Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-02-07 / 6. szám

Andó Ferencz közigazgatási kiadónak, — tiszteletdija évi 50 K-ban megállapittatott. Rendőrkapitánynak rendőrségi fogda lé­tesítése iránt tett előterjesztése következtében utasította képviselőtestület a városi tanácsot a tervezet és költségvetés elkészíttetésére és bemutatására. Kalmár Imre, Csúcsai Borbála és Brózman János itteni illetőségüeknek el nem ismer-' tettek. Fleisz János kérelme folytán fényi-utczai telkéhez az 1899. évben csatolt utczaterület kártalanítási árának □-méterenként 2 koro­náról 1 koronára való leszállítása elhatároz­tatott. Ifj. Farkas Sándor Árpád-utczai tel­kéből utczához csatolt terület kártalanítási ára Q-méterenként 1 koronában állapítta­tott meg. Az 1906. év november és deczember havi pénztáfvizsgálati jegyzőkönyvek bemu- tattatván, — minthogy a pénztár rendben találtatott s igy különös intézkedés szüksé­gessége fenn nem forog — tudomásul véte­tett és irattárba tétetni rendeltetett. A kereskedötársulatnak az uj vásárvám- bérlő visszaéléseit panaszló beadványa a városi tanácsnak, illetve a jog- és pénzügyi­bizottságnak javaslattétel czéljából kiadatott. A gyűlésnek több tárgya nem lévén, el­nöklő polgármester a jegyzőkönyv hitelesíté­sére Dr. Cservényük Károly, Lukácsovits János, Spitz Antal, id. Vida Sándor és Papp István képviselőtestületi tagokat kérte fel, minek megtörténte után a közgyűlést be­rekesztette. HÍREK. — Személyi hir. Dr. Falussy Árpád, vármegyénk főispánja szombaton kedves ne­jével Szatrnárra utazott, ott resztvettek a protestáns-bálon, melyen a főispánná egyik bálanyaként szerepelt. A főispáni pár vasár­nap délben indult el Szatmárról s mig a fő- ispánné városunkba jött vissza, a főispán Budapestre utazott, honnan tegnap este ér­kezett haza székhelyére. — Kurucz-estély. A Nagykárolyi Pro­testáns-Társaskör által folyó bő 9-én, szom­baton a Polgári olvasókör helyiségében ren­dezendő kurucz-estély iránt nagy érdeklődés nyilvánul a közönség körében, úgy, hogy ez az estély egyike lesz az idei farsang leg­sikerültebb mulatságainak. A rendezőség is mindent elkövet, hogy a közönség jól érezze magát s akik megjelennek, azoknak bizo­nyára egy kellemes mulatságban lesz részük. — Függetlenségi pártszervezkedés. A nagykárolyi választókerület függetlenségi pártjának végrehajtó bizottsága az alábbi meghívót bocsátotta ki: Meghívó. A nagy­károlyi függetlenségi és 48-as párt február hó 10-én, vasárnap d. u. 2 órakor a választó- kerület székhelyén Nagykárolyban, a város­háza nagytermében szervezkedő pártgyülést tart, melyre a választókerület minden függet­lenségi polgára meghivatik. Nagykároly, 1907. február hó 5-én. A ’ végrehajtó-bizottság. — Tárgy: 1. A nagykárolyi választókerület újonnan leendő megalakulása, egy helybeli és egy vidéki elnök, valamint az egész tisz­tikar és végrehajtó-bizottság választása. 2. A nagykárolyi kerületi függetlenségi és 48-as kör megalakulása, alapszabály felolvasása és elfogadása. 3. Indítványok tárgyalása. — A katholikus tanügyi tanács Dr. Szentgyörgyi Jordán Károly elnök veze­tése mellett a múlt hó végén tisztelgett Apponyi Albert grófnál, hogy a katholikus tanítók fizetésrendezése érdekében készült memorandumot átnyújtsa. — A helybeli Régi Kaszinó f. hó 3-án délután 5 órakor tartotta meg évi ren­des közgyűlését az elnöki szék üresedésben léte miatt Jeney Géza igazgató elnöklete alatt. A múlt évi zárszámadás, mely szám- vevőileg megvizsgáltatott, tudomásul vétetett és pénztárnoknak a felmentvény megadatott. A folyó évi költségvetési előirányzat 5946 K 68 f bevétellel és ugyanannyi kiadással meg­állapittatott. A tekeasztal beszerzése jóvá­hagyólag tudomásul vétetett. Az évi tagsági dij 24 koronában megállapittatott. A pénztár állásáról szóló igazgatói jelentés és a könyv­tári választmánynak a könyvtár átvizsgálá­sáról szóló jelentése tudomásul vétetett. Az 1906. év folyamán belépett uj tagok névsora felolvastatott. Ezután az üresedésben levő elnöki és 6 választmányi tag állása, valamint a kisorsolt 10 választmányi tag és két könyv­tári választmányi tag állásának betöltése következvén, a Dr. Adler Adolf elnöklete alatt Dr. Antal István, Budai Aladár és AVieser Miklós tagokból álló szavazatszedö küldöttség előtt a titkos szavazás megejtet- vén, elnökké egy évre egyhangúlag Ilosvay Aladár alispán, jegyzővé 3 évre Szintay Gábor vármegyei aljegyző, a választmány tagjaivá a bentmaradt 14 választmányi tag mellé 3 évre Baudisz Jenő, D". Cservényük Károly, Debreczeni István, Dr. Falussy Ár­NAGYKÁROLY pád, Dr. Jékel László, Jeney István, Kacsó Károly, Kaufmann Jenő, Kürthy László hon­védszázados, Dr. Péchy István, Péchy László, Plachy Gyula, Rooz Samu, Dr. Schönpflug Béla, Dr. Schönpflug Richárd és N. Szabó Antal, a könyvtári választmány tagjaivá pedig Dr. Kovács Dezső és Dr. N. Szabó Albert tagok megválasztattak. A választás befejezése és az eredmény kihirdetése után elnöklő igazgató indítványára Debreczeni István pol­gármester, Tanárky Béla őrnagy és Cseh Lajos főgimnáziumi igazgató mint küldöttségi tagok Ilosvay Aladár alispánt lakásán fel­keresték, hogy tudomásul adják elnökké tör­tént megválasztatását. A küldöttség eltávozása után a tárgysorozat többi tárgyai letárgyal­tattak s a közgyűlés Papp Béla volt elnöknek és Jeney Géza igazgatónak az egyesület zi­lált pénzügyei rendbehozatala körül kifejtett tevékenységükért, valamint a könyvtári vá­lasztmánynak fáradozásáért jegyzőkönyvi kö­szönetét szavazott. Ezután az alispán a kül­döttség tagjai kíséretében megjelenvén,, az igazgató őt melegen üdvözölte és jóakarata figyelmébe ajánlotta az egyesületet. Az(í uj elnök csinos beszédben köszönte meg az irá­nyában megnyilvánult bizalmat s Ígérte, hogy az egyesület felvirágoztatására tőle telhetőleg mindent el fog követni s ehhez a tagok tá­mogatását kérte. Ezután igazgató a jegyző­könyv hitelesítésére Capitán Aurél honvéd- százados és Dr. Jékel László orvos egyesületi tagokat felkérvén, a közgyűlést berekesztette. — Esküvő. Ifj. Matolcsy Sándor ej hó 9-én tartja esküvőjét néhai Makay József kedves leányával, Emmával. Boldogság kísérje frigyüket! — A helybeli „Kölcsey-egyesület“ első estélye ez idén f. hó 16-án 6 órakor lesz a vármegyei székház nagytermében, ügy az elnökség, mint a szakosztályok elnökei és jegyzői azon igyekeznek, hogy a közön­ségnek egy élvezetes estélye legyen. A má­sodik estély „Kurucz“ programmal valószínű­leg márczius hó 9-én esteli 6 órakor lesz. A rendezőség egy egész képet akar nyújtani a kurucz életből, miért is szó lesz kurucz történetről, kurucz költészetről, ebbe bele­illesztve az azon időkorbeli éneket, zenét és tánczot, sőt egy jelenetet vagy élőképet az akkori életből. A rendezőség általánosságban már megállapította a műsort, de még rész­leteiben csak ezután fogja megállapítani. — Változás a „Szatmármegyei Köz­löny“ szerkesztőségében. Kunéry Kál­mán, a „Szatmármegyei Közlöny“ eddigi felelős szerkesztője nevezett lap szerkeszté­sétől visszalépett s helyét Dr. Antal István helybeli ügyvéd foglalta el. — Választmányi gyűlés. A helybeli Régi Kaszinó választmánya f. hó 2-án ülést tartott, mely a vasárnapi közgyűlés tárgyalt előkészítette, foglalkozott a múlt évi zár­számadással, összeállította a folyó évi költség- vetési előirányzatot, igazgató jelentést tett a tekeasztal beszerzéséről, kilátásba helyezte a távbeszélőnek rövid idő múlva való be­vezetését és felvette tagul Dr. Antal István helybeli ügyvédet. — Szinészházasság. Tihanyi Vilmos, Krémer Sándor színtársulatának egyik kiváló s városunkban kedvelt tagja eljegyezte Ko­máromi Gizellát, a társulat beczézett prima­donnáját. — Országos rendőrkapitányi kon­gresszus lesz f. hó 18-án a fővárosban, mely alkalommal a törvényhatósági joggal felruházott, szabad királyi és rendezett ta­nácsú városok rendőrkapitányai a vidéki rend­őrség közérdekű dolgainak megvitatása, s a vidéki rendőrség újjászervezése érdekében fognak tanácskozni. Városunk rendőrkapitánya Demidor Ignácz a kongresszuson való rész­vétel czéljából folyó hó 17-én a fővárosba utazik. — Helyettesítés. A Dr. Serly Gusztáv vármegyei főorvos nyugdíjaztatása folytán megüresedett állásra vármegyénk főispánja Dr. Falussy Árpád Dr. Aáron Sándor tb. főorvost helyettesítette. — A nagykárolyi kath. legény- egyesület f. hó 11-én, farsang hétfőjén kedélyes farsangi estét rendez. Mulattató szavalatokban nem lesz hiány. Műsor után táncz. Kezdete este 7 órakor. — A Nagykárolyi Kereskedő-ifjak Köre jótékony alapja javára f. ho 12-én a Polgári olvasókör összes termeiben cabaret- előadással egybekötött tánczestélyt rendez. Az előadás kezdete 8 órakor. Belépődíj: oldalszék és a két első sor 3 kor., a többi sor 2 kor., karzatjegy 1 korona. Jegyek előre válthatók Singer Márton és Kovács György kereskedők üzletében. A Cabaret-estélyen közreműködnek: Krémer Sándor szatmári színtársulatának tagjai Komáromi Gizella és Tihanyi Vilmos kuplékkal, tánczczal és énekkel, — Kovács Klárika magánjelenettel, Kaufmann Sándor kurucz nótákkal (zongo­rán), Adler Ernő monológgal. Részletes mű­sor a mulatság estélyén a pénztárnál lesz kapható. ÉS VIDÉKE. — Közgyűlés. Az „Első Nagykárolyi Mügőzmalom Részvénytársaság“ f. hó 3-án tartotta meg második évi rendes közgyűlését a malomtelepen Dr. Adler Adolf helyettes elnök igazgatósági tag elnöklete alatt. A köz­gyűlés az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentését és javaslatát tudomsául vette és elfogadta és a felmentvényt úgy az igazga­tóságnak, mint a felügyelő-bizottságnak meg­adta. A szelvények tegnap óta 25 koronával úgy a malomtelepen, mint a helybeli Keres­kedelmi és Iparbanknál is beváltatnak. — Esküdtszéki tárgyalások. A febr. havi esküdtszéki cyklus f. hó 18-ikán veszi kezdetét; eddig 6 ügy van tárgyalásra elő­készítve. Járásbíróságunk területéről Csókás László és Liebhauzer Lajos helybeli lakosok lettek esküdtekül kisorsolva. — Kinevezés. Dr. Falussy Árpád, vár­megyénk főispánja, a nagybányai elemi iskola gondnokságának elnökévé Stoll Béla nagy­bányai ügyvédet nevezte ki. — A helybeli ipartestület f. hó 17-én délután 3 órakor tartja évi rendes közgyűlé­sét az ipartestület tanácstermében a követ­kező tárgysorozattal: 1. Az 1906. évi február hó 25-én tartott közgyűlés jegyzőkönyvének felolvasása. 2. Az ipartestületi elöljáróság jelentése. 3. A számadás előterjesztése és a felmentvény megadása. 4. Az 1907. évi költségelőirányzat megállapitása. 5. Az egész tisztikar, 8 önként kilépő előljárósági rendes, 6 póttag és 3 számvevő megválasztása. 6. 48 órával előbb beadott indítványok tárgya­lása. Ha a tagok határozatképes számban meg nem jelennének, úgy f. hó 24-én ugyan­azon helyen és időben fog a közgyűlés meg­tartatni s a tagok számára való tekintet nél- nélkül határozat hozatni. — Iparos-Szövetségi választmányi gyűlés lesz ma délután 5 órakor az ipar­testület helyiségében. — Megszűnt a hagymáz-járvány. Amennyiben városunkban január hó 14-ik napja óta uj tifusz-eset illetve megbetegedés elő nem fordult és csak 9 beteg áll kezelés alatt, kiknél a javulás beállott, a járvány megszűntnek nyilváníttatott és az Ágoston- utczai gyermekeknek az iskolák látogatása megengedtetett. — Kinevezés. A pénzügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízott miniszter- elnök Kalós Kálmán csaczai adótisztet a helybeli pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez a fehérgyarmati járási szám­vevői teendők ellátására adott megbízással végleges minőségű pénzügyi száinellenörré nevezte ki. — Tánczvigalom Érkörtvélyesen. Az érkörtvélyesi olvasókör folyó évi február hó 17-én, pénztára javára, saját helyiségé­ben zártkörű tánczvigalmat rendez. Belépő­díj személyenkint 2 kor., családjegy 5 kor. Kezdete este 7 órakor. A zenét Krizsán György helybeli zenekara fogja szolgáltatni. A rendezőség a vonattal érkező vendégek elébe kocsikat küld. A mindenkor jóhirü mulatság az idén is bizonyára jól fog sike­rülni. — Városi közéletünk hullámzása. Tudvalevő dolog, hogy városunkban egy újabb pénzintézet van alakulóban „Nagykárolyi Hitelbank r. t.“ czimen, melynek alapitói között Dr. Falussy Árpád főispán és Ilosvay Aladár alispán állanak. A már fennálló pénz­intézetek kezdetben semmi lépést nem tettek ezen intézmény létrejöttének meggátlására. Passivitásukból való kilépésre késztette azon­ban őket egy körlevél, melyet Bodoky Béla körjegyző, egyik alapitó, a Szatmárvármegyei községi és körjegyzők elnöke küldött kartár­saihoz, felhiván őket az alakuló intézetnek a legszélesebb körben való támogatására, hangsúlyozva azt, hogy a létesítendő intézet elnökéül Dr. Falussy Árpád főispánt, alel- nökül pedig Ilosvay Aladár alispánt sikerült megnyerni. Az intézetek sérelmüket abban találták, hogy a vármegyénk élén álló férfiak közhivatali állását használják fel egyes egyé­nek az uj pénzintézet létrejövetelének, il­letve prosperálhatásának biztosítására. Emiatt a „Nap“ czimü napilapban a négy pénzin­tézet igazgatósága gróf Andrássy Gyula bel­ügyminiszterhez intézett nyílt levelet közöl- tetett le, melyben szószerint idézvén Bodoky Béla levelét, elpanaszolja fenti sérelmét. Ezen nyílt levélre Ilosvay Aladár a „Szat- márvármegye“ legutóbbi számában oda nyi­latkozott, hogy sem a főispánnak ki az incríminált levél kinyomalása és szétküldése egész ideje alatt Budapesten tartózkodott, ami positiv tényként meg is állapítható, sem neki a Bodoky által szétküldött levél­ről előzetes tudomása nem volt. Ennyi­ben regisztráljuk eme városunk egész közön­ségét kellemetlenül érintő antagonismus té­nyeit, megemlítvén még, hogy ennek követ­keztében a Takarékpénztár igazgatóságából Debreczeni István polgármester és Nonn Gyula építész. — A Kereskedelmi és Ipar­bankéból Dr. Aáron Sándor és Dr. Cukor Lajos orvosok. — A Központi takarékpénz­táréból pedig Gallas Ödön járási számvevő kiléptek. — Ugyancsak ezen ügygyei van összefüggésben a „Szatmárvármegye“ szer­kesztőségében beállott változás is. — Remél­jük, hogy az illetékes tényezők a történtek ! után is fognak módot találni a kiélesitett ellentétek elsimítására. — Pályázat tiszti főorvosi állásra. A vármegyei főorvosi állásra, mely nyug­díjazás folytán megüresedett, pályázat Íratott ki. Javadalmazás évi 3600 korona törzsfizetés, szabályszerű lakbér, utiátalány és nyugdíj­jogosultság. A pályázati kérvények folyó hó 16-ig adhatók be. — Változás a „Szatmárvármegye“ szerkesztőségében. A „Szatmárvármegye“ laptársunk lapvezérlő-bizottságából Dr. Góz- ner Elek és Dr. Vetzák Ede kiléptek s igy a lap szerkesztését Kovács Dezső dr. végzi, ki a lap tulajdonjogát is átvette a Kölcsey- nyomda részvénytársaságtól. Főmunkatárs Dr. Tóth Zoltán lett. — Öngyilkos váltóhamisitó. Berger Andor 23 éves joghallgató, aki a megbukott bihardiószegi Berger Ignácz és fia czég ma- nipulátióiban részes volt, amennyiben nehány aláírást hamisított, a napokban a nagyváradi ügyészségi kórházban megmérgezte magát s két napi szenvedés után meghalt. — Könyvtárórák. A helybeli Régi Kaszinóban a könyvtárórák kedden, csütör­tökön és szombaton mindenkor 2 órától 3 óráig tartatnak. A közgyűlés határozata sze­rint könyvek ezután csak 30 napig tarthatók s ezen idő eltelte után a könyvtárba vissza- szállitandók. — Könyvjegyzék 50 fillérért a könyvtárnoknál kapható. — Vasúti előmunkálati engedély. A kereskedelemügyi miniszter 1 év tartamára előmunkálati engedélyt adott Delly Imre föld- birtokos furtai lakosnak a Nagykároly állomás­tól kiindulólag Genes, Szentmiklós, Érgirolt, Érmindszent, Érszentkirály, Krasznaczégény, Királydarócz, Gyöngy, Géres, Krasznabéltek, Szakasz és Sándorfalu községek hatarain át Nagyszokond községig vezető h. é. vasút épí­tésére: — A szatmárnémeti kir. törvény­szék tanácsai ülésrendjének összeállítása a folyó évre. 1. Első polgári tanács kedden délelőtt 9 órakor. — 2. Második polgári (bánya, úrbéri) tanács. Szombaton délelőtt 9 órakor. — 3. Váltó, csőd és kereskedelmi tanács. Kedden délután 3 órakor. 4. Sommás polgári felebbezési tanács. Kedden, csütörtö­kön és szombaton d. e. 9 órakor. 5. Jövedéki ügyek tanácsa. Csütörtökön d. u. 3 órakor. 6. Vádtanács. Szerdán d. e. 9 órakor. 7. Bűnügyi főtárgyalási tanács. Hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken d. e. 9 órakor. 8. Kisegítő bűnügyi fötárgyalási tanács. Szerdán és szombaton d. e. 9 órakor. 9. Belügyi feleb- bezési tanács : Hétfőn és pénteken d. e. 9 órakor. — Műkedvelői előadás Csanáloson. A csanálosi mulatságok évek hosszú sora óta siker tekintetében messze felülmúlják a vidéken rendezni szokott hasonló mulátságo- kat. így volt ez a folyó hó 3-án, vasárnap megtartott műkedvelő előadással egybekötött tánczmulatsággal is, mely a rendezőknek, valamint a szereplő hölgyeknek a legteljesebb elismerést és sikert hozott. Mert a csanálosi hölgyek elhatározták, hogy a kath. olvasókör javára egy műkedvelői előadást rendeznek. Igen ám, de a műkedvelői előadáshoz férfi­szereplők is kellenek. Erre pedig nem igen akadt vállalkozó. Ez a kis akadály nem fo­gott ki a csanálosi lányokon, fogták magu­kat és eljátszották a férfiszerepeket is. Ábrá­nyi Emil kedves egyfelvonásos vigjátékát „A végrehajtó“-t adták elő és pedig oly ki­tünően, hogy akármely színtársulatnak be­csületére vált volna. Az összes szereplők kifogástalanul megállották helyüket. Kertész Mariska (Majomé), Egely Emmuska (Irén), Schekk Laura (Dr. Fehérváry Nándor), Lu- descher Anna (Szady Lajos); Csanálosi End- réné (Csaby Gáspár), Schekk Erzsiké (Náni, szakácsnő), Tempfli Ilonka (Koppantó) oly otthoniasan mozogtak a színpadon, hogy a nézők valósággal bámulatba ejtették. Mind­egyikéről csak elismeréssel nyilatkozhatunk s valóban zavarban volnánk, ha valamelyiket külön kellene kiemelni. Az iskola nagytermét zsuffolásig megtöltött közönség szűnni nem akaró tapsokkal tüntette ki a derék leányo­kat. A műkedvelői előadás után egy monolog következett, melyet Rokk Gizella k. a. adott elő. A diákkisasszony keserveit, csalódását, majd megvigasztalódását annyi elevenséggel, természetességgel és kedvességgel adta elő, hogy méltán reászolgált azokra a felhangzó tapsokra, melyet a közönség részéről kapott. Még egy pár szép magyar dal eléneklésével toldotta meg programmszámát, melylyel ha­sonló sikert aratott. A műsor harmadik szá­mát „A vadrózsa“ czimü énekes tündérjáték előadása képezte. És ha a fenti számokról csak elismeréssel szülöttünk, úgy erről a számról már igazán elragadtatással kell meg­emlékeznünk. Mert egy egész kis opera ez a darab, melyet a vigláték szereplői adtak

Next

/
Oldalképek
Tartalom