Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-08-15 / 33. szám
NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖN YE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................................................8.— korona. Fé l évre..........................................................4.— „ Negyedévre......................................................2.— „ Egyes szám........................................ —.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Idolf szerkesztő.“ A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Képviselőválasztás előtt. Gróf Károlyi István halálával meg- üresedett nagykárolyi választókerület mandátuma rövid időn belül uj gazdát kap. A képviselőház elnöksége már meghitte a szükséges lépéseket a képviselő- választás megejtése iránt s még e hónap folyamán ismét a szavazó urna elé kell járulnunk, hogy felejthetetlen volt képviselőnk utódját megválasszuk. Választókerületünknek az az érdeke, hogy ennek a választókerületnek díszes mandátuma egy oly férfin kezébe kerüljön, kinek személyére a koaliczió minden (“gyes pártja teljes megnyugvással hízza fontos érdekeink képviseletét. A mai napig egyedül a függetlenségi és 48-as párt az, mely mint párt a cselekvés szinterére lépett és alkalmas jelöltet keresett. A párt a mandátumot Gróf Károlyi Gyulának, Arad vármegye jelenlegi főispánjának ajánlotta fel első sorban, mint aki nemcsak a párt elveinek egyik buzgó harczosa, nemcsak a nemzeti küzdelem alatt tanúsított kiváló hazafias magatartása által bizonyította be, hogy Gróf Károlyi Istvánnak méltó utóda és követője, hanem a személye iránt táplált szeretet és ragaszkodásból folyólag is a legméltóbb arra, hogy bennünket az országgyűlésen képviseljen. Sajnos azonban, a gróf a jelöltséget el nem fogadhatta, mert reá jelenlegi díszes ! méltóságában igen nagy, fontos és hazafias misszió teljesítése vár, melynek — talán az érzelmeinek is megfelelő, egyhangú kívánságunkat — alárendelni kellett. A párt a grófnak válaszát tudomásul véve, Gróf Károlyi Mihálynál, néhai Gróf Károlyi Gyula fiánál puhatolódzott a jelöltség elfogadása tárgyában, abból az elvből indulva ki, hogy a velünk több százados kapcsolatban élő Gróf Károlyi ! család egyik sarja legyen a mi képviselőnk, ki bizonyára a család hagyományos, hazafias és kiváló történelmi múltjának nyomdokain fog haladni s a függetlenségi és 48-as párt elveinek soha meg nem tántorodó hive lesz. Sajnos, de Gróf Károlyi Mihály egészségi állapota nem engedi meg ezúttal, hogy a jelöltséget elfogadja és igy a pártnak más jelöltről kell gondoskodni. Mi a magunk részéröl kijelentjük, hogy csakis oly jelölt megválasztatását fogjuk támogatni, ki a függetlenségi és 4^-as párt zászlóját hontja ki. Bármiféle más pártállásu képviselőjelölt ellen küzdeni fogunk és pártunk elveit diadalra fogjuk vinni. Mert a nagykárolyi választókerület polgárságának nagy többsége a függetlenségi és 48-as pártnak hive. Még akkor is, midőn egy oly nagytekintélyű és kiváló férfin, mint Gróf Károlyi István, szabadelvű programmal kérte ennek a kerületnek bizalmát, a párt elveinek propagálására vele szemben is jelöltet állított, pedig jól tudtuk, hogy Gróf Károlyi István politikai pártállása daczára sem tartozott azok közé, kik mindenre kaphatók, hanem nézeteit, véleményét mindenkor szabadon, a pártfegyelem korlátain felül emelkedve kinyilvánította, s kinek erős, hazafias érzése mindenkor- garanczía volt arra, hogy soha olyant elkövetni nem fog, mely tényével választóit önmagával szemben találja. S bár — ismételjük —- néhai képviselőnknek ez a kerület mindenkor örömmel nyújtotta át a mandátumot, de talán soha oly igaz szívvel, soha oly lelkesedéssel, mint akkor, midőn a függetlenségi és 48-as párt elveivel küldöttük őt a parlamentbe. A függetlenségi eszméknek rohamos térfoglalása még jobban megerősítette a nagykárolyi választókerület függetlenségi pártját, úgy, hogy ma már a választóknak kétharmada pártunk elveinek hive. És akkor, amidőn ezt a kerületet sok és erős küzdelem után sikerült a függetlenségi eszmék részére visszahódítani . akkor senki és semmiféle érdek kedvéért sem szabad többé lemondanunk arról, hogy azt meg is tarthassuk, s minden körülmények között és minden erőnket arra keli fordítanunk, hogy pártunk zászlóját diadalra vigyük. Megalkuvásnak helye nincsen, mert jól tudjuk, hogy azon magasztos eszmék, melyek pártunk programmjában vannak lefektetve, nemsokára harczba kerülnek s könnyen jöhet olyan idő, midőn ezeknek megvalósításáért minden erőnkkel síkra kell szállanunk s ebből a harezből a nagykárolyi választókerület képviselőjének hiányoznia nem szabad, mert hiszen ezen magasztos elvek keresztülvitelével mi a magyar nemzet minden egyes tagjának szolgálatot vélünk és akarunk tenni. Csak másodsorban jöhet tekintetbe az, hogy ennek a szegény városnak és kerületnek számos jogos igénye és érdeke a megválasztandó képviselőben hathatós támogatóra találjon. Mert kétségtelen tény, hogy mi nagyon reá vagyunk szorulva arra, hogy támogatásra találjunk. Jól tudjuk, hogy boldog emlékű volt képviselőnk erős befolyásának köszönhetjük csak azt, hogy örök riválisunk, Szatmárival annak idején folytatott küzdelmünkben nem maradtunk vesztesek. Évtizedek óta sürgetjük, kérelmezzük, hogy tegyen már egyszer valamit a kormány a mi városunk fejlesztése, elő- haladása és boldogulása érdekében is s nekünk legalább morzsáját juttassa annak, amit Szatinár s más vidéki városok fejlesztésére két kézzel pazarol, mindeddig azonban hiába, — s most, mikor azon az utón voltunk, hogy Gróf Károlyi István támogatásával talán sikerült volna nekünk is valamit kivívnunk, TARCZ A. Köd. A hó eltűnt már, kopár volt a tájék, Jégtörő szellő lebbent szerteszét S a fölénk hajló azúr színű boltról A nap ontotta sugártengerét. Itt-ott zöld levél kíváncsin kandikált, Egy-két ibolya szirmot bonta már S fönt a magasban dalait próbálta Lebhenö szárnyon szálló kis madár. A kopár tájon czéltalan bolyongtunk Szomorú szívvel én s egy szőke lány, Kinek édes arczát magam előtt láttam Sok ébren töltött lázas éjszakán. Es én beszéltem: Tavasz van már látja, A hó, jég eltűnt, lomb, virág fakad Haliga: az a kis szerelmes madárka Mily szépen dalol ott az ág alatt. Itt a földön is selymes fű kandikál, Lágy szőnyegbe vész lépteink nesze; Hóvirág nyílik, kék ibolya int, hogy Tűzze keblére drága kis keze. Az ég mosolyog és forrongó napja Üdvöt, szerelmet szór a föld felelt, Egy pár hét még — s a mámoros tavaszban Egyedül maga, maga nem szeret. Nem szólt semmit, a messzeséget nézte, Foszlányos pára szállt a hegy mögött, Aztán elhalón, lassan mondta végre: Nézze ott távol úgy borong a köd. Vary Feren.cz. Fürdöi levél. Kezdjem-e azon levelem, hogy mekkora távolságot, hány utunkba terpeszkedett szir- tet, völgyet áthidaltunk, hogy gyógyulásért eljuthassunk ezen éltető elemhez, hol az anya- föld maga teli marokkal adja az áldást nekünk, szenvedőknek. Titáni erővel vájunk legmélyén a glóbusnak s kisáfárkodjuk a miliő éveket megért földet, vizet, természeti erőket. Vagy kezdjem azon, mily óhajtott hely ez nekünk, kik sóvár vágyódással akarunk testileg, lelkileg gyógyulni? Mert ezen vágy! és remény nélkül örökké zúgolódnánk szenvedéseink közepette a sors ellen. Sírba vinné j a sinylödőt, ha a Mindenható, ki ismeri s{ megadja minden lénynek a fenntartáshoz szükséges eszközöket kincseinek sokasága I közül a legszerényebbe a vízbe bele nem j lehelné áldását. Ha eddig hasztalan kerested I tanulási szenvedéseidre a gyógyulást, jer légy 1 követőm ! Elvezetlek oda, ahol az Isten meg- j nyilatkozik. Siess jótéteményeit élvezni! Ezer ifjúnak kebelében nem keletkezhetik annyi j remény, amennyit ez a sós elem teljesít. Mert lásd, — társam a szenvedésben, —sejted-e, hogy mit mulasztanál, vétve magad s szeretteid ellen, ha nem keresnéd fel e szerény, de jóhatásu gyógyfürdőt?! Mert bár keserveidet takargatod, mégis átruházod a fájdalmat környezetedre s szeretteid sokszor jobban érezik azt, mint te. Oh, mert oly szomorú a szenvedéseivel küzdő embert látni!... Látni, mint hanyatlik az erő! Ha szivednek remények kellenek, amelyek, által tested is újra éledez, jer, légy kővetőm és nézd velem a körültünk vánszor- gókat, — azokat is, kiket a balvégzet láthatólag mint egy gyenge tőt, karó mellé bilincselt, hogy estükben támaszuk legyen s figyeld, rövid idő múltával elhalványul ar- czukról a fájdalom vonása. Egy közös vonást is talász bágyadt szemeikben : a reményt! A betegeknek csak egy a vágyuk az, hogy gyógyulást találjanak. És mivel e vágyuk teljesítésére képesnek a viz erejét hiszik, mikor bele lépnek mindegyiket, mintha szentegyházba indulna, — ihlet szállja meg, gondolatuk Istenhez repül, sóhajukban imát rebegnek. .... Ők boldogok! — S boldogok vagyunk mi is, kik a tornyos templomokat térden végig csusztuk már, mint egy tolakodva az oltár elé. Gyönge testünk meg görnyedt már és ajkunkon vágyteljes, zokogó imádsággal szinte kényszeritettük magunkra az ég irgalmát. S mikor már számtalanszor, köny- nyes szemmel végig csókolgaltug a keresztet, a földet és jámborul, bizalmasan bevalottuk bajunkat s annak okát: képzelt meg köny- nyebbüléssel számos fogadalmat tevénk és meg szólaltattuk a harangokat, melyeknek égbeható hangjába bele sivalt könyörgő énekünk és szált, szált, fel a magasba, a hová a szem nem bir eljutni, csakis az ábrándos, a szenvedő és a magasztos extárisba esett lélek. Azután erőt merítve hitünkből, türelemmel vártuk gyógyulásunk napját. — Ki álltuk a megpróbáltatást, de mégis hiába!... Ezután ritkábban rebegtük szárazra ajkainkat; nem hittünk többé az égi segitsében ! És akkor eljöttünk ide ezen áldott helyre, hol a kopárnak látszó dombokon minden egyes lépés, kifakasztja a füvekből, levelekből a balzsamos illatot, mely felüditi, meggyógyítja a szenvedőt. Szépérzékünket felébreszti a táj és szórakoztat, kizökkent terhes gondolatunkból, derültté teszi kedélyünket és örülni tudunk. — Ez az isteni áldás, ez a megváltó malaszt! Hátha még a dohos szobákban való tartózkodás és a gondozatlan parkban való ődöngés helyett csoportosulnánk az erősitő nap fényen, ami vérünket is fejlesztené !... A fiatalja pedig, mint meg- anyi Flóra térhetne vissza az erdőkből, berkekből, megrakodtan az erő szimbólumával, a tölgy ággal, pirosló szamóczával, a szép ördög bordával vegyes harangvirág és áfonya fürtökkel, — gyönyörűségére azoknak, kik tehetetlenek jómagukkal és képtelenek hoszszabb gyaloglásokra ! . .. Had örvendenének azon, amit közvetve juttat nekik a szép természet. — így szenteljük be könnyű szerrel-az életfájának számunkra még itt-ott viruló díszeit. De mit is akarok én, ki csak egy ismeretlen, idegen vagyok? Csak azt óhajtom mondani, hogy a föld e csodás kis szöglete biztatva hiv mindenkit és hű ragaszkodását vívja ki mindenkinek, ki gyógyulást keres rajta. Hogyha majd hálás búcsút vettünk, kívánom, hogy Szlatina képe mindenkor áldva álljon előttünk. Hejh, ha a föld egyszer va- lahogyon megrázkódna s az alattunk levő ijesztő üreg megnyílna és mi nyomban oda kerülnénk, ahol a kis és nagy Mefisztók vigadnak a lelkek jöttén !... Aknaszlatina, 1907. julius 23-án. Bartáné.
