Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-12-12 / 50. szám
XXIY. évfolyam Nagykároly, 1907. deczember 12. 50-ik szám. NAGYKÁROLY Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykarolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIR DET É S EI N E K KÖZ LÖ N Y E. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre.................................................8.— korona. Fél évre . . . .........................................4.— „ Ne gyedévre.................................................2.— „ Eg yes szám.................................................—.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. -Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főinunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Vármegyei tisztujitás. Pár nap múlva országszerte választani fognak a törvényhatósági bizottságok. Elérkezett a vármegyei tisztujitás ideje. Amikor még a vármegyei tisztviselő nem annyira a kenyérért, mint inkább a „dignitás“-ért, az állással járó tekintélyért és hatalomért állott küzdelembe, a vármegyei restauráczió egy-egy történelmi nevezetességű eseménynyé nőtte ki magát. Meséket tudnak mondani a régi öregek a hires restaurácziók egész seregéről s különösen az alispáni állás volt az, melynek elnyeréséért a vármegye legelőkelőbb, leggazdagabb családjainak tagjai vetélkedtek egymással. A nemesi korszak egyik előjoga volt a vármegyei szolgálat. Majdnem valamennyi nemesi családnak sarjadéka kötelességének ismerte, hogy a vármegyével szemben legalább azzal rójja le kötelességét, hogy pár évig „juris- táskodjék“ az alispán mellett, vagy a szolgabirói igazságszolgáltatás elemi szabályait eltanulja a „deres“ sikeres alkalmazásával. De azóta nagyot fordult a világ. A vármegye többé nem az, ami hajdan volt. Nem képeznek már többé egy- egy fiókországgyülést a vármegyék közgyűlései. A nemesi előjogok megszűnésével egészen megváltozott a törvény- hatósági bizottságok alakulata s többé nem a „fokos“ s az „ólomfütykös“ képezik az alkotmányos közszabadság biztosítékait. Az 1848-ik évi törvények egyszerre megváltoztatták Magyarország beléletét. A jogegyenlőség csakhamar kiküszöbölte a maradiság és előjogokhoz való csökönyös ragaszkodást és bár a vármegyékben még sokáig domináltak a rendi kiváltságok, lassan-lassan helyet szorított magának a szabadabb szellem, a megerősödött, számban és műveltségben előrehaladt középosztály csakhamar részt kért és azután vezető szerepet kezdett vinni a vármegyékben. A viri- liznius rendszere is nagy rést ütött a megyei „oligarchák“ soraiban és kény- szeritette őket arra, hogy a polgári osztálylyal is szóba álljanak. Az úgynevezett „dzsentridnek fokozatos elszegényedése, a megyei élet vezető szerepéből lassanként való kiszorulása azután azt eredményezte, hogy a vármegyei tisztviselői állások nem dignitást képeztek, hanem átváltoztak a szó szoros értelmében vett hivatalokká. A kormányhatalomnak minél nagyobb mértékben fejlődő gyámkodása, a megyei önkormányzati jogoknak minél szükebb körbe való szorítása a hajdan büszke, kényes és parancsoláshoz szokott megyei kényurakat lassan-lassan visszaszorította a vármegyei tiszti állásoktól s végül a qualifikationalis törvény, mely a vármegyékre is kiterjesztetett, teljesen hivatalnoki jelleget adtak a törvényhatósági tisztviselői állásoknak is. A vármegyék önkormányzati jogainak megszorítása éé különösen az állami segélyben való részesítés csaknem illuzoriussá tették az „önkormányzat“ elnevezést is és midőn az 1902. évi 111-ik t. ez. megfosztotta a vármegyéket pénztáraiktól is, — azt hitlük, hogy megkondult a lélekharang fejük felett és csakhamar államosítani fogják az egész közigazgatást. A jelentőségéből anélkül is sokat vesztett, sokszor kigunyolt és valljuk meg, bizony sokban reá is szolgált megyei közigazgatás fel fogja venni a „néhai“ elönevet, s csak Jókai s a többi poéták színes, gyönyörködtető leírásai fogják hirdetni az egykori vármegye hatalmát és tekintélyét. Maga a közvélemény is lassan-lassan beletörődőit az állami közigazgatás gondolatába és már óhajtva várta az időt, midőn államilag kinevezett tisztviselők fogják igazgatni a vármegyei kormányzatot. Azonban a Tisza István szerencsétlen politikája által felidézett helyzet egyszerre kiemelte a vármegyéket a háttérből. A jelentőségét elvesztettnek hitt önkormányzat egyszerre megmozdult és úgy mutatta be magát, mint melynek ma is jelentékeny, sőt nélkülözhetetlen szerepe van a magyar alkotmányban. A darabont uralom szomorú tanulságai bebizonyították, hogy a vármegyék megnyirbált jogaik daczára is erős, megdönthetien védbástyái az alkotmánynak s midőn az önkény minden téren éreztette féktelennek vélt hatalmát, — ez a hatalom a csendörszuronyok ezrei daczára is visszapattant a vármegyék hatalmas sziklafaláról s megtört azoknak hazafiságán. Bebizonyosodott, hogy igenis a vármegye ma is tudatában van erejének és jogainak és tud is azokkal élni. Mikor az országházából szuronynyal kergették ki a magyar nemzet képviselöil, akkor a vármegyék nyitották ki termeiket és ezekből hangzott fel a tiltakozás hatalmas szózata és ezek mutatták meg azt, hogy Magyarországot csak törvényesen és alkotmányosan lehet és szabad kormányozni. A darabont uralom újra életet adott a vármegyei önkormányzásnak. Mert azok is, kik az államosításnak leghívebb barátai voltak, belátták, hogy alkotmányunk védelmére feltétlenül szükséges az önkormányzatnak nemcsak fentartása, de hatáskörének tágítása és megerősítése. Mert a kormányhatalom törvénytelen túlkapásaival szemben a vármegyének törvényben biztosított önvédelmi joga az alkotmánynak egyik legerősebb oszlopa. De az ellentállás egy másik tanulságot is szolgáltatott. És pedig azt, hogy az önkormányzati tisztviselők kötelességei és hazafias érzülete nem fedik egymást. Az az eskü, melyet biztosíték gyanánt letesznek, nagyon is sokféleképen magyarázható. Az erőszakoskodó hatalom egészen másképen magyarázza axt, mint maga az érdekelt, vagy mint a vármegye törvényhatósága. Nem egy példa állott előttünk, hogy épen ennek a hivatali eskü kétféle magyarázatának áldozatául lettek odadobva a vármegyei tisztviselők. A kenyérféltés, a családi gondok, a jövő bizonytalansága és az államhatalom mindenhatóságától való félelem súlyos dilemma elé állították azt a szegény tisztviselőt s aki nem volt elég erős, nem volt lelkében eléggé szilárd, az bizony szomorú sorsnak nézhet elébe. Mert a mostani restauráczió nem a sablonos tisztujitások képét fogja viselni. Az azóta lefolyt események után ez az első általános tisztujitás. Ennél egészen más szempontok lesznek irányadók. Most a vármegyének büntetni és jutalmaznia kell. Elengedhetlen erkölcsi I kötelesség, hogy azokat, kiknek a meg-1 igéit szenvedés és nyomor osztályrészül jutott, — kik mindent koczkára téve vármegyéjük parancsszavát, lelkűk hazafias érzelmeit követték, — a kellő jutalomban részesüljenek. Ennél a kérdésnél minden más érdeket, családi nexust, féktelen ambicziót félre kell tenni, itt habozni nem szabad. Ezekre mindenkor bizhatja jövőjét a vármegye, az ország, ezek megtántorodni nem fognak soha. Hanem a büntetés kérdése kissé más elbírálás alá esik. Itt könyörtelennek lenni nem szabad. Megvizsgálta a vármegye, hogy tisztviselői közül ki mennyire bűnös a tör vénytelen hatalom szolgálatában. Azokkal szemben, kiket a gondok, a nyomorúságtól való félelem kényszeritet- tek arra, hogy a törvénytelen hatalomkifejezett támogatása nélkül húzzák az igát és szolgálják kénytelen-kelletlen a Kristóffy-érát, — vájjon szabad-e oly mértékkel mérni, mint azokkal szemben, kik hivalkodva tüntettek a vármegye ellen és szívesen adták magukat oda — a remélt jutalomért? Ma már nem a dignitás az irányadó, hanem a kenyér, a családfentar- tási, megélhetési gondok. Nem, nem szabad egyenlően bánni el velük ! A vármegyének igazságosnak kell lenni. Ki kell választani az embereket. Ám bűnhődjenek azok, kik kérkedtek darabontságukkal, megérdemlik, nem sajnáljuk őket. De ha azt akarjuk elérni, hogy a vármegye úr legyen tisztviselői felett, akkor első sorban praeczirozzuk a hivatali esküt, vegyük körül őket a pragmatika erős bástyájával, védelmezzük meg őket első sorban az államhatalom mindenhatósága ellen és ha ekkor sem lesznek a vármegye igaz gyermekei, büntessük őket kegyetlenül, kíméletlenül, de addig azoknak a szegény, alig bűnös embereknek adjunk pardont és ne vegyük el tőlük a féltett kenyeret. S.. . . ó. A Pálmay-est.*) F. hó 3-án folyt le a József főherczeg- sanatoriuin javára városunkban rendezett nagyszabású hangverseny gróf Kinskyné Pál- may Ilka, a világhírű operette-diva, Batizfalvy Elza bájos soubrette-énekesnö, Tollagi Adolf a kiváló humorista és Hajós Károly zeneszerző közreműködése mellett. A vármegyei székház fényes nagytermét impozáns közönség töltötte meg, mely őszinte melegséggel ünnepelte a művészgárdát. Városunk társadalmának crömje élvezte végig a sikerült hangversenyt, melynek megnyitójául Moskovszky Valse d’amour-ját játszotta Hajós Károly zeneszerző finom, érzésteljes interpretatióban. Szépen színezett játéka rendkívül nagy technikáról tesz bizonyságot. Az operette-szinjátszás terén fogalommá lett Palmay uév tulajdonosát már tapsorkán fogadta s minden piece után erőteljesen zúgott fel a tetszésnyilvánítás zaja. Gyönyörű dalokat énekelt: Henri „Adieu Grenade“-ját, Szirmai „Altató dal“-át, Kerkeltöl „Oh Mister Harris“-tés Belasco „Pillangó kisasszony“- ából a finálét. Mindannyiát kristálytiszta csengésű, tömör, szivhezszóló hangon, de bizony kissé fáradtan; az idő nyomot hagyott művészetén. Szirmai dala érte el a legnagyobb hatást, noha ez nem könnyű, kabaratzene stílusban van irva. Tollagi Adolf egynéhány igen kedves intimitást és humoreszket adott elő igaz sikert és élénk derültséget keltve kellemes előadó modorával és kitűnő mimikájával. Rákosi Jenőnek „Részlet az Elektra-parodiá*) E közlemény lapunk múlt számából térszüke miatt maradt ki. Megérkeztek a karácsonyi játékszerek, karácsonyi és újévi ajándéktárgyak nagy választékban Jacobovics József uridivat- és mííipaiáru-csarnokába Nagykárolyban. — Ugyanitt karácsonyfák is kapliatok.
