Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-19 / 16. szám

-— Alakuló gyűlés. Folyó hó 22-én d. u. 3 órakor a városház tanácstermében a Tulipán­liga megalakítására gyűlés fog tartatni, ennek befejeztével a magyar ipar védő-egyesület fiókja fog megalakittatni. Felkéretnek tehát az érdeklődők, hogy mentői számosabban szíveskedjenek megjelenni. Nagykároly, 1906. április 18-án. Tisztelettel Debreczeni István. — Apponyi Albert gróf köszöneté. A helybeli függetlenségi és 48-as párt nevében Dr. Adler Adolf lapunk szerkesztője, mint pártelnök, Apponyi Albert grófot vallás- és közoktatásügyi miniszterré történt kinevezése alkalmából táviratilag üdvözölvén ; a minisz­ter most a párt elnökéhez intézett levelében köszönte meg az üdvözlést. — A miniszter levele igy szól: Vallás- és közoktatásügyi miniszter. Budapesten, 1906. április hó' 13. A nagykárolyi függetlenségi pártnak Nagykároly. Vallás- és közoktatásügyi miniszterré történt legkegyelmesebb kineveztetésem alkalmából kifejezett jóki vánataikért fogadják hálás köszö- netemet. Számitok buzgó közreműködésükre a nemzeti kultúra szent ügyének előmozdítá­sában, melyet a magam részéről szeretettel és odaadással akarok szolgálni. Hazafias üdvözlettel: Apponyi Albert gróf s. k. — Vármegyénk állandó választmánya teg­nap délután tartott ülését Ilosvay Aladár h. alispán'éljenzés között megnyitván, örömének adott kifejezést a fölött, hogy győzött a nem­zeti akarat ereje és a midőn most tartjuk újra az első alkotmányos gyűlést, azt kívánja, hogy hazánkban többé oly alkotmányválság, mint a mostani volt, soha többé elő ne for­duljon. Ezek után Mangu Béla előadó elő­adása mellett az országgyűlést összehívó kir. leirat tudomásulvétele, irattárba tétele és egy másolatának a központi választmányhoz a szükséges intézkedések czéljából való áttétele és közhirrététele, javaslatba hozása határoz­hatott el. Ilosvay Aladár visszahelyeztetését rendelő belügyminiszteri rendelet örömmel tudomásul vétetni, irattárba tétetni és a hivatalos lapban közzététetni javasoltatik. Végül a lóavató-bizottságok megalakítására vonatkozólag a javaslat elkészíttetett. — Aranymise. Soltész Imre kálmándi plébános kedden, folyó hó 17-én tartotta meg parokhiájának székhelyén áldozárságának 50 éves évfordulóját és ekkor mondotta arany­miséjét. A népszerű és közszeretetben álló lelkészt, — ki a községnek több mint har- mincz éve plébánosa, — a község apraja, nagyja a legmelegebb óvácziókban részesí­tette ez ünnepélyes alkaloidból. Az ünnep­ségen megjelent Hehelein Károly szatmári kanonok is, kit a helybeli vasúti állomásnál Kálmánd község derék gazdáiból alakult 16 tagú lovasbandérium várta s az állomástól kocsin kisérte a községbe. Az egyházi szer­tartások végeztével nagy lakoma volt a ju­biláns tiszteletére, hol számos felköszöntőben részesítették az érdemes lelkészt, kinek a magunk részéről is a legöszintébb jókivána- tainkat fejezzük ki. Kossuth Ferencz azon a nevezetes napon, melyen a nagy minisztériumot kine­vezték Bécsben, a Bristol szállodában, egy mellszobrot mintáztak, melyhez Kossuth, Hacker kereskedelmi tanácsos kérésére egy­szer ült. Daczára annak, hogy Kossuth ezen mintázásra csak rövid időt fordíthatott, a szobor meglehetősen sikerült. A Kossuthnak átadott eredeti szobor után, Hacker Mór kir. udvari szállító fémgyárában kinaezüstböl miniatűr mellszobrok készíttettek, melyek csekély árban : 3 koronáért nevezett czégnél Budapesten, Váczi-utcza 36. sz. a. kaphatók. A czég a tisztajövedelmet a magyar hirlap- irók jótékony alapjára ajándékozza. Remél­jük, hogy e jól sikerült mellszobor egy ma­gyar házban sem fog hiányozni. — A vármegyei 60-as bizottság gyűlése. A feloszlatott 60-as bizottság tagjai e napok­ban a következő meghívót kapták : M e g- h i v ó. Szatmárvármegye közönsége által a nemzeti ellenállás intézésére kiküldött hat­vanas bizottság tagjait van szerencsém folyó hó 18-án d. u. fél 4 órakor a vármegyei székház tanácskozó termében tartandó ülésre meghívni. A tanácskozás tárgyát a következő napon tartandó megyei közgyűlés elé terjesz­tendő javaslatok, a tisztviselői fizetésekre gyűjtött alap lebonyolításának és a helyzet változása folvláni teendőknek megbeszélése fogja képezni. Hazafias üdvözlettel Gróf Károlyi István, elnök. — A gyűlésen a tagok meglehetős nagy számban voltak jelen, csak kevesen hiányzottak. Károlyi István grófot megjelenésekor lelkesen megéljenezték. A jegyzőkönyv hitelesítése után Papp Béla al- elnök bemutatta Kossuth Ferencz levelét, melyben miniszterré történt kineveztetése al­kalmából való üdvözlését megköszöni. Ezután elhatározta a bizottság, hogy javasolni fogja a közgyűlésnek, miszerint a volt belügy­miniszternek a bizottság feloszlatását kimondó rendeletét ne vegye tudomásul; elhatározta továbbá, hogy a közgyűlésnek javasolni fogja, miszerint a múlt évi deczembér hó 14-ikén tartott közgyűlés abbeli határozatát, hogy Nagy László kinevezett főispán joghatóságát nem ismeri el — s mely határozatot a belügy­miniszter megsemmisítette — továbbra is tartsa fenn. Elnök tudatta továbbá, hogy mihelyt a miniszter kiutalja azt a pénzt, a mit a bizottság a resisztáló tisztviselőknek kifizetett, a befizetőknek befizetett összegük nyugta ellenében vissza fog fizettetni. Indít­ványozni fogja továbbá a bizottság, hogy a befizetők nevei a ‘közgyűlés jegyzőkönyvében megörökittessenek, hogy a november 6-án való beiktatásnál közreműködő Nagy Sándor vármegyei I-ső aljegyző ellen a fegyelmi el­járás elrendeltessék és hogy utasittassék h. alispán, nyomozza ki azt, hogy mely tiszt­viselők nem respektálták a vármegye hatá­rozatait és erről a májusi rendes közgyűlésnek tegyen jelentést. Indítványozza továbbá a közgyűlésnek,’ hogy jelentse ki, miszerint a törvénytelen időszak alatt a vármegye nevé­ben kötött szerződések és megrendeléseket a vármegye magára nézve kötelezőknek nem tartja. Az ellentálló tisztikarnak jegyzőkönyvi­leg köszönetét szavazott a bizottság s el­határozta, hogy a tornacsarnokon elhelyezendő emléktábla leleplezésén részt vesz. Végül Károlyi István gróf köszönetét mondott azon 1 lelkes támogatásért, melyben a bizottsági tagok őt részesítették, kifejezte a resisztáló tisztikar iránti elismerését s azon óhajjal végezte, hogy a függetlenségi eszmék iránti lelkesedés továbbra is lobogjon a bizottsági tagok szivében. Erre az elnöklő grófot lel­kesen megéljenezték. — Kegy díj. Nagy László volt királyi biz­tosnak az Ö Felsége által 15.000 koronában megállapított királyi biztosi fizetés után május 1-től kezdődőleg 52"/„ azaz 7,800 korona évi kegydij adományoztatott legfelsőbb helyről. — A tulipánmozgalom terjesztésében nem­csak az aristokrata nők, hanem a polgári társadalom hölgytágjai is kiveszik részüket, a mennyiben múlt vasárnap alakult meg a fővárosban a „Magyar Polgárnők Országos Szövetsége“. A szövetség f. hó 13-án tartotta első igazgatósági ülését, melyen az elnöklő Bán Dezsőné örömmel terjesztette elő, hogy az ország minden részéből mind több és több város és község — többek közölt vá­rosunk is — bejelentette a polgárnők moz­galmához való csatlakozását. Hir szerint a „Tulipánkert“ és a „Magyar Polgárnők Or­szágos Szövetsége“ fuzionálni fognak. — Színházi heti műsor. Csütörtökön ápril hó 19-én: „Doktor bácsi“ vígjáték. Pénteken ápril hó 20-án : „Drótostól“ operette, zóna- előadás. Szombaton ápril 21-én : „Csöpség“ vígjáték. Vasárnap ápril hó 22-én: „Gül-Baba” operette harmadszor. Hétfőn ápril hó 23-án : „Bor“, zónaelőadás. Kedden ápril hó 24-én: „Boszorkány“. Szerdán, ápril hó 25-ikén: „Leányka“. — Mit kell minden hölgynek tudnia? Elsősorban azt, hogy lebilincselő szépségét hogy tarthatja meg a legmagasabb korig, hogy védheti meg arczát a nap és szél befolyása ellen, hogy távolíthatja el az arczát elcsúfító szeplöt, májfoltot, pattanást, milesserP és egyébh arcztisztátJanságot. Mindezek legbiz­tosabb segitőszere a törvényesen védett, sem higanyt, sem ólmot nem tartalmazó hírneves Földes-féle Margit-créme, mely pár nap alatt a ránezokat kisimítja és az arCznak finom, fiatal, rózsás szint ad. Nagy tégely 2, kicsi 1 korona. Kapható a készítőnél: Földes Kelemen gyógyszerésznél Aradon és minden gyógyszertárban. a.f — Am. kir. belügyminiszter a beszünte­tett vármegyei állami javadalmazásnak az. 1905. év deczember és 1906. évre esedékes részét az 1904. évi költségvetés alapján a napokban újból folyósitotta. — Kardpárbaj. Dr. Vetzálc Ede helybeli ügyvéd és Schiffbeck Mátyás földbirtokos egy üsszeszólalkozásból kifolyólag f. hó 14-ikén kardpárbajt vívtak a helybeli Polgári olvasó­kör nagytermében, mely alkalommal Schiff­beck Mátyás két jelentéktelen vágást kapott, mire a segédek a párbajt befejezettnek nyil­vánították. Dr. Vetzák Ede sértetlenül maradt. Felek a párbaj után nem békültek ki. — Kiköszönö. Ujlaky Miklós helybeli ev. ref. s. lelkész, a ki Géresre lelkésznek vá­lasztatott meg, folyó hó 22-én vasárnap d. e. tartja kiköszönőjét az ev. ref. templomban. — Tulipán-estelyt rendez a helybeli Nő­egylet folyó hó 22-én a vármegyei székház nagytermében a Magyar Védő-Egyesület hely­beli fiókja és a Tulipán-liga megalakulása alkalmából. — A kiadott meghívó igy szók: Meghívó. A „Nagykárolyi Nöegylet“ 1906. évi április hó 22-én vasárnap Szatmármegye székházának dísztermében hangversenynyel egybekötött tulipán-estét rendez, melyre czim- zettet és családját tisztelettel meghívjuk : Gróf Károlyi Islvánné, a nőegylet elnöke. Serly Móricz Ilka, a nőegylet I. alelnöke. Dr. Aldor Adolfné, a nöegylet II. alelnöke. Beléptidij személyenkint 2 korona. Karzat 2 korona. Az estély jövedelme felerészben a nőegylet pénztára, felerészben pedig a Tulipán-kert és a Magyar Ipart Védő-Egylet javára fordit- tatik. A hangverseny kezdete esti 8- órákor. — Műsor: 1. Alkalmi beszéd : Tartja Ilosvay Aladár úr, 2. Rapsodia. Liszt Ferenczlöl. Zongorán előadja: Németh Jenőrié úrnő. 3. Monológ. Mondja: Kende Péter úr. 4 De la grange. Ária. Erkel Ferencz „Hunyadi László“- jából. Énekli: R. Réthy Laura úrnő. Zongorán N A G Y K ÁR O L ÉS VIDÉKE. kiséri: Réthy Janka úrnő. 5. Egyveleg. Elő­adja a nagykárolyi műkedvelői zenekar. 6. Rákóczi induló : Liszt átiratában. Zongorán előadja: Németh Jenőné úrnő. 7. Kurucz és tulipán dalok. Énekli: R. Réthy Laura úrnő. Zongorán kiséri: Réthy Janka úrnő. — A műsort táncz követi. — Figyelmeztetes. A tulipán-estély ren­dezősége felhivja mindazokat, kik talán vé­letlenül a tulipán-estére meghívót nein kap­tak, de arra igényt tartanak, szíveskedjenek meghívó nélkül az estélyen megjelenni, mert a föczél az, hogy a hazafias mozgalmat társadalmi korlát nélkül mentül többen pár­tolják. — Házasság. Gyárfás József helybeli keres­kedő folyó hó 20-án esküszik örök hűséget Lőwinger Ilona kisasszonynak, özv. Löwinger Sáinuelné leányának Magyar-Kanizsán. — Közigazgatási bejárás. Az Első Nagy­károlyi Műgőzmalom Részvénytársaság enge­délyt kért a kereskedelemügyi minisztertől arra, hogy telepére egy iparvágányt bevezet­hessen. Tegnap volt ezen ügyben a közigaz­gatási bejárás Képessy Árpád miniszteri osztálytanácsos vezetése alatt, melyen részt- vettek Garádi vasúti és hajózási főfelügyelő, Bercnyi és Bartók felügyelők, Mándy forgalmi főnök, Czverdelli kultúrmérnök, Pártos ter­vező mérnök, Kacsó államépitészeti hivatali főnök, Debreezeni polgármester és Illés mér­nök. Minthogy a vágány bevezetése ellen akadály fel nem merült, a jegyzőkönyv fel­vétele és berekesztése után Képessy osztály- tanácsos ;— a kereskedelmi miniszter fel­hatalmazása alapján — a vágány létesítésére az engedélyt megadta. — Áthelyezés. A m. kir. pénzügyminisz­ter Lévay Béla számellenőr, nagybányai já­rási számvevőt és Schmakk István helybeli számtisztet, azonos tiszti minőségben, saját kérelmükre kölcsönösen áthelyezte. — Eljegyzés. Rózenfeld Adolf kereskedő, törökfalvai lakos, eljegyezte Schlesinger Bella kisasszonyt, Schlesinger Mór helybeli lakos leányát. — Halálozás. S. Grósz Áron avasujvárosi lakos, ki vármegyénkben mint útépítési vál­lalkozó volt ismeretes, f. hó 12-én Avas- újvároson meghalt s folyó hó 13-án tétetett örök nyugalomra. — Lopás. Kincses Ádám — Bródy Mi­hály hetese, a ki poslaszállitmányokat szállít a vasúttól helybeli kereskedők részére, már- czius és ápril havában egy és más alkalom­mal Kovács György és Katz Béla kereskedők kárára 122 korona értékű áruezikket szálli- tás közben ellopott. Tettest a rendőrség le­tartóztatta. — Kenderáztatö. Börvelyben egy kender- áztatót akarnak felállítani. Az engedélyezés ügyében ma délelőtt van a hatósági tárgyalás. — Seper Kajetán kispesti lapszerkesztő tizenkét képben örökítette meg tolonczélrné- nyeit, melyeket öt évi üldöztetése alatt át kellett élnie. A képek ainily tetszetősek, any- nyira meghatóak. Egy sorozat ára (12 drb) egy korona, melynek beküldése után (Seper Kajetán, Kispest) azonnal megküldi bér-, mentve. — Talált részvény szelvény. A Kossuth- utczán f. hó 11-én egy nagybányai kereske­delmi banki részvény szelvény találtatott, j Jogos tulajdonosa f. évi május hó 1-ig a rendörkapitányi hivatalban átveheti. Ha iga-! zolt tulajdonosa a fenti határidőn belül nem j jelentkezik, a kérdéses szelvény a nagybányai kereskedelmi bank rendelkezésére fog bocsát­tatni. Nagykároly, 1906. április 14. Demidor lgnácz, rendőrkapitány. — Anyakönyvi kinevezés. A belügyminisz­ter vármegyénk mátészalkai anyakönyvi ke­rületébe Elsztner Rezső járási Írnokot anya- könyvvezetővé nevezte ki. —- Szoczialista gyűlés. Husvét másod­napján délután 3 órakor a városháza udva­rán keresztény szocziálisla gyűlés volt. Nem minden inczidens nélkül folyt le az értekez­let, mert a nemzetközi szocziálisták közzül egv néhányan megjelenve, tiltakoztak a szoczialista eszmék meghamisítása ellen, a szónokokat minduntalan megzavarták és igye­keztek a gyűlést minden képen megakadá­lyozni, a mi némileg sikerült is, mert az udvaron azt megtartani csakugyan nem le­hetett s igv kénytelen volt az elnökség a gyűlést a városháza nagytermében megtar­tani, a hova csak kellő igazolással lehetett bejutni. Itt Szalánczy Andor budapesti hírlap­író, mint központi kiküldött fejtegette hosz- szas beszédben a keresztény szocziálisták programmját. Ez alatt a városháza udvarán a nemzetközi szocziálisták egy rögtönzött gyűlést tartottak, a melyet azonban Demidor lgnácz főkapitány tekintettel arra, hogy a gyűlésük engedélyezve nem volt, betiltott. — Szalánczy beszéde után Horváth Jenő! helybeli kath. s. lelkész ajánlotta a kérész-! tény szoczialismus elveit elfogadásra. Végül Szabó Albert dr. az értekezlet elnökének j indítványára, annak dokumentálásaként, hogy ; ők a 48-as eszméknek és Gróf Károlyi 1st- vannak hivei, a Grófot mint választókerüle­tünk országgyűlési képviselőjelöltjét távirati­lag üdvözölték. Kimondta egyhangúlag az értekezlet, hogy e czimen „Nagykároly és vidéki keresztény szocziálista egylet“ nem mint párt, hanem mint egyesület alakul meg. A végleges megalakulásig elnökké Dr. Szabó Albert ügyvéd, alelnökké Betukker József helybeli ács és jegyzőnek Horváth Jenő kath. s. lelkész választattak meg egyhangúlag. A gyűlésen tulnyomólag Gsanálos, Fény, Mező- terem, Mezőpetri, Mérk, Szaniszló és Vállaj község sváb lakossai, városunkból pedig igen kevesen vettek részt. A jelenvoltak száma 200-ra tehető. — Kövezetjárda-épités. Géres községben létesitendő körülbelül 2000 folyó méter hosszú kövezetjárda építésére f. hó 22-én árlejtés lesz. Feltételek a jegyzőnél megtudhatók. — Halálozás. Wohl Hermann helybeli kereskedő f. hó 10-én egy műtét után 65 éves korában -Budapesten elhunyt; családja hazahozatta az elhunytat, kit f. hó 12-én délután a helybeli izr. temetőben tettek örök nyugalomra. Ignátz Jenőné és Weisz Jakabné édes atyjukat gyászolják az el­hunytban. — Elgázolta a vonat. Folyó hó 16-áról 17-ére menő éjjelen a Somos-erdő alatt a vonat egy eddig ismeretlen férfit elgázolt s a hullát a felismerhetetlenségig szétroncsolta. Az elgázolt férfi 40 év körüli középnagyságú termetű, barna rövid téli kabátba és ugyan­olyan szinü mellény és nadrágba, uj kalapba volt öltözve. A hullát több darabban részint a vasúti sin között, részint a Somos-erdő felőli oldalon szétszórva találták meg; az egyik lábszáron a csizma rajta volt, mig a másikról hiányzott s a csizma a mezítelen lábtól 25—30 lépésnyire feküdt. Miután a hullán külerőszak nyomai nem látszanak, valószínűleg ittas állapotban ült a vasúti sínre s a csizmáját húzta lefele, mint azt lefekvéskor szokta, vagy öngyilkossági szán­dékból feküdt a sínre. Zsebében 24 korona 02 fillér volt. A rendőrség ez ügyben a nyomozást megindította. — Meetingverseny Debreczenben. A deb- reczeni urkocsisok egyesülete május hó 19-én és 20-án nagy tavaszi versenyt rendez. Az első nap 8, a második nap 7 verseny lesz. A legnagyobb dijak: a földmivelésügyi mi­niszter 1000 koronás jutalma és a gróf Eszterházy 2000 koronás dija. Nevezési zár­lat május 10. déli 12 óra. A nevezések az egyesületi titkársághoz (Lóránt József titkár, Piacz-utcza 55. sz.) küldendők a nevezési dijakkal együtt. A versenyek délután fél 3-kor kezdődnek. IST y-ilatteozeit­A múlt hét péntekjén a városban köz­kézen forgott egy falragasz, melyben a ke­resztény szocziálisták hétfőn tartott gyűlésére való meghívás foglaltatott. E gyűlésre való meghívás aláírói között — a kezeimben levő példány szerint — az én nevem is ott szerepelt. Amennyiben nekem még csak sejtelmem sincs arról, hogy az én nevem hogyan került erre a nyomtatványra, felkértem a Szatmár- megyei Közlöny kiadóhivatalát, miszerint szí­veskedjék egy nyilatkozatomnak helyt adni a lap múlt vasárnap megjelent számában, melyben a nevemmel űzött visszaélés ellen erélyesen tiltakozom s kijelentem, hogy ne­vem előleges tudtom, hírem és beleegyezé­sem nélkül került a falragaszra, nekem sem a párthoz semmi közöm, sem pedig a gyűlés előkészítésében semmiféle részem nincs. E nyilatkozat helyett a lapban egy másik nyilatkozat jelent meg, melyben a nyomda személyzete kinyilatkoztatja, hogy az én ne­vem csakis „szedői tévedésből“ és csakis „kefelenyomatra“ volt nyomtatva, de a ki­ragasztott plakátokon nincs rajta. Körülbelül 15 éve javítgatom már a szedői tévedéseket, de e hosszú idő alatt még nem volt alkalmam oly tévedést kijavítani, mely az én esetemhez hasonló lett volna. Mindenesetre kiváncsi vagyok arra, hogy 1. rajta volt-e az eredeti kéziraton az én nevem vagy nem, s ha igen, hogyan került az oda ? 2. ha tényleg csak a kefelenyomatban volt az én nevem kinyomva, ezen kefelenyo­mat, mely a nyomda belkezeléséhez tartozik, hogyan került forgalomba, ki által és mily czélból ? Hogy ezt megtudhassam, jelzem, misze­rint az egész ügyet bírói útra tereltem. Nagykároly, 1906. ápril 18. Simító Géza. Dr. Adler Adolf felelős szerkesztő. Simkó Géza ifj- Andrássy Jenő főmunkatárs. belmunkatárs. Tjaptulajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond,

Next

/
Oldalképek
Tartalom