Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-03-21 / 12. szám

12. számához. — A földmunkások nagygyűlése f. hó 17-én délután tartatott meg a nagy- piacztéren, körülbelül 2—3 ezer ember jelen­létében. A hatóság részéről Csorba Gyula rendőrkapitány és Nagy Gáspár rendörbiztos jelentek meg nagyszámú rendőr és csendőr­legénységgel, ezeknek beavatkozására azon­ban szükség nem volt. A nagygyűlést Terge László szatmári kőmüvessegéd mint elnök nyitotta meg. Első szónok Horváth Géza volt Debreczenböl, ki egy órás beszédben fejtegette a szocziáldemokrata párt prog- rammját s bírálta a mai kormány ténykedé­seit. (Beszédét a hatóság kiküldötte néhány­szor félbeszakította.) Azután Varga Ferencz a szocziáldemokrata párt szatmári titkára ismertette a földmunkások részére Szatmá- ron 82 község képviselője által megállapított árszabályt s ajánlotta annak elfogadását. Indítványozta, hogy a munkások kérjék a városi tanácstól a nagypiacztér befásitott részének állandó tartózkodási illetve munka­közvetítési helyül való használhatását. Mi­után úgy ezen indítványa, mint a földmun­kás árszabály elfogadtatott, Sternberg Ottó, a szocziáldemokrata párt helybeli titkára olvasott fel egy határozati javaslatot, mely a nemzeti kormány cselekedeteit kritizálva az általános választói jog megadását kívánja. Ennek elfogadása után Terge László elnök a nagygyűlést bezárta. — A helybeli status-quo izr. hit­község 50-es képviselőtestülete f. hó 17-én délelőtt tartott ülésében jóváhagyta a 18-as választmány abbeli határozatát, mely szerint ez a hitközség egyik alkalmazottja leányának 200 K kiházasitási segélyt megszavazott; ezután a hitközségi tanítók drágasági pótléka iránt beadott kérelme tárgyában, tekintettel a hitközség szűk anyagi viszonyaira, elhatá­rozta, hogy a tanítók fizetéskiegészitése iránt a szükséges lépéseket haladéktalanul folya­matba teszi. Végül megválasztotta az adó­kivető bizottság 10 tagját és utasította a bizottságot, hogy az adókivetési munkálato­kat haladéktalanul kezdje meg. — Uj postaügynökség vármegyénk­ben. A szatmárnémeti—felsőbányái vasút­vonal Giródtótfalu állomásán Giródtótfalu elnevezéssel f. hó 16-án postai ügynökség lépett életbe. — Uj postahivatal vármegyénk­ben. Vitka községben működő postaügynök­séget a nagyváradi posta- és távirda-igazga- tóság f. hó 16-ik napjával postahivatallá alakitotta át. — Iskolai nemzeti ünnepek. Nagy Sándor aradi állami főgimnáziumi és állami tanitóképző intézeti tanár hazafias országos actiót indított, melylyel azt akarja elérni, hogy márczius tizenötödike és október hato- dika az iskolákban hivatalos szünnapokká váljanak. E végből körlevelet intézett a ma­gyar középiskolákhoz, kifejtve az újítás szükségességét és magasztos voltát és fel­hívja a tantestületeket, hogy írjanak fel a közoktatásügyi miniszterhez, hogy ezen na­pokat iskolai nemzeti ünneppé emelje. — Az Oltáregyesület húsvéti szent­gyakorlatai f. hó 23-án, 24-én és 25-én, szombaton, vasárnap és hétfőn lesznek a zárda nagytermében; az elmélkedések min­dennap délután 2 órakor kezdődnek. A háromnapos lelkigyakorlatokra, amelyeket Varjas Endre oltáregyesületi igazgató tart, a tagokon kívül szívesen látja és meghívja a híveket az Oltáregyesület. — A helybeli szabómesterek múlt szombat este 7 órakor az ipartestület helyi­ségében gyűlésre jöttek össze, hogy a szabó­munkások által beadott munka-árszabályt felülbírálják. A munkaadók a méltányos ké­relmet teljesíteni hajlandók, azonban a munka­bért a munkás képzettségének megfelelő leg osztályozva állapították meg. Minthogy ezen határozat a szabómunkások intentióinak meg nem felelt, a sztrájkot kimondották s a mun­kát f. hó 18-án beszüntették. — Nagyecsed község közönsége lelke­sen ünnepelte meg a szabadság nagy nap­ját. F. hó 14-én este a „Női-kör“ programmal egybekötött estélyt rendezett, melyen Berey Józsefné, a kör elnöknője és Téglás Lajosné tartottak felolvasást, Orosz Istvánná és Orosz István dialogot, Monó Margitka pedig mono­logot adtak elő. Berey Maricza egy szelle­mes költemény sikerült előadásával szórakoz­tatta a közönséget. 15-én az állami elemi iskola tanítói kara rendezett hazafias ünne­pélyt, melyet lelkes közönség hallgatott vé­gig. Az ünnepi beszédet Orosz István állami elemi iskolai tanító mondotta, ki magas röptű beszédében élénken rajzolta a már- cziusi nagy napokat. — Az országos Tisztviselő Szövet­ség takarékpénztára és betegsegélyző szakosztálya. A tisztviselők, akik eddig az újságokban, memorandumokban mindig csak panaszkodtak és helyzetük javítását egyedül a kormányoktól várták, végre belátták, hogy a sok oldalról igénybe vett kormány támo­gatása nélkül az önsegély alapjára kell helyez­kedniük, ha égető sebeiktől szabadulni akar­Melléklet a Nagykároly és Vidéke 1907. márcz 21. nak. A tisztviselők egyetemes egyesülete, az Országos Tisztviselő Szövetség (Budapest, VIII., Práter-utcza 45.), a mely Magyarország összes köz- és magántisztviselőit egyesíti magában, tegnap egy rendkívül látogatott választmányi ülésen két régóta nélkülözött tisztviselői intézményt alakított meg. — A korábban kiküldött takarékpénztári bizottság nevében dr. Hajdú Marczel beszá­molt a bizottság eredményes munkájáról és előterjesztette a tisztviselői takarékpénz­tár szervezetét, hozzáfűzve, hogy a megala­kulás anyagi részét a tisztviselők nagy érdek­lődése és az eddigi ideiglenes részvényjegy­zések máris biztosították. A választmány élénk eszmecsere után az előterjesztést némi vál­tozásokkal elfogadta és a bizottságot a vég­leges alakítással megbizta. Ezután dr. Róz Jenő választmányi tag a betegsegélyző szak­osztály alapszabályait terjesztette elő, a me­lyet a választmány általánosságban szintén elfogadott. A napirend harmadik pontja a helyi szervezetek alapszabályainak megállapí­tása volt. A választmány az eddig megala­kult helyi-szervezeteket elismerte, és részükre ügyrendet állított össze. Dr. Dános Árpád főtitkár amaz óhajának adott kifejezést, hogy a szervezkedés nagy munkája ezek után tel­jes erővek megkezdődjék, mert most, hogy a tisztviselők beláthatják azt, hogy az önse­gély eszméjével milyen nagy eredményeket lehet elérni, lehet s kell őket a tömörülésre megnyerni, hogy ne 15.000, hanem 100.000 legyen a Szövetség tagjainak száma, hogy igy a tisztviselők érdekeinek előmozdítására még hathatósabban működhessék. — A helybeli izr. tanulósegélyző- egyesület választmánya f. hó 20-ikán este fél 6 órakor gyűlést tartott, melyen a be­érkezett segélykérvényeket intézték el. — Felebbezés. A nagykárolyi Il-ik vá­lasztókerületben január 15-én megejtett vár­megyei biz. tag választás ügyében a vármegyei igazoló választmány által hozott Il-od fokú határozat ellen az állandó választmányhoz Nágele Ignácz és társai felebbezést adtak be. — Lemondott szerkesztő. Varjas Endre a „Szatmárvármegye“ szerkesztősé­géről lemondott. — Gyászeset. Vettük a következő gyász­jelentést: Özv. Papp Mihályné szül. Milkó Anna, mint anyja úgy a maga, valamint Gyula, Ilonka és Dezső testvérek valamint számos rokon nevében is fájdalomtól megtört sziv- val tudatják forrón szeretett gyermeke illetve testvérüknek Papp Emmuskának folyó hó 13-án előbb a halotti szentségek ájtatos fel­vételével élte virágában 21 éves korában történt gyászos elhunytát. A felejthetetlen kihűlt teteme f. hó 15-én d. u. 4 órakor fog a battonyai róm. kath. sirkertben örök nyu­galomra tétetni, a gyászmise pedig 16-án reggel 9 órakor a helybeli róm. kath. temp­lomban az Egek Urának bemutattatni. Drága kedvesünk ! Emlékedett kiörülhetlenül őrizzük szerető sziveinkben. Odalent pihenjél csen­desen. Isten veled ! Battonyán, 1907. márczius 13-án. Áldás és béke lengjen porain! Özv. Milkó Andrásné nagyanyja. Özv. Lehmann Mihályné szül. Milkó Terézia nagynénje. Jäger János nagybátyja. Ifj. Jäger János, Jäger Mariska, Erőss Gyula, Lehmann Irma, Lehmann Juliska, Lehmann Endre, Lehmann Kálmán, Lehmann Ottika unokatestvérei. Erőss Gyuláné, V. Jörös Bella, Papp Dezsőné, Kálmán Mannus, Gaál Gyula, Szabó Kálmán sógornői illetve sógorai. — A „Szatmárvármegye“ uj tulaj­donosa. A „Szatmárvármegye“ laptársunk tulajdonjogát Szintay Kálmán érendrédi föld- birtokos vette át. — Kivándorlás. Folyó hó 12-én Máté­szalka vidékéről, különösen Nyircsaholyból és városunkból, valamint Szaniszlóról 120 egyén utazott el Amerikába. Bizony ez szo­morú dolog! — Kinevezés. A miniszterelnök mint pénzügyminiszter Sándor Géza helybeli adó­tisztet Bánfihunyadra ellenőrré a IX. fizetési osztályba való sorozás mellett kinevezte. — A debreczeni helyi vasút rész­vénytársaság f. hó 23-án délelőtt 10 és fél órakor tartja ez évi rendes közgyűlését a kereskedő-társulat dísztermében. A társa­ság mérlege szerint tiszta nyereség volt a múlt év folyamán 33,126 K 01 fillér, mely­ből osztalékra részvényenként 8 koronával 24,000 kor. fordittatik, ami ápril 1-től kezdve ; lesz kifizetendő. — Áthelyezések a magyar állam- vasutnál. Gönezy István helybeli teheráru­j pénztárnok városunkból Nyíregyházára, Na- í hóczky Miklós forgalmi hivatalnok Érmihály- falváról városunkba helyeztetett át. — A nagykárolyi esperesi kerület papjai és tanítói szokásos húsvéti szent­gyakorlataikat és gyónásukat f. hó 16-án végezték városunkban. — Nyugdíjazás. Majos Károly anya­könyvi felügyelőt, a darabont korszak vár­megyénkben helyettesített alispánját, a belügy­miniszter nyugdíjazta. — Halálozás. Csetényi Emilné szül. Schiff Szeréna f. hó 18-án életének 28-ik évében városunkban elhunyt. Temetése f. hó 19-én délután 3 órakor ment végbe nagy részvét mellett. — Eljegyzés. Diósi Sándor vásárvám- bérlő eljegyezte Engel Helén kisasszonyt Vámospéresről. — Gyászeset. Dr. Sternberg Gyula fehérgyarmati kir. közjegyzőt súlyos csapás érte. Felesége szül. Friedmann Aranka éle­tének 36-ik, házasságának 16-ik évében rö­vid szenvedés után f. hó 16-án délután 3/45 órakor Fehérgyarmaton elhunyt. A megbol­dogult hült tetemeit f. hó 17-én szállitották városunkba, ahol f. hó 18-án délután 3 óra­kor rendkívül nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra. Halálát megtört férjén s két fián kívül kiterjedt rokonság gyászolja.: Nyugodjék békében! — Megbízás. A földmivelésügyi minisz­ter Kolozsváry Károly szatmárnémeti-i föld- birtokost főispánunk előterjesztése folytán Szatmárnémeti város területére a gazdasági tudósítói tiszttel bízta meg. — Választás. Szatmárnémeti város törvényhatósága f. hó 11-én tartott gyűlésén a németi-i görögkatholikus lelkészi állásra a munkácsi püspök három jelöltje közül Gön- czy Antal esperes, nagypeleskei lelkészt vá­lasztotta meg. — A városi pénztárnoki állásra, esetleg a megüresedendő ellenőri állásra, Serly Ignácz városi Írnok szintén pályázik. — Pályázat körorvosi állásra. A nagykárolyi járásban megüresedett I. egész­ségügyi kör orvosi állására pályázat van hirdetve. Tiszti orvosi minősítéssel biró orvo­sok pályázati kérvényeiket f. hó 25-ik nap­jának déli 12 órájáig adhatják be a helybeli főszolgabírói hivatalhoz. Az orvosi kör szék­helye Nagykároly s a körhöz tartoznak: Bör- vely, Kálmánd, Kaplony, Csanálos, Vállaj és Mérk községek. — Jegyzői felfüggesztés. A csengeri járás főszolgabirája Géresi Suta Pál simái körjegyzőt, mivel a lefolytatott hivatalvizs­gálat rendellenességeknek jött nyomára, állá­sától felfüggesztette. — Halálozás. Özv. Kováts Fereczné szül. Müller Berta f. hó 20-án elhunyt. Te­metése holnap lesz Csanáloson. A kiadott gyászjelentés igy szól: Alulírottak mélyen megtört szívvel tudatjuk a legszeretőbb édes­anya, nagyanya és testvérnek özv. Kováts Ferenczné szül. Müller Berta úrasszonynak folyó évi márczius hó 20-án d. e. 8 órakor életének 76-ik, özvegységének 23-ik évében hosszas szenvedés után történt csöndes elhuny­tat. Drága halottunk földi részei f. hó 22-én délelőtt 9 órakor a Kossuth-utczai gyászház­nál tartandó beszentelés után a csanálosi sirkertben fognak örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise-áldozatok a meg­boldogult lelkiüdvéért 22-én 10 órakor a csa­nálosi, 23-án 9 órakor pedig a nagykárolyi plébánia-templomban fognak az Egek Urának bemutattatni. Nagykároly, 1907. márczius 20. Áldás és béke lengjen a drága halott porai felett! Kováts Bella férj. Varga Lörinczné, Kováts Nándor, Özv. Molnár Lajosné szül. Kováts Irma gyermekei. Tikos Anna férj. Kováts Nándorné menye. Varga Lörincz veje. Kováts Jenő, Kováts Tibor, Molnár Mihály unokái. Özv. Fok Ignáczné szül. Müller Ka­rolina, Özv. Gulyás Józsefné szül. Müller Ilona, Özv. Hidegh Árpádné szül Müller Krisz­tina testvérei. Hidegh Ilona és Bella unoka- hugai. i — Felhívás. Az országos gyermekvédő Liga egy országos gyermekvédő alap létesí­tése s ennek következtében a gyermekvéde­lem minden ágazatának felkarolása és hat­hatós támogatása czéljából folyó év április hó 1-én és 2-án gyermeknap vásárt rendez. A gyermeknapon a kereskedők, iparosok, lelkészek, orvosok, gazdák, tisztviselők, ka­tonák, kávéházak, vendéglők, szállodák, köz­lekedési és más vállalatok tulajdonosai szó­val mindenféle állású egyének önként köte­lezik magukat arra, hogy ezen napi bevéte­lüknek tetszésszerinti hányadát a gyermek­védő alap javára befizetik, a mi által belép­nek a Ligába. A Liga tagja lehet mindenki, férfiak, nők, gyermekek. Tagsági dij nincs a tagság csak ahhoz a feltételhez van kötve, hogy az illető az Országos gyermekvédő alap javára a gyermek napon a napi bevételének egy százalékát befizeti vagy ha azt bármi okból tenni nem kívánná, valamely másik napon saját maga által meghatározandó bár­mily csekély adományt juttat a Ligának. Az adomány nyújtás nem évenként ismétlődő kötelesség. A jótékony intézmény érdekében felkérem a t. közönséget, hogy a gyermek vásárnapon szükségletét fokozottabb mérv­ben kegyeskedjék beszerezni az olyan üzle­tekben, melyekben gyermekvásárnapot tarta­nak, mert a bevétel egyrésze az Országos gyermékvédö Liga alapjának gyarapítására felajánltatott. Nagykároly, 1907. márczius 19-én. Debreczeni István, polgármester. — Tüzelőanyaghiány városunkban. A tél hosszúsága és zordonsága folytán be­állott s általános panasz tárgyát képező tüzelő­anyaghiányt a napokban mi is éreztük. A teheráruforgalom lebonyolításában a nagy szállítások miatt felmerült waggonhiány foly­tán városunk fakereskedői nem kaptak oly mennyiségű tűzifát, hogy képesek lettek volna a keresletnek eleget tenni. Valóságos versen­gés folyt az állomáson az érkező faanyagért. Tekintve, hogy a mai nappal már a hivata­los tavasz is beköszöntött, reméljük az idő­járásnak mielőbbi oly módon való megválto­zását, mely a fűtést szükségtelenné teszi. Ez lesz a leggyökeresebb orvoslása a tüzelő­anyaghiánynak. — Hirdetmény. 2287—1907. K. sz. Alantirott városi tanács közhírré teszi, hogy Nagykároly város gyámpénztárának 1906. évi számadását és mérlegét az árvaszék indo­kolt jelentésével együtt 15 napi közszemlére a városházánál a közigazgatási iktató hiva­talba a mai napon kitette. Nagykároly, 1907. márczius 18-án. Debreczeni István, polgár- mester. — Az első fecske. Wilson (Weisz) Zsigmond Európa egyik legnagyobb Czirkusz- varietéje elsőrangú társulatával előadásait f. hó 30-án városunkban megkezdi a Gróf Károlyi­téren. A társulat 40 elsőrendű taggal és jól iskolázott zenekarral rendelkezik. — Wilson igazgató városunkban kitűnő hírnévnek ör­vend s társulatával mindenkor a legnagyobb tetszést aratta. — Kinevezés. Debreczeni István pol­gármester Csata Gerzont az Önsegélyző- Népbank könyvelőjét a városi villamos mű­vekhez könyvelővé nevezte ki. — A helybeli kerületi betegsegélyző- pénztár közgyűlése f. hó 17-én — a meg­jelentek csekély száma miatt — megtartható nem volt, miért is az f. hó 24-én délután 2 órakor az ipartestület tanácstermében fog megtartatni s a tagok számára való tekintet nélkül jogérvényesen határozni. — Zongorahangoló és kiválóan ügyes zongorakészitő érkezik le pár napi munka ellátására a tavasz elején Szatmárra; ha városunkban hangolásra elegendő számban jelentkeznének, ide is átjönne. Aki jelentke­zik s egy hangolásért szívesen fizet 6 K-át, közölje ezt levelező-lapon szerkesztőségünk­kel s mi azt illetékes helyre továbbítani fogjuk. — A róm. kath. hitközség közgyű­lését vasárnap, f. hó 17-én tartotta meg a róm. kath. elemi fiúiskolában. Dr. Titz An­tal elnök kéri a megjelenteket, hogy tegyék komoly megfontolás tárgyává a hitközség súlyos, úgyszólván válságos állapotát. Fel­olvasták a számvizsgáló-bizottság jelentését, melyből kitűnt, hogy a hitközségnek tarto­zása — az iskolaépületre levő terhet nem számítva — 19,000 korona. Elnök előter­jesztette a jelen évi költségvetés tervezetet, amelyet többek hozzászólása után több mó­dosítással elfogadtak. Az idén adóba 10,000 koronát kell kivetni, a tavalyi 6000 koroná­val szemben. Ezután Péchy László szólalt fel s beszédében javasolta, hogy a közgyűlés mondja ki, hogy megdöbbenéssel vette tu­domásul az egyházközség súlyos anyagi helyzetét, mely már-már anyagi tönkkel fe­nyeget s ép azért a mostani közgyűlés en­nek a javítására jelentékenyen fel is emeli az egyházi adót s az egyháztanácsot is uta­sítja, hogy annak sanálásáról a következő rendkívüli közgyűlésnek tegye meg javaslatát. Javasolja, hogy a hitközség tagjai egyenlően járuljanak a terhekhez, s azért eltörülni kí­vánja a maximumot s kívánja, hogy az adó­kivetésnél az adóalapon menjünk át. A közgyűlés mindkét indítványt elfogadja, az utóbbit azzal a kiegészítéssel, hogy az eddigi minimum megmarad és az oly adófizetőknél, kik birtokuk s jövedelmük arányában több adót fizethetnek, mint azt az adóalap meg­állapítaná, az egyházi adót az egyháztanács javaslata alapján a hitközség közgyűlése állapítja meg. A jegyzőkönyv hitelesítésére felkérettek Péchy László, Róth Károly, Schusz- teritsch Ferencz, Schnébli Károly. — A fogyasztási szövetkezet leg­utóbbi gyűlésének azon határozata folytán, melylyel a szövetkezet általánossá tétetett, számos előkelő tag lépett ki annak kebelé­| bői. Ugyancsak ezen határozatból kifolyólag a közelebbről érdekelt kereskedők — mint hírlik — küldöttséget menesztenek a keres­kedelemügyi és pénzügyminiszterhez, hogy ez előbbinél a szövetkezet ügykörének meg­szorítását és szigorúbb ellenőrzését, utóbbinál a keresetadónak a jövedelem csökkenéséhez mérten már a folyó esztendőre való leszál­lítását kérelmezzék. — A „Protestáns Társaskör“ f. hó 17-re hirdetett közgyűlése nem lévén hatá­rozatképes, az április 7-én d. u. 3 órakor fog megtartatni, amikor is az alapszabályok 12! §-a értelmében a megjelenő tagok jog- I érvényesen határoznak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom