Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1907-07-25 / 30. szám

délelőtt fél 11 órakor az állami polgári leányiskola dísztermében tették le az esküt Bodnár György kir. tanfelügyelő kezeihez. Jelen voltak még Dr. Faragó Ignácz segéd- tanfelügyelő, az egyházak részéről Kosztra Ignácz róm. kath. esperes, Ardeleán Corjolán és Papp Elek gör. kalh. esperesek, Debre- czeni István ev. ref. egyházi gondnok, So- mossy Miklós a gör. kath. orosz egyház el­nöke, Boross János ág. ev. lelkész, Spitz Antal status-quo izr. hitközségi elnök és Spitz Mór az orth. izr. hitközség részéről. Az esküt megelőzőleg Bodnár György tan­felügyelő beszélt az eskü magasztosságáról s a tanítói hivatásról. Az eskü letétele után a megjelent 60 tanító és 6 tanítónő eléne­kelte a Hymnust, majd gróf Apponyi Albert vallás és közoktatásügyi minisztert, valamint Dr. Falussy Árpád főispánt táviratilag üd­vözölték. — A Kossuth-szobor bizottság f. hó 21-én délelőtt */4 12 órakor ülést tartott, melyen Debreczeni István polgármester be­jelentette, hogy Kallós Ede szobrászművész a szobor agyagmintájával elkészült s kéri annak a bizottság részéről való átvételét, hogy aztán a mintát öntés alá adhassa. A bizottság a szobor agyagmintájának átvételi időpontját f. hó 28-án délelőtt 10 órára, he­lyéül a művész budapesti műtermét tűzte ki, hol Hetey Ábrahám helyettes polgármester vezetésével fogják a bizottság jelentkező tag­jai a szobrot átvenni. Eddig Dr. Kovács Dezső, Nonn Gyula és Strohmájer Ferencz jelentkeztek. — Halálozás. Sereghy Sándor nyug. aljárásbiró, ki az itteni járásbíróságnál hosz- szabb ideig működött, f. hó 16-án Aranyos- incdgyesen 68 éves korában elhunyt. — Tánczmulatság. Az épitő-iparosok országos szövetségének itteni fiókja augusz­tus hó 3-án a Polgári olvasókör helyiségé­ben tánczmulatságot rendez, melyre a meg­hívók a napokban fognak szétküldetni. — Iparkiállitásunk rendező-bizottsága f. hó 16-án gyűlést tartott, melyen elhatá­rozta, hogy a kitüntetést nyert iparosok ré­szére adandó kiállítási érmeket miképen ké­szíttetik. Eszerint az érmek egyik oldalán hazánk védangyalos czimere, másik oldalon a kiállító iparos neve és foglalkozása lesz bevésve eme körirattal: ,ízléses jó munka és versenyképességért 1907. juli 7.“ Kimon­dotta a rendező-bizottság, hogy a kiállított Bákóczi-korbeli székek egyikét megveszi s azt Dr. Falussy Árpád főispánnak, mint a kiállítás védnökének felajánlja, továbbá, hogy a székbe e szavakat véseti: Emlékül a nagy­károlyi iparkiállitás védnökének 1907. juli 7. — Kirendelés. Az igazságügyminiszter Poszvék Zoltán mátészalkai járásbirósági al­jegyzőt a mátészalkai járásbíróság mellett alkalmazott ügyészségi megbízottnak állandó helyetteséül rendelte ki. — Cabaret-elöadások. A Központi szálloda kerthelyiségében f. hó 20., 21. és 22-én Göndör Aurél jónevü humorista veze­tése alatt álló cabaret-társulat tartott igen szépszámú közönség előtt előadást. A meg­jelentek a változatos és ügyes cabaret-mü- soron jól mulattak. — Halálozás. G a r n a i Sándor ér- körtvélyesi földbirtokos folyó hó 20-án, éle­tének 63-ik évében elhunyt. Temetése e hó 22-én délután 3 órakor nagy részvét mellett ment végbe. Béke poraira! — A tisztviselők hitelviszonyainak rendezése czéljából Budapesten „Országos Tisztviselői Takarékpénztár r.-t.“ czim alatt 200,000 kor. alaptőkével egy részvénytársa­ság van alakulóban, melynek alapitói sorá­ban ott vannak Dr. Falussy Árpád várme­gyénk főispánja, Ilosvay Aladár vármegyénk alispánja és Jeney Géza nyug. vármegyei főszámvevö. Egy részvény 20 kor. névértékű lesz, miből aláíráskor 10 kor. fizetendő be a Magyar Pénzintézetek Központi Hitelbank­jánál Budapesten (V. Báthory-utcza 4. sz.) — Értesítés. A hegyközség 1908. évi költségelőirányzata f. évi julius 14-én tartott közgyűlés által megállapittatott és elfogad­tatott, tudomására adatik a birtokosságnak, hogy a költségelőirányzat és azt jóváhagyó határozat július 29-töl bezárólag augusztus hó 12-ig 15 napon át Balázs Márton hegy­községi jegyzőnél közszemlére kitétetett, hi­vatalos óra időközében az a birtokosság által betekinthető s az elleni észrevételeiket írásban a hegyközség elöljáróságához fenti határidőn belül beadhatják. Nagykárolyban, 1907. julius 22-én. Szabó János, hegybíró. — Táncztanitás. Zelinger Adolf oki. tánezmester folyó évi augusztus hó 1-én, a vakáezió alkalmából városunkban táneztan- folyamot nyit. — Birtokváltozás. Bruszkai K. Richárd nagykárolyi lakos megvette Perkovils Lajosné Kassay Krisztina nagykárolyi lakosnak a nagykárolyi 59. számú betétben A. 1., 2., 3. sorszám alatt felvett gencsi-utczai belsőségét a rajta levő házzal és hozzátartozó legelő- illetőséggel együtt 17,000 koronáért. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. — Választás. Városunk tanácsa f. hó 20-án tartott ülésén a főgimnáziumi parallel­osztály felállítása folytán szervezett s váro­sunk állal fenntartandó tanári állásra Orosz j Györgyöt választotta meg. — Hirdetmény. A városi hatóság ezen­nel tudomásul adja, hogy a szamárhurut és kanyarójárvány miatt bezárt óvoda és gyer- mekmenhelyek megnyittattak. — Nagykároly, 1907. julius 15. Debreczeni István, polgár- mester. — Kinevezés. A belügyminiszter a gyer­mekvédelem terén az állami és társadalmi tevékenységnek összeköttetése czéljából meg­alakítandó aradi menhelybizottság helyettes elnökévé Gróf Károlyi Gyuláné szül. Károlyi Melinda grófnőt nevezte ki. — A csanálosi tanuló-ifjuság 1907. évi augusztus hó 4-én, vasárnap, a szerve­zendő kath. ifj. egyesület javára Tempfli Sándor nagyvendéglöjében tánczmulatságot rendez. Kezdete este 8 órakor. Belépti-dij: Személyjegy 1 kor. 20 fillér, családjegy 3 személyre 3 korona. Felülfizetéseket köszö­nettel fogad és hirlapilag nyugtáz; jó zené­ről, ételről és italról gondoskodik a rende­zőség. — Márczius 15-ike törvénybeikta­tása. Nagyvárad város közgyűlése legutóbb elhatározta, hogy feliratot intéz a kormány­hoz és parlamenthez az iránt, hogy ápril 11-ike helyett márczius 15-ét nemzeti ün­nepként iktassa törvénybe. — Minden praktikus háziasszonyra nézve nagy nyereség, ha a Glóbusz tisztitó kivonatot használja, melyet a Fritz Schulz jun. r.-t. gyárt Lipcsében, Neuburgban, Eger­ben és Lincolban New-York mellett. Évente több mint 70 millió Glóbusz tisztító-kivonatot küldenek szét, a mi bizonyítéka annak, hogy ez a fémtisztitószer általános és megérdemelt figyelemnek örvend, és hogy több millió ház­tartásban, műhelyben, üzletben, katonaság­nál, vasútnál és szállitótársaságnál használ­ják. Csak elsőrendű szer örvend ilyen elter­jedtségnek. A Glóbusz tisztítószer kivonatot a legjobb nyersanyagokból, különösen neu- burgi homokkrétából állítják elő, amely pá­ratlan jó minőségben csakis a Fritz Schulz jun. r.-t. bányáiban található és azt göziszap- gyárakban legújabb gépekkel legfinomabb minőségre dolgozzák fel. — Függetlenségi pártszervezkedés. A nagybányai függetlenségi és 48-as párt a nyár folyamán szervezkedő nagygyűlést tart s akkor a pártot az egész kerületben szer­vezni fogják. A szervezkedő nagygyűlésre meghívják az országos függetlenségi párt vezetőségét, valamint a kerület országgyűlési képviselőjét, Földes Béla egyetemi tanárt is. — Uj ezégjegyzék vezető. Dr. Róth Ferencz, törvényszékünk elnöke a ezégjegy- zékek vezetésével újabban Vasváry Antalt, a központi vizsgálóbírói iroda vezetőjét bízta meg. — Uj ügyvéd Tasnádon. Dr. Somogyi Endre ügyvéd, a „Szilágy“ laptársunk dol­gozótársa Tasnádon irodát nyitott. — Kinevezés. A vallás- és közoktatás- ügyi miniszter Medziharszky Pétert a máté­szalkai állami polgári fiúiskolához a nyelv- és történettudományi szakra helyettes tanárrá nevezte ki. — Vasúti építkezés. Domahida meg­állóhelyen létesítendő két várószoba, gabona- szin, áruraktár,* nyílt rakodó, egyszerű őrház és annak melléképületei felépítésére ajánla­tokat f. hó 27-ikéig kell beadni a debreczeni üzletvezetöség titkárságánál. Feltételek ugyan­ott és a szatmári osztálymérnökségnél tud­hatok meg. Bánatpénz 850 korona. — Arató sztrájkok. F. hó I8-án gróf Károlyi Gyula Halmos-tanyai birtokán 100 és ugyanaz nap Kandel Sámuel érendrédi lakos birtokán 20 arató munkás tagadta meg az aratási munkálatok folytatását. A kellő karhatalommal kiszállott Madarassy István központi főszolgabírónak sikerült mindkét helyen a munkásokkal a munkát újból fel­vétetnie. — A szatmárnémeti önálló asztalos­iparosok egyesülete folyó évi augusztus 4-én, Kossuth Ferencz kereskedelmi minisz­ter védnöksége alatt zászló-felavatási ünnep­séget s az nap este a „Kossuth-kert“-i ki­oszkban tánczmulatságot rendez. A táncz- mulatságra személyjegy 1 K 20 f, családjegy (3 személyre) 3 K. Felülfizetéseket köszönet­tel fogad s hirlapilag nyugtáz a rendezőség. — Vásári lopás. A f. hó 22-iki vásá­ron egy mintegy 10 tagból álló czigánycso- port Mózes Jakabnétól, ki ételeket s italokat árult, egy észrevétlen pillanatban 8 kor. 50 fillért ellopott. Feljelentése folytán a rend­őrség a nyomozást megindította. — Uj telefonelőfizető. A Nagykárolyi Hitelbank részvénytársaság üzlethelyisége a telefonhálózatba 66. szám alatt bekapcsol­tatott. — Névmagyarosítás. A belügyminisz­ter Herskovits Jenő helybeli lakos " családi nevének „Havasira való átváltoztatását meg­engedte. Jjrrrrrrrr rtrrrrmnummnr egy józanéletü kazánfűtő felvétetik es ál gazdaságában Bor vei y, Kálmán-tanya. 1—2 ncTittTTTTTt umnumiTTTT r Árverési hirdetmény. Szatmár vármegye alispánjának 1907. évi 13,502. sz. rendelete foly­tán a vármegyei levéltárból kiselejtezett mintegy ötven métermázsára tehető, 400 koronára becsült CSOMAGOLÁSRA ALKALMAS PAPÍR f. évi augusztus 12-én délelőtt 10 órakor a vármegyei levéltár helyiségében nyil­vános árverésen a legtöbbet Ígérőnek el fog adatni. Nagykároly, 1907. július hó 24. Gorzó Bertalan, í—i vármegyei levóltárnok. Hetes almát csemege körtét postakosarankint 1 frt 20 krért szállít Z B Ó 146. gyümölcskivitel, CSONGRÁD. 3—G Építtetők figyelmébe! Van szerencsém a nagyérdemű kö­zönség becses tudomására hozni, hogy az építőipar terén szerzett tapasztala­tomnak gyakorlatilag is érvényt szer- 1 zendő, kőműves-munkákra ipart váltottam. Elvállalok minden e szakmába vágó dolgokat, u. m.: javításokat., átalakítá­sokat, uj lakóházak tervszerinti elkészí­tését a legjHiányosabb árak mellett. A nagyérdemű közönség b. párt­fogását kérve, vagyok Nagykárolyban, 1907. julius hó. kiváló tisztelettel Héls János, í—i építőiparos. (Fényi-u. 26.) Géphajtó szíjak Uj gabonazsákok Vízmentes ponyvák legolcsóbban kaphatók Singer Marion és Társa börkereskedésében Nagykároly, Deák-tér. í—? KERESEK BÉRBE egy jókarban levő melyben 2 szoba és konyha van, valamint nagy istálló és külsőség. Bővebb felvilágosítást ad e lap ki- adóhivatala. i_2 CCCCCCCCCCCCTClCCCCCOCCCCCCCCCCCC Bodoki Matild rendkívül szénsavdús ásványvíz, Erdély Giesshübelije. Főúri kedvencz ital és gyógyvíz. Nagykárolyban kapható: •• Kerekes Ödön kereskedésében. 4—10 Eladó varrógép. Kevéssé használt SINGER / r 1 igen szépén var, 60 koronáért eladó. Domahida, pályaudvar. 1—2 33303333333333033333330033300300 Szuperfossfát műtrágyákat a legolcsóbb napi áron szállít a „Klotild“ Első Magyar Vegyipar Részvénytársaság Budapest, V., Nádor-utcza 4-ik szám. Képviselet: Weinberger Ferencznél Nagykárolyban, ki mindennemű felvilá­gosítással készséggel szolgái. 10-12

Next

/
Oldalképek
Tartalom