Nagykároly és Vidéke, 1907 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1907-06-20 / 25. szám
Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjeleli minden csütörtökön. Előfizetési Egész évre ................................ Fél évre .................................... Ne gyedévre ................................ Egyes szám................................ árak: 8.— korona. 4.- , 2.- ,-.20 „ Községi jegyzők és tanitóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő.; A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: I Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Iparkiállitásunk megnyitása. (—§.) Méreteiben ugyan nem nagyszabású, de helyi iparunkra rendkívüli fontosságú, feltétlenül üdvös hatású kiállítás nyílt meg f. hó 16-án a városháza nagytermében és mellékhelyiségeiben. Nem országos jellegű kiállítás rendezése, de városunk iparossága tudásának, szakavatottságának, termelőképességének bemutatása volt czéljuk azoknak, akik az iparkiállitás eszméjét felvetették és kitartó buzgalmukkal, fáradozásukkal azt meg is valósították. És bár a kezdet nehézségeivel kellett küzdeniük a rendezőknek, most, a kiállítás megnyitása, a produktumok alapos megszemlélése után el kell ismernünk, hogy a czél eléretett. A nagyközönség, amely beható vizsgálat alá vette a kiállított tárgyakat, kritikus szemmel nézett minden egyes darabot, egyhangú elismeréssel nyilatkozott iparosaink intelligentiájáról, tehetségéről, szakismeretéről. A kiállítás tehát közelebb hozta a fogyasztókat a termelőkhöz, mert a fogyasztók épen a kiállítás megszemlélése folytán meggyőződést szerezhetnek arról, hogy jó, szolid és finom kivitelű munkát szükebb hazánk — városunk kézművesei is tudnak készíteni, szükségtelen tehát, sőt gazdasági szempontból határozottan helytelen pénzünket nemcsak külföldre, de más városba is adni oly termékekért, melyeket városunkbeli iparosok inegfelelöleg elő tudnak állítani. Ha eine tanulságot le fogják vonni a kiállítást látogatók, úgy sem a kiállítás körül munkálkodók, sem a kiállítók nem végeztek hiábavaló munkát. Akkor a siker minden tekintetben teljes lesz, annak daczára,’ hogy iparosaink körében oly sajnálatos diffe- rentiák merültek fel, melyek őket megosztották. Nem tudjuk minő okok) voltak azok, melyek iparosaink egy részét elvonták a kiállítás támogatásától, annyi azonban bizonyos, hogy az emigy is szép sikerű kiállítás az egész iparososztály szilárd összetartása mellett még fényesebb és nagyobb- szabásu lett volna, mert hiszen concor- dia parvae rés crescunt, discordia maxi- mae dilabuntur. A kiállítás megnyitásáról külömben részletes tudósításunk itt következik: A városháza előtti tér, a városháza udvara és lépcsöháza zöld ágakkal, hazánk czimerével, nemzeti trikolorunkkal és a város kék-fehér színeit viselő zászlókkal volt csinosan díszítve. Úgy az udvaron, mint a lépcsöházban rendkívül nagyszámú közönség foglalt helyet. Pontban 11 órakor érkezett meg Dr. Falussy Árpád főispán nejével. A főispánt úgyis mint a kormány képviselőjét Debreczeni István polgármester üdvözölte, majd Kinczel János ipartestületi elnök, mint a kiállítási bizottság elnöke kérte fel öt a kiállítás megnyitására, mire Dr. Falussy Árpád főispán a kiállítást a következő beszéddel nyitotta meg: Kossuth Ferencz nevében jelentem meg, hogy Nagykároly város iparospolgárságának helyi iparkiállitását megnyissam, hogy Kossuth Ferencz üdvözletét tolmácsoljam azért a fáradhatatlan munkásságért, amelyet a mai kiállítás sikere érdekében kifejtettek. A termőföld és a mezőgazdaság képezi a nemzet törzsvagyonát, de csak a helyes színvonalon álló ipari munka által válik értékessé. A nemzetgazdaság a maga hatalmas tényezőjének együttes és öntudatos mun- J kálkodásával teremtjük meg az önálló, hatalmas és gazdag Magyarországot. A nagykárolyi iparosok észrevették a kereskedelmi kormány hivó szózatát, hogy Európa közepén egy állam úgy állhat fen, ha a munkát veszi be a nemzet organizmusába. A munka ezek kezébe van letéve. A mezőgazdaság adja az alapot, az ipari munka az eredményt, látjuk ezt a mull századokból. Hiszen látjuk a múlt századokból, hogy Francziaországot nem a nagy császár világhóditó hatalma tette nagy- gyá, hanem a munkások zseniálitása és azután indult a nemzet, amely munkával igyekszik meghódítani mindent, de nemcsak ezt, hanem az ipari munka művészetét is. Hiszen Michel Angeló munkájával hódította meg a nagy világot, hiszen Munkácsy Mihály teremtette meg a nagy magyar művészet világraszóló hírnevét. A művészet nem egyéb, mint az ipari munka idealizmusa, ez az ipari munka ezzel a kiállítással erőt meríthet magának, valamint az iparosvilág is, mert azt látja, hogy elismerésben részesül nemcsak Nagykároly város polgárai előtt, de a magas kormány előtt is. Tudjuk a múltból, hogy Kossuth Lajos első teremtése volt az iparvámvédelem és ő teremtette meg 1842-ben az első ipartestületet Budapesten; ő volt, aki lelket öntött az iparosokba és az ő szelleme hatotta át Magyarországot, hogy évek múlva az iparosok szervezkedjenek és iparkiállitást rendezhessenek. Győr, Kassa, Kolozsvár és a többi városok kiállítása mellett nem maradt el Nagykároly város sem. Nagy küzdelem előtt áll a nemzet, mely nagy küzdelemben az iparosoknak kell kivenni az oroszlánrészt, de az iparosok fogják megadni az erőt is, hogy a kormány kivívja az önálló vámterületet. A kereskedelmi kormány képviselője attól a percztől kezdve, mikor kormányra lépett, öntudatosan igyekezett minden erejét arra fordítani, hogy az iparosokat megsegítse. Ott, ahol nem lehetett a bástyákon keresztül törni, azon belül halmozta erejét, ennek az erőnek pedig az ipar a leghatalmasabb tényezője. Kossuth Ferencz elismeréséül az ipartestület elnökének átnyújtom az ö ajándékát (1500 korona segélyről utalvány és megbizó-levél). (Lelkes, hosszantartó éljenzés). Meritsen erőt a nagykárolyi iparosság, hogy szerény keretek között bár, de nagyokká lehessünk, s Nagykároly város közönsége ezt méltányolni is fogja. Ezen reményben nyitom meg az első nagykárolyi iparkiállitást. A főispán beszéde közben átnyújtotta a kereskedelmi kormányzat által dijakra és jutalmakra utalványozott 1500 koronáról szóló okmányokat. T ARCZ A. Révai Miklós emlékezete.* A XIX. század elején Budapestnek akkor még egyetlen lapjában, a „Hazai Tudősitások“- nak homlokán 1807. április 4-én ez a rövid közlemény jelent meg: „Ezen hónapnak első napján (szerdán) délután 2 óra tájban halt meg Tisztelendő Révai Miklós ur, a magyar nyelvnek és literaturának a pesti főiskolában királyi Tanitója. Akik ezen nyelvünk Bajnokának fáradhatatlan igyekezetét ismerték és tudják a nyelv természetének vizsgálásában és a grammati&t törvényeinek meghatározásában tett fontos nyomozásait, nem fogják szomorú érzés nélkül hallani e közönséges kárunkra lett érdemes Hazafinak elhalását. Hideg tetemei tegnap az egész tanuló ifjúságtól és tanító uraktól, valamint a nemes vármegye főtisztjeitől és más uraságoktól kisértetve eltemettettek.“ Ennyi és nem több, a mit Írlak Révairól Budapestnek akkor egyetlen magyar újságjában. Ma közepes tehetségű és érdemű * Elmondta- Sróff Gábor, kegyesrendi tanár az elhalálozás 100 éves évfordulója alkalmával a főgimnáziumnak junius 11-én Révai emlékére rendezett évzáró ünnepélyén. embereknek halálával s annak körülményeivel hasábokon foglalkozik a sajtó, apró részletességgel leírja életüket, összeszedi róluk a jellemző apróságokat, s Révai Miklósról, a nagy tudósról néhány sornyi közlemény jelent meg. De ez nem azt jelenti, mintha korának sajtója nem vette volna észre a nagy csapást, mely a magyar tudományt Révai halálával érte, hiszen ez kiérzik a rövid gyászjelentésből is. Jelenti egyszerűen azon kor magyar sajtójának kezdetleges állapotát. Minden a kezdet kezdetén volt: tudomány, irodalom, művészet, közoktatás, sajtó. Az a kor, melyben Révai élt, az ultörés kora. Az irók, a költők, a tudósok, az újságszerkesztők mind töretlen utón járnak. Nem egy utón haladnak, de mind egy czél felé törekednek : megmenteni, tökéletesíteni legdrágább kincsünket, a magyar nyelvet s ezzel fejleszteni, erősíteni a nemzeti szellemet. A XVIII. század 2. és a XIX. század 1-ső fele volt az uttörésnek ez a nevezetes kora: ebben a korban élt, dolgozott Révai Miklós, kinél magyarabb lelkű nem volt ez időben. Földiekben szegény, lelkiekben gazdag volt a piarista Révai s ő a legnyomoruságosabb napjaiban sem sajnálta a haza oltárára rakni le lelkének drága kincseit. Nagy volt mint tudós, még nagyobb volt mint magyar s akkor volt nagy tudós s akkor volt nagy magyar js, mikor ez a mai közönséges szójárás szerint „nem fizette ki magát“. 1749-ben február 24-én Nagyszentmiklóson lát először napvilágot. Szegény csizmadiának gyermeke. Családja csakhamar szomorú sorsra jut; az apa korán elhal, az anyát megöli a búbánat, két fiuk fiatalon száll sirba; 23 éves leányuk pártás fővel keres magának uj anyát a szatmári alispánné személyében, — a családnak egyetlen, életben maradt férfi sarja idegenek közt küzd az idegen élettel s ezer baj és örökös nyomorúság között is az apai névnek halhatatlan dicsőséget szerez, melynek oly nagy a ragyogása, hogy a szentmiklósi puszta sírokat is megaranyozza fényével. Rokona, a Csanádi plébános nevelteti, Szegeden a piaristáknál tanul s itt még úgyszólván gyermekkorában hazája leírásának eszméje villan meg agyában. Ily komoly terv a gyermek- ifjúban. íme a honszerelemből táplálkozó tudományos fogékonyság első kilángolása. i_ Ismeri, megszereti tudós tanárait, közéjük vágyik. 1769-ben Kecskeméten belép a! kegyestanitórendbe. Kecskemétről Tatára,! onnan Veszprémbe s 1773-ban Nagykárolyba helyezik át. Itt bárom hosszú esztendőt tölt el egymásután. Hősünk Nagykárolyban fontos ismeretséget köt: megismerkedik Károlyi Antal gróffal, az Íróknak s költőknek e korban Maecenasával s kedves családjával. Révai különösen sokat köszön a nemes szivü grófnak, kinek halála után neje és fia, József sem szűnnek meg. a nagy tudóst támogatni. De a szegény írónak is megnyilatkozik hálája: a grófhoz üdvözlő, magasztaló verseket intéz, nejének és fiának egy-egy könyvét ajánlja s 1789-ben e hálát lehelő, szép sorokat Írja: „Lehessek holtomig mindazon kedvese, A Károlyi háznak őszült énekese.“ Ez időben helyezi át Mária Terézia az egyetemet Nagyszombatból Budára. Révai e nagy eseményt-ódában üdvözli s megfujja most már lelkesen riadóját a hazai nyelv mellett: magyarul szóljon a történelem, irodalom, természettudomány, a törvény, a hadsereg, a költészet és szinház. íme a meggyőződés ereje! Azt hiszi, hogy más is úgy érezzen, mint ő. — Azt hiszi, hogy ha ő lelkesülten hangoztatja: emberek ! hajnalo- dik ! akkor mindenki fölébred s munka után lát. De felszólitását nem hallják meg s ő szomjas lélekkel tudománytól tudományig vándorol, de állandó marad egy érzésben: a hazaszeretetben. 1776-ban Nyitrán találjuk, „a tudományok hires székhelyén“, hova sziv- repeső örömmel érkezik, hiszen itt ismerősei vannak, egykor kedves tanárai, most szerető kartársai, kik méltányolják majd fényes tehetségét. De tudományra szomjas lelkét a kisszerű hazai tudományos viszonyok nem elégítik ki, szabadságszerető természetével ellenkező szerzetesi élet már-már elkeseríti, a midőn Károlyi Antal gróf felszólítására a rajzolás művészetének elsajátítása végett Bécsbe megy. De az elhagyott piarista rendből magával liolczmnnn Is!rétit mii- és btMorns&tftlos étit ni méltóságos Gróf Károlyi Istvánná úrnő részére készített cseresznye szobabútor az iparkiállitásról — helyszűke miatt kimaradt. Raktárán felállítva (Jókai-utcza 7. sz.) bárki által megtekinthető.
