Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-09-17 / 38. szám
2 NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE dalma bizonyos feltételek és kikötések mellett meg fog hosszabbittatni. Mi ezt a függetlenségi pártról el nem hisszük, el nem hihetjük, mert a függetlenségi eszmének ez árulása lenne. Évtizedeken át hangoztatni egy eszmét s mikor elérkezik a megvaló- sithatás ideje s annak életbevágó akadálya nincs, azt meg nem valósítani, az árulás, az politikai erkölcstelenség. Ilyet egy hazafias pártról feltételezni nem szabad, nem illik. És ha mégis bekövetkeznék a bankszabadalom meghosszabbítása? Akkor megszűnt a függetlenségi párt létjogosultsága, helyesebben akkor nincs többé függetlenségi párt. Iskolaavatás. A helybeli status-quo ízr. hitközség minden tekintetben modern, díszes iskolaépületet emelt s ennek felavatása f. hó 12-én, szombaton ünnepélyes keretek között ment végbe. Az ünnepség a templomban vette kezdetét szép közönség jelenlétében s az uj iskola egyik tantermében folytatódott. Beszédek hangzottak el, melyek jellege e három szóban domborodott ki: vallás, haza. kultúra. Ebben foglaltatott össze az iskola fenséges, nemes hivatása. E fogalmak, ez ideálok szolgálatába bocsátották, ez eszmék lakhelyévé szentelték a köépületet a pap imájának igéi, az államhatalom s a hitközség képviselőinek szavai, a gyermekek ajkáról a magyerok Istenéhez szállott fohász. Hisszük s reméljük, hogy a kiváló tanítók buzgó működése mellett meg fog felelni a várakozásnak e régi intézmény az uj épületben is s a munkálkodást mindhárom irányban teljes siker fogja koronázni. Az ünnepség lefolyásáról szóló tudósításunk a következő: A status-quo izr. hitközség uj iskolájának felszentelési ünnepsége f. hó 12-én, szombaton délelőtt 10 órakor a templomban kezdődött. Kodier főkántor egyházi éneke után Végre „minden poklokon keresztül“ eljutott Hárslakra, egy igen jómódú polgár családhoz, hol már évek óta gondozza és neveli a cseperedő gyermekeket s úgy szereti őket, akár a sajátjai lennének; valamelyes anyai érzés költözött a szivébe az elmúlt szomorú fiatalság után s olyan megnyugvás féle, mint amilyen a vihartól megtépett erdőt uralja a tova száguldott ferge- teg után. A nyugalmas élet a kedves család körében külsejét is megváltoztatta; alakja megtelt, szemeiből tova tűnt a szokott riadt tekintet, élénk tiszta fényt nyert. Fellépése biztosabb, kedélye vidám, olykor észre veszi magán, hogy dalolni is tudna rég elfelejtett édes hangokon, nem lett ugyan szép az élet deléhez közelgetvén, csak rokonszenves és vonzó. Gyerekek menjünk sétálni, ismétli az előbbi felszólítást, s már indul is rugalmas léptekkel, rithmikusan himbálva felső testét. A gyermekek nevetve, játszva futnak utána, í mikor kilépnek az utczára, rendbe sorakozik a kis társaság, elől két erős, hamis fiú, utánuk a kis leányt kézenfogva vezeti Vilma s igy haladnak a tiszta, napfényes kövecses utón. Az idő már ősz vége felé jár, lábuk alatt aranysárga száraz levelek zizegnek s közelben a hegyes vidék festőién gyönyörű panorámája tárul szemeink elé. Vilma sokat megcsodálta már e gyönyörű tájat s minden Fürth Ferencz főrabbi a szószékre lépett s szépen kidolgozott hosszabb beszédben méltatta a mai nap jelentőségét. A bibliából vett idézetekkel illusztrálta az iskola felépítésének jótékony voltát. Kifejtette, hogy úgy lesz eredményes az iskola működése, ha a gyermekeket a vallás ápolására, a haza sze- retetére oktatja s a művelődést előmozdítja. Bölcseletileg szembeállította egymással a hitet és tudást s hangsúlyozta, hogy az iskolának e kettőt mégis egyesítenie kell. A közönség áhítattal hallgatta a gyönyörű beszédet, melynek végén felhívta a főrabbi a közönséget, hogy az iskola felavatásához vonuljon át az uj épületbe. Az iskola egyik földszinti s virágokkal díszített termében helyezkedett el az ünnepségre egybegyült közönség. Ott láttuk Bodnár György tanfelügyelőt, a hitközség elöljáróságát Spitz Antal elnök s az iskolaszéket Peiszner Lajos elnök vezetésével, Kálnay Gyula főispáni titkárt, Dr. Lúcz Ignácz nyug. főreáliskolai tanárt, a kereskedő tanoncziskola igazgatóját, Patek Béla polgári fiúiskolái igazgatót, Rooz Samu ügyvédet, Dr. Adler Adolf ügyvédet, lapunk szerkesztőjét, Lichtschein Lajos kir. főmérnököt, Darabant András polg. fiúiskolái ta- nitót, az iskola tantestületét és igen sok hölgyet. Nagy visszatetszést keltett, hogy a városi hatóság képviselve nem volt. Az ünnepség itt is egyházi énekkel kezdődött, melyet Koffler fökántor adott elő kellemes hangján. Majd Fürth Ferencz főrabbi mély csendben mondotta el e remek felavató imát: „Vallás és hazafiság! E két magasztos fogalom szellemében avatom fel ez iskolát. Felavatom az egyetlenegy Isten nevében, ki mindnyájunk közös atyja. Őhozzá tekintünk fel, Őhozzá könyörgünk megindult szívvel: Tekints le szentséged lakóhelyéből, az égből és áldd meg eme hajlékot, melyet a benned való hit ápolására emeltünk. Legyenek nyitva a Te szemeid erre a házra éjjel és nappal. Őrizd meg a zord elemek vad pusztításától. Erős oltalmad alatt legyen óva és védve minden romlástól és minden veszedelemtől. Engedd, hogy fennálljon a legkésőbb korig, nemzedékek javára a vallás, a haza és a művelődés magasztos czéljának szolgálva. A Te áldásod kisérje tanítóinak szent munkáját, hogy türelmességgel és nemesen érző szívvel teljesítsék hivatásukat, hogy a nevelés és nemzedékképzés nagy müve nekik sikerüljön. Add, hogy gyermekeink, legdrágább kincsünk és reményünk, erőben és erényben gyarapodjanak, váljék belőle nemzedék, mely legyen a szülők üdve és öröme, a felekezet támasza és büszkeévszak mégis uj csodát varázsol a szépben gyönyörködni tudó szemei elé. Alig fél órányira egy festői várrom fekszik előttük, gyakori sétájuk végpontja ez. A magas hegyek sötétzöld fenyvesekkel borítva, helyenkint egy-egy nagyobb sárga és világoszöld folt tarkállik, a sárga hárs, a világoszöld rezgő levelű nyárfa csoport, melyeknek levelei pille módjára röpkédnek az ágak között, oly szép, oly megigézöen gyönyörű minden, hogy Vilma nem tudja róluk elforditni gyönyörködő tekintetét. Egy ismeretlen, de kellemes csengésű hangra rezzen össze. Szabad egy szép jó napot kívánni kisasszony ? Hova sietnek úgy? A férfi ki ezt mondja, magas vállas alak, erős izmokkal, de a szeme olyan gyermekesen naiv, ilyen szeme van a kutyának, hűséges és ártatlan. Bő turista köpeny van a vállára vetve, kalapját a kezében lóbálja, hogy a hüs levegő szabadon járhassa barna fürtéit, melyek között ezüst szálak csillannak meg, lehet 30—40 éves, másik kezében vaskos növénygyűjteményt visz, kiérzik a lapok közül a sokféle szárított fü, virág nehéz illata. Kedvtelve nézi a leányt, a gyermekekre rá ismert azonnal, hogy azok az ő nővére gyermekei s mindjárt tudta, hogy itt most Vilmával találkozott, Vilmával, kiről oly sok szépet és kedveset irt neki a nővére, kinek a kedvéért oly régen csalogatja haza, engesége, a hazának ereje és dísze. Áldd meg koronás királyunkat, derítsd fel élete alkonyát. Tekints le, oh Istenem és áldd meg hitközségünket, elöljáróit, eme iskola vezetőit, áldozatkész támogatóit, hogy soha el nem lankadó odaadásuk megteremje az óhajtott gyümölcsöt. Áldd meg e város lakóit, engedd, hogy béke, istenfélőiéül és emberszeretet honoljon házaiban. Áldd meg mindazokat, kik megjelenésükkel emeltéi* m i ünnepélyünk fényét. Teljesedjék be az írás szava : „Legyetek áldva, midőn elhagyjátok e hajlékot!“ Ámen“. Rooz Samu ezután az építést vezető bizottság nevében átadta az iskolát a hitközség és iskolaszék gondozásába: „Megtörténvén ősrégi hitközségünk ezen legújabb intézményének egyházi felavatása, melynek keretében lelkészünk azt buzgó fohásszal Isten gondviselésébe ajánlotta, az építést vezető bizottság nevében, melynek feladata immár befejezést nyert, átadom iskolánkat t. Elöljáróság az önök gondozásába, hogy azt magasztos czéljainak megfelelően vezessék és fentartsák. Szűk feladatom körén kívül esik, hogy Önökkel iskolánk rendeltetését ismertessem, felesleges is ez, mert azzal, hogy ezen hitközség kedvezőtlen anyagi körülményei között erejét meghaladó áldozatkészséggel r 1- állitotta ezen a kor követelményeit teljesen kielégítő tanintézetet, tanúbizonyságot tett arról, hogy a tanítás és művelődés szükségétől át van hatva. Konstatálnom kell azt is, hogy csak tanépületünk uj, intézményünk nem uj, rég szolgálja a közérdeket és ennek tudatában kérem Önöket, hogy ezen uj építménynek nemcsak anyagát vegyék át tőlem gondozásra, hanem ápolják és fejlesszék főleg azon szellemet, melyben a mi iskolánk traditiószerüleg mindenkor működött, amely szellem, idők szokások és jogviszonyok folytonosan változó hullámzásai közben — megadta iskolánknak létjogát a múltban, biztosítja fenállását a jövőben, mert hivatást teljesít és pedig összpontosítván hivatását két egyenlően szent czélban: felébreszteni és ápolni gyermekeinkben Isten és a vnl.lás igéi iránti tiszteletet, minden embertársunk iránti szeretetet, egyszersmind kitörülhei! nül beleoltani a zsenge, de épen azért fogékony gyermekszívbe a haza és anyanyelvűnk rajongó szeretetét, mert a mi iskolánkban mindig összeegyező fogalmak: a va1 Elsős hit a haladó tudással, régi hagyományaink ápolása a haza imádásával. Hiszem és szent meggyőződésem, hogy Önök, hitközségünk vezetői, őrködni fognak a felett, hogy gyermekeink kellőleg megismerjék felekezetűnk őstörténeti forrásait, dett hát végre a hívásnak, midőn éppen egy nem remélt kinevezést kapott, tudta, hogy az ő nővére — ha Vilma nem volna reá érdemes — nem óhajtaná a vele való összeköttetést s most, hogy meglátta őt az első perczben, megérezte, hogy nem hiábavaló fáradság a hazautazása. Vilma ajkán az első perczben valami haragos, rendreutasitó szó reszket, eszébe jutván sok hallott és olvasott história tolakodó aszfaltbétyárokról, de csakhamar uiia. lelt fölötte jobb énje, s csak neheztelés rezg a hangján midőn megszólal. Kérem hagyjon magunkra én nem ismerem önt. És ezt bünül róvja fel nekem, aki annál inkább ismerem magát, ismerem habár még soha nem beszeltünk együtt, folytatá az idegen kellemes bariton hangján, — most éppen azért jöttem, hogy jóvátegyem e hibámat, megismertessem magam és higyje el türelmetlenül vártam erre az órára, amikor mindezt elmondhatom. Mindezt és többet is ennél, beszélt a férfi nekitüzesedve, mig a leány a meglepetés és csodálkozás igézete alatt csak hallgatott és gondolkozott a módon, hogyan szabadulhatna meg ettől az idegentől, akinek kellemes behízelgő hangját — különös — jól esett hallania, akire minden különcz- ködése mellett sem tudott haragudni. A gyermekek, mint riadt őzikék bámulták az idegent, nem ismerték meg rég nem Iá
