Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-07-11 / 28. szám
XXIV. évfolyam. Nagykároly, 1907. július 11. 28-ik szám. NAGYKÁROLY Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden .csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre.....................................................8.— korona. ! Fél évre .....................................................4.— „ Ne gyedévre.................................................2.— „ Egyes szám.................................................—.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. MttIIHáw onno 4.0 fíllóp Ifóviríifnlr Az iparkiállitás bezárása. A helybeli iparkiállitás, melyet junius 16-án nyitottak meg, folyó hó 8-án bezáratott. Ez alkalommal nem lesz haszon nélküli dolog, ha a kiállítás keletkezése és lefolyása ideje alatt tett észleleteket megörökítjük, hogy ezekből tanulságot szerezzünk a jövőre nézve. Kétségtelen tény, hogy a kiállítás erkölcsi sikere a várakozást felülmúlta, mert nemcsak a látogatók, de szakemberek, sőt a hivatalos kiküldöttek is elismerőleg nyilatkoztak a kis keretű kiállítás sikeréről s igy a kiállítás eszméjének megpenditöjét és az annak keresztülvitelé körül fáradozottakat elismerés illeti. Azonban nem vitatható el két körülmény. Az egyik az, hogy a rendezésnél nem jártak el elég körültekintéssel, mert nem vonták be kellő mértékben a helyi hatóságot és nem vonták be a nem az iparos-osztályhoz tartozó, de városunk, tehát a helyi ipar iránt is jóakaró érdeklődést tanúsító oly egyéneket, kik széles látkörrel bírva, a kiállítás ügyén nagyot lendíthettek volna. Mert ezen mulasztás — ha bizonyos iparágak nem állanának városunkban oly magas színvonalon, amint tényleg állanak — kellemetlen helyzetet teremthetett volna, mert a szűk körben mozgó rendezőség nem lett volna képes eléggé felkelteni az érdeklődést, ha nem keltette volna fel az érdeklődést némelyik iparág maga. A másik körülmény, — amit nem lehet eléggé kárhoztatnunk, — a magyar átka: a visszavonás, az ellenséges érzület és széthúzás, inelylyel az emberek nagy része embertársaival szemben s a helybeli iparosok egy része is iparostársaival szemben viseltetik és amely most is megjelent, hogy a közös érdek rovására működjék. Sajátságos dolog ez! Az iparosság súlyos gondokkal küzd s a megélhetés nehézsége, az általános drágaság, a rósz pénzügyi viszonyok, a munkáskérdés szülte bajok mind arra utalnák az iparosokat, hogy összefogjanak és egymást támogatva igyekezzenek a közös bajt legyőzni, a magyar ipar fejlődését s igy hazánk boldogulását elősegíteni, — s ahelyett, hogy az iparosság ezt tenné, irigységből avagy roszaságből — azt bizton nem lehet megállapítani — egymás ellen törnek s amit az egyik csoport alkot, azt a másik elrontani igyekszik. Az egyéni érdek üti fel fejét mindenütt s ha nincs is szó anyagi érdekről, még az erkölcsi sikert is irigylik egyes emberek, kik nem szeretnek dolgozni, — azoktól, kik nemcsak dolgoznak a köz érdekében, hanem még anyagi áldozatokat is hoznak. Gyanúsítják azt, aki önzetlenül fárad a köz érdekében és költi a maga pénzét, hogy munkálkodása alatt valami érdek lappang; mert az illetők, kiknek a gyanúsítás a kenyerük, önmagukból kiindulva nem is képesek felfogni azt, hogy lehet érdek nélkül valamit cselekedni és nem tudják felfogni azt, hogy a|közvetlen érdeknélküliség is meghozza indirekt úton a gyümölcsöt, mert ha a város emelkedik, emelkedik minden egyes polgárnak nemcsak minden vagyoni értéke, de emelkedik a polgári önérzet is, ami büszkeséggel kell hogy töltse el egy város minden polgárát, ha látja, hogy fejlődik az a város, amelyben született, gyermekéveit el- töltötte, lakik és utódai is talán lakni fognak. Önkéntelenül jönnek e gondolatok tolláinkra, mert tudjuk azt, hogy vannak sokan, kik tőlük telhetöleg mindent elkövettek arra nézve, hogy a kiállítás ne sikerüljön s ha ma hallgatnak, ezt csak azért teszik, mert a megnyilvánult közvéleménynyel nem mernek ellentétbe helyezkedni. Ép ezért ebből le kell vonni a következtetést. Az ipartestület és az iparos-szövetség fokozottabb mértékben igyekezzék az iparosságot összeforrasztani, a ra- konczátlankodó elem háttérbe szorításával a felmerült egyenetlenkedéseket békés úton megszüntetni, hogy a most az iparosság élén álló egyének ne veszítsék el kedvüket az iparosság java előmozdításán továbbra is fáradozni, s ha egyesült erővel lehet működni, akkor mire megyünk maje városunk ipara hírnevének emelésével, ha a most első Ízben rendezett, iparosok részéről ellenséges indulattal találkozott, rövid idő alatt mintegy rögtönözve összehozott kiállítással is oly szép erkölcsi sikert lehetett elérni, annak daczára, hogy sem a helyi hatóság, sem az iparosság iránt önzetlenül érdeklődő nem iparos polgárok a kiállítás rendezésébe bele nem vonattak s igy nem is számíthatott a kiállítás arra a nagy érdeklődésre, amilyenben részesült volna akkor, ha bizonyos mulasztások nem történtek volna?! Nem vád akar ez lenni, hanem buzdítás a jövőre nézve, ami nem kis- sebbiti azok érdemeit, kik a kiállítást rendezték, mert nemcsak megmutatták, hogy a nagykárolyi iparosok mire képesek, hanem nehány iparost ki is emeltek az ismeretlenség homályából, amivel kiérdemelték ezek háláját. Czimzések. Engedje meg t. Szerkesztő ur, hogy ref- lectáljak az ön lapja „Észrevételek“ ez. czik- kére, amely —igeu helyesen — fölveti végre a czimkérdést is, amelynek megoldása valóban idején való lenne már egyszer. Régi betegség ez nálunk! A külföld kinevet érte. Csak tegnap olvastam, hogy egy levelet küldtek vissza, mert nem horvátul volt czi- mezve, a borítékra azt Írták: „Retour, wegen tekintetes und nagyságos Impertinenz“. íme igy gúnyolódnak felettünk czimkórságunkért! Minálunk pedig már nem is tekintetesek az emberek, nagyságos itt mindenki, alulról TARCZ A. Nem az a nap ... Nem az a nap vagyon Már az égni, Moly hevített engem ifjan, régen: Ez a mai bágyadt és erőtlen, Nem hevít, lelkesít egy cseppet sem. .Vagy tán a nap most is változatlan, De a lejtőn én nagyot haladtam, Le, messze le . . . úgy hogy nemsokára Oda sem hatol a nap súgóra . . . Oh ha egyszer még fölragyoghatna Az a szép nap — ifjúságom napja.. . Pedig oly szomorú volt az a kor, Mégis legboldogabb voltam akkor. Mert reményeim bokra szépen virult. S bár a vihar néha közbe is dúlt: Egy-egn szegény madár csak akadott Agai közt aki (latolgatott. . . Most már nincsen egynél több reményem, De vigasznak elegendő épen; Ha pályámat bevégzem a földön, Szebbet kezdek és az tini örökkön... Addig sem csak vetetek maradok Szinvesztett perczek, elárvult napok: Szép emlékim vissza-vissza szállnak Sírjaiból egy elmúlt világnak! Dénes József. Egy kis csevegés. A „Pesti Hírlap“ egyik legutóbbi — Tóth Bélára emlékeztető — szellemes „Esti levele“ tollhegyre veszi a nálunk divó udvariatlan, hogy ne mondjam goromba modort. Parasztországnak nevezi szép hazánkat és — igaza van. Régi dolog ez és csak azt csodálom, hogy mindeddig nem igen tűnt fel, vagy ha fel is tűnt, senkinek eszébe nem jutott eleddig J harczolni is ellene. Akinek módjában volt más országokban | más szokás- és erkölcsöket látni, nem győzi 1 emlegetni a mindenütt tapasztalható udvarias- j ságot, jó modort, csak minálunk vélik ezt j épen azzal dokumentálni, hogy egyik pöffesz- kedöbb a másiknál, s keresztül néz az em-1 bérén mint a levegőn, ha pld. hétköznapi> ruhában látja, vagy ha tán a stréberség létráján egy fokkal lejebb áll mint ő. így van ez immár és fökép az uraknál, holott azelőtt csak a nők privilégiuma volt. Jól emlékszem, épen N. K-i bálokon hányszor történt, hogy egyik-másik hölgy a négyesben keze helyett a zsebbevalóját nyújtotta a vis-a-visjának; a legérdekesebb a dologban az, hogy egyik zsebkendős hölgy ma itt igen sanyarú viszonyok között él. Egyszer, régen, olyan régen, hogy tán nem is igaz, lorgnettes hölgy lépett üzletünkbe, s egyenesen felém tartott, aki a pult mögött álltam. Egy te-tu gyerek és lánykori barátném volt, akit évek óta nem láttam. Igen de az ő ura egy kis fiskális volt, s igy persze nem alázhatta le magát, hogy ö köszöntsön. Viszont bennem is van egy kis parasztgőg, én sem köszöntem. Kiszolgáltam, ő köszönés nélkül ment s én bizony nem mondtam, hogy örülök hogy volt szerencsém. Ezzel is gyakran találkozom, s ilyenkor én is abba a hibába esem, hogy keresztül nézek rajta, mint a levegőn. Itt Budapesten a hivatalokban szokásos az, hogy nem válaszolnak az ember köszöntésére, legyen bár az ember tisztes ur vagy urhölgy. A tejfeles szájú hivatalnokocska felelet nélkül kényelmesen tovább ir, — rendesen „sürgős“ irni valója akad ilyenkor — s a panasztevő vagy felvilágosításért jött egyént perczekig hagyja állani, mint egy bűnöst bírája előtt. Dehát miért legyen ö jobb a feljebbvalóinál ? Egyszer Lenk Gyulánál, a későbbi darabontnál voltam az ügyvédemmel; kihallgatott egy adósunk felől. Várnunk kellett többed- magunkkal, kik ugyanezen ügyben jöttek. Örültem, amikor rám került a sor, mert hát úgy állottunk ott, mintha mi lettünk volna a vádlottak. Egyszer rám néz Lenk ur, s igy szólít meg : asszony ! Én csak nézek, s nem reagálok, nem ismerve az ilyen megszólítást. Érre rám rivall: ! asszony, nem hallja ? íme egy magas állású | — de igaz, nem magas műveltségű — ur ; igy beszél egy úri nővel. Mostanában divatba jött itten az orvosoknál is, hogy betegeikkel lekicsinylőleg beszélnek. A fiatal ; orvos, — ezt a kórházakban szokta meg, — a beteget, legyen az idős úri ember vagy asszony, fiacskámnak (!) barátocskámnak (!) szólítja.' Tudok esetet, amikor valaki azt felelte a doktorkának: orvos ur, az én nevem X ur. De hát mindez csak az igazán jó nevelés dolga, hogy udvariasabb és jobb mo- í dort vegyünk fel. Elvégre nem mindenki ilyen, s szerintem a tulajdonképeni érdemet | a Parasztország elnevezésre a mi speciális I tulajdonságunk, a nagyon csúnya trágár ká- : romkodás — szerezte. Nem hiszem, hogy akadna még ország, ahol úgy értenék ezt a | czifra mesterséget. És micsoda szavakat hasz- ; nálnak!.. Nálunk nincs is szükség a feminista féle felvilágosításra, mindenek tudója | lesz az a gyermek, aki egy magyar paraszt vagy munkás beszédét halija. Nem is a káromkodását. Mert minden tizedik szava trágárság, s hogy a tanítóság, papság, ezt hallgatva tűri, igazán nem megy a fejembe. Egyfelől hittanból tanitják a gyermekeket arra, Isten nevét hiába ajkaira ne vegye, másfelől engedik Isten, Jézus és az összes szentek neveit legaljasabb káromlásaik témájául felhasználni. Én úgy tudom, régente súlyosan büntették a káromkodókat, még kerékbe is törték őket. Ha a mai modern világban a vallás tekintetében olyan túl liberálisok, hogy nem 1 törődnek ezzel, úgy legalább a jó Ízlés ne- | vében kellene tiltani az örökös f... re, i ny . . . ly . a, való hivatkozást, valamint
