Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1906-02-15 / 7. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. — Birtokváltozás. Mándy Ödönné Rácz Erzsébet helybeli lakos, megvette Tátorján István és neje Horváth Máriának a nagy­károlyi 353. számú betétben 672. és 673. hrsz. ingatlanát, a rajta lévő Árokpart-utczai házzal és tartozékaival 8,000 koronáért. — A népkonyha czéljaira újabban ada­kozni szívesek voltak: Márton Ilka úrnő ivén : Ringelhann Gyula 4 K 50 f, Kaufmann Alfrédné 3 K, özv. Farkasné, özv. Fiizy Istvánné 2—2 K, Serly Ferencz, Osváth Mérné, Kárpáthiné, Tóth Sándorné, Márton L. 1—1 K, Czeha 80 fillér, K. L. 20 fillér. Összesen 17 korona 50 fillér, továbbá a Kereskedelmi és Iparbank 100 K, Központi- Takarékpénztár 10 K, mely nagybecsű ado­mányokért hálás köszönetét mond a vezetése alatt álló népkonyha nevében: Kaufmann Mártonná, elnök. — Kérelem. Elérkezett az iskolai év nehezebb fele. Ebben az időben már sok középiskolai tanulónak jó némi segítség a tanulásban. Ezért újból felhívjuk a nagyér­demű közönség becses figyelmét a „Bölcsészet- hallgatók Segítő Egyesületére“ amely minden­kor a legmegfelelőbb és a nagyérdemű közön­ség kívánalmainak megfelelő szakerőket ajánlja, a nagyérdemű közönségre nézve tel­jesen díjtalanul. A megkeresés is egyszerű levélben történhetik (Czim : Budapest, Köz­ponti Egyetem, II. em.) Annyival is inkább kérjük a tisztelt közönség szives pártfogását, ha nevelőre, correpetitorra stb. van szüksé­gük, mert azonkívül, hogy saját gyermekük tanulásának nagyobb sikerét biztosítják, nemes tettet cselekszenek az által, hogy sok szegény- sorsú, becsületes és müveit tanárjelöltnek, könnyítik a megélhetést. A budapesti kir. m. Tudomány Egyetemi Bölcsészettan hallgatók Segítő Egyesülete. — Halálozások. Lézman Ferencz helybeli kir. utmester folyó hó 9-én életének 44-ik évében hirtelen elhunyt. — Pataki/ György helybeli lakos sertéskereskedő február hó 13-án életének 74-ik évében elhunyt. — Áthelyezés. A m. kir. kereskedelem­ügyi miniszter Schönpílug Viktor kir. mér­nököt, a szolgálat érdekében, Zomborból a helybeli kir. államépitészeti hivatalhoz vissza helyezte. — Elütötte a vonat. Bajusz Mihály do­hányos nyircsaholyi lakos, folyó hó 9-én ittas állapotban ballagott haza felé mátészal- káról a vasúti síneken. Nem vette észre a mátészalkáról Nagykárolyba jövő vonat kö­zeledtét, a vonat elütötte és fején súlyosan megsebesitette. Eszméletlen állapotban szállí­tották be ugyanazon vonattal a helybeli közkórházba, hol a mai napig sem tért eszméletéhez. — Az Uránia városunkban. A budapesti Uránia magyar tudományos színház vidéki osztálya országos kőrútjában városunkba is eljött, hogy megtartsa már előre hirdetett 3 előadását. Folyó hó 11., 12. és 13-án este intelligens, előkelő közönség töltötte meg zsuffolásig a városi tornacsarnokot. Nagy gyönyörűséggel szemlélték a megjelentek azokat a szép, tiszta és mesésen plasztikus képeket, melyek a szórakoztatóan tanító kí­sérő szöveget mintegy megérzékitették. Ezen előadások alkalmával is láthattuk, mily rend­kívül fontos culturmissiót teljesít az Uránia akkor, a midőn bejárván az ország nagyobb városait, didactikus előadásokat tart és igy a hasznost a kellemessel egybekapcsolva ter­jeszti a műveltséget. Örömmel tapasztalhat­tuk, hogy városunk közönsége rendkívüli ér­deklődést és pártfogást tanúsított e tudomá­nyos színházzal szemben, a mi csak azt bizonyítja, hogy a közönség fel tud emel­kedni ama hivatás magaslatára, melyet az Uránia betölteni hivatva van. — Vasárnap, 11-én este „A párisi asszony“ czimü darabot mutatták be. Pékár Gyula irt az érdekes képsorozathoz szépen stilizált, minden ízében magyar szöveget, melyben meglepő ügyesség­gel vannak összeegyeztetve a komoly törté­neti s a humoros részek s melyeket a fel­olvasó kellemes hanghordozással s a hatá­sosabb részek helyes kiemelésével adott elő. A bemutatott képek •— nehány homályos mozgófénykép kivételével —• rendkívül tet­szettek és az érdeklődést állandóan fenn­tartották. — Hétfőn, 12-én, este Gineverné Győry Ilona szigorúan tudományos szövege kíséretében Skóczia egyes szép tájait s tör­ténelmi vonatkozású helyeit láttuk ugyancsak szép képekben. A komoly tárgyat nehány ügyesen beillesztett s óriási tetszéssel talál­kozott mozgófénykép fűszerezte. A látottak kellő összhangban állottak a felolvasó pathe- tikus előadásával. 12-én délután diákelőadás is volt, melyen szintén Skócziát mutatták be. Ezen előadáson a gimnázium és polgári is­kola növendékein kívül nehány elemi iskola tanulói is részt vettek. — Kedden, 13-án, csak a közelmúltban lejátszódott s a mai czivi- lizált kor legvéresebb háborújának, az „Orosz- Japán háboru“-nak izgalmain mentünk keresz­tül, a midőn Strausz Adolfnak ez ember­mészárlás minden fázisára kiterjedő szöve­gével kapcsolatosan szemünk elé varázsolták I a háború szintereit, a nevezetesebb vezérek I arczképeit s a legborzasztóbb összeütközések, a port-arthuri, csuzimai csaták egyes jele­neteit. Feszült figyelemmel és amellett bor- I zongással néztük az előadás végén mozgó­fényképben bemutatott tengeri ütközetet s | bámulattal eltelve szemléltük a modern tech­nika vívmányát, hogy ily csodálatos eleven­séggel tudja elénk tárni egy más világrész- . ben lezajlott harezot. Mindezek nyomán csak dicséret illeti az Uránia buzgó vezetőségét a tudománynak tett szolgálatokért s óhajta- ; nők, hogy e tudományos színház minél gyak- 1 rabban keresse fel városunkat. (§•) — Hamisított 50 koronás. Ulmer Pál kaplonyi lakos folyó 12-én az itteni Takarék- pénztár Egyesületnél 600 koronát akart betét­. ként elhelyezni. A pénz átvételekor Rubletzky István pénztáros konstatálta, hogy az egyik 50 koronás bankjegy hamisítvány és erről a rendőrségnek nyomban jelentést tett. Ulmer a rendőrség által kihallgattatván előadta, ] hogy a tulajdonát képező 50 koronás hamis ! voltáról tudomása nem volt. Az általa a takarékpénztárba elhelyezni szándékolt 600 koronát követelése fejében részben Reszler, részben pedig Stefii nevű kaplonyi lakosoktól | kapta. Rendőrségünk a hamisítvány eredeté- ; nek kiderítése iránt a nyomozást folyamatba tette. — A tüdővész pusztítása hazánkban. A magyar birodalomban 1905. évi november havában gümőkórban elhalt 5,063 egyén, ezek közül vármegyénkbeli volt 104, Szatmár­németibeli 11 egyén. — Halálozás. Özv. Friedmann Farkasné helybeli háztulajdonosnő f. hó 7-én 76 éves korában végelgyengülésben elhunyt és f. hó 9-én a rokonok és jó ismerősök részvéte- mellett tétetett örök nyugalomra. Fürth Fe­rencz főrabbi megható gyászbeszédet mon­| dott az elhunyt ravatalánál. — Ügyvédi iroda megnyitás. Dr. Szunyogh Mihály, a mátészalkai választókerület ország- gyűlési képviselője az ügyvédi vizsgát lete­vőn, ügyvédi irodáját Budapesten IV. Eskü-ut 3. sz. alatt megnyitotta. — Hegyközségi közgyűlés volt vasárnap délután a városháza tanácstermében Nagy Elek hegybíró elnöklete alatt, moly alkalom­mal a hegyközségi rendtartás nehány sza­kaszának módosítása után a közgyűlés az 1905. évi zárszámadást, mely szerint 1904. évi 54 K 96 f cselekvő hátralékkal 2,133 K 14 f kivetéssel: 2,135 K 87 f bevétellel szem­ben a kiadás 2,033 K 86 fillér volt, s igy 102 K 51 f készpénz és 34 K 96 f cselekvő­hátralék maradt s mely szerint a vagyon­leltár 5,321 K értéket mutat —- tudomásul vétetett. A hegyközségi ut létesítésére vonat­kozó előterjesztés Vetzák Ede azon indít­ványa értelmében fogadtatott el, hogy egy­előre a keresztig készíttessék el a kövesut s a költségek fedezésére önkéntes adomá­nyok gyüjlessenek, a begyülendő összegen felüli összeg pedig közköltségként kivettessék. Ezután tudomásul vétetett a miniszter abbeli rendelete, hogy nem engedi meg a hegy­őröknek a lőfegyvert használni, majd két i folyamodónak kérelmére a tévesen kivetett hegyközségi járulék töröltetett, a tisztikar megbízatásának lejárta folytán Nagy Elek hegybíró megköszönte a bizalmat, a közgyű­lést a választás megejtésére hívta fel s minthogy Nagy Elek hegybíró a közgyűlés egyhangúlag megnyilvánult bizalma daczára tovább állásában megmaradni nem akart, hegybíróvá Marián Ferencz, helyettes hegy­bíróvá és pénztárnokká Lukácsovits János, jegyzővé Balázs Márton, választmányi tagokká pedig az első völgyből Csikós Bálint, Róth István Lajos és Rubletzky Ignácz, a máso­dik völgyből Bordás Imre, Nagy Gusztáv és Winkler Pál, a harmadik völgyből Sanlrák János, Szabó János és Varga Imre, végül a negyedik völgyből Dr. Jékel László, Miks József és Nagy Elek egyhangúlag megválasz-' tattak és elnök által megválasztottaknak ki­jelentettek. A hegyőrök, minthogy ellenük kifogás fel nem merült — meghagyattak. I Elnök ezután a közgyűlés jegyzőkönyvének] hitelesítésére Rubletzky Ignácz és Vetzák Ede birtokosokat felkérvén, a gyűlést be- féjezettnek nyilvánította. — Protestáns-bál a szomszédságban. Szatmár-Németiben folyó hó 17-én, a Pan­nónia szálloda termeiben az ottani ev. ref. egyház orgona alapjának javára protestáns­bál lesz. Személyjegy 4 korona. Családjegy 10 korona. Karzatjegy 4 korona. Kezdete este 9 órakor. Jegyek előre válthatók Koós Gábor üzletében. A meghívó kívánatra elő-; mutatandó. Feliilfizetéseket köszönettel fogad­nak. A bál védnöknői: Boér Endréné Péchy Sarolta, Serly Gusztávné Móritz Ilka, özv. | Ujfalussy Sándorné báró Uray Leona, Uray Gézáné Kiss Izabella úrasszonyok. A ren­dező-bizottság élén Dr. Helmeczy Pál és Dr. Veréezy Ernő elnökök állanak, kiknek vezetése alatt 227 tagú rendezőbizoltság működik az est sikerén. — Hirdetmény. 883—1906. K. sz. Nagy­károly r. t. város iparhatósága által az ipar­hatósági megbizottak számára a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi m. kir. miniszter ur által 9909—1885. szám alatt kibocsátott utasítás értelmében közhírré teszi, hogy Nagykároly város területén az 1906. évre : 1. Az iparhatóság, illetve ipartestület által | vezetett lajstromok ellenőrzésére: a) Hadnagy Ignácz kereskedő és b) Ko­vács József csizmadia. 2. A tanoncziskolák látogatására: a) Pueser Károly kereskedő és b) Fleisz János czipész. 3. A műhelyek megvizsgálására: az I. Csoportban : az Árpád-, Csokonai-, és Petőfi- utczákra kiterjedő működési körre: a) Csőkör Sándor gubás és b) Hancsis Illés szabó. A II. csoportba: a Majtény-, Nyárfa-, Somos-, Szőllő-, Temető és Fény-utczákra ! s I a Baromvásártérre kiterjedő működési körre: a) Róth Mátyás borkereskedő és b) Lukácsovits János kelmefestő. A III-ik csoportba: a Fazekas-, Genes-, Gúzson-, Görbe-, Gróf Károlyi István-, Haj­nal-, Kenderes-, Majtény-, Melinda- és Terem- utczákra s a Gróf Károlyi György-térre ki­terjedő működési körre: a) Grósz József bútorkereskedő és b) Tóth Mihály ács. A IV. csoportba: az Ákáczfa-, Atilla-, Fény-, Gyepsor-, Hunyady-, Kálmánd-, Kígyó-, Körtefa-, Luby-, Malom- és Martonovics- utczákra kiterjedő működési körre: a) Rottenstein Sámuel kereskedő és b) Pápai József csizmadia. Az V. csoportba : az Ágoston-, Árokpart-, Kaplony-, Kaszinó-,, Kiskároly-, Tompa- és Verbőczy-utczákra kiterjedő működési körre : a) Róth Alajos kereskedő és b) Schnell Károly lakatos. A VI. csoportba: a Hétsastoll-, Honvéd-, Kölcsey-, Pék-, Rákóczy-, Szécsényi- és Vesselényi-utczákra, valamint a Honvéd-, Templom- és Vadáy-közökre kiterjedő mű­ködési körre : a) ifj. Kovács Lajos gubás és b) Blum József mészáros. A VII. csoportba: a Hajduköz-, Jókay-, Kishajduváros-, Kossuth-, Könyök- és Nagy- hajduváros-utezákra s a Deák Ferencz-térre kiterjedő működési körre: a) Orosz Lajos kereskedő és b) Lendek Pál vendéglős. 4. A gyárak megszemlélésére : a) Kerekes Bertalan kereskedő és b) Asztalos Ferencz asztalos, iparhatósági meg­bízottak jelöltettek ki. Nagykároly, 1906. február hó 8-án. A városi I. fokú iparhatóság. Debreczeni István, polgármester. Dr. Adler Adolf felolős szerkesztő. Simkó Géza ifj. Andrássy Jenő főmunkatárs. belmunkatárs. Laptulajdonns ás kiadó : Sarka d i N. Zsigmond. 986—1906. K. sz. Hirdetmény. Értesittetik a város közönsége, hogy a város képviselőtestülete által 1906. február hó 11-ik napján tartott közgyűlésén a Kölcsei-utczai 9. népsorszámu teleknek színkör építés czéljaira leendő megvétele tárgyában hozott 25—1906. kgy. számú véghalározata a város­házánál a közigazgatási kiadóhivatalban a mai naptól számítandó lő napon át köz­szemlére ki van téve s az a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthető s az ellen lie ta Iá ni felebbezés 1906. február hó 27-ik napjáig bezárólag beadható. Nagykároly, 1906. február hó 12-én. Debreczeni István, í —1 polgármester. A Szatmárnémeti Iparos Olvasókör a vendéglői jog gyakorlására folyó évi május hó l-töl fogva egy vagy több évre pályázatot hirdet. Bővebb felvilágosítást nyújt és febr. 21-ig Írásbeli ajánlatokat elfogad Szat- máron, Bocskay-utcza 12. szátn alatt 2-2 H ólai liii.jo*. elnök. A Kispiacz-téren levő házamnak emeleíi lakosztálya, mely áll 5 szoba és mellékhelyiségekből, — továbbá a földszinten a czukrászbolt, az udvarban egy szép, nagy, világos végre a Gróf Károlyi György-tér 32. számú házamban 2 udvari szoba, konyha és kamara folyó évi május hó elsejétől kiadó. SZOKOLOVSZKy LAJOS. Építészek és épitök figyelmébe! A vezetésem alatt álló, volt Pazuchanits Ignátz-féle, állandó mű­ködésben levő téglagyárban fali tégla kűttégla prés fali tégla □ préstégla □ fedélcserép kupás cserép és vályog mindenkor, minden mennyiségben a legjutányosabb árakon és kedvező fel­tételek mellett kapható. SOMOSSY MIKLÓS. 2v£eg\lnLlT7-ó­A „Nagykárolyi Kerületi Beteg- segélyzö-pénztár“ 1906. évi február hó 25-én, vasárnap délután 2 órakor az ipartestület tanácstermében (Széchenyi- utcza 9. szám alatt) tartja ÉVI RENDES XII. KÖZGYŰLÉSÉT, melyre a pénztárnak 1901. és 1906- évben megválasztott képviselői ezennel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: 1. Az igazgatóság és felügyelő-bizott­ság jelentése az 1905. évről. 2. A zárószámadások és mérleg­számla feletti határozat és a felment­vény megadása. 3. Intézkedés a tartalékalapról. 4. Előre bejelentett indítványok tár­gyalása. 5. A kilépő igazgatósági tagok he­lyeinek betöltése, a felügyelő-bizottság és a választott biróság megválasztása. A mérleg és igazgatósági jelentés 8 nappal a közgyűlés előtt naponként d. e. 11—12 óra között megtekinthető a pénztári irodában. Jegyzet. A biztosítottak köréből vá­lasztott képviselők a közgyűlésen tagsági könyveikkel kötelesek igazolni, hogy a pénztárnak még mindig tényleges tagjai. Ha a tagok a közgyűlésen határo­zatra képes számban meg nem jelen­nek, folyó évi márczius hó 11-én d. u. 2 órakor ugyanazon helyiségben és ugyanazon tárgysorozattal uj közgyűlés tartalik s ez — tekintet nélkül a meg­jelenő tagok számára — határozatképes. Nagykároly, 1906. február 10. j_x Az igazgatóság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom