Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-03 / 18. szám

Melléklet a „Nagykároly és Vidéke“ 1906. május 3. — 18. számához. színre, egészen intelligens közönség előtt. A darab a mi közönségünket teljesen hidegen hagyta s csupán egyszer hangzott fel a taps, mely Radó Rózsi egyik sikerült jelenetének szólott. Az az alap, melyre e darab helyez­kedik, csaknem lehetetlen. Valamennyi alakja inkonzekvens, léha és könnyelmű. Nem tud bennünket meghatni egyiknek sorsa sem. Helén egy könnyelmű, léha nő, ki egy fog- lalkozásszerü kártyást csak azért szeret, mert az fiatal, az ő férje pedig öreg. Ez a kár­tyás, rideg, majdnem visszataszító alakban nincs semmi a világfiból, a szeretetreméltó gavallérból. És Heléne mégis szereti, dehogy miért, azt igazán maga sem tudná megmon­dani. Lebourg Charles báró volna az egyet­len elfogadható alak, ha második felvonás­beli tettével, midőn egyetlen leányától meg­tagadja az általa kért összeget, nem jönne első felvonásban bemutatott jellemével ellen­kezésbe. Ez nem a felkapaszkodott parvenü természete, a ki oly nagyon sokat ad arra, hogy főur legyen minden tettében. Azonkívül a darab telve van hosszú dialógokkal, melyek határozottan unalmasak. Mindössze három szerep az, mely a darab velejét képezi, a többi csak azért mozog a színpadon, hogy mégis legyen némi keret. Heléne szerepét Radó Rózsi játszotta. Igazán minden tehet­ségét reápazarolta erre a szerepre, hogy bennünket meggyőzzön az ő igazságáról, az ö szerelmének nagyságáról. Határozottan jól játszott. S bár hangján még mindig, érzik a rekedtség, igen szépen szavalt s különösen atyjával való második felvonásbeli jeleneté­vel ért el nagy hatást, melyért meg is tap­solták. Lebourg Charles báró szerepét Peterdi Sándor játszotta. Látszott játékán, hogy gon­dot fordított alakítására s ha szerepét is oly jól tudta volna, mint a mily gyakorlott, elő­kelő színész, úgy sikere mindenesetre kiváló lett volna, igy azonban nagyban rontotta a hatást az, hogy minden mondata után szü­netet kellett tartania, hogy a súgó újabb mondatot adjon a szájába. Tihanyi Vilmos De Chaceroy Róbert szerepében túlságosan rideg volt s csaknem ellenszenves szerepét még ridegebbé tette. Több melegséget kérünk különösen a Helénnal való jeleneteiben. A többi kisebb szereplők s különösen üli Gi­zella (Izabella báróné) és Kiss Miklós (Lebourg Amédie) jók voltak. A vármegyei képviselő- választások. Nagykároly, május 3. Nagykároly város polgársága és választókerülete Ítélt: Gróf Károlyi Ist­vánnak egyhangúlag adta át a képviselői megbízó-levelet. Az igaz lelkesedés, az igaz ragaszkodás, az igaz hazafiság nyilatkozott meg a mai választáson. Ünnepnapunk volt és a legkisebb dis- szonanczia se zavarta e nagy nap magasztosságát! Amit az egész nemzet remél, amit az ország az alkotmány diadala után epedve vár, ugyanazt reméli és várja a nagykárolyi választókerület polgár­sága Gróf Károlyi Istvántól, amikor a legtisztább mandátumot kezébe adta. A nagy nemzeti küzdelem alatt sok nagy ügyünk ellátásban nem részesült, sok nagy és fontos érdekünk háttérbe szorult, de amikor újra megkötötték a békét nemzet és király, amikor a korona megértette hűséges nemzetét és fel­ismerte a magyar nemzetben a trón legbiztosabb támaszát: akkor ez ered­mény elérésében Gróf Károlyi István államférfim böicsesége is volt egyik mozgató erő. Az ö politikai okossága is segített megoldani a nemzet életét lekötő csomót és ez által ragyogó be­tűkkel irta fel nevét az uj Magyar- ország történetének lapjaira. Ezért volt oly csendes és nyugodt a mi választásunk, ezért nem akadt Nagykárolyban ellenjelöltje, ezért kapta j lölünk az ország egyik legtisztább man­dátumát. A választás lefolyásáról a követke­zőkben referálunk: Az újjászervezett szoczialisták hiresztel- ték, hogy egy Zsidó Imre nevű elvtársuk fog fellépni Gróf Károlyi István ellen, de ez nem bizonyult valónak. Midőn ma reggel Dr. Kovács Dezső választási elnök a válasz­tási eljárást pontban 8 órakor megnyitotta, egyetlen ajánlás érkezett be, a következő szöveggel: Tekintetes választási Elnök Ur! Alólirot- tak az 1906. évi május hó 3-ik napján a nagykárolyi választókerületben megejtendő képviselőválasztás alkalmából az 1899. évi XV. t.-cz. 157. §-a alapján függetlenségi és 48-as programmal képviselőjelöltté ajánljuk Károlyi István gróf nagybirtokos, nagykárolyi : lakost. Bizalmi-férfiakul: az I-ső bizottság­ihoz Strohmájer Ferencz és Serly György, a 11-ik bizottsághoz Schusteritsch Ferencz és Nonn Gyula, a III-ik bizottsághoz Papp Ist­ván és Vida Sándor nagykárolyi lakosokat j nevezzük meg. Kérjük ezen bejelentésünket tudomásul venni, a szavazást elrendelni. ­Ezen beadványunkról téritvényt kérünk. Kelt Nagykárolyban, 1906. május 1-én. Papp Béla, Péchy László, Jeney Géza, Dr. Serly Gusztáv, Dr. Adler Adolf, Róoz Samu, j Szabó Albert, Janitzky Albert, ifjú Sternberg Sándor, Strohmájer Ferencz, Kun István, id.. Nagy Antal, Schusteritsch Ferencz, Serly György, Kiszely Géza, Reszler György, Kohn Márkusz, Singer Lipót, Nonn Gyula, Kerekes;- Bertalan, Somossy Miklós, Kubinyi Bertalan, Sternberg Lipót, Bordás Iirire, Luczay János,| Nagy Elek, Papp István, ifjú Nagy Antal és| ifjú Némethy Sándor. A választási elnök a törvény értelmében fél 9 óráig tűzte ki az ajánlás határidejét s| minthogy ez ideig további jelölés nem tör-vj tént, a választási eljárást befejezettnek nyil-| vánitotta s a városháza erkélyéről a nagyj számban egybegyült választópolgárok előtt j Gróf Károlyi Istvánt egyhangúlag megválasz-J tott képviselőnek jelentette ki, mely kijelen-l test a választók tömege lelkes, szűnni nem akaró éljenzéssel vette tudomásul. Minthogy a megválasztott képviselő Grófi Károlyi Sándor temetésén leendő részvétel: czéljából jelenleg Budapesten tartózkodik, j Dr. Kovács Dezső a következő sürgönynyel értesítette az örömteljes eseményről: Gróf Károlyi István országgyűlési kép- j viselő Budapest, Reviczky-utcza 6. A nagyj károlyi kerület mai napon Méltóságodat! egyhangúlag képviselővé választotta, miről! Méltóságodat a kerület tiszteletteljes üdvöz­letének tolmácsolása mellett hazafias öröm­mel értesítem. Dr. Kovács Dezső, választási! elnök. A mandátum átadásának napja és pro­gramúja később lesz megállapítva. A vármegyei választásokról lapunk zár-j táig a következő authentikus tudósításokat j vettük: Egyhangúlag választattak meg azonkívül Kossulh-párti programmal: Csengerben: Luby Béla fp. Fehérgyarmaton: Luby Géza fp. Nagybányán: Dr. Földes Béla fp. Választási küzdelmek: Arany osmeyy esen Báró Vécsey László al­kotmánypárti, Dr. Tatár János nemzetiségi és Csizmadia Sándor szoczialista küzdenek a mandátumért. Lapunk zártáig biztosan egyik jelölt felől sem beszélhetünk, ameny- nyiben ebbén a kerületben erős küzdelem folyik. Krassón Pilisy István függetlenségi küzd Lukács Konstantin nemzetiségivel szemben, bár az előjelek után Ítélve Pilisy győzelme biztos. Véres választási harcz. Nagysomkuton Gróf Teleky Pál alkotmány- párti és Vajda Vojdova László nemzetiségi programmal voltak felléptetve. A választás már összeczivódással kezdődött s hiteles ér­tesülésünk szerint a karulyai járásban a vá­lasztók összetűztek, mikor is a csendőrség fegyverét volt kénytelen használni, miközben többen nemcsak megsebesültek, hanem ha­lálos sérüléseket is szenvedtek. Bővebb érte­sítéseink eddig hiányoznak. Figyelmeztetés. Figyelmeztetem a tulipán-jelvényt vásárló közönséget, hogy e jelvényeket csak oly helyen vásárolják, a hol a Fischer Emil eredeti aláírással ellátóit táblák igazolják, hogy ott eredeti Fischer- féle tulipán-jelvények kaphatók, mert csakis e jelvények tiszta jövedelme for- dittatik a nemzeti alap gyarapítására. Gróf Károlyi Gyuláné szül. Károlyi Melinda grófnő HÍREK. — Személyi hir. Dr. Falussy Árpád, vár­megyénk főispánja, múlt szombaton a gyors­vonattal városunkon át Szatmárra utazott, onnan az esteli vonattal városunkba érkezett és azóta itt tartózkodik s valószínűleg pén­teken utazik vissza a fővárosba. — Képviselőválasztás a szomszédságban. Szatmáron Dr. Kelemen Samut, Tasnádon Dr. Kém Árpádot, Zilahon Dr. Lengyel Zol­tánt, Szilágysomlyón Ugrón Gábort, Nyír­bátorban Gray Miklóst, mindnyájukat függet­lenségi és 48-as programmal képviselőnek egyhangúlag megválasztották. — Uj főispánunk beiktatása a következő- kép fog lefolyni. A főispán folyó hó 7-én a Debreczenből 6 órakor érkező vonattal fog megérkezni. Érkörtvélyesen a vármegye ha­tárán lesz az első fogadtatás, a szaniszlói állomásnál zeneszóval fogadják, a helybeli indóháznál a városbeliek élén Debreczeni István polgármester üdvözli. Ezután a főispán bevonul a vármegyei székházba, esteli 8 órakor pedig fáklyásmenet lesz, a mely al­kalom inaLDr. Vetzák Ede ügyvéd tart üdvözlő beszédet. Másnap délelőtt 11 órakor kezdő­dik a beiktató közgyűlés a vármegyei szék­ház nagytermében. Gyűlés után 12 órakor küldöttségek fogadtatásalesz, délután 2 órakor pedig társasebéd a Magyar Király-szállodában, melyen való részvételre az alispáni hivatal­nál, vagy Debreczeni polgármesternél lehet jelentkezni. Este a szinházbati díszelőadás lesz, melyen „Oeskay brigadéros“-t adják elő. Szinház után vacsora és táncz. — Szatmá­ron a beiktatás 10-én délután 4 órakor lesz; főispánunkat aznap a déli gyorssal sokan készülnek átkisérni Szatmárra. — Vármegyénk állandó választmánya f. hó 1-én délután 4 órakor a vármegyei szék­ház kistermében ülést tartott, mely alkalom­mal a főispáni beiktatás és az 1905. évi házi pénztári zárszámadás képezte tanács­kozás tárgyát. — A vármegyei dotátiót, melyet az előbbi kormány beszüntetett a belügyminiszter újból folyósította. — A helybeli függetlenségi és 48-as párt végrehajtó-bizottsága múlt szombaton tartott ülésében Dr. Adler Adolf egyik pártelnök be­jelentette azt, hogy azon hir, miszerint Ká­rolyi István gróf a jelöltséget el ne fogadná, a valóságnak meg nem felel. Ezen bejelen­tést a végrehajtó-bizottság éljenzéssel fogadta. Szintén örömmel vette tudomásul a végre­hajtó-bizoLtság elnök azon bejelentését, hogy Kossuth Ferenczet kereskedelemügyi minisz­terré történt kin éreztetése alkalmából elnök a párt nevében először táviratilag, később személyesen is üdvözölte s hogy Kossuth Ferencz az üdvözlést úgy levélben, mint személyesen is hálásan megköszönte, hang­súlyozva azt, hogy mindenkor hálásan fog visszaemlékezni ■ Szatinárvármegyének, Nagy­károly városának a nemzeti küzdelemben való magatartására. Végül bejelentette elnök, hogy Gyapai Pált, választókerületünk volt képviselőjelöltjét, főispánná történt kinevez- tetése alkalmából a párt nevében személye­sen szintén üdvözölte. A végrehajtó-bizottság elhatározta, hogy a választás bevégeztéig naponkint 6-tól 8 óráig ülést tart. — Az igazságügyminiszter köszöneté. A helybeli ügyvédi kar Polónyi Géza igazságügy- minisztert kinevezése alkalmából táviratilag üdvözölvén, a miniszter Dr. Adler Adolf ügyvédhez, lapunk szerkesztőjéhez intézett következő .levelében köszönte meg az ügyvédi kar figyelmét: Budapest, 1906. április 26. Igen tisztelt ügyvéd ur! A nagykárolyi ügy­védi karnak szívélyes és megtisztelő üdvözletét teljes bensöséggel viszonzom. Kérem ügyvéd urat, mint a nagykárolyi ügyvédi kar tagját s igy az üdvözlésnek nyilván részesét köszö­netéin tolmácsolására. — Hazafiul üdvözlettel Polónyi Géza, s. k. A „Tulipán-kert“ szövetség vezetősége városunkban következőképen alakult meg: Elnök : Gróf Károlyi Gyuláné Károlyi Melinda grófnő. — Választmányi tagok: Dr. Aáron Sándorné, Dr. Adler Adolfné, Adler Margit, Adriányi Zoltánná, özv. Dr. Áldor Adolfné, Aigner Imréné, Balogh Kálmánná, Balogh Margit, Balogh Terka, Báthory Istvánná, Be- niczky Pálné, Boér Sárika, Boros Jánosné, Ruday Aladárné, Csanády Louise, Cservényük Károlyné, Chirke Vilinosné, Csics Lajosné, Csőkör Ferenczné, Debreczeni Istvánné, Dezső Lajosné, Elbel Ilona, Dr. Falussy Árpádné, özv. Farkas Rezsőné, Garzó Imréné, Govrik Ödönné, Gyurovits Gyuláné, Hahn Jánosné, Dr. Halász Jenőné, Halmos Ilona, Hetey Ábrahámné, Hetey Blanka, Jármy Andrásné, Jármy Lenke, Janitzky Margit, Jeney Gézáné, Jeney Istvánné, Jékey Sándorné, Jenser Miháíyné, Jurcsek Béláné, Igaz Károlyné, Ilosvay Aladárné, Ilosvay Bella, Ilosvay Ma­riska, Gróf Károlyi Istvánné, Kacsó Erzsébet, Kacsó Irén, Kacsó Mariska, Katz Leona, Katz Sári, Kaufmann Anna, Kaufmann libi­dómé, Kaufmann Mártonná, Kemény Alajosné, Képessy Lászlóné, Killer Nándorné, Klein Ignáczné, Dr. Kovács Dezsöné, özv. Kovács Józsefné, Kőszeghy Erzsiké, Dr. Köszeghy Andorne, Kőszeghy Gyuláné, Kubinyi 'Ber­talanná, Kurcz Erzsébet, Lalinovits Róza, Lochmájer Teréz, Madarassy Istvánné, Ma- resch Etnilné, Márton Margit, Márton Sán­dorné, Medvey Ernőné, Miklóssy Mártonné, özv. Moson Györgyné, Nabróczky Mariska, Németh Jenőné, Nonn Gyuláné, Papp Béláné, Péhcy Lászlóné, Róth Károlyné, Dr. Schön- pflug Béláné, Schönpflug Irén, Dr. Serly Gusztávné, Sternberg Anikó, Stróbentz Giza, Stróbentz Péterné, Suránszky Jánosné, N. Szabó Magda, N. Szabó Pálné, Sztárok Dezsöné, Szolomájer Ferenczné, Dr. Várady Jánosné, Wagner Mária, Dr. Vetzák Edéné, Vetzák Edéné, Gróf Teleky Sándorné, Zanathy Blanka. — Férfiak: Dr. Adler Adolf, Adriányi Zoltán, Boér Endre, Cseh Lajos, Csipkés András. Dr. Cukor Lajos, Debreczeni István, Domahidy István, Dr. Falussy Árpád, Foga- rassy Károly, Gallasz Ödön, Dr. Gózner Elek, Dr. Halász Jenő, Hahn János, Jékey Mór, Jékey Zsigmond, Jurcsek Béla, Ilosvay Ala­dár, Gróf Károlyi István, Gróf Károlyi Gyula, Kende Péter, Dr. Kovács Dezső, Kovács Leó, Dr. Serly Jenő, Dr. Schönpflug Béla, Dr. N. Szabó Albert, Toóth Sándor, Wagner Lajos, Varjas Endre, Báró Vécsey László, Vetzák Ede, Dr. Vetzák Ede. — A fiumei kormányzó lemondása. Mint a fővárosi lapok Írják, Károlyi György gróf, j kit a Fehérváry kormány utolsó napjaiban nevezett ki fiumei kormányzóvá, ezen állásá- | ról való lemondását benyújtotta. —- A helybeli ipartestület felirata, mely- | lyel Kossuth Ferenczet kereskedelemügyi j miniszterré történt kineveztetése alkalmából üdvözölte, igy szól: Nagyméltóságu miniszter Ur! Kegyelmes Urunk! Ipartestületünk elöl­járósága folyó 1906. évi április hó 25-ikén tartott rendes gyűlésében Nagyméltóságodnak kereskedelemügyi miniszterré történt kinevez­tetése felett a legnagyobb örömének ad ki­fejezést, üdvözli Nagyméltóságodat ezen ma­gas állás elfoglalása alkalmából és kéri a jó Istent, hogy Nagyméltóságodat erőben és j egészségben számos éven át tartsa meg, hogy igy a magyar kereskedelem és iparnak hasz­nos szolgálatot tehessen és szeretett hazán­kat felvirágoztassa! Legmélyebb tisztelettel és hazafiui üdvözlettel a Nagykárolyi Ipar­testület nevében : Bekker Orbán s. k. alelnök, Járay József s. k. jegyző. — A Magyar Védő-Egyesület nagykárolyi fiókja megalakulása alkalmával választmányi tagokul közfelkiáltással megválasztattak: dr. Adler Adolfné, Aigner Imréné, özv. dr. Áldor Adolfné, Báthory Istvánné, Boer Endréné, Csics Lajosné, Csőkör Ferenczné, Debreczeni Istvánné, Govrik Ödönné, Ilosvay Aladárné, Jékey Sándorné, Jeney Gézáné, Jármy And­rásné, gróf Károlyi Gyuláné, dr. Kovács Dezsöné, özv. Kovács Józsefné, Kaufmann Mártonné, Klein Ignáczné, Márton Sándorné, Nonn Gyuláné, Papp Béláné, Peiszner La­josné, Péchy Istvánné, Péchy Lászlóné, Stern­berg Mórit/.né, dr. Soinossy Ignáczné, Stro- bencz Péterné, dr. Schönpflug Béláné, Szalay Bálintné, Teleky Sándorné, dr. Váradi Jánosné, Vetzák Edéné, — Férfiak: dr. Ad­ler Adolf, Brichta Miksa, Bing Mór, Bekker Orbán, Bordás Imre, Csipkés András, Cseh Lajos, Czeha Ferencz, dr. Gózner Elek, Had­nagy Ignácz, Ilosvay Aladár, Janitzky Albert, Jékey Mór, Jurcsek Béla, Jakab Gyula, Gróf Károlyi István, Gróf Károlyi Gyula, Kende Péter, Komáromy István, Kornódy Lajos, Kinczel János, Kalina Ferencz, Khon Már- kusz, Kepets Herman, Kovács György, Lúcz 1 György, Lochmájer Márton, Luczay János, Márton Sándor, Madarassy Gyula, Marián Ferencz, Néma Gusztáv, Nonn Gyula, ilj. Némethy Sándor, ifj. Nagy Antal, Palczer Ernő, Péchy László, Péchy István, Pucser ; Károly, Bingelhan Gyula, Reök Gyula, Rácz János, dr. Serly Gusztáv, dr. Schweighoffer János, dr. Sternberg Géza, dr. N. Szabó Al­bert, dr. Szentgyörgyi Jordán Károly, Schusz- teritsch Ferencz, Szabó Kálmán, Szalay Mihály, Toóth Sándor, Tischler Rudolf, dr. Vetzák Ede, Vetzák Ede és Varga Imre. — Nyilvános számadás. A nőegylet által folyó hó 22-én rendezett tulipán-estély al­kalmával beléptijegyek árában 524 K, felül- fizetés czimen 82 K, összesen 606 korona folyt be. Az ezen bevétellel szemben fel­merült 323 K 46 fillér -levonása után fenn­maradt tiszta jövedelem összege 282 K 54 fill., melyből a tulipán-kert javára 131 K, a honi ipart védő-egylet javára 75 korona és a nöegylet pénztára javára 76 korona 54 fill, számoltatott el. Felülfizettek: Mándi Géza 20 K, gróf Károlyi István 16 korona, Dr. Aáron Sándor, özv. Dr. Áldor Adolfné, Uray Gézáné 10—10 K, Dr. Serly Gusztávné 6 kor, Dr. Adler Adolf, Kaufmann Mártonné, Kovács György, Singer Lipót 2—2 K, Kapitän Aurél, Kaufmann Jenő 1—1 K. A midőn az estély jövedelméről nyilvánosan elszámolok egyben a hangverseny szereplői­nek szives közreműködésükért, a felülfizetök- nek kegyes adományaikért s a vármegyei alispánhelyettes urnák a megyeháza díszter­mének rendelkezésre bocsátásért a nőegylet hálás köszönetét fejezem ki. Nagykároly, 1906. május hó. Serlyné Móricz Ilka, nőegy­leti I. alelnök. — Hangverseny. Mint értesültünk, a hely­beli műkedvelői zenekar junius hó 3-án nagy hangversenyt rendez. A műsor összeállításán most fáradozik a rendezőség. — A nagykárolyi második közjegyzői állás beszüntetése. A közjegyzői intézmény létesí­tésekor városunkban két közjegyzői állás szerveztelelt., azonban a második állásra annak idején kinevezett Keresztszeghy Lajos az állásról lemondott s azóta ezen állás be nem töltetett. A múlt év végén mozgalom indíttatott ezen állás betöltése iránt, azon­ban úgy látszik eredménytelenül, mert az igazságügyminiszter folyó hó 23-án kelt ren­deletével törvényadta jogánál fogva ezen állást végleg beszüntette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom