Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-01-25 / 4. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. — Épitömunkások gyűlése. Vasárnap tar­tották meg a nagykárolyi épitömunkások gyűlésüket a városházának nagytermében. A gyűlés vezetésre megjelent Makay József elnök bemutatta a gyűlésnek Skulthéty Sán­dort, mint az épitömunkások országos szövet­ségének vezetőségi tagját. Skulthéty átvevőn a szót, ösmertette az épitömunkások országos szövetségének alapszabályait, kiemelte beszé­dében, hogy ennek a szövetségnek már eddig, noha még csak 3-ik éve áll fen, már több mint JJO ezer tagja van. Felhívta a nagy­károlyi munkásokat, hogy ők is csatlakoz­zanak ezen táborhoz, mit a megjelentek egyhangúlag ki is mondottak. Erre a gyűlés véget ért. — Igazságügyi kinevezés. A debreczeni kir. ítélőtábla elnöke Dr. Székely Eduárd helybeli járásbirósági díjtalan joggyakorno­kot jelenlegi állásában való meghagyása mel­lett segélydijas joggyakornokká nevezte ki. — Kettős esküvő. Kínál József helybeli jónevü kereskedő Mariska leányát Baráth Béla, Margit leányát pedig Brugovitz József mindketten deési kereskedők vezették oltár­hoz múlt szombaton. A polgári házasság- kötést Debreczeni István polgármester az egyházi esketést pedig Varjas Endre helybeli róm. kath. lelkész végezte, nagyszámú nász­közönség jelenlétében. Tanuk voltak: Dr. Cservenyák Károly helybeli orvos a meny­asszonyok nagybátyja, továbbá Ilosvay Jenő deési polgármester, Buday Elek isk. igazgató Deésről és Supka László kereskedő Nagy­váradról. Az örömszülők házánál délben la­koma volt s este a két uj pár elutazott ott­honába. — A nagykárolyi izr. tanulósegélyzö- egyesület f. hó 20-án, szombaton a Polgári olvasókör nagytermében rendezett tánczes- télyén csekély számú, de előkelő közönség vett részt. Fesztelen jó kedv, családias jel­leg és határtalan kedélyesség charakterizálják legtalálóbban és legmegfelelőbben ezen táncz- mulatságot, melyen a megjelentek reggeli 4 óráig áldoztak Terpsichorenek Fátyol Józsi kitűnő talp alá való zenéje mellett. — Kinevezés. A király dr. Baisay József nyitrai járásbirót a szatmárnémeti-i ügyész­séghez ügyészszé nevezte ki. — A nagykárolyi róm. kath. legényegye­sület báljának rendezőbizottsága Papp István elnöklete alatt megalakult. Pénztárnok : Irsik Ferencz, titkárja Zicher János, tánczrendező és czigánybiró Gergely Mihály. A 30 tagú rendezőség a vezetőséggel karöltve mindent elkövet, hogy e tánczmulatság minél fénye­sebben sikerüljön. — A szobafestők és czipészek egységes árszabálya. E hó 12-én hétfőn a czipész- munkások újonnan megválasztott szervező­, bizottsága gyűlést tartott és elhatározta, hogy .ezután minden hétfőn, az egyesület helyi­ségében (Majtény-utcza 12.) összeül és az összes munkások részére az egységes ár­szabályt elkészíti. — Ugyancsak ezen tárgy­ban mozgalom indult meg a nagykárolyi szobafestők és mázolok körében is. — Házasság. Nemes Ferencz helybeli lakos, uradalmi kovács, folyó hó 20-án kötött házasságot Albanézi Mihály és neje Csapó Ágnes leányával Máriával. Tanuk voltak: Pap Károly és Asztalos Ferencz helybeli lakosok. — Iparhatósági megbízottak választása. Folyó évi január hó 3-án a városi tanács és a nagykárolyi főszolgabíró mint I. fokú ipar­hatóság mellé 20—20 iparhatósági megbízott választatotl és pedig a városi tanács mint I-sö fokú iparhatóság mellé: Grósz József, Róth Mátyás, Róth Alajos, Hadnagy Ignácz, Pucser Károly, Kerekes Bertalan, Orosz Ala­jos, Rottenstein Sámuel, Tóth Mihály ács, Asztalos Ferencz, Fleisz János, Pápai József, Kovács József, Csőkör Sándor gubás, ifj. Kovács Lajos, Lukácsovits János, Lendek Pál, Schnell Károly, Blum József és Hancsis Illés ; a nagykárolyi járás főszolgabirája mint I-sö fokú iparhatóság mellé: Rózenberg Ber- nát, Czutrin Bernát, Rubletzky Miklós, Rub- letzky Ignácz, Varga Imre, Adler Gyula, ifj. Vida Sándor, Simon József, Mercs János, Hebe József, Hermann Samu, Karászi Lajos, Kiss Gyula, Szigeti Sándor, Kovács István, Sugár Emil, Nagy János mészáros, ifj. Bér­ezik Bertalan, Rózenfeld Lajos és Papp Illés választattak meg. Február hó 7-én délelőtt 9 órakor a megválasztott iparhatósági meg­bízottak a városházán együttes ülést tarta­nak, mely alkalommal ki fogják jelölni maguk közül azokat, a kik: 1. az iparteslület által vezetett lajstromokat ellenőrzik ; 2. a tanoncz- iskolákat látogatják; 3. a műhelyeket vizsgál­ják ; 4. a gyárakat megszemlélik. — Megfagyott ember. Elchlinger Pál gaz­dálkodó, nagymajtényi lakos f. hó 22-én be­rúgott állapotban egy hideg istállóban lefeküdt és ott megfagyott. A nyomozat folyamatba tétetvén, minthogy a hullán külerőszak nyo­mai nem találtattak, a helybeli járásbíróság a temetési engedélyt megadta, minek alap­ján a hulla eltemettetett. — Házasság. Dr. Schön Viktor nyíregy­házi gyakorló ügyvéd február hó 6-án eskü­szik örök hűséget Spitz Dezső nagyecsedi nagybérlő leányának, Ilona kisasszonynak, Nagyecseden. — A helybeli „Polgári olvasókörének a legutóbbi kimutatás szerint 408 tagja van. — A határrendőrség köréből. A belügy­miniszter Papp Kálmánt, a határrendőrség­hez kinevezett fogalmazót a verestoronyi kirendeltség önálló vezetésével bízta meg. — Reszgyülés. A helybeli „mesterrész'' közös sziki-legelőbirtokosság f. hó 28-án dél­előtt féltizenegy órakor a városháza tanács­I termében közgyűlést tart, melynek tárgyai: 1. a múlt évi pénztári számadás felülvizs­gálata s pénztárnoknak a felmentvény meg- i adása. 2. A betétszerkesztőség működése folytán uj törzskönyv készítése, annak a telekkönyvvel való összeegyeztetése és az elkészítési dij megállapítása. 3. A rész tulaj­donát képező fordulós földeknek bérbeadása. 4. Elöljáróság választása. 5. Indítványok. — A létesítendő bútorgyár ügyében az alapítók vasárnap délután ismét értekezletet tartottak, a tanácskozásokkal az ügy halad előre és valószínű, hogy a jövő hó elején a részvényjegyzésre szóló aláirási-ivek ki­bocsáttatnak. — A helybeli népkonyha áldásdús és jó­tékony intézményét a folyó január hóban szegényeink nagymértékben veszik igénybe. A népkonyha helyiségében naponta 75—8Ö-an kapnak meleg ételt, mig hazavitelre betegek számára ugyancsak naponta 40—45 adagot szolgáltatnak ki. A jelzett számokból látható, mily nemes hivatást teljesít a humanitás terén a népkonyha vezetősége. Valóban meg­érdemli városunk közönsége részéről ezen rendkívül fontos társadalmi intézmény a leg­nagyobb és legmelegebb pártfogást. — Eljegyzés. Somlyay Elemér szatmári füszerkereskedő a napokban váltott jegyet | városunkban Szűcs Margittal, Szűcs András, a gróf Károlyi kastély várnagyának kedves leányával. — A Szamos-jobbparti érdekeltségnek j Szatmárra való áthelyezése tárgyában lap- ! társunk a „Szatmármegyei Közlöny“ által hozott hir még korai, amennyiben e tekin­tetben irányadó helyen intézkedés még nem történt. — Ismeretlen hulla. Szaniszló községhez tartozó Karuly-pusztán f. hó 20-án egy is­meretlen női hulla találtatott. A nyomozás megejtetvén, megállapittatott, hogy a neve­zett nő szivszélhiidés következtében halt el, miért is a temetési engedély kiadatott. — Véglegesítés. Brebera Venczel helybeli vasúti tisztet a kereskedelemügyi miniszter múlt évi november 1-től kezdődőleg állásában véglegesítette. — Baleset. Folyó hó 23-án Mezőpetri községből egy lakodalmas társaság ment a szomszédos Mezőterem községbe. Hart Má­tyás mezőteremi csősz hódolva azon falusi i szokásnak, hogy a lakodalomkor lövöldözni ! szoktak, elővette revorverét s pár lövéssel akarta üdvözölni a megérkező társaságot, azonban szomorú kimenetele lett a dolog­nak, mert kezében a revorver véletlenség- ből elsült és a mellette álló feleségét lőtte meg. A golyó az asszony bal oldalába a bordák között hatolt be. A súlyosan meg­sebesült csősznét a tegnapi napon hozták be a helybeli közkórházba, hol megkísérlik a golyónak oldalából való eltávolítását. —- Lopás. Kállai József kocsis gazdájá­nak Korber Vendel mezőpetrii lakosnak a j konyháján és szobaajtóján a zárakat felfe- szitette. a szobába behatolt s ott a ládát is felfeszitvén, abból 320 koronát ellopott és megszökött. Szalacson a csendőrök tettest megfogták, a pénzt kis híjával nála megta­lálták, a helybeli járásbíróságnak Kállai át- j adatván, itt előzetes letartóztatásba helyez- ; tetett. — Hirtelen halál. Tempíli Józsefné csa- nálosi lakos f. hó 20-án hirtelen elhalt. Az J orvosrendőri hullaszemle megállapította, hogy Tempfliné szivszélhüdés következtében hunyt el, miért is a temetési engedélyt a helybeli járásbíróság kiadta. — Nyilvános nyugtázás azon nemesszivü egyének adományairól, a kik múlt évi de-, czember hó 20-án vagyontalanul elhalt Juhai József eltemetési költségéhez adakozni ke­gyesek voltak: Nagy Liliké, Ferenczy István, Kacsó Károly 2—2 K, Gerzsenyi László, Nagy Dániel, Kozma Gergely, Madarassy István, Kínál Antal, Nagy Sándor, Riez Imre, | Hermán Antal, Nagele Ignácz, Csipkés i Jenő, Kerekes Zsigmond, Kiss Ambrus, Lepkó János, Bácz Gergely, N. N., Dr. Aáron Sán- ! dór, Dr. Képessy László, Papp Sándor, Nonn Gyula, N. N., Dr. Schönpílug Richard, Gő- nyey István 1—1 K, Porkoláb János 80 fillér, Rába László, Somogyi István, Keresztszegi Mihály 60—60 fillér, Filep Imre, Szűcs Ká­roly, Nagy József, Sipos Albert, Kassai György, Nagy Gusztáv 50—50 fii lér, Preisz Mihály, Veres Bertalan, Kádár Lajos, Reich János, \ aluka Antal, Gsics Károly, Lendek Pál 40—40 fillér, Kiss Péter 31 fillér, Pavella Zsigmond, Szártai János, N. N.30—30 fillér, Hermán Antal, Papp Endre 24—24 fillér, fazekas Vilmos, Torzsa Ferencz, Schneider Sándor, Orosz Sándor, Nonn János 20—20 fillér. Összesen 39 korona 29 fillér. Napkori György a papi stólát fizette ki 11 korona 12Tillérben. Mindössze 50 korona 41 fillér. — Pályázat szülésznői állásra. Kálmánd község elöljárósága elhalálozás folytán meg­üresedett szülésznői állásra pályázatot hirdet. A kérvények február 15-ig adandók be. Java­dalmazás 160 K lakbér, 50 K a község pénztárából. Minden születési eset után 2 K fizettetik az érdekeltek által. A választás február hó 17-én délelőtt 10 órakor Kálmánd község házánál ejtetik meg. — Mészárosok főzhetnek szappant. A kereskedelemügyi miniszter legutóbb elvi határozatként kimondotta, hogy a mészáros­iparosok az iparuknál előforduló zsirhulladé- kot szappaná főzni és az igy nyert szappant árusítani külön iparigazolvány nélkül is jogo­sultak. — Járásbíróságunk ügyforgalma. Kimuta­tás a nagykárolyi kir. járásbíróság 1905. évi ügyforgalma és tevékenységéről: V > © / *® it £ <D a a-® eC bő-O Az ügycsoport megnevezése 11 o.® >3 o a s •O'“® "® •2 3 g > o r* CŐ Cö O U t. <3 s Sommás per . . 1693 1381 1309 1765 Egészségi ügy . Fizetési mégha­5 5-- t gy ási ügy . . ' Fizetési meghagy. — 770 770 — megkeresése . —• 64 64 — Örökösödési ügy Örökösödési bi­185 349 363 171 zonyitvány . . 3 6 7 2 Anyakönyvi . . — 40 40 — Végrehajtás . . 174 936 816 294 Folg, megkeresés 5 181 177 9 Polgári vegyes . Vétség és kihá­430 430 gási ügy . . . 102 1050 1149 3 Vizsgálóbírói ügy Bűnügyi megke­1 6 7 —r resés .... — 99 97 2 Bünügvi v. ügy — 136 136 — Elnöki ügy . . •— 87 87 — Telekkönyvi . . 179 6717 6563 3331 Ebből szíine­Hirdetmény. 591— 1906. K. sz. Értesittetik a város közönsége, hogy a város képviselőtestülete által 1906. január 21-ik napján tartott köz­gyűlésén Magyar Andrásné született Molnár Erzsébet illetősége tárgyában hozott 8—1906. kgy. számú véghatározata, valamint 592— 1906. K. sz., Kukucs Irén és Kukucs Róza kiskorúak illetősége tárgyában hozott 9—1906. kgy. számú véghatározata, s végre 593— 1906. K. sz., Schvarcz Márton és kiskorú Schvarcz Sándor illetőségi ügyében hozott 10—1906. kgy. számú véghatározata a városházánál a közigazgatási kiadó- hivatalban a mai naptól számítandó 15 napon át közszemlére ki vannak téve s azok a hi­vatalos órák alatt bárki által megtekinthetők, s azok ellen netaláni felebbezések 1906. évi február 8-ik napjáig bezárólag beadhatók. Nagykároly, 1906. január 23. Debreczeni István, 1—1 polgármester. Dr. Adler Adolf felelős szerkesztő. Simkó Géza ifj. Andrássy Jenő főmunkatárs. belmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : Sarkad! N. Zsigmond. Betétsz. hátrál. 529—1906. K. sz. Hirdetmény. Értesittetik a város közönsége, hogy a Kölcsey-utczai 9-ik számú teleknek szinkörépités I ■ czéljaira leendő megvételére vonatkozó ügy érdemleges tárgyalása az 1906. évi február 11-ikén délelőtt 10 órakor tartandó köz­gyűlésre tűzetett ki, a mikor is — tekintet nélkül a megjelenő képviselőtestületi tagok számára — érdemleges határozat fog hozatni. Nagykároly, 1906. január 23-án. Tkönyvi bejegyzés foganatosíttatott 12357— 3978 tjkönyvben. Telekkönyvi kivonat elké­szíttetett 1319 db. Leírási és kiadmányozási hátralék: semmi. Kir. közjegyzőnek adott megbízások száma 365, ebből örökösödési ügy 325. Bir. végrehajtónak adott megbízá­sok száma 1632, ezek közül ingatlanok ár­verése 60, ingók foglalása 403, ingók árve­rése 220. — A Szamos és a Kraszna hajózhatóvá tétele. Az Ecsedi-láp lecsapoló és Szamos- balparti ármentesitő és belvizszabályozó- társulat utalva azon kiszámíthatatlan elő­nyökre, melyek vármegyénk közgazdasági viszonyaira a Szamos és Kraszna folyók hajózhatóvá tételéből hárulnának, illetékes helyre felterjesztést intézett a kérdés előké­szítése tárgyában és felkérte a debreczeni kereskedelmi és iparkamarát, hogy e kezde­ményezést támogassa. A kamara szakosztá­lyai a kezdeményezés támogatását készség­gel elhatározták s ez értelemben a földmi- velésügyi miniszterhez felterjesztést intéztek. — Uj bekapcsolások a helybeli távbeszé­lőnél. Beckmann József ékszerész 46. sz., Dr. Sternberg Endre és Zoltán ügyvédek 47. sz., a helybeli kir. járásbíróság 48. sz., Dr. Gózner Elek ügyvéd 49. szám alatt a távbészélö előfizetők közzé felvétettek. — írás a bankjegyeken. Igen sok eset fordult élő utóbbi időben, hogy a bankjegyre bélyegzőt ütnek, vagy arra egyes szavakat vagy betűket ráírnak, miért is a jegybank figyelmeztet azon elvi határozatra, hogy minden idegen hozzátétellel ellátott, keresz­tülirt, nyomtatott, festett, bélyegzett, perfori- rozott vagy más módon megváltoztatott bank­jegyet a bankintézetek csakis a darabonkénti 10 fillér, illetőleg ezer koronásoknál 30 fillér előállitási illetőleg kezelési költség megtérí­tése ellenében fogadnak el fizetés gyanánt. — Tilos az iszákosság. A kereskedelem­ügyi miniszter az államvasutak igazgatósá­gához intézett rendeletével szigorúan meg­tiltja a szolgálatban levő vasutasoknak a szeszes italok élvezetét. Ezen rendelet — tekintettel a rendkívül kényes és nagy pon­tosságot igénylő vasúti szolgálatra, —■ igen üdvös és czéíszerü intézkedés. — A „Magyar Sakk Lap“ hazánk egyet­len sakkujságja január l-jével lépett II. év­folyamába, a mikor is a magyar nagymester Maróczy Géza is, mint főszerkesztő a lap kötelékébe lépett. Az ő kiváló elemzései már a most megjelent első szám értékét is nagy mértékben emelik. A szerkesztőség (Budapest Vili., Salétrom-utcza 10.) szívesen szolgál mutatványszámmal. l—l Debreczeni István, polgármester. 1—1906. biz. sz. Hirdetmény. Domahida község telekkönyvi beté­teinek szerkesztésére kirendelt bizottság köz­hírré teszi, hogv az 1886: XXIX., 1889: XXXVIII. és az 1891 : XVI. t.-czikkekben elő­irt helyszíni eljárás végett és pedig egyelőre csupán az azonosító 1906. évi február hó 14-ik napján, az azonosítás befejezte után pedig a bizottság a községben megjelenend. Ennélfogva felszóliItatnak : 1. mindazok, a kik a tjkönyvben előforduló bejegyzésre nézve okadatolt előterjesztést kívánnak tenni, hogy a bizottság előtt a ki­tűzött határnapon megkezdendő eljárás alatt jelenjenek meg és előterjesztéseiket igazoló okirataikat mutassák fel; 2. mindazok, a kik valamely ingatlanhoz tulajdonjogot tartanak, hogy a tulajdonjog tkvi bekebelezését a kitűzött batáridőig a telekkönyvi hatósághoz intézendő szabály- szerű beadvány utján kieszközöljék, vagy a telekkönyvi bekebelezésre alkalmas okiratok alapján a telekkönyvi bejegyzés iránti kérel­| meik előterjesztése végett a bizottság előtt jelenjenek meg, ha pedig telekkönyvi be­kebelezésre alkalmas okirataik nincsenek: az átírásra az 1886: XXIX. t.-cz. 15—18. és az 1889 : XXXVIII. t.-cz. 5., 6., 7. és 9. §-ai értelmében szükséges adatokat megszerezni iparkodjanak és azokkal igényeiket a kikül­dött bizottság előtt igazolják, vagy oda has- I sanak, hogy az átruházó telekkönyvi tulaj­donos az átruházás létrejöttét a bizottság előtt szóval elismerje és a tulajdonjog be- I kebel ezésére engedélyét nyilvánítsa, mert | különben jogaikat ez utón nem érvényesit- í hetik és a bélyeg- és illetékelengedés ked- ! vezményétől is elesnek; 3. azok, a kiknek javára tényleg már megszűnt követelésre vonatkozó zálogjog, vagy megszűnt egyéb jog van nvilvánkönyvi- leg bejegyezve, úgyszintén az ilyen bejegy­zésekkel terhelt ingatlanok tulajdonosai, hogy a bejegyzett jognak törlését kéreltnezzék, illetve, hogy törlési engedély nyilvánítása végett a kiküldött bizottság előtt megjelen­jenek, mert elleneseiben a bélyegmentesseg kedvezményétől elesnek. Nagykároly, 1906. évi j an. hó 21-én. A betétszerkesztő-bizottság: Sági Ármin, Arz Albert, 1 botétszerk., s. tkr. vezető. kir. albiró, i . 1-3

Next

/
Oldalképek
Tartalom