Nagykároly és Vidéke, 1908 (25. évfolyam, 17-53. szám)
1908-05-07 / 19. szám
XXV. évfolyam. Nagykároly. 1908. május 7. 19. szám. NAGYKÁROLY És VIDÉKE Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. Nagykároly város hivatalos hirdetéseinek közlönye. NtegjeEenik minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ........ 8-— kor. Fél évre .................................4-— „ Neg yedévre ....... 2-— „ Egyes szám.........................—'20 ,, Köz ségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Az „Iparosok Lapja“ vezetője: Simkó Géza, főmunkatárs. Schnébli Károly, főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó: Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fill. Kéziratok nem adatnak vissza. A nagy per. A budapesti büntető törvényszék nagy tárgyaló termében több napon át folyt az a nagy per, a melynek kimenetele elé nemcsak az egész ország közönsége lázas izgatottsággal tekintett, hanem bizonyára külföldön is élénk figyelmet kelt. Midőn e sorokat Írjuk, már ismerjük az esküdtek verdiktjét, mely szerint bűnösnek mondták ki Lengyel Zoltán országgyűlési képviselőt a Polónyi Géza, Magyarország volt igazságügyminisztere terhére a sajtó utján elkövetett rágalmazás vétségében. De ebből a perből szerzett impressziónkat legkevésbé sem dönti meg a bűnösség kérdésének meg, vagy meg nem állapítása. Mert ez a per, sajnos, nagyon sok tanulságokkal szolgál nemcsak a jogász közönségnek, hanem a laikusán gondolkodó nagy publikumnak is, mely utóbbiban az esküdtszéki intézmény iránti bizalmat nemcsak megrendíti, de egyenesen arra ösztönöz mindenkit, hogy óvakodjék igazát a nyilvános törvényszéki tárgyalás utján keresni. Napokon keresztül látuk, hogy Magyarországnak volt igazságügyminisztere óriási hallgató publikum jelenlétében ott áll bírái előtt és Ítéletet vár abban a kérdésben, vájjon igaz-e az, hogy ő közéleti szereplését, tekintélyét, tudását és befolyását jogtalan vagyoni előnyök megszerzésére használta fel s gazdagságát nem a becsületes, fáradtságos munka utján szerezte, hanem kétes értékű, sőt olykor épen nem tiszta forrásokból mentette. A vádak egész özönétöl sújtva, nem mint vádlót de mint vádlottat látjuk küzdeni Polónyi Gézát. Egy panaszos, aki nem vádol, de kénytelen a legpiszkosabb, a leghilványabb vádak ellen védekezni! Aki kénytelen tűrni, hogy napokon keresztül piaczra hurczolják egész múltját, ügyvédi tevékenységét, becsületét és kénytelen számot adni arról, hogy mikor, mennyit keresett és hogy az általa szerzett pénzt megérdemelte-e vagy sem ? Vájjon az ügyvédet íizették-e meg, vagy a befolyásos városatyát és pártvezért? És látjuk a tanuk egész seregét felvonulni, akik tanúságot jönnek tenni Polónyi Géza mellett, vagy ellene. Elször nyüködéssel kell hallanunk a vádak és tanuságtételekből, hogy Magyar- országon a közéleti tisztesség annyira elfajult, miszerint egész nyíltan hirdetik, hogy Budapest fővárosánál valamely közérdekű ügyben sikerrel csak úgy lehet eljárni, ha befolyásos egyéneket pénzzel fizetnek meg, akik azután tekintélyüket, befolyásukat arra használják fel, hogy a szóban forgó ügyet a főváros érdekeinek ellenére is keresztülhajszolják. A megsértett fél pedig, aki igazságát jött keresni az esküdtbirák elé, kénytelen megjárni azt a Kálváriát, a mit nálunk bizonyításnak hívnak. Kénytelen tűrni, hogy újabb és újabb vádakat vágjanak szeme közé, büntetlenül, mert ezt kívánja a közérdek. Kénytelen elismerni, hogy a bizonyítás leple alatt a gyűlöletnek, a bosszúvágynak, az irigységnek minden eszközét mozgósítsák ellene s végeredményében azért, hogy az esküdtszék konstatálja azt, hogy a panaszosnak igaza van és az ellene felhozott vádak csak rágalmak! Hátha csak igy tudok igazsághoz hozzá jutni, akkor én nem kérek az ilyen igazságból. Akkor én szívesebben eltűröm, hogy bármely bulevard lap még apagyilkosnak is elmondjon, de igazságomat nem fogom az esküdtszék elé vinni. De eltekintve ettől, ami utóvégre is a törvény hibája, mely megengedi, hogy ilyenek megtörténhessenek, ez a per már messze túllépte azt a határt, a melyet még a törvény legliberálisabb értelmezése is megengedhet. Soha annyi személyességet, annyi rosszakaratot és gyülölséget még egy perbe sem vittek talán bele, mint ebbe a perbe. Az elfogulatlan olvasó csak megvetéssel látja és láthatja, hogy a személyes gyűlölködésen kívül még a felekezeti kérdést is belevonták ennek a pernek anyagába. Ez a per többé nem a Polónyi—Lengyel személyes harczának tűnik fel, hanem a kereszténység és zsidóság közötti küzdelemnek. A Vá- zsonyi által képviselt zsidóság harczának az antiszemitának hiresztelt Polónyi ellen. És a fővárosi sajtónak nem egy orgánuma ilyen szempontokból is tárgyalta ezt az ügyet. Mindkét részről felkavarták a szenvedélyeket és valósággal terrorizálják a közönséget az egyik vagy másik fél érdekében, mintha az az ügy nem is a bíróság eldöntésére lett volna bízva, hanem egyenesen az illető lap szerkesztősége lenne a biró. És tették ezt azért, hogy az esküdteket már jóelőre befolyásolhassák, mert hiszen az esküdtek nem szakbírók és csak saját lelkiismeretük szavának kifejezői. Sőt hallottunk már oly hangot is, amely egyenesen kimondja, hogy neki a hozandó esetleg elmarasztaló Ítélet nem prejudikál és ezek a hangok nem a Polónyi javára hangzottak el. Hát szabad-e a sajtónak ilyen hangokat hallatni ? Megengedhető-e az, hogy az igazságnak keresése ilyen szenvedélyes harczot provokáljon ? Vagy igaz az, hogy Polónyi Géza tényleg elkövette azokat a visszaéléseket a melyekkel vádolják, vagy nem igaz. Vagy tudja beigazolni Lengyel Zoltán az ő vádjait, vagy nem tudja. Vagy bűnös Polónyi vagy nem az. Polónyi maga kereste az igazságot, ő a panaszos és megengedi a bizonyítást. Mindkét esetben az esküdteknek bármely tagja hivatott a tényállás elbírálására. És a mily megengedhetlen hiba volt az, hogy a sértő védőügyvédje Vázsonyi Vilmos minden elfogadható ok nélkül az esküdtszéket úgy igyekezett megalakítani, hogy abban a zsidó esküdtek túlnyomó számban legyenek képviselve épen olyan hiba, hogy ezért mindjárt a zsidó esküdteket felekezeti elfogultsággal gyanúsítsuk. Hiszen Vázsonyi még nem olyan nagy ember a kinek kedvéért a zsidó esküdtek lelkiismeretük ellenére mindjárt neki ked- vezőleg fognak Ítélkezni a mint az eredmény tényleg be is bizonyította. Az egész ügyből azt a meggyőződést szűrjük le, hogy ebben a perben hozott ítélet sem fogja azt az eredményt elérni, amely tulajdonképen az délet czélja. Mert ott a hol a tenden- cziozus eljárásnak olyan példáival találkozunk, mint ebben a perben ott •— bármily legyen is az Ítélet, s akár jobbra, akár balra billenjen a mérleg, azt mindenki megnyugvással fogadni nem fogja. A szenvedélyeknek ilyen felkavarása csak arra jó, hogy minden tisztességes embert elriasszon az esküdtszék előtt való megjelenéstől és tápot adjon annak a már is tíirhetetlenségig vitt visszaélésnek, hogy a sajtó hasábjain az egyéni becsület és tisztesség nem
