Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-12-13 / 50. szám
XXIII. évfolyam. Nagykároly, 1906. deczember 13. 50-ik szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Efieyjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................................................8.— korona. Fé l évre ......................................... 4.— „ Ne gyedévre................'..............................2.—- „ Egyes szám....................................................—.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler A-iolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó : Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nvilttér sora 40 fillér. -— Kéziratok nem adatnak vissza. A népkonyha házának felavatása és megnyitása. Nagykároly, 1906. deczember 9. Hagyjuk el ezúttal a politikát! A jelenkor anyagiasságát szorítsuk egy kis időre háttérbe, — legyünk kissé ideálisak! Hiszen úgyis ritkák manapság az ideálisan gondolkodó emberek és ma alkalmas az idő arra, hogy ideálisak legyünk. A kort, melyben élünk, szocziális kérdések uralják; minden társadalmi osztály a saját bajaival van elfoglalva és mindenik a saját érdeke előmozdításán, saját helyzete javításán fáradozik. 1 Ue nem az első és legfőbb szocziá- is kötelesség-e az, hogy meg kell szüntetni azokat az ellentéteket, melyek egyes állampolgárok között oly borzasztó, oly nagyterjedelmü különbséget idéznek elő, hogy mig az egyik állampolgár búslakodik a vagyonban és jólétben, addig a másik a téli zord időben az éhezésnek és a megfagyásnak vau kitéve? Nem kell-e a társadalomnak azon lenni, hogy egyesek ne dideregjenek, éhen ne haljanak, a mikor mások csak azon töprengenek, hogy mennél jobban tudjanak szórakozni, mulatni? Szabadságot, egyenlőséget, testvériséget hirdetünk szóval és Írásban, de a tettek mezején nem nagyon érvényesültek eddig ezen magasztos eszmék. Szabadságot élvezünk ugyan, egyenlők vagyunk a törvény előtt, de milyen egyenlőség az, hogy egyesek dúslakodnak a földi javakban, a testvérek pedig elnézik, hogy testvéreink, a társadalom páriái a nélkülözéseknek legyenek kitéve ? A korról, melyben élünk, el lehet mondani minden rosszat, de egyet nem lehet tagadni, azt, hogy ma már az emberiesebb gondolkodás kezd tért foglalni. Csak nemrég folyt le a szegény gyermekek felruházása városunkban és ime ma már ismét egy szép intézmény megerősödéséről számolhatunk be. A helybeli Izr. Nőegylet által fenntartott népkonyha nyitotta meg ma saját házát az éhezőknek és fázóknak. Gyöngéd női kezek által kéregetés utján és jótékonyczélu mulatságok jövedelméből összehordott fillérekből, nemesen gondolkozó lelkek adományaiból épült fel az a szilárd, minden korszerű kívánalomnak megfelelő és illően berendezett tágas épület, melyben a helybeli szegények valláskülönbség nélkül meleg szobában Ízletes ételeket kapnak — teljesen ingyen. Ez a szocziális kérdések megoldásának alaptétele. Elvenni keveset békés utón onnan, a hol van elég, talán sok is s juttatni abból a megélhetésre valamit akkor, midőn a zord időben nem kap munkát az, a ki dolgozni tud és akar, vagy nélkülözni kénytelen az, ki dolgozni akarna, de nem tud. Ruhakiosztás tehát már volt. de csak gyermekek részére; meleg ételt kaphat bárki, a ki rászorul; most még csak az van hátra, hogy a felnőtt szegényeket se hagyjuk dideregni ruha nélkül és ezután ilyet is kapjon olyan egyén, kinek ruhája nincs és gondoskodnunk kell arról, hogy melegedő házat is berendezzünk és hogy fasegélyben is részesítsük a teljesen vagyontalanokat s akkor a szocziális ellentét okozta ür mindjárt sokkal kisebb lesz. A népkonyha uj helyiségének felavatása és megnyitása különben a következőkép folyt le : Délelőtt 11 óra előtt már nagy sürgés- forgás volt az uj épületben. Vagy 50 gyerek és 10 felnőtt szegény gyűlt össze a tágas, világos, szellős nagyteremben, várva a megnyitást. A konyhában nagy fazekokban főtt az étel, a nőegylet elnöksége és a választmányi tagok minden előkészületet megtettek a megnyitáshoz. Debreczeni István polgármester megérkezése után az esős, zirnankós rossz idő miatt nem túlnagy számban összegyülekezett érdeklődők jelenlétében Fürth Ferencz főrabbi avatta fel a népkonyha uj helyiségét igen szép beszéddel, mely következőképen szólt: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hangosan dobog a szivem, midőn megpillantom ezen szép épületet, erne a népkonyha minden követelményének megfelelő csarnokot, telve a nőegylet örömtől sugárzó tagjaival és az őszintén résztvevő vendég- koszorúval. Mint örül a földmivelő, ha fáradságos munka után felhalmozva látja szérűjében lankadatlan szorgalmának és arcza verejtékének gyümölcsét: a gazdag termést; mint örül az anya, ha egyetlen gyermekét, kit éveken át odaadó szeretetével ápolt és megóvott ezer fenyegető veszélytől, maga előtt látja férfierejének teljében és szépségében — ép ilyen nagy, végtelen az izr. nőegylet öröme, mely sok évi kitartó munkálkodás | után befejezve látja az emberszeretet dicsőségére és a szegények javára emelt eme népkonyháját. íme készen áll a hajlék, a szükséges kényelemnek megfelelően felszerelve, dicséretére és büszkeségére azoknak, akik létesítése körül fáradoztak, akik lankadatlan buzgalommal a magasztos őzéiért küzdöttek, mig most kezük és szellemük istenes müvét szépségében és tökéletességében maguk előtt I látják. Most pedig egybegyültünk a felebaráti! szeretetnek szentelt eme helyen, hogy a hatóságok képviselőinek megtisztelő részvéte j mellett, az izr. nőegylet vezetősége, támo- gatói és a vendégek díszes sora jelenlétében, ezen épületet magasztos czéljának átadjuk és Isten nevében felavassuk. Tisztelt ünneplő közönség! Midőn ezt a szép: intézményt átadjuk rendeltetésének és felavatjuk szent czéljaira, illik, hogy az emberszeretet, a jótékonyság gyakorlásáról általában, de különösen a népkonyha hivatásáról nehány tnegszivlelésre méltó eszmét mondjunk el. Ez lelkesíteni fog további jó cselekvésre és buzdítani fog ezen nemes intézménynek nemcsak fenntartására, hanem fejlesztésére is. Az emberszeretet, a humanitás sokat dicsért és magasztalt müveinek a czéljuk az, hogy enyhítsék a szenvedő fájdalmát, segítséget nyújtsanak az elszegényedett embernek. Feltámasztani akarják a sorscsapások sújtotta felebarátunkat, kit betegség fosztott meg egészségétől, avagy önhibáján kívül nyomorban sínylődik. Erre szolgálnak a kórházak, segélypénztárak és szenvedőket gyámolitó egyletek. Tisztelettel és csodálattal szemléljük ama nagyszerű közintézményeket, melyekben-a társadalom szerencsétlenéiről és gyá- moltalanairól történik gondoskodás. Ezek az árvái és menházak, siketnéma- és vakok intézek* Ezeket a felebaráti müveket túlnyomó részben önkéntes adományokból tartják fenn az erre alakult egyletek. „Könyörületes adományának nevezik általában, de a szegények és nyomorgók jogáról, melynél fogva igényt tarthatnak jobbmódu embertársaik támogatására — az általános felfogás szerint — szó sem lehet. De mily másként hangzik az Isten parancsa: „Ha testvéred elszegényedik, hacsak hanyatlani kezd, akkor támogasd öt erős kézzel, ne engedd, hogy elbukjék“. Ekkép cselekedj akár a benlakóval, akár az idegennel. Ez a Szentirás álláspontja. Arra a kötelességre oktat minket, hogy felebarátunkat már akkor kell támogatnunk, midőn inogni kezd és hogy minden ember, akár idegen, akár benlakó ugyanazon jogokkal bir, ki igényt tarthat arra, hogy melletted éljen. Oh, de milyen messzire esik a modern kultúra véleménye eme isteni állásponttól. A köznapi felfogás szerint minden erúber korlátlanul rendelkezik a keze munkájával és az arcza verejtékével szerzetté vagyona fölött, egészen reá van bízva szerzeménye mikénti felhasználása. Különösen ő maga határozza meg, mennyit áldozzon a jótékonyság oltárán. Kötelesség e tekintetben nem létezik, hogy létfentartásának eszközeit a szegény követelje, arra joga nincsen. Amit neki nyújtanak, az csak „önkéntes adomány“. Le kell hajolnia, hogy felszedje a gazdag asztala alól a morzsákat és ha ezenközben lábtaposás éri, tűrje megadással és ne kiabáljon. De a szegény mégis felsziszszen! Nem engedi magát taposni, annál kevésbbé, mert a felszedett morzsák nem elegendők éhségének .csillapítására. A szükölködők kiáltása mind hangosabbá válik, követeléseik mind viharzóbbakká, mozdulataik mind fenyegetőbbekké. Nem akarnak többé kérni és koldulni, nem akarnak a társadalom kitagadottjai lenni. így támad a szocziális nyomorból a szocziális veszedelem, mely növekvő hatalmával veszedelmessé válik a fennálló társadalmi rendre. Évtizedek óta a legkülönfélébb gyógymódokkal kísérleteznek a baj ellen, de látható eredmény nélkül. Csupa apró, de nem hatályos eszközök, csupa fiastrom, de nem igazi gyógyszer. Mint maga az Isten gondolata, úgy gyökerezik a szív mélyében, az ő hasonlatosságára teremtett embernek egyenjogosságáról táplált erős meggyőződése. Ebből önként következik a nyomorgók igénye az anyagi eszközök felett rendelkezők irányában, hogy nyomorukat megszüntető és éhségüket csillapító segélyt nyújtsanak nekik. Eme igényüknek fenlíéjázó visszautasítása és daczos kitartásukkal kicsikart concessiók még inkább fokozták a „kitagadottak“ követeléseit a végletekig. Ama nagy kérdés bénító hatása alatt áll a mai kultúra: vájjon hová fog ez fejlődni? És aggodalommal és némi borzalommal kénytelenek vagyunk bevallani, hogy még az állami hatalom sem képes többé — hosszabb időre megnyugtató feleletet adni. Minekünk, az isteni szóban hívőknek, nincsen kételyünk az iránt, mi leend bölcs megoldása eme a mai jogrendet alapjában megrendítő szocziális kérdésnek: „Félj az Istentől, hogy a testvéred melletted éljen“. Ez az isteni szózat adja meg az irányt, mikép viselkedjünk embertársaink irányában. Eme életelv megvalósítása mellett el kell tűnnie minden osztályhareznak a föld színéről. Ez ama aranyszabály, a melyből az emberiség üdve és általános megelégedettsége ki fog sarjadzani. Éljen embertársad melletted — veled! Ez hirdetője ama komoly kötelességünknek, hogy szegény, nyomorgo felebarátainkról gondoskodjunk. Ez elismeri a szűkölködő elidegeníthetetlen jogát, a maga és övéinek életfentartását, — ha különben hivatáskörét betölti, — a társadalomtól követelni. Rettegj azon gondolattól, — szól a gazdaghoz, — hogy az Isten csak a te Istened, ő egyaránt a szegények és gazdagok Istene, a szegény pedig testvéred és arra kell törekedned, hogy ő is melletted éljen. Valóban ezek a szavak a béke és az üdv világát varázsolják elénk, a melyben az ember nem ura, hanem csak őre, kezelője vagyonának, kinek kötelessége tehetsége szerint hozzájárulni felebarátja nyomorának enyhítéséhez, letörölni a szenvedő arezáról az ínség könyeit, hogy ő is, mint testvére, mellette éljen. És a hajdani zsidóság meg is teremté az intézményeket ezen, ma fenséges elv megvalósítására. Minden községnek megvolt a maga szegénypénztára, melyből a keresetképtelen követelhette a járulékát, megvolt népkonyhája, melyből minden szegény megkapta napi eledelét. Egy tag sem tagadhatta meg hozzájárulását. Ekkép megvolt kiméivé a sorssújtotta ember, hogy a gazdag ajtaján alamizsnáért esengjen, nem kellett előbb pirulnia, hogy éhségét csillapíthassa. Nem kellett emberi méltóságából kivetkőznie, midőn segélyre és támogatásra szorult. Ettől az eszményi gondolattól vezéreltetve alapította meg az izr. nőegylet hat évvel ezelőtt általános népkonyháját. Vájjon ki hivatottabb a szeretet és irgalmasság eszméjének megvalósítására a nőnél, kinek szivét a Mindenható a kegyes és gyöngéd érzelmek oly csodálatos gazdagságával áldotta meg? Belátták asszonyaink, hogy szent czéljait és emberbaráti működését csak úgy szolgálja igazán, ha megkíméli a szegényt az alamizsna elfogadásától, ha feltárja étkező helyiségeit, a hová szabadon térhet be az éhségtől elcsigázott szegény és a kellő táplálékot nélkülöző gyermek. Szemelőtt tartva a vallás Ál EGYEDÜFELISMERT KELLEMES IZÜ TERMÉSZETES HASHAJTÓSZEÍ V»
