Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-17 / 3. szám

— Kinevezés. A helybeli pénzügyigaz- gatóság Tóth Jenő szinérváraljai adóhivatali díjtalan gyakornokot a fehérgyarmati adó­hivatalhoz segélydijas gyakornokká nevezte ki. — Eljegyzés. Dr. Gyene Pál poresalmai földbirtokos a napokban váltott jegyet Klu- páthy Izabellával, dr. Klupáthy Antal kolozs­vári egyetemi tanár leányával. — Tizenegy uj körjegyzői állás lesz vármegyénkben legközelebb betöltve. A pályázati hirdetmény a legközelebbi hivata­los lapban fog megjelenni, a választások e hó végén fognak megejtetni, úgy hogy az uj körjegyzők február hó 1-én működésűket már megkezdhessék. — Gyászeset. Litteczky Endre szat­mári nyomdatulajdonost és nejét súlyos csa­pás érte, Rózsiira leányának — okleveles tanítónőnek — f. hó 14-én 19 éves korában történt elhunytával. Az élte virágában el­hunytat tegnap délután Szatmáron nagy részvét mellett tették örök nyugalomra. — Jutalom és elismerés. A földmű­velésügyi miniszter Brucsi Zsigmond nagy­károlyi lakosnak, a ki Károlyi István gróf ura­dalmában 30 évig egyhuzamban szolgált, ju­talomul 100 koronát és elismerő oklevelet adományozott. — Kinevezés. A szatmári dohánybeváltó hivatalhoz Killer Lajos, Killer Nándor hely­beli dohánybeváltó tiszttartó testvéröcscse vezetötisztté neveztetett ki. — Köszönetnyilvánítás. Steinbek Zsigmond ur budapestről 10 koronát volt szives a helybeli Népkonyha czéljaira ado­mányozni. Ezen nemes adományért hálás! köszönetét nyilvánítja az izr. nöegylet elnök- ■ sége. — Uj távbeszélő előfizető. Dr. Antal István ügyvéd mint távbeszélő uj előfizető: 59 számmal bekapcsoltatott. — Kinevezés. A debreczeni ítélőtábla elnöke lovag Berbs Lajos nagybányai lakos végzett joghallgatót a debreczeni Ítélőtábla kerületébe díjtalan joggyakornokká nevezte ki. — A vasárnapi postakézbesités. A kereskedelemügyi miniszter a postai külde­ményeknek és utalványoknak házhoz való kézbesítését e hó 15-től kezdve vasárnapokra beszüntette. E szerint vasárnap csak a rom­landó árukat fogják kikézbesiteni. — Uj kúriai bíró. A király Tar Gyula debreczeni Ítélőtáblái bírónak a kúriai birói czimet és jelleget adományozta. — Eljegyzés. Fáff János királydaróczi kereskedő jegyet váltott Pusztaiakon Molnár József nevelt leányával Görögh Mariskával. í — Gyászeset. Barthos Zsigmond kir. pénzügyigazgató-helyettest és nejét súlyos gyász érte. Sógornéja Laszke Karolina f. hó 12-én este 9 órakor, életének 45-ilc évében j városunkban hosszas betegség után elhunyt. ; A megboldogultnak hült tetemeit a Kishajdu- város-utcza 10-ik számú gyászháznál f. hó 14-én d. e. 11 órakor Horváth Jenő plébá­nos-segéd beszentelte. A végtisztességtételen nagyszámú résztvevő közönség jelent meg, közöttük a helybeli kir. pénzügyigazgatóság tisztikara, Piachy Gyula kir. tanácsos, pénz­ügyigazgató vezetése alatt. Ugyanaznap dél­után a holttestet Nagybányára szállították, hol a családi sirkertbe helyezték el. A gyász- esetről a család a következő értesítést adta ki: Alantírottak mély fájdalommal tudatjuk, úgy a magunk, mint a nagyszámú rokonság ne­vében is, a feledhetetlen testvér, sógornő, nagynéne és rokon Laszke Karolina, folyó évi január hó 12-én este 9 órakor életének 45. évében, hosszas betegség és a halotti szentségek ájtatos felvétele után történt gyá­szos elhunytát. A megboldogult földi marad­ványa folyó hó 14-én d. e. 11 órakor fog a róm. kath. egyház szertartása szerint a Kishajduváros-utcza 10. számú gyászháznál beszenteltetni, s folyó hó 15-én d. e. 11 óra­kor fog Nagybányán, a családi sirkertbe el­helyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozat lelki üdvéért ugyanoltan fog a róm. kath. templomban az Egek Urának bemutattatni. Nagykároly, 1907. január 13. Béke lengjen porai felett! Özv. Osztyián Kristófné szül. Laszke Ludmilla, szigethi Barthos Zsigmondné szül. Laszke Mária, Laszke Antal testvérei, szigethi Barthos Zsigmond sógor, Laszke An- talné szül. Lehotzky Irén sógornő. Laszke Domokos, Laszke Jenő, Laszke Károly, Laszke Aranka, Laszke Ilonka, Laszke Győző, test­véröcs és testvérhug. — A legényegyesület bálja. A nagy­károlyi kath. legényegyesület szokásos bálját folyó hó 12-én, szombaton tartotta meg a Polgári Olvasókör helyiségében. Igen szép számú közönség jelent meg, melyet ugyan eleinte lehangolt az, hogy a bál védnöknöje Irsik Ferenczné — akadályoztatása miatt — nem jelent meg, de a kedvetlenséget csak­hamar feledtette a vidám zene s buzgó tán- czosok igyekezete. Kedélyes, családias mulat­ság lett belőle s a résztvevők egy kedvesen eltöltött éj emlékével távoztak a hajnali órákban. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. — A „Kossuth-asztaltársaság“-nak műkedvelői előadással egybekötött tánczmu- latsága iránt nagy érdeklődés nyilvánul és ugv halljuk, hogy a folyó hó 19-én, szom­baton végbemenő mulatságra a jegyek csak­nem mind elkeltek. A buzgó rendezőség is mindent elkövet, hogy a közönség minél jobban érezze magát és hogy jól mulasson. — Eljegyzés. Frits Béla eljegyezte Há- jek Ferencz polgártársunk leányát, Mariskát. — Halálozás. Juhász Sámuel, nagy­károlyi lakos polgártársunk, folyó hó 12-én Nagyiétán, hova a napokban leánya látoga­tására utazott, 84 éves korában meghalt. — Uj lap városunkban. „Nagykárolyi Hírlap“ czim alatt uj lap indul meg váró- sunk ban, mely a helybeli Iparos-Szövetség és a Nagykárolyi Ipari Hitelszövetkezet hi­vatalos lapja lesz. Lapunk kiadótulajdonosa lesz az uj lapnak is kiadótulajdonosa. Az első szám vasárnap fog megjelenni. — Meghívó. A nagykárolyi asztalos iparos-ifjúság saját pénztára javára Kinczler Frigyesné szül. Rencz Emma úrnő védnök- j sége alatt 1907. január hó 26-án, szombaton, a „Központi Kávéház“ összes termeiben zártkörű tánczmulatságot rendez, melyre a n. é. közönséget és becses családját tiszte­lettel meghívja a rendezőség. Belépőjegy:, Személyenkint 2 kor. Családjegy 5 korona. { Kezdete este 8 órakor. Zenész : Jónás György. Tekintve a jótékonyczélt —- felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyug­táztatnak. Jó ételek és italokkal Havas test- j vérek fognak mérsékelt árért szolgálni. — A Ferencz József keserüviz a gyógykincsek egyik legértékesebb része és évenkint sok millió palaczkban az egész vi-! lágba szétküldetik. — Kérjünk határozottan Ferencz József keserüvizet, nehogy vala­mely csekély értékű utánzatot kapjunk. 4. — A helybeli ipartestület elöljáró­sága tegnap délután rendes előljárósági gyű-1 lést tartott, melyen a folyóügyeket intézte el a múlt évi zárszámadást és a folyó évi költ­ségelőirányzatot letárgyalta, az ez évi rendes közgyűlést február hó 17-re kitűzte és a kiállítás rendezésével foglalkozott. — Áthelyezés. Újhelyi Károly m. kir. honvédfőhadnagy, a századparancsnoki teen­dők végzésére, a helybeli zászlóajtói, ideigle­nesen Mármarosszigetre helyeztetett át. — Tanítói jubileum. Múlt hó 27-én ünnepelte Gzilli György fényi róm. kath. kántortanitó tanítói működésének 50-ik évét. Az ünnepélyre megjelentek Bodnár György kir. tanfelügyelő, Moldován Endre plébános, Tillinger Ferencz, Szolomájer János és Lang j Pál tanítók, Dr. Brém János parádi fürdő­orvos, Dr. Láng György szaniszlói orvos, Gzilli György vármegyei állatorvos, Kovács Bertalan erdész, a családtagok és rokonság teljes számmal, a kath. hitközség iskolaszé­kének és képviselőtestületének tagjai. Az j ünnepeltet a tantestület és az iskolásgyer­mekek nemzetiszinü zászló alatt a zenekar hangjai mellett kisérték a templomba a hol ünnepélyes hálaadó istenitisztelet volt, mely­nek befejeztével az ünnepeltet visszakisérték az iskolába, a hol a tantestület, az iskola­szék, az egyháztanács és a politikai község tisztelgését fogadta. Ez utóbbi tisztelgésénél j nyújtotta át Moldován Endre plébános a község ajándékát, egy ezüst tintatartót arany- j tollal e felírással: Gzilli Györgynek 50 éves i jubileuma alkalmából mély tiszteletünk és I hálánk jeléül — Fény községe. Ezután a tantestület a gyerekeket vezette az ünne- j pelt elé és egy tanuló versben üdvözölte őt, majd a tanfelügyelő adta át Apponyi Albert j gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter el­ismerő oklevelét, vármegyénk főispánjának í meleg üdvözletét és fejezte ki, a tanügy te­rén kitartóan végzett munkálkodása feletti elismerését. Az ünnepelt ezután 30 terítékű ebédet adott, melyen több pohárköszöntő hangzott el, melyek nagyrészben az ünne- peltnek szólották, ki válaszában arra kérte j a jelenvoltakat, hogy tartsák meg öt továbbra i is jó emlékezetükben. Ezzel a szép ünne- j pély véget ért. — Áthelyezett segédlelkész. Dr. Bo­romissza Tibor megyéspüspök Varga József nagybányai s. lelkészt Ungvárra helyezte át. — Kinevezés. A m. kir. pénzügyminisz­ter Periinger István magyaróvári számgyakor­nokot a helybeli pénzügyigazgatóság melléi rendelt számvevőséghez ideiglenes m. kir. pénzügyi számtisztté nevezte ki. — Jutalom. A.Belvárosi Takarékpénz­tár megajándékozta azokat a rendőrtisztvise- j löket, a kik a háromszázezer koronás csalás tetteseit elfogták ; ezek között Kisfaludy József i szombathelyi rendőrkapitány is 1000 koronát j kapott. — Erdödi takarékpénztár részvény­társaság. czég alatt Erdőd községben uj pénzintézet kezdette meg működését. Az alap- j tőke 100,000 korona, mely 500 drb. 200 ko­ronás részvény kibocsájtása folytán állt elő. Az igazgatóság és felügyelőség tagjai: Erdei László igazgatósági elnök, dr. Róth Sándor, Proszt Mátyás, Reiz Mihály, Piszéi András erdődi, Nyikora Demeter, Nyikora Döme, Róz- ner Mór, Jakabovits Leopold, Pur László, Borga László, Nyikora Péter rézteleki, Hirsch Lázár szatmárhegyi, Jeremiás Gyula királydaróczi és Schwartz Dávid géresi lakosok. A felügyelő­bizottság elnöke Szegő Ödön, a helybeli Ke­reskedelmi és iparbank főkönyvelő-helyettese. — Protestáns-bál Szatmáron. Folyó évi február hó 2-án gróf Dégenfeld-Schom- berg József védnöksége alatt a Pannónia- szálioda termeiben az ev. református orgona alapjának javára „Protestáns-bál“-t rendez­nek. Személyjegy 4 kor., családjegy 10 kor., karzatjegy 4 korona. Kezdete 9 órakor. Jegyek előre válthatók Koós Gábor üzletében. A meg­hívó kívánatra előmutatandó. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. — Bálanyák: Boér Endréné, dr. Falussy Árpádné, Helmeczy Józsefné, Járiny Andrásné, Ujfalussy báró Uray Leona, Uray Gézáné és dr. Vajay Ká- rolyné. Rendező-bizottsági elnökök: dr. Doma- hidy Pál és dr. Ináncsy Elemér. A rendező­ség ezeken kívül 255 tagból áll. — Szerkesztői üzenet. Gy. J. k. a. Debreczen. A beküldött vers nem üti meg a közölhetőség mértékét. Iparügyek. • Munkásbiztositás. Már a közel jövőben a törvényhozás elé kerül az ipari és gyári munkások és a keres­kedelmi alkalmazottak betegség és baleset i biztosítási törvényjavaslat. Ezt a törvény- javaslatot bizonyos aggodalommal fogadják az illetékes körök, munkaadók és alkalmazot- lak egyaránt. Nagy kára lett volna az ügynek, ha ezek az aggodalmak hajótörés elé vitték volna ezt az alkalmazottakra nézve olyannyira fontos, életbevágó törvényjavaslatot. A munkásügyi bizottság, mely hosszú napokon át foglalkozott a javaslattal, már is eloszlatta az aggályokat és oly módosításokat tett a törvénytervezeten, amelyek a kereske­delmi kormány jóindulatú szándékai iránt bizalmat keltettek és minden részre megnyug­tatóan hatottak. A legtöbb, jelentőség dolgában is kiváló j módosítást maga a kereskedelmi kormány kezdeményezte. Különösen a kisiparos-osztályra vonatko­zóan tett a bizottság oly módosításokat, melyek úgyszólván tárgytalanokká teszik a kisiparosok részéről fölmerült panaszokat. így kivette a bizottság a kötelező balesetbiztosítás alul a kis­iparosokat s csak a veszélyes üzemekre tar­totta fenn; kimondta a bizottság, hogy az úgynevezett otthoni munkások járulékait fele­részben a nagy munkaadók fizetik; a járu­lékok maximumát leszállította 4 százalékra s a kisiparosokra nézve kimondta, hogy öt éven belül a járulék 2 százaléknál magasabb | nem lehet. Enyhítette a bizottság — épp a j kisiparosokra való tekintettel — a bírságok és büntetések mértékét. Az egyesületi pénztárakra vonatkozóan úgy módosította a javaslatot, hogy fennma­radnak azok az egyesületi pénztárak, melyek ' 100O taggal bírnak. (Az eredeti szöveg 5000-et állapított meg.) \ És ha még van üdvösen és előnyösen mó­dosítandó, az meg fog történni majd a képvi­selőház plénuma előtt végbemenő tárgyalás folyamán. Csak a kellő érdeklődés meglegyen a képviselők részéről eme nagyfontosságu javaslat tárgyalásai iránt. Mert el kell ismer­nünk, hogy ez a törvényjavaslat úgyszólván kiindulási pontját képezi a munkáskérdések megoldására irányzott további reformoknak. Ma pedig ezeknél a reformoknál égetőbb szükség nincs, s a kereskedelmi kormány J munkássága mellett csak a törvényhozás tagjainak érdeklődése siettetheti e reformok megvalósithatását. P. Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva. Egy jókarban levő használt zongora — A világ gabonatermése. A föld­művelésügyi miniszter által kiadott statisztika szerint 1905-ben az egész világon 3434 millió métermázsa gabonanemü termett, ebből 923‘2b millió mm. búza, 317‘89 millió mm. árpa, 536'85 millió mm. zab, 952'53 millió mm. tengeri és 404 46 millió mm. rozs. megvételre kerestetik. Hol ? Megtudható kiadóhiva­+n lllnbhn n ELAPÓ TELEK. A nagykárolyi 2075. számú betétben foglalt néhai Dutka Ignácz örökösei tulajdonát ké­pező Kálmánd-utczai üres háztelek szabad kézből örök áron eladó. Értekezhetni lehet Heim IgTiácxnéval, Árpád-utcza 91. szám. 1—3 egy ház után való hajdú- városi fordulósföld, úgyszintén egy sváb részi fordulósföld házzal együtt. Hol? Megmondja a kiadóhivatal. 1—3 ELADÓ HÁZ. Fényi-utcza 16-ik szám alatt jó- karban levő HÁZAM mely 1600 korona évi bért jövedelmez, kedvező fizetési feltételek mellett örök áron eladó. Ugyancsak jó minőségű, tisztán kezelt boraim kisebb-nagyobb mennyiségben eladók. Értekezhetni lehet az ott lakó tulaj­donossal. Nagy János. HázeladLas. A néhai Schifí Ábrahám örökösei tulajdonát képező nagykárolyi Wesselényi-ut- czai, valamint a Yaday-köz- ben levő ház és telek szabad kézből örök áron eladó* Értekezhetni Csetényi Lajos 3—3 gyámmal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom