Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-01-31 / 5. szám

XXIV. évfolyam.

Nagykároly, 1907. január 31.

5-ik szám.

NAGYKÁROLY

Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye.----------- SÖEJ'”NA

GYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre.................................................8.— korona.

Fél évre..........................................................4.—- „

Negyedévre.................................................2.— „

Egyes szám.................................................—.20 „

Kö

zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona.

A politikai rész szerkesztéséért felelős:

Dr. Adler Adolf

szerkesztős

A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó:

Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el.

Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Földmunkások szervezkedése.

Temérdek bajaink között, mig mi azzal pocsékoljuk a drága időt, hogy meddő vitatkozásokat indítunk meg a fölött, vájjon egyik vagy másik tudós ir-e rosszabb könyvet, — inig a gyanúsítások és rágalmak egész özönét zúdítják a piaczra, meghurczolva mindenkit, ki útjában áll a czélnak, melyet egy bizonyos klikk elérni akar, — addig Magyarország földmunkás népe lassan, de annál hathatósabban szervezkedik arra a hadjáratra, melyet megvívni akar.

Ez a szervezkedés pedig sokkal nagyobb figyelmet érdemel annál, hogy vájjon ki ül az igazságügy miniszteri székben, mert utóvégre is az, hogy Polónyi Géza, vagy más dirigálja-e az ország igazságszolgáltatását, még nem az ország életkérdése, de a földmunkások mozgalma már nagyon is érdekli az egész ország közönségét.

Magyarország kétharmad részében földművelő állam. Iparunk és kereskedelmünk csak gyermekkorát éli és oly kezdetleges, miszerint nincsen berendezkedve arra, hogy a gazdálkodó közönség válsága idején jelentékeny szerepet játszhasson. A vámterület közössége, mely az osztrák ipari czikkeknek szabad térfoglalását és beözönlését biztosítja, teljesen bénító hatással van a mi ipari és kereskedelmi fejlődésünkre, magunk pedig—valljuk be az igazat — oly keveset törődünk ezekkel a különben életbevágó kérdésekkel, hogy legkevésbé sem csudálkozunk, ha nem tudunk egy lépést sem előbbre haladni. A nemzeti ellentállás ideje alig hogy lejárt, — eltűntek a tulipán-jelvények s a magyar ipar pártolásának jelszava is a lomtárba került. Itt-ott fel-feltünik még egyes lelkesebb egyén törekvése, de maga a nagy közönség hideg és közönyös, mert nem érzi még szükségét annak, hogy cselekedjék is; nem tudja, vagy nem akarja felfogni, hogy mily végtelen erő és hatalom rejlik egy iparos-állam gazdagságában és egy kifejlett kereskedelemmel biró ország jólétében.

De csakhamar tudatára fogunk jönni annak, ha a földmunkások szervezkedése teljesen befejeződik s ők is a munkás-szervezetekhez hasonlóan lesznek szervezve.

Félünk azonban tőle, hogy késő lesz már akkor az ébredés és oly gazdasági válsággal fogunk szembeállani, mely beláthatatlan következményeket fog maga után vonni.

Nem akarjuk mi azt kétségbe vonni, hogy nem lenne joga a gazdasági munkásoknak a szervezkedésre. Nem nehéz- ményeljük azt sem, ha megélhetési viszonyaik javítására törekesznek. Hiszen az egyesülésben rejlik az erő, egyetértésben a siker s bizonyára egy szervezett és helyesen vezetett tömeg sokkal hamarább és biztosabban képes eredményt elérni, mint az egyes egyén.

De a gazdasági és földmunkások szervezkedése következtében előállott

helyzet már eddig is oly téren mozog, mely méltó aggodalomra adhat okot. Mert oly követelésekkel lépnek fel, oly kívánságokat hangoztatnak, melyek válsággal fenyegetik a földbirtokosokat és gazdákat.

Nem vagyunk mi arra berendezkedve, hogy egyszerre, minden átmenet nélkül az eddigi munkabéreknek kétszeresét, sőt háromszorosát fizethessük. Mert ily követeléseket támasztanak ma u földmunkások a földbirtokosokkal szemben. A mai búza- és egyéb terményárak mellett ezeknek teljesítése egyenlő volna az abszurdummal. Ma, midőn a megélhetési viszonyok a termelőt is súlyosan érintik, a fogyasztó közönségre nézve pedig egyenesen existentiális .kérdést képeznek, egy, esetleg kitörő földmunkás-sztrájk oly súlyos válságot idézne fel, mely nemcsak a tömegnyomort vonná maga után, de csakhamar oly térre ragadtatná a tömegeket, amidőn már az államhatalom teljes erejével kellene hogy közbelépjen a társadalmi rend és vagyonbiztonság megóvása végett.

A földmunkások mozgalmával szelében a gazdák mozgalma vajmi csekély eredménynyel kecsegtet. Mert az a tömeg, melyet vezetőik hangzatos jelszavakkal már is annyira felizgattak, hogy követeléseiből egy szemernyit sem akar engedni és sorra tagadja meg a szerződések megkötését, — a gazdák szervezkedésében saját törekvéseinek kerékkötőjét látja és annál jobban törekszik a szervezetben levő gazdák ellen működni és őket arra kényszeríteni, hogy vagy teljesítse követeléseit, vagy pedig kitegye magát annak, hogy földjei meg- munkálatlanul maradnak.

Vármegyénk területén is a földmunkások szervezkedése erősen folyik. E mellett a kérdés mellett egyszerűen el- siklaní nem lehet. Nagyon komolyan és sürgősen kellene fellépni, sőt attól félünk, hogy már is elkéstünk a mozgalomnak kellő mederbe terelésével.

Fel kellene világosítani a földműves népet arról, hogy az ő érdeke össze van forrva a gazdák érdekével. Meg kellene velük értetni, hogy a munkaadó boldo- dogulása egy a munkás boldogulásával. Az egyiknek válsága maga után vonja a másiknak válságát s az egyiknek bukásán nem épülhet fel a másiknak jóléte, mindkettőnek érdeke pedig az ország érdekével azonos. Meg kellene értetni úgy a munkás-osztálylyal, mint maguknak a gazdáknak is meg kell gon- dolniok, hogy mindkét részről az egyenes tagadás álláspontjára helyezkedni nem szabad, hanem kölcsönös engedékenységgel, a viszonyok kölcsönös mérlegelésével és a mi fő, egymás kölcsönös megbecsülésével oly megegyezésre kell jutniok, mely azután a nagy egész, a társadalom életének zavartalan menetét biztosítja.

És e tekintetben az egyeztetés nagy, de szép és nemes munkája a közigazgatás legsürgősebb és leglényegesebb feladatát kell, hogy képezze. A vármegyék intéző körének kellene gondosT A RCZ A.

A nagy hidegekről.

Irta: Pozsonyi Gábor.

Valahányszor a hőmérsékleti szélsőségek egyike — akár a forró nyári Nap bágyasztó sugara, akár a kemény hideg zord fuvallata — valamely évben oly nagyfokú, hogy az időjárás viszontagsága ellen általános a panasz : az emberek mindannyiszor előhozakodnak „legöregebb embertársainkkal“, kik az időjárás hasonló szélsőségére nem emlékeznek. A „legöregebb emberek“ emlékezőtehetsége azonban rendszerint már gyenge, de a fiatalabbaké sem csalhatatlan, mikor pillanatnyi hatáson alapuló Ítéletről van szó.

A nagy lehűlés keletkezését valamely helyen legegyszerűbben a földnek kisugárzás okozta melegveszteségével magyarázhatjuk. Kedvező körülmények között a lehűlés rendkívül fokozódhatik, kivált tiszta, párában szegény levegőben, minthogy a kisugárzott melegtől nagyobb mennyiség jut a világtérbe, mint mikor a felhöburkolat vagy párázat visszatartja. Ily esetben a nagy hideg tisztán a talaj melegveszteségének rovására írandó. S minthogy a kisugárzást elősegítő körülmények leginkább akkor vannak meg, mikor valamely helyen aránylag magas légnyomás fejlődik, tehát az úgynevezett anticziklón területén, s amennyiben az anticzik- lón hatáskörében jobbára derültség uralkodik, mondhatjuk, hogy a hideg ilyetén keletkezési módja, melyet „magától lehűlésnek“ lehetne

nevezni, az anticziklón elhelyezkedésével kapcsolatos. Hozzátehetjük még, hogy a nagy hideg ilyenkor az alsó rétegek sajátja, melyek a talajhoz legközelebb feküsznek és hogy a szélcsend (vagy jobban mondva gyenge szél), mely az anticziklón területét jellemzi, a légtömegek keveredését és hőmérsékletük kiegyenlítődését akadályozza.

A nagy hideg okainak fölemlitésekor nem szabad megfeledkeznünk a hórétegröl sem. Hogy a hólepel a talajt és a benne nyugvó zsenge vetést a hidegtől elzárja és a nagy hőmérsékleti ingadozásoktól megóvja, a gazda- emberek már régen tudják; olyan pánczél- nak tekintik ők a hóréteget, mely a növényzetet a megfagyástól megvédi. De a hó rósz hővezető létére egyrészt a talaj lehűlését mérsékli, másrészt viszont nagy hősugárzásával a levegő hőmérsékletét leszállítja. A hó felszíne tudvalevőleg jobban hidegszik, mint a csupasz föld felszíne, azért egyforma viszonyok között a levegő a hó fölött hidegebb. A hó alacsonyabb hőfokát vezetés utján közli az alsó Jégrétegekkel és ennek révén mint hidegforrás szerepel.

így hát mindazon esetekben, mikor a hideg szokatlan erővel kitör, — mint például az idén — a légnyomás sajátságos eloszlásán kiviil a hórétegnek is nagy jelentősége van. Hóréteg híján a hideg még a légnyomás olyan eloszlásakor se válik tul- csapongóvá, amely máskülönben a rendkívüli télnek valamelyik típusa.

Rövid összefoglalásban ezek mai ismereteink a nagy hidegekről és a nagy telekről.

És most lássunk nehány igen érdekes megfigyelést a régi magyar kemény telekről:

„1662. Felette hideg, havas tél, de tsak Jan. 8-káig tartott. Gyöngyösy István, Kemény János életében azt írja: Rettenetes jegek, és olly áradás volt Tiszán, Dunán j ritka párja.

1675-re Forduló kegyetlen hideg, havas j tél lett, Danczkánál keresztül fagyott a’ \ tenger.

1683-ra Forduló hasonló hideg s tartós j tél, 1682. Octob. el kezdődött ’s következett Martins utólljáig tartott, a’ Dunának szörnyű jeges áradása lett.

1695. havas hideg tél, a’ nyara is ollyan, hogy nyárnak se lehet mondani. Júniusban a’ nagy hidegek több napokig tartván, mind j mezőben, mind szöllőben nagy károkat tettek. ;

1699-re Fórdúló olly hideg, hogy 1699. Januáriusba Karlovicznál midőn a’ Törökökkel megköttetnék a’ békesség, az Uraságok- nak sok tselédjei megfagytak.

1738-ra forduló egy a leghavasabb telek közül; a’ sertések az erdőn a hó alatt jártak a’ makkot felszedni; szintén ollyan lyukaik voltak a hó alatt, mint az egereknek szokott lenni: a nagy szarvas marhák, orraikat feltartották, hogy a nagy hóba meg ne fúljanak. Martius 5-kén Drinápolynál a Dunát még jégen járták, noha előtte Február olly sáros volt, hogy a ló hasig járt benne. Az éjszaki országokban egy volt ez a leghidegebb telek közül; de hozzánk 1740-re érkezett el ez a hideg.

1763. A tél eleje hideg, a közepe lágy meleg, falukon mezítláb jártak; de Mártius 11-kétől Április 16-ig olly hidegre fordult, hogy ember, barom megfagyott, és a térden felly ül ért havak tetején terhes szekerek járhattak.

1795-re forduló egy a leghavasabb és zivatarosabb tél; a ház falainál magasabb volt a hó, és sok helyen a kéményen jártak ki s be a’ lakosok. Ezen télen volt ama Sz. Pál napi zivatar, mely örök emlékezetet érdemel. Aratás után minden olly bőven lett, hogy a legszegényebb is elfelejtette minden kiállott Ínségeit.

1715-ki Jan. 1-ső s 4-ik napjain nagy menykö hullások voltak; de 1716-ra fordúló havas, és igen hideg tél, már 1715-ki December 20-án a Beit Tenger be volt fagyva, a’ Karátsony iszonyú hideg ; a’ nyara is igen hideg, szeles.

Az 1719-re forduló igen havas és hideg tél, utánna oly bő esztendő, hogy a’ Föld Népe be nem birta a sok gabonát takarittani, hanem a mezőkben rakván össze, ott 1720- ban az egerek és hörtsökök sokasága emésztette meg.

1819. Trentsin Vármegyéből jelentik, hogy az idén ottan olly keményen kezdődött a tél, hogy a’ patakok fenékig megfagytak, sőt a’ kutak is alig adtak vizet. Ezen fogyatkozásból két igen alkalmatlan szükség következett, tudni illik: 1) a’ baromnak messziről kellett vizet hordani. 2) Azon emberek, kik jókor be nem őrlettek, a lisztben is nagy fogyatkozást szenvedének.

A Tisza körül, a mit egyébkor nem tapasztaltak, az idén Decemberben igen sok farkas jelengette magát úgy, hogy egy tso- portban hatot hetet is lehetett látni. a mi nem kevés nyughatatlanságot okozott több helységekben.

Az utóbbi évtizedekben — amelyekre már mi is jól visszaemlékezünk — igen hi-