Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-05-31 / 22. szám

ézen tisztviselők nyugdíjaztatás iránti kérvé­nyüket beadják, ellenük a vizsgálat megszün­tetendő lesz. Az állandó választvány ezután letárgyalta a közgyűlés tárgyserozatába fel­vett összes ügyeket és délután 1 órakor az ülés berekesztetett. — Hivatal vizsgálat. Dr. Róth Ferencz törvényszéki elnök e hó végén a szinér- váraljai és az erdődi kir. járásbíróságok ügy­vitelét vizsgálta s a tapasztaltak felett meg-1 elégedését nyilvánította, a bíróságok vezetőit; fáradhatlan szorgalmukért, többi tagját pedig ügybuzgalmukért megdicsérte. — iskolalátogatás. Bodnár György kir. tanfelügyelő e hó folyamán meglátogatta a helybeli polgári leányiskolát. — Tanulságos előadás. Folyó hó 24-én este 8 órakor a tornacsarnokban a helybeli országos selyemtenyésztési felügyelőség 76 vetített képben mutatta be az eperfa és se­lyemtenyésztést hazánkban. Az egyes képe­ket eleven, érdekes sőt lekötő tanulságos magyarázatokkal kisérte a felügyelő. A hall- j gatóság, mely a gazdasági ismétlő-iskola gyermekeiből, tenyésztőkből, érdeklődő kö­zönségből s az ismétlő-iskolai tanítókból | állott, a tanulságos előadás tartásáért az előadónak igaz köszönetét mondott. Való­ban nagy lendületet venne a tenyésztés, ha ezen előadások minél gyakrabban tartatná-j nak, mert a selyemhernyó-tenyésztők száma folytonosan növekednék. Üdvös volna to­vábbá még az is, ha a városi elöljáróság faiskolájában levő eperfákat kiosztaná a te- j nyésztők között, mert az ott levő faiskolá­ban úgy sincsennek teljesen megfelelő keze­lésben. — Plébános beiktatás Csanáloson. Rónai István újonnan kinevezett csanálosi plébános e hó 27-én foglalta el hivatalát. A község elöljárósága és képviselőtestülete a nagyká­rolyi vasúti állomásnál várta az uj plébánost, hol is Czimmerman Mihály községi biró mon­dott beszédet, mire a plébános válaszolt, őszinte köszönetét fejezvén ki a szép fo­gadtatásért. Ezután 15 tagú bandériummal élén megindult a menet Csanálos felé. A plébánián Scpacher Ferencz tanító üdvö­zölte Rónai plébánost. Este bankett volt, melyen körülbelül 80-an vettek részt, szá­mos pohárköszöntő hangzott el, többek között az uj plébános is toasztozott. — Áthelyezés. Dr. Berényi Lajos fővárosi rendőrkapitány, városunk fia, ki eddig a dunai kerületi kapitányság vezetője volt, a főkapitányság bűnügyi osztályához lett át­helyezve. — Évzáró ünnep. A helybeli állami pol­gári leányiskola szokásos évzáró ünnepét junius hó 8-án rendezi. — Gyászhir. Morgenthal Antal városunk fia, Szatmár városának egyik előkelő polgára, az ottani kath. legényegyesület buzgó elnöke, ki Szatmár városának úgy törvényhatósági bizottságában, mint társadalmi életében tevé­keny részt vett, folyó hó 20-án reggel 5 órakor hosszas szenvedés után Szatmár- hegyen elhunyt és folyó hó 22-én délután 3 órakor Szatmáron nagy részvét mellett tétetett örök nyugalomra. A gyászoló család a következő gyászjelentést bocsátotta ki: Alulírottak úgy a maguk, mint nagyszámú rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják a forrón szeretett jó férj, testvér, sógor és rokon Morgenthal Antalnak, a kath. legényegylet buzgó elnökének, élete 55-ik, boldog házasságának 30-ik évében hosszas betegség után történt csendes el- hunytát. A kedves halott földi része folyó évi május hó 22-én délután 3 órakor fog a a róm. kath. egyház szertartása szerint a Várdomb-utcza 9-ik számú gyászháztól a hidontuli sirkertben örök nyugalomra helyez­tetni, Lelki üdvéért az engesztelő szent mise­áldozat folyó évi május hó 23-án reggel 7 órakor fog a helybeli róm. kath. templomban az egek Urának bemutattatok Szatmár, 1906. május hó 21. Áldás és béke lengjen porai felett! Özv. Morgenthal Antalné szül. Lutz Mária, mint neje. Molnár Mihály testvére és neje Pigay Irma. Gyermekei: Sándor, Imre, Józsi és Mihály. —- Morgenthal Leopoldina férj. Nonn Gyuláné nővére, Lutz György és neje Gots Eszter és ezek gyermekei: Ma­riska és Bözsike s a többi rokonok. — Meghívó. A nagykárolyi iparos tanoncz- iskola folyó évi junius 3-án, pünkösd első napján délelőtt 11 órakor, a városháza nagy­termében rajz- és munkakiállitás megnyitá­sával egybekötött milleniumi és koronázási emlékünnepet tart, melyre az érdeklődő n. é. közönséget és iparosainkat van szeren­csém ez utón tisztelettel meghívni. Az ün­nepély sorrendje : 1. Isten áld meg... Diczig Ádám rajztanitó harmonium kísérete mellett éneklik a tanonczok. 2. A munkakiállitás megnyitása s ezzel kapcsolatosan Varga Károly czipészmesternek az országos ipar­egyesület által adományozott kitüntető bronz­érem és okmány ünnepélyes átadása. Az ipartestület nevében Bekker Orbán testületi alelnök által. 3. Ezer év. Inczédytől. Sza­valja Komáromy Ferencz III. o. t. 4. Hazám. Lévaytól. Szavalja Szikszay József III. o. t. 5. Ünnepi beszéd. Tartja Lukács Mihály isk. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE igazgató. 6. Ébresztő. Bajzától. Szavalja Ma­gyar György III. o. t. 7. Hazádnak rendület­lenül ... Diczig Ádám tanító harmónium kí­sérete mellett éneklik a tanonczok. 8. A rajz- és munkakiállitás megtekintése. A ki­állítás junius 3. és 4-én (vasárnap és hétfőn) lesz a közönség előtt nyitva. A kiállítandó tárgyak — nagyobbrészt házieszközök jutá­nyos áron megvásárolhatók lesznek. Végül ez utón is felhívom a tanoncztartó iparos urak figyelmét arra, hogy ezen iskolai ünne­pélyen, éppen úgy, mint a rendes tanítási órán köteles minden tanoncz pontosan meg­jelenni. Nagykároly, 1906. évi május hó 30. Lukács Mihály, iparos tanoncziskolai igaz­gató. — Nyilatkozat. A „Nagykároly“ czimü hetilap f. évi május hó 23-án megjelent 1-ső számában „Tennis“ czimü közleményre, mint az intézet ezidő szerinti helyettes igazgatója, kötelességemnek tartom azoknak megnyugta­tására, kik az ügy iránt érdeklődnek, a való tényállást kinyilvánitni. Minthogy a helybeli polg. leányiskola udvarán levő tennispályát az igazgatóság engedélyével iskolai időn kívül más testület is több alkalommal igénybe vette, ezt a tisztikartól — társadalmi szempont­ból — szintén nem tagadhatta meg, annyival is inkább, mert a tisztikar e szívességet csak addig kívánta igénybe venni, mig saját tennis- pályája elkészül. Minthogy azonban a tiszti­karnak tudomására jutott, hogy egyes szülők az engedély kiadását neheztelik, minden — a fenti lapban jelzett „felsőbb hatóság ren­deleté“ előtt, a tennispályának további igény- bevételét megköszönte. S. Jánossy Jolán, helyettes igazgató. — A helybeli kereskedő tanoncziskola növendékei május hó 27-én milleneumi ünne­pélyt rendeztek a főgimnázium egyik tanter­mében. Dr. Lucz Ignácz igazgató megnyitó beszéde után — melyben a haza és király iránti hűségre hívta fel az ifjúság figyelmét — Niklos János tanár vezetése mellett a tanulók a Himnuszt énekelték el. Ezután Kerekes Bertalan II. oszt. tanuló hazafias beszédet mondott, a mi a jelen voltak élénk tetszésével találkozott. Keszler Ernő tanuló Vörösmarty „Szózat“-át mondta el érzéssel. Majd Dr. Lucz igazgató felolvasása követke­zett, a mi a vendégek érdeklődését mindvé­gig lekötötte. Végül Szolomájer János tanuló Ábrányi Emil „Ezer év“ czimü költeményét szavalta. Az ünnepély a Szózat eléneklésé- vel ért véget. — Pályázati hirdetmény. A nagykárolyi nöegylet felügyelete alatt álló Melinda-árva- házban, egy árva alapítványi hely betöltése czéljából pályázatot hirdetek. A pályázati kérvények, melyek a jelentkező árvák szüle­tési, szegénységi és helyhatósági bizonyít­ványaival, továbbá az illető szülők halotti anyakönyvi kivonataival szerelendők fel, hoz­zám folyó évi junius hó 10-ig terjesztendők be. Nagykároly városi illetőségűek idegen illetőségüekkel szemben s a teljesen árvák fél árvákkal szemben, előnyben részesülnek. Nagykároly, 1906. május 31. Serly Móricz Ilka, nőegyleti I. alelnök. — Pertörlés. Súlyos testisértés vétsége és becsületsértés miatt vádolt ifj. Kirilla Adolf és társai elleni bűnügyben a helybeli kir. járásbíróság az ügyészségi megbízott indítványa folytán a folyó hó 30-ik napjára tűzött tárgyalást beállította és a per törlése iránti indítványt az igazságügyminiszterhez leendő felterjesztés végett a szatmári kir. ügyészséghez megküldötte. — Házasság. Tremba Márton eszéki pénz­ügyi számtiszt junius hó 4-én d. e. 11 órakor vezeti oltárhoz városunkban Brandsch Mihály polgártársunk leányát, Bertuska kisasszonyt. — Vizsgaletetel. Polgár Gy. Ödön a hely­beli főgimnázium s. tanára, a napokban Budapesten a tanári vizsgát kitüntetéssel tette le. Gratulálunk! — Kugliverseny. A nagykárolyi kath. legényegyesület folyó évi junius 3-án és 4-én, azaz Pünkösd első és második napján kugli­versenyt rendez, melyre az egyesület alapitó, pártoló és rendes tagjait ez utón is meg- hivja. Nyereménytárgyak: I-ső dij egy arany csüngő-Iáncz. Il-ik dij egy ezüst zsebóra. 111-ik dij egy arany nyakkendő-tü. Részvétein dij: alapitó, pártoló és rendes tagoknak 10 fillér, a tagok által bevezetett vendégeknek 20 fillér, mely összegért jogot nyer a pályázó 3-szor teliből való dobására. — Tűz Börvelyben. Folyó hó 25-én dél­előtt Börvelyben nagy tűzvész pusztított, mely alkalommal a lelkészlakással együtt 12 házastelek az összes gazdasági épületekkel a tűz martaléka lett. Emberéletben szeren­csére nem esett kár. Az épületek nagy része biztosítva volt. A tűzoltásnál városunk tűz­oltói és a szomszédos községek lakosai erő­sen közreműködtek. — Orbán napja (május 25.) mindig gyanús a gazdaközönség előtt, mert a köztapasztalat szerint gyakran szokott fagygyal járni. Ez évben azonban, mint a három fagyos szent, Orbán is megbecsülte magát s meleg tavaszi verőfényt árasztott. Gazdáink már fagytól nem félhetnek. De hátra van még a jég idő­szaka. — A helybeli kereskedők, mint minden évben, úgy az idén is elhatározták, hogy a. nyári idény alatt üzleteiket este 8 órakor j fogják bezárni. — A Magyar Vódöegyesiilet igazgatósá­gának múlt héten tartott ülésében Beniczky i Lajos elnök bejelentette, hogy Dobieczky Jó­zsef nyug. honvéd-huszár ezredes nagy ki­merültsége folytán -az ügyvezető igazgatói állásról leköszönt, de további buzgó közre- működését megígérte. Helyette Dobieczky Sándor nyug. máv. üzletvezető vállalta el a tisztséget. A leköszönt ügyvezető igazgató — ki a védöegyesület helybeli fiókjának meg­alakulásán részt vett és népszerű előadásá­val nagy tetszést aratott, — nagy érdeme­ket szerzett az egyesület vezetése körül s s mint ilyen, méltán tart számot a teljes elismerésre. — Érdekes műkedvelői előadás lesz Szat­máron junius 9-én este fél 8 órakor a szín­házban. Haydn József „Teremtés“ czimü oratóriumát adja elő 181 dilettáns. A befo­lyandó jövedelmet a szatmárnémeti dalegye­sület és Kölcsey-kör kapják. — Növendékpapok felvétele. A szatmári püspöki papnevelő-intézetbe julius 2-án vé­tetnek fel a papnövendékek. Akik magukat felvétetni óhajtják, ebbeli szándékukat julius 1-én a délelőtti órákban személyesen jelent­sék a püspöki irodában. Keresztlevél és is- kolaij bizonyítvány felmutatása szükséges. Felvétetnek a gimnázium VI—VIII. osztályát sikerrel végzett tanulók. — A legkedveltebb arczszépitö, mely jog­gal viseli a felülmulhatatlanság jelzőjét, két­ségtelenül a hires Földes-féle Margit-créme, mely valóságban meghódította a világ hölgy­közönségét, sőt urak is használják, mert tel­jesen ártalmatlan, a bőr mindennemű tisz- tátalanságát, szeplőt, pattanást mitessert stb. néhány nap alatt eltávolítja és az arczot üdévé, fiatallá varázsolja. Nemcsak az arcz- bőr, hanem a nyak, váll és kéz fehérítésére, finomítására is használják. Hölgyeink elra­gadtatással szólnak bámulatos hatásáról. Nagy tégely 2, kicsi 1 kor. Kapható a készítőnél: Földes Kelemen gyógyszerésznél Aradon és ! minden gyógyszertárban, de óvakodni kell utánzatoktól. b.) — Kettős diploma. Dr. Joanovits Ernő szatmárnémeti-i törvényszéki jegyző, ki a múlt hetekben birói vizsgát tett, a megelőző héten Budapesten az ügyvédi vizsgát is szép sikerrel letette. — Az adók behajtása. A pénzügyminisz­tériumban most dolgoznak az adóbehajtásra vonatkozó rendeletén. Az adóbehajtást az országban a felhatalmazási törvény elfoga­dása után fogják megkezdeni. A rendelet legfontosabb intézkedése, mely arra utal, hogy a kormány nincs abban a helyzetben, hogy az 1904. évi deczember 31-ikéig való adókat elengedje, mert abban az esetben, ha ezt teljesítené, az adók behajthatóságá­nak joga elévülne. — Lemondott bizottsági tag. Ináncsi Papp Kálmán ny. kir. törvényszéki biró és föld- birtokos, vármegyei közigazgatási bizottsági tagságáról lemondott. — Házasság. Róth Ignácz nagyváradi birtokos jövő hó 3-án esküszik örök hűsé­get Friedenstein Sámuel helybeli kereskedő leányának, Amáliának. Az adóhátralékok beszedése. A pénz­ügyi kormány legközelebb értekezletre hívja I J meg az ország összes pénzügyigazgatóit. Az j j értekezleten, melyet a jövő hó első napjai- ; ban tartanak a pénzügyminisztériumban, meg- ! állapítják az ex-lex előtti adóhátralékok, vala- j mint az 1905. és 1906. adók behajtásának az adózók legkisebb megterheltetésével való I egyöntetű módozatait. — A budapesti ügyvédi kamara Dr. Falussy | Árpád ügyvédet, főispánná történt kinevezte- ! tése és kérelme folytán, tagjai sorából törölte. — Emlékeztető. A helybeli „Zeneműked­velők Egyesülete“ junius hó 3-án a várme­gyeház dísztermében tartja első hangverse­nyét. Felhívjuk olvasóink figyelmét ez újon­nan alakult derék egyesület hangversenyére, mert ezen Egyesületnek czélja városunkban egy zenedét létesíteni, melyre igazán nagy szükségünk van. A hazafias czélra is áldoz az egyesület, mert jövedelmének egy részét a „Tulipán-kert“ czéljaira fogja fordítani. •— Kilépés. A „Nagykároly“ czimü lap­társunk szerkesztőségének kötelékéből Győrfi Sándor és Mercs László munkatársak a mai nappal kiléptek.-u-y. ----- ■ ■ -...................-- -.......... A közönség köréből. Folyó évi márczius hó 20-án reggel Szat- márról hazaérkezve, rendes foglalkozásom teljesítése végett Dr. Adler Adolf ügyvéd ur irodájában megjelentem. Princzipálisom a márczius hó 17-ikén történt Brebán-féle esetre vonatkozó beszél­getésünk során előadta, hogy jóllehet ő nem fél a következményektől, de nehogy a Deb- reczenben előfordult Révy Nándor dr.-féle eset megismétlődjék, miután positiv tudomása van arról, hogy a haladó párt bűnvádi el­járást akar indíttatni ellene azon az alapon, hogy az ő beszédei, hogy ugymondjam, fel- bujtogatásai következtében követtük volna el a nekünk imputált Brebán-féle verekedést, mire tápot nyújthat esetleg az, hogy ő a függetlenségi párt elnöke s főkép, hogy a gyanúsítottak közül ketten nála vagyunk al­kalmazásban, — azt mondotta, hogy azon időre, mig a dolgok lecsendesednek (4—5 napig) nekem szabadságot ad s ezt az időt nekem tetszőén használhatom fel. Erre én kijelentettem, hogy megóvandó princzipálisomat a kellemetlenségtől, irodá­jából kilépek, mit azonban, el nem fogadott. Ezután eltávoztam. Másnap reggel Győrffy Sándor ur princzipálisom nevében felkeresett azzal, hogy állásomat azonnal foglaljam el. Megjegyezni kívánom, hogy Dr. Adler Adolf ügyvéd ur letartóztatásunkkor a rend­őrségen eljárt kiszabadításunk végett, sőt a kezesség vállalását is akarta, továbbá az egyik letartóztatott, Simkó Aladár érdekében, a védelem végett Dr. Kelemen Samu szatmári ügyvéd egyik irodavezetőjével telephonon értekezett. Ennyi a tényállás s ebből megállapítható könnyen, hogy az én „hirtelen kilépésiem mennyire volt kilépés. Nagykároly, 1906. május hó 30-án. Merts László ügyvédjelölt. Lapunk mai számához negyedlv melléklet van csatolva. Laptúlajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond. A éStBÍíÍÍ kávéház kerthelyiségében ján katonazene lesz. A közönséget tisztelettel meghívja Wessel Manó. í—i Felkérettünk a következő sorok közlésére : Nyilatkozat. Alulírott hivatkozással a „Szatmár vár­megye“ czimü politikai hetilap legutolsó szá­mában az „Adler-ügy“ czimmel megjelent I közleménybeni, reám vonatkozó „hirtelen ki­lépés“-t —• az esetleges félremagyarázások ki- I kerülése végett — a következőkben adom elő : 323—1906. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járásbíró­ságnak 1905. évi 415/12. V. számú végzése következtében Dr. Debreczeni Lajos ügyvéd s az összes foglaltatok javára Almássy Ignácz ellen 50 K 34 f s jár. erejéig 1905. julius 24-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 763 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: házi- butorok, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás­bíróság 1905. évi 415/12. V. számú végzése ; folytán 50 K 34 f tőkekövetelés és eddig biróilag már megállapított költségek erejéig : Nagykárolyban, alperes lakásán leendő esz­közlésére 1906. évi junius hó l-sö napjának délutáni 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés­sel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értel­mében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és felülfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1906. évi május hó 16-ik napján. Bakó Bálint, kir. bírósági végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom