Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-04-05 / 14. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. sitésére Dr. Adler Adolf, Bérezik Ber­talan, Kaufmann Izidor, id. Kereszt- szeghv Mihály és Schusteritsch Ferencz képviselőtestületi tagokat felkérvén, a gyűlést berekesztette. HÍREK. — A „Magyar Védő-Egyesület helybeli fiókja“ megalakítása ügyében vasárnap dél­után tartották meg az előértekezletet a város­háza tanácstermében. Megjelentek az előér- tekezleten a helybeli nőegylet, a kereskedelmi társulat és az ipartestület kiküldöttjei; lapunk szerkesztője üdvözölve a megjelenteket és annak jelzéséül hogy az összejövetel nem akar politikai czélt szolgálni, hanem tisztán a hazai ipar pártolását akarja szemelőtt tartani, az értekezlet elnökéül egyhangú he­lyeslés mellett Debreczeni István polgármes­tert kérte fel. Debreczeni István polgármes­ter megköszönve a bizalmat az értekezletet megnyitottnak nyilvánította és lapunk szer­kesztőjét kérte fel az ügy ismertetésére ; az ismertetés megtörténte után a kereskedelmi­társulat képviseletében Brichta Miksa szólalt fel és bejelentette a kereskedők csatlakozását. Majd Dr. N. Szabó Albert jelentette ki hogy bizonyos kérdésekre nézve szükséges a köz­pont felvilágosítása. Ezek után a mintegy 40 tagból álló előértekezlet elhatározta hogy a fiókot megalakítja, az alakuló közgyűlés össze­hívása ideje meghatározását polgármesterre bízza, az alakuló közgyűlésre meghívja a Magyar Védő-Egyesület központját, Károlyi Istvánné és Károlyi Gyuláné grófnőket. Az aláírásokat rögtön megkezdették és a meg­levő aláírási iveket kiosztották. Erre polgár- mester az értekezletet berekesztette. — Az alakuló közgyűlés valószínűleg e hó 22-ikén délután 3 órakor a városháza tanácstermé­ben fog megtartatni. Felhívjuk a közönséget arra, hogy minél nagyobb számban lépjenek be tagokul az egyletbe, mert fogadalmas tagok lehetnek azok, kik bármily csekély adománynyal segélyezik az egyletet. — A városi jogügyi- és pénzügyi-bizottság a vasárnapi közgyűlés tárgyainak előkészítése czéljából múlt hó 30-án délután ülést tartott. — Oltáregyesületi hangverseny. Vasár­nap, f. hó 1-én délután 6 órakor tartotta az ültáregyesület a jelen cyklus ötödik és egyben utolsó felolvasó-estjét a Polgári Ol­vasókör nagytermében. A felolvasó-estélyek idei sorozatának méltó befejezése volt e nagyszabású, fényes müsoru hangverseny. A nagyszámú közönség élvezettel hallgatta végig a programm minden egyes pontját. Megnyitóul Janitzky Margit szavalta Prónay Szent-Gály: „Rákóczi zászlaja“ ez. melo1- drámáját zongora-, harmonium-, hegedű-, cello- és ének-kisérettel. Rendkívüli hatást tett a minden izében magyar motivumu melodráma, melyben a külötnböző hangsze­rek helyes játéka s Kálnai Gyula kellemes baritonja az ügyesen, kellő hanghordozással előadott szavalattal teljes összhangban állott. Olesnitzky Emilia és Wagner Mariska nagy technikával, ritka preczizitással és harmóniá­val adták elő zongorán Gobby Magyar áb­rándját. Wolkenberg Alajos dr., mint a múltkor, úgy most is nem triviális, de érde­kes tárgyat választott előadásra. A viszont­látásról beszélt ritka szónoki tehetséggel, magas színvonalon álló fejtegetésekkel. R. Réthy Laura énekmüvésznő Réthy Janka zongoratanárnő kísérete mellett gyönyörűen énekelt egy operarészletet, elragadva a kö­zönséget lágyan csengő, fülbemászó hang­jával. A tetszésnyilvánításoknak engedve, néhány szép magyar nótát zengett el, s ennek nyomán fokozottabb mértékben tört ki a taps. mely a sok ünnepeltetésben részes művésznőt még néhányszor a lámpák elé hívta. Komka Böske humoriszlikus mono­lógja után, melyben a hosszú ruháról beszélt, igen szép élőképet mutattak be. A hit (Ke­rekes Anna), remény (Márton Margit) és' szeretet (Borodi Jozefin) allegorikus szemlél­tetése, a csinos és Ízléses kiállítással, vala­mint Hetey Blanka kisérő szavaival nagyon tetszett. Varjas Endre az oltáregyesület ügy­buzgó igazgatója tartott tartalmas záró be­szédet, mely bővelkedett szónoki fordulatok­ban és szép kifejezésekben. A tőle már megszokott hatással és mély benyomással beszélt. — Csak ismételhetjük a negyedik felolvasó-estről szóló referádánk végére fű­zött azon megjegyzésünket, hogy Varjas Endre az oltáregyleti nagysikerű felolvasó-estélyek rendezésével hálára kötelezte városunk kö­zönségét, mert szellemi táplálékot nyújt az arra áhitozóknak. Az elismerést megtalálhatja az estélyek sikeréhen! (§) A tulipánkert városunkban. Az egész országban oly nagy arányokat öltött s a fő­városi lapokból már mindenki által ismert mozgalom városunkba is eljutott s hogy a tulipánjelvény városunkban is el fog terjedni, azt biztosítja hölgyeink buzgalma és lelkese­dése, mclylyel a hazafias ügyet felkarolták. — Szatmár és Szabolcs vármegyék ki­rályi biztosa. Már lapunk f. évi 11-ik szá­mában jeleztük, hogy vármegyénk és Sza­bolcs vármegye királyi biztost kapnak Nagy László vármegyei főispán személyében. — Ez a kinevezés már meg is történt és a hivatalos lap keddi száma a következőkben számol be a kinevezésről: Ő császári és apostoli királyi felsége Szatmár és Szabolcs | vármegyék közönségéhez f. évi márczius hó j 30-án intézett legfelső királyi leirataival ne- I vezett vármegyékre nézve Nagy László Szat- I már vármegye főispánját teljes hatalmú ki- ! rályi biztossá legkegyelmesebben kinevezni I méltóztatott. A belügyminiszter a napokban I leérkezett rendeletével a vármegyénk ház- | tartási alapját terhelő kiadások és minden- ; nemű személyi járandóságok kiutalványozá- I sának jogát a királyi biztosra ruházta át. — A helybeli Kossuth-szobor bizottság tegnap délután 3 órakor tartott értekezlete elhatározta, hogy úgy Kalós, mint Róna szobrászok felhivassanak, miszerint a szobor­mintát megtekintés végett küldjék el. A szoborminták megérkezésük után nehány na­pig a városháza tanácstermében lesznek ineg­i tekinthetők. — Áthelyezések. Járásbíróságunknál az Elbel Béla aljárásbiró elhunytával megürese­dett albirói állásra Füzesséry György ilosvai kir. aljárásbiró saját kérelmére helyeztetett át. — Ugyancsák saját kérelmére Taninecz Já­I nos szobránczi járásbirósági aibiró az erdödi kir. járásbírósághoz helyeztetett át. — Püspökszentelés Nagyváradon. Múlt vasárnap szentelték fel nagy pompával segéd­püspökké a nagyváradi ősi székesegyházban Felser Antal prelátust, a nagyváradi káptalan legifjabb tagját, városunk fiát. Az ünnepsé­gen, melyen az egész város társadalma kép­viselve volt, s melyen városunkból tizenketten vettek részt, a föiszentelés szertartását Be- lopotoczky Kálmán tábori püspök, váradi kanonok végezte fényes assistentiával. A segédkező papok sorában volt Radu Deme­ter görög- katholikus püspök, Szmrecsányi Lajos egri segédpüspök, dr. Ridarcsik Imre egri bíboros érseki titkár kíséretében. Az ünnepség után fényes ebéd volt a püspöki palotában, a hova az ország minden részé­ből — közte városunkból is — számos üd­vözlő távirat érkezett. — A helybeli Kossuth-szobor alapra Nágele Ferencz ur ifj. Némethy Sándor ur utján 2 koronát juttatott lapunk szerkesztő­I ségéhez, mely összeg a városi pénztárba be- szolgáltattatolt. — Nyilvános köszönet. A Nagykárolyi Izr. Nőegylet múlt folyó hó 24-én tartott thea­! estélyen felülfizetni szívesek voltak: Kauf­mann Mártonné 4 K, Weinberger Ferencz, Spitz Mór és Singer Lipótné 2—2 K, Gaál N. (Szatmár) és Adler Ernő 1—1 K, összesen 12 K, melyért az egylet vezetősége ez utón is kifejezi hálás köszönetét. — R. Réthy Laura tulipán-hangversenye. Már hirt adtunk, hogy R. Réthy Laura hang­verseny-kőrútra készül s körútját nálunk kezdi meg. A tulipán hazafias jegyében indul el a művésznő kőrútjára s az országosan meg­indult tulipánmozgalom legszebb hajtásaként minden ízében és számában hazafias műsor­ral lép városunk lelkes közönsége elé. Mű­sorát magyar operákból, operettekből és kuruczdalokból állítja össze. A tulipán jegyé­ben megszületett hangverseny legelső lévén széles ez országban, a művésznő nagykárolyi hangversenyét azzal is emlékezetessé akarja tenni, hogy hangversenyére egy neves poli­tikust kér fel előadás tartására. A hangver­seny f. hó 8-án, virágvasárnap lesz a Polgári kaszinóban. Műsorát most állítja össze a művésznő Budapesten, a hova azért utazott, hogy az első tulipán-hangversenyre több művésztársát elhozza szereplés czéljából. — Városunk lelkes, hazafias közönségét nem szükséges felhívnunk, hogy tömeges meg­jelenésével tegye impozánssá és emlékeze­tessé ez első ily irányú hangversenyt. — Lelkigyakorlatok. Az Oltáregyesület szokásos húsvéti lelkigyakorlatait április hó 7., 8. és 9-én tartja a zárda nagytermében. A háromnapos lelkigyakorlatok minden nap délután fél 3-kor kezdődnek 3—3 szent­beszéddel, a melyeket Varjas Endre, egye­sületi igazgató tart. A lelkigyakorlatokra ez utón is meghívja az Oltáregyesület tagjain kívül a róm. kath. híveket — az oltáregye- sületi igazgató. — A „Szatmárvármegye“ czimü laptár­sunk szombati számát az ügyészség elkobozta, mivel leközölte Lengyel Zoltán volt ország- gyűlési képviselőnek „A magyar papokhoz“ czimü czikkét, amelyben az ügyészség társa­dalmi rend elleni izgatást konstatált. Nevezett lapot ez alkalommal harmadszor kobozták el. — Meghívó. A gencsi ev. ref. ifjúság az egyház javára 1906. április 16-án húsvét másodnapján az ev. ref. uj iskola termében zártkörű tánczmulatságot rendez. Belépődíj szeinélyenkinl 1 korona. Családjegy 3 korona. Kezdete este 7 órakor. I — A nagykárolyi kath legényegyesület legutolsó felolvasó-estjét április 7-én este 6 j ! órakor tartja, melyre az érdeklődő közönsé-! \ get ezúttal hívja meg az elnökség. Műsor: ( 1. Petőfi: Bolond Istók. Szavalja: Gerendási Endre. 2. Felolvasás. Tartja: Szolomájer János. 3. Inezédi László : A nővér. Szavalja : Bolemann Margit. 4. Petőfi: Hazámban. Szavalja: Zsurzsa Ferencz. 5. Szemlér Fe­rencz: A könyörület. Szavalja: Diczig Esz-1 tike. 6. A nő és anya hivatása. Irta és fel­olvassa : f. csakolyi Varga Kornél. 7. Dalmady Győző: Csak magyarok legyünk. Szavalja : Janicsek Elza. — April I l-ik napját, mint az 1848-ik évi törvények szentesítésének évfordulati napját annak idején Bánffy Dezső báró törvény szerint nemzeti ünneppé avattatta; e napot azóta meg is ünnepelik a hivatalos testületek és intézetek, az állami iskolákban az elő­adások ekkor szünetelnek, de a hivatalos körökön kívül nem igen ünnepelnek e napon, mert ez az ünnep az országban nem tudott népszerűségre szert tenni. — Házasság. Gyöngyössi Gyula nagy­bányai ezukrász-iparos, ipartársulati elnök és; városi képviselő, Kun István polgártársunk nevelt fia a múlt csütörtökön esküdött örök hűséget özv. Szimáncsik Jánosné kedves leányának Juliskának. Tanuk voltak Kulcsár Sándor kolozsvári ügyvéd a vőlegény sógora és Kun István vendéglős a vőlegény nevelő­apja és a menyasszony gyámja, a kinél es­küvő után barátságos lakomára gyűltek össze a család tagjai és jó barátai. — Hirdetmény. A nagykárolyi róm. kath. hitközség tagjainak tudomására hozatik, hogy az 1905. és 1906. évre szóló hitközségi adó­kivetés megtörtént. A kivetett összegek jegy­zéke megtekinthető a íiu-elemi iskolaszolga lakásán ápril 1-töl 15-ig. Az esetleges feleb- bezések is ezen időn belül adandók be az elnökséghez. Dr. Schweighojfer János, elnök. — Lelkészválasztás. A lemondás folytán megüresedett géresi ev. ref. lelkészi állásra egyhangúlag Ujlaky Miklós helybeli ev. ref. segédlelkész választatott meg. — A helybeli görög szertartásu ruthén hívek ügye még mindig nincs eldöntve ; azon­ban úgy az. idén, mint tavaly is, a húsvéti ünnepekre mégis kapnak a munkácsi egyház­tól lelkészt. A napokban értesítette Firczák Gyula munkácsi püspök Somossy Miklóst, mint a helybeli görög szertartásu katholikus ruthén hitközség választott elnökét, hogy a nagyváradi görög szertartásu kath. püspök kérelme folytán Kurczub Endre szentszéki I tanácsos, papnevelő-intézeti lelki igazgatót az itteni görög szertartásu ruthén plébánia híveinek lelki oktatása végett folyó évi ápr. 12-től 17-ig terjedő időre ki fogja küldeni s hogy ő a kellő felhatalmazással és a szük­séges utasításokkal ellátta. A püspök értesí­tését a híveknek vasárnap hirdették ki a templomban. — A legkedveltebb arezszépitő, mely jog­gal viseli a felülmulhatatlanság jelzőjét, két­ségtelenül a hires Földes-féle Margit-créme, mely valóságban meghóditotta a világ hölgy­közönségét, sőt urak is használják, mert tel­jesen ártalmatlan, a bőr mindennemű tisz-: tátlanságát, szeplőt, pattanást mitessert stb. néhány nap alatt eltávolítja és az arezot üdévé, fiatallá varázsolja. Nemcsak az arcz- bőr, hanem a nyak, váll és kéz fehérítésére, finomítására is használják. Hölgyeink elra­gadtatással szólnak bámulatos hatásáról. Nagy tégely 2, kicsi 1 kor. Kapható a készítőnél : Földes Kelemen gyógyszerésznél Aradon és minden gyógyszertárban, de óvakodni kell utánzatoknól. b.) ! — Húsvéti ajándékok beszerzésére ajánljuk Löfkovits, Magyarország legjobbhirü órás- és ékszerész ezéget, Debreczenben. — Áthelyezet lelkészek. Horváth György nagybányai róm. kath. segédlelkészt ideig­lenes lelkészül Csanálosra helyezték át, helyébe nagybányai káplánul Varga József munkácsi s. lelkész helyeztetett át. — Jótékony alapítvány. Kosztra Ignácz t. kanonok csomaközi esperes lelkész szent­misékre, valamint az általa épített temetői kápolna fenntartására 1,350 koronás alapít­ványt tett. — Kinevezés. A földmivelésügyi minisz­ter Szegedy Antal darnói lakost vármegyénk közgazdasági előadójává nevezte ki. — Lemondás és kinevezés. Dr. Schlott Viktor — a főispán által a Mangu Béla állására helyettesített — vm. II. aljegyző hivataláról lemondott, az igy megüresedett II. aljegyzői állásra a főispán Dr. Brebán Aurél Cornél szolgabirót és ennek helyére István János közigazgatási gyakornokot szol- gabirónak nevezte ki. — Értesítem a tisztelt könyvvásárló kö­zönséget, hogy ugyanazon könyveket, disz- műveket, regényeket, valamint jogi könyveket, melyeket az idegen könyvutazók ajánlanak ugyanolyan részletfizetésre szívesen szállítok, még azon előnyt is nyújtom, hogy az eredeti árból 10°/o engedményt adok. Eigner Simon könyvkereskedése. — Az élelmiszerek drágulása. Piaczunkon az élelmiszerek ára folyton emelkedik, az évek óta tartó kárhozatos emelkedés rontja a népélelmezési viszonyokat. Nem kellene ebben a dologban hatóságilag közbe lépni ? Nem tudjuk, hogy hol késik az a szabályren­delet, mely a viszontelárusitóknak bizonyos időpont előtt az élelmiszerek összevásárlását megtiltja. — Egy uj szövőgyár. „Az első miskolezi szövőgyár“, melyet állami dotatióval létesí­tettek és f. hó 1-én nyitottak meg hivatalo­san — Nikolics Szeréna vezetése mellett tizennyolez szövőgéppel működik. A hivatalos megnyitásnál, melyen Borsod vármegye, Mis- kolcz város és az ottani iparkamara volt képviselve, vármegyénk képviseletében Lubv Géza volt országgyűlési képviselő volt jelen. — Kinevezés. A belügyminiszter Papp Kál­mán határrendőrségi fogalmazót fizetésnélküli határszéli rendőrkapitánynyá nevezte ki. Lapunk mai számához féliv melléklet van csatolva. N YILT-TÉR. Minden további értesítés mellőzésével! Róth Ignátz Nagypalád (Szatinármegye), eljegyezte Friedenstein Amáliát, Friedenstein Sámuel kedves leányát, Nagykárolyból. Dr. Adler Adolf felelős szerkesztő. Simkó Géza ifj. Andrássy Jenő főmunkatárs. belmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond. Érkörtvélyesen a községház építése czéljából folyó hó 16-án a községházánál versenytárgyalás tartatik. — Pályázók szabályszerűen kiállított zárt ajánlataikat a község elöljáróságánál délelőtt 10 óráig nyújthatják be. Az épí­tési főösszeg 10,286 korona 66 fillér, melynek 5°/0 bánatpénzül előre leteendő s vállalkozó által 10%-ra egészítendő ki. Tervrajz, költségvetés és építési feltételek a községházánál bármikor megtekinthető. Érkörtvélyes, 1906. április 2. Kováts Gedeon, biró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom