassai III. honvéd kerületi hadbiztosság 1908. szeptember hó 14-én kelt 3528. számú hir­detménye alapján a m. kir. szatmári 12. ; honvéd gyalogezred helyben állomásozó 3 ik zászlóalja részére az 1909. évi október hó 19-én délelőtt 9 órakor Szatmárnémetin az ezred kezelőtiszti irodában, Írásbeli ajánlatok alapján biztosítási tárgyalás fog tartatni. •—- A szállítás iránti feltételek a helybeli zászló­alj kezelőtiszti irodájában a rendes hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nagykároly, 1908. szeptember 17. TanárTcy, alezredes, zászlóalj­parancsnok. — A csanálosi tanuló-ifjuság táncz- vigalma. Fényesen sikerült mulatságot ren­dezett f. hó 2-án a csanálosi tanuló-ifjuság. A mulatság a nagyvendéglöben volt meg­tartva, ahol a szépen feldíszített tánczterem- ben szép számmal jelentek meg a vendégek, különösen a nagykárolyiak, kiknek, valamint I az alábbi felülfizetőknek ezúttal mond hálás köszönetét a rendezőség. — Felülfizetni szí­veskedtek : Főtisztelendő Rónai István 7.50 K, főtisztelendő Pajor Endre, Adler- Zsigmond 3—3 K, Tóth Juliska, Pikó Borbála, Baumann ! Vendel 2—2 K, Szepacher Ferencz, Reszler Simonné, Tilinger Ágoston, Gyulai János I 1—1 K, Steib Márton, Lukács László, Schnell Imre, Schnell Sándor 80—80 f, Bakos Gyula, Mok István, főtisztelendő Rokk István 80—80 f, Rimili Antal, Ráp János 60—60 f, Czier : Márton 40 f, Majtényi József, Weiszer János, Heringer János 20—20 f. — A téli menetrend. A máv. vonalain és az általa kezelt vasutakon a jövő hó 1-én életbelépő téli menetrend városunkat illetőleg mi változást sem tartalmaz. A Püspökladány— kőrösmezei vonalon csak annyi változás van, hogy a déli 11 óra 21 perczkor Püspök­ladányból induló gyorsvonat Gilvács állomá­son rendesen megállittatik. A Gilvács—nagy- somkuti vonalon pedig azon lényeges változás áll elő, hogy a Gilvácsról reggel induló, il­letve az oda este érkező vegyesvonat gyor- sittatik és a Gilvácsra reggel érkező és onnan délután induló vegyesvonat helyett személy- vonat fog közlekedni. — Mérnökök figyelmébe. A magyar királyi államvasutak vidéki üzletvezetőségei­nél több mérnöki állás fog közelebb betöl­tetni. Ez állásokra olyan okleveles mérnökök pályázhatnak, akik 35. évesnél nem időseb­bek, tényleges katonakötelezettségüknek ele­get tettek vagy ez alól felmentettek, kifogás­talan erkölcsi inagaviseletüek és mindennemű vasúti szolgálatra alkalmas voltukat valamely magyar királyi államvasuti pályaorvos által kiállított orvosi bizonyitványnyal igazolják. Az első alkalmazás ideiglenes minőségben havi díjazással történik és megfelelő szolgá­lattétel esetén az illetők később a magyar királyi államvasuti tisztviselőkre nézve meg­állapított A., táblázat VIII. fizetési osztályá­nak 3-ik fizetési fokozatába végleges minő­ségű mérnökökké neveztetnek ki. A folya­modványok csakis az igazgatóság segédhiva­NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. talánál : Andrássy-út 75. nyújtandók be. Min­den folyamodványhoz mellékelni kell: 1., a keresztlevelet, vagy születési anyakönyvi ki­vonatot, 2., a mérnöki oklevelet vagy annak hitelesített másolatát, 3., a véderőhöz való viszonyt igazoló okmányt, 4., kifogástalan er­kölcsi magaviseletét igazoló- és 5., a m. á. v. pályaorvosi bizonyítványt. — Tartalékos hadapródok jelent­kezése. A hadügyi kormányzat legújabb in­tézkedése értelmében a jelen évtől kezdve a tiszti bemutatáshoz hasonlóan a tartalékos hadapródok és hadapródjelöltek is kötelesek november hó 6-án, illetve 17-én a hadkiegé­szítő kerületi, illetve a honvéd kiegészítő parancsnokságoknál délelőtt 9 órakor jelent­kezni, még pedig anélkül, hogy behívó pa­rancsot kapnának. Jelentkezni lehet a tar­tózkodási helyéhez legközelebb eső hadkiegé­szítőnél, még pedig polgári ruhában. Az utazás költségei a jelentkezőt terhelik, de kérelmükre menetlevelet állit ki a hadkiegé­szítő parancsnokság. — Kavics és homokeladás. A Nagy­károly—somkuti h. é. vasút részvénytár­saság útépítés és fentartás czéljára kitűnő minőségű rostált és rostálatlan folyamkavi­csot, valamint építési czélokra finom quarz homokot ajánl erdőszádai Szamos meder bányájából. Megrendelések a Nagykároly— somkuti h. é. vasút r. tg. igazgatóságához (Budapest. IV. Kigyótér 1. sz.) intézendök. 2-10 Hirdetmény. 7156—1908. K. sz. Értesittetik a város közönsége, hogy a város képviselőtestülete által 1908. évi szeptember hó 20-ík napján tartott közgyűlésen óvodák elhelyezése czél­jaira telkek vételére vonatkozólag hozott 134—1908. kgy. sz. véghatározata, továbbá 7158— 1908. K. sz., a legtöbb adót fizető városi képviselők 1909. évi névjegyzékének megállapítására vonatkozólag hozott 135— 1908. kgy. sz. véghatározata, továbbá 7159— 1908. K. sz., a villamos accumu- lator-telep költségeire a villamos pénztár részére ideiglenes kölcsön felvételére vonat­kozólag hozott 136—1908. kgy. sz. véghatá­rozata, továbbá 7160— 1908. K. sz., a városnak a r. t. városok polgármestereinek országos egyesü­letébe pártoló tagul belépésére vonatkozólag hozott 137—1908. kgy. számú véghatározata, továbbá 7161— 1908. K. sz., a Nagykárolyi Hitel­bank r. t. közraktára vasúton érkező és ugyancsak vasúton továbbított szállítmányai vámmentes kezelésére vonatkozólag hozott 138—1908. kgy. sz. véghatározata, továbbá 7162— 1908. K. sz., a fényiutczai 18. és | 20. népsorszámu telkek előtt asphalt gyalog­járónak a telektulajdonosok költségére leendő készíttetésére vonatkozólag hozott 139/1908. kgy. sz. véghatározata, valamint 7166—1908. K. sz., a néhai Kaufmann Márton által tett főgimnáziumi ösztöndíj ke­zelése tárgyában alkotott alapitó okirat jóvá­hagyása tárgyában hozott 140—1908. kgy. sz. véghatározata, — s végre 7178—1908. K. sz., a nagykárolyi hegy­község 1909. évi költségvetésének jóváha­gyására vonatkozólag hozott 141—1908. kgy. számú véghatározata a városházánál a közigazgatási kiadó- hivatalban a mai naptól számítandó lő napon át közszemlére ki vannak téve s azok a hi­vatalos órák alatt bárki által megtekinthetők, s azok ellen netaláni felebbezések 1908. október hó 6-ik napjáig bezárólag be­adhatók. Nagykároly, 1908. szeptember 21. Debreczeni István, 1—1 polgármester. T

Next

/
Oldalképek
Tartalom