Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-10-17 / 42. szám
XXIV. évfolyam Nagykároly, 1907. október 17. 42-ik szám. NAGYKÁROLY Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................................................8.— korona. Fél évre.....................................................4.— „ Ne gyedévre.................................................2.— „ Eg yes szám............................,...................—.20 „ Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő, jjfe'. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Megszűnt egy újság. Vármegyénk egyik sziuniagyar vidékén, vagyonos nép között, meglehetős forgalmi központon, Fehérgyarmat nagyközségben, ahol járásbíróság, telekkönyvi hivatal, főszolgabírói hivatal, adóhivatal, többféle iskola van, megszűnt egy kis vidéki újság, amely alig egy pár hónappal ezelőtt indult meg. Megszűnt pedig nem azért, mert talán előfizetői hiányoztak, vagy pedig azért, mert a kereskedő, iparos és gazdaközönség részéről nem nyerte volna meg a szerény megélhetéséhez szükséges anyagi eszközöket, hanem azért kellett megbuknia, mert — mint kiadója a lap hattyúdalában elpanaszolja — nem részesült kellő szellemi támogatásban, mert Fehérgyarmat és vidéke intelligens közönsége annyi indolencziá- val viseltetett a lappal szemben, hogy még a legközönségesebb híreket sem bocsátotta rendelkezésére, nemhogy czik- kekkel látta volna el. Pedig e lapnak a megélhetésre elég erkölcsi alapja volt. Fehérgyarmatnak, annak a szépen fejlődő nagyközségnek ez volt az egyedüli helyi lapja. Mint egy nagy vidék központjának okvetlenül rendelkeznie kellene egy oly sajtó orgánummal, hol a felmerülő kívánságok kifejezést nyerjenek, hol a község számos égető szükségletei megtárgyaltassa- nak, s a felvetendő eszmékkel és közkérdésekkel a község javára irányuló megbeszélések utján sok olyan ügyet dűlőre vigyenek, amelyek jelenleg stagnálnak. Sokkal kisebb és kevésbé vagyonos községekben tartanak fen helyi lapokat, mert belátják azt, hogy a helyi sajtóra épen oly nagy szüksége van a közönségnek, mint az országos eseményeket tárgyazó fővárosi lapokra. Az újságolvasó közönség mindennap türelmetlenül várja már a budapesti napilapokat, hogy azoknak közvetítésével értesülhessen az országos politikát irányitó kérdésekről. Az országos politika érdekli, izgatja, a szenzácziós hírek megragadják figyelmét s a krajczáros újságok rémhíreiben és skandalumaiban gyönyörködik. Pedig hát ezek a budapesti napilapok csak általános közkérdéseket tárgyaznak, mig a specziális, helyi érdekeket sem figyelemmel kisérni nem szokták, sem pedig azokkal foglalkozni nem képesek, legfeljebb a szcn- zácziót keltő rémdrámák, szerelmi regények, öngyilkosságok és betörések jutnak el hasábjaikra. No még azután a szoborleleplezések, ha azokon valami magasrangu személyiség megjelen és a hymen hírek, ha jól megfizetik. A főváros a maga nagy forrongásában nem érzi a vidék érlüktetését. Nem jutnak el hozzájuk azok a sérelmek és kívánságok, melyek sokszor egy egész nagy vidék érdekeit képviselik. Nem törekszik arra, hogy ezek felszínre vetésével módot és alkalmat nyújtson egy város, vagy egy szükebbkörü terület kívánságainak meghallgatására, a bajok ismertetésére, hatalmas szavát csak itt-ott emeli fel egy-egy már nagyon is kiáltó igazságtalanság láttára, de apró bajainkkal, a kis embereket is érintő anyagi küzdelmeinkkel, kulturális fejlődésünkkel bizony magunkra vagyunk hagyatva. Ezeknek támogatására a vidéki sajtó van hivatva. És bizony mondom, hogy egy-egy olyan sokszor kigunyolt apró lapocska, mely a szerény társadalmi és ismeretterjesztő czimet viseli, sok helyen, különösen a nemzetiségi vidékeken nagyobb missziót teljesít, mint akármelyik nagy hires fővárosi lap. Pedig csak az Isten a megmondhatója, hogy mily küzdelmek között tudja magát fentartani a vidéki sajtó. Szerkesztői többnyire díjtalanul — ad ho- nores — végzik a szerkesztés bizony soksaor nagyon fáradtságos és felelőség- teljes munkáját. Vagy ha kapnak is némi díjazást, az oly csekély, hogy abból bizony még a szerkesztői állással járó kiadások sem nyernek fedezetet. A sok humoreszkben, nevetségessé tett vidéki szerkesztőről nem tudja az olvasóközönség, hogy mennyi fáradságába, fejtörésébe és mily óvatosságába kerül, mig egy-egy lapszámot elkészít. Sokszor teljesen magára hagyatva, még a hirdetések szövegét is maga kénytelen megírni. A közönség csak igényeket támaszt s a maga évi 8—10 koronájáért megköveteli, hogy mindenről referáljon a lap, egyéni, sőt sokszor hiúsági allűrjeit is kielégítse. De hogy szellemi támogatásban is részesítsék azt a lapot, csak igen ritka esetben történik meg és szerencsésnek mondhatja magát az a lap, mely oly helyen jelenik meg, hol egyes a közjóért lelkesülő egyének, belátván a vidéki sajtónak rendkívüli fontosságát, czikkekkel is ellátják. Aki magában valami kis irói tehetséget érez, az már a fővárosi lapok hasábjait vindikálja magának, neki a vidéki sajtó kicsiny, lenézett, s hiúságának jobban hizeleg ez, ha nevét száz és száz ismeretlen ember olvassa egy czikk alatt, semhogy tehetségét szükebb körének fejlesztésére fordítaná s igyekeznék városának, vagy községének elöhaladásán munkálkodni. Az a küzdelem, melyet a vidéki sajtó megvív bizony nem áll arányban az eredményekkel. Látjuk azt városunk életében is. Hétről-hétre, évek hosszú során keresztül kőzd városunk sajtója is a közjóért. Igyekszik ennek a városnak fejlődését, előhaladását legjobb meggyőződése szerint szolgálni. Sok oly intézmény köszönheti létét annak a sajtónak, mely talán sohasem valósult volna meg. ha a sajtó nem szegődik annak szolgálatába. Elismeri mindenki, hogy a sajtó támogatására és működésére szűkT A RCZ A. A nagykárolyi orvos-sztrájk. Nagykároly, 1907. október 14. Október hó 15-én, — ha az előjelek nem csalnak —- kitör Nagykárolyban az „orvos- szlrájk.“ Idézőjelbe kell tennünk az elnevezést, mert hiszen tényleges és valóságos orvos-sztrájkról nincs tulajdonképen szó, hanem csupán passziv-rezisztencziáról, amely közvetlenül nem is a közönség, hanem a Nagykároly-kerületi munkás-biztositó pénztár ellen irányul. Ez a nem mindennapi esemény érdemes arra, hogy itt foglalkozzunk vele még az esetben is, ha nem sztrájkról, hanem csupán passziv-rezistencziáról van szó és érdemes foglalkoznunk vele, még ha véletlenül nem is következik be, amire ugyan ebben a perczben kevés remény van a felek álláspontjainak határozottsága következtében. Hogy tisztán lássuk a tárgy érdemét, a helyzet a következő: a kerületi munkás- biztositó pénztárban egyesült betegsegélyző pénztárak eddig fix fizetéssel alkalmazták orvosaikat. Ezek a fizetések, ha mindjárt csak mellék jövedelemként szerepeltek is az általános praxis mellett a pénztári orvosok büdzséjében s ha aránylag, a végzett munkához képest nem is voltak fejedelmi honoráriumok, mégis rendkívül kapósak voltak fix-természetüknél fogva. A jövedelem, ha kevés volt is, biztos volt, érlhető tehát, ha egy-egy ilyen pénztári orvosi állásért az érdemét messze felülmúló versengés folyt az orvosok között. Most aztán, hogy a hatalmas 4—5 ezer tagú munkás-biztositó pénztár megalakul, a pénztári orvost állások még kapósabbak s ez állások betöltői még iri- gyeltebbek lettek. Részint ez a körülmény, részint pedig az, hogy az orvosok úgyis rosz- szul voltak fizetve — egy-egy látogatásra a fix fizetésből alig esett 20—30 krajczár — arra a gondolatra vezette a magyarországi orvosszövetséget, hogy a külföldi államok betegsegélyző pénztárainak mintájára a szabad orvos-választás meghonosítását követeljék. Követeljék, mert e czél elérése érdekében, tehát gazdasági alapon, országosan szervezkedtek, reverzálisokat állítottak ki és szolgáltattak be s egységes, szervezett testületként léptek fel a pénztárakkal szemben. Az orvos-kérdés ilyenformán nehéz dióvá nőtte ki magát a kerületi pénztárak számára s rendezését nemcsak a munkásbiztositásrót hozott 1907. évi XIX-ik törvényczikkben mellőzte a kormány és a törvényhozás, de a pénztárak központja sem merte a mai napig sem feltörni. Kétségtelenül ez az óvatos félénkség, a forró kásának ez a kerülgetése volt a legsúlyosabb hiba, amit a vezető körök elkövettek az által, hogy magukra hagy- í ták a vidéki pénztárakat, sőt ezek kezét meg is kötötték, ahelyett, hogy országszerte egységesen rendezték volna ezt a fontos kérdést. Az ellentétek azonban annyira kifejlődtek már az orvos-testületek és a pénztárak között, hogy most már hiábavaló rekrimi- nálni a múlt hibáit. A helyzet ma tényleg az, hogy — a nagykárolyi orvosok például — október hó 15-én passziv reziszlencziába léptek a pénztárral szemben, ha ez a jelzett terminusig el nem fogadja a szabad orvosválasztási rendszert, vagy valamely más módon meg nem egyezik az orvos-szövetséggel a kérdésnek legalább ideiglenesen rendezésére nézve. A pénztár vezetősége ma még azon a szilárd elhatározáson áll, hogy a szabad orvos-választás rendszerét nem a liberális felfogás hiánya, hanem annak rettenetes drágasága miatt el nem fogadja s hogy egyelőre nem tudja, mitévő legyen az orvosi sztrájkkal szemben. Ezt következtetjük abból a tétlenségből, amelylyel a pénztár vezetősége ezt az ügyet kezelte, vagy pedig azt, hogy bízik, sőt számit „sztrájtörökre“, akikkel a szövetség kollektiv fellépését megtöri. A mi véleményünk szerint: bármelyike álljon fenn e két eshetőségnek, a pénztár- elnökségének álláspontja tarthatatlan. Az orvosoknak a szabad orvos-választás meghonosítása érdekében elfoglalt álláspontja semmibe nem vehető. Ezen már túl vagyunk. Nemcsak a beteg-ellátás ideális volta szempontjából, de azért is, mert az eddigi orvos- fizetéseknél, ha azokat látogatásonkint dotáljuk, a hordár-tarifa is magasabb javadalmazásokat tartalmaz. A szabad orvos-választás, a maga eredeti, ideális megvalósításában, az egyetlen igazságos és helyes javadalmazást és a legeszményibb beteg-ellátást képviseli. Ennek meghonosítása érdeke tehát a pénztárnak, az orvosoknak és a tagoknak egyaránt. Ez elöl abszolút módon elzárkózni, jogosultságát tagadni esztelenség és a pénztárnak sem a tekintélyét, sem az érdekeit nem sértette volna, ha annak rendszeresítéséről tárgyal s feltételeit magára nézve elfogadhatókká igyekszik tenni. A pénztár álláspontja az elv negácziójára enged következtetni, ez pedig csak egy esetben volna megbocsátható: akkor tudniillik, ha ez taktikai eszközül szolgál az orvosok követeléseinek, vagy legalább is azok egyik-másik részleteinek csuffátételére. Ha a pénztár azért nem tárgyal az orvosi kívánságok mérsékléséről, hogy azok úgy, amint őket az orvosszövetség feláilitotta, a maguk meztelenségében álljanak a közvélemény itélőszéke előtt, akkor a pénztár passziv álláspontja akczeptálható. A szabad orvos-választás in- karnácziójától, de ennek éppen legpraktikusabb tulajdonságaitól is olyan messze jár az orvos-szövetség tervezete, hogy ezt a köve- j telést inkább lehetne valami fix orvos-rendbilik a lázi ii ii GAZDA 0R0ME“-líl is láplM Egy csomag 30 fill. Kapható Tőik Dániel /ii szer kereskedésében, Nagy kár oly.
