Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-11-22 / 47. szám
Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................................................8.— korona. Fé l évre.....................................................4.— „ Ne gyedévre.................................................2.— „ Egy es szám.................................................—.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős: Dr. Adler Adolf szerkesztő. A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó: Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A rendezett tanácsú városokról. A kormányra várakozó temérdek megoldandó feladatoknak egyik igen sürgős és igen lényeges pontját képezi a rendezett tanácsú városok helyzetének szanálása. Hallottunk is a kormány részéről oly irányú kijelentést, hogy ezen kérdésnek megoldása a közel jövőben várható s a belügyminisztériumban már is folynak az előkészületek egy oly irányú törvényjavaslat megszerkesztése czéljá- ból, melylyel, habár nem is egészen, de legalább nagy részben orvosolva lesznek azok a sebek, melyek ma a rendezett tanácsú városok életét megbénitják, haladását megnehezítik s az adózó polgárság vállaira csaknem elviselhetetlen súlylyal nehezednek. Ugyanezt czélozta a folyó hó elején Budapesten megtartott polgármesterek értekezlete is, melyen alapos vita folyt a helyzet mikénti szanálására nézve. Mert be kell látnia a kormánynak is, hogy a rendezett tanácsú városok mai helyzete sem nem méltó egy fejlődött, modern államhoz, sem pedig sokáig ezen állapotban fen nem tartható. Különösen három szempont képezi a méltó panasz tárgyát és pedig: az önkormányzati hatáskör csaknem teljes hiánya, az anyagi megterheltetés és a tisztviselők helyzete. Az 1886. évi XXII. t.-cz. ugyanis a rendezett tanácsú városokat is teljesen a községekkel egyenlő elbánás alá helyezi. Igen csekély és lényegtelen az az eltérés, mely a községek és a rendezett tanácsú városok hatásköre között fenáll. Ezen törvénynek legnagyobb hibája az, hogy a rendezett tanácsú városok képviselőtestületének sem biztosit nagyobb és szélesebb jogkört, mint a községeknek, s azokat is teljesen a vármegye gyámkodásának helyezi alá. Pedig mennyivel más a városi és községi adminisztráczió. A szüntelen fejlődő élet ma már a rendezett tanácsú városokra oly teendőket hárit, különösen rendészeti, közegészségügyi, állategészségügyi stb. téreken, melyeket a községek acl- minisztrácziójával egy kalap alá foglalni nem lehet. A városok fejlődési törekvése, az előhaladás vágya, annyi kérdést vet felszínre, melyek sehogysem illeszthetők bele a már elavult, bár annak idején egyik legjobb — törvényünk keretébe. A szabad mozgást, a gyors lebonyolítást teljesen leköti a törvénynek azon rendelkezése, mely különösen vagyoni ügyekben hivatalból is a vármegye törvényhatósági bizottságának gyámkodását, jóváhagyását teszi kötelezővé. Igen sok egészséges eszme akadt már meg e miatt s az a lassúság, mely az ily ügyek ellátása körül felmerül, nagyon gyakran, sőt legtöbb esetben hátramaradást idéz elő. A vármegye törvényhatósága ugyanis nem hívhat minden egyes elébe kerülő ügyért közgyűlést egybe, hanem várnia kell addig, mig annyi tárgy összegyűl, hogy egy rendkívüli közgyűlésnek összehívását indokolttá teszi, vagy pedig a rendes közgyűlések határideje elérkezik. Addig természetesen a városi ügy- oek pihennie kell, pedig hányszor szármáz!) a tik az ily késedelmességből még anyagi kár is. Már magában az a körülmény is, hogy igen gyakran a város ugye a törvényhatósági bizottság tagjai előtt közömbös, alig ismert s egy kon- kurrens város agitácziója folytán könnyen megeshetik, hogy a vármegyei közgyűlés leszavaz oly határozatot, mely az elő- i terjesztő városnak létérdekét képezi, — 1 elég arra, hogy belássák a gyámkodásnak felesleges és káros voltát. Még igen sok hasonló körülményt lehetne elősorolni, melyek igazolják, hogy nagyon elérkezett az ideje annak, hogy egy külön városi törvény szabályozza a rendezett tanácsú városok életét, biztosítsa azok fejlődését és előrehaladását. A másik szempont, mely a rendezett tanácsú városokról való gondoskodás tárgyát kell hogy képezze: a városok anyagi helyzete. Igen kevés a száma Magyarországon azoknak a rendezett tanácsú városoknak, melyek igen magas pótadó súlya alatt nem nyögnek. Még boldognak mondhatja magát az, melynek 40—507o pótadója van, legtöbbje azonban 70—80, sőt — mint a mi városunk is — ezen felüli pótadó kivetését igénylik. A költségvetések szerint a városok szükségleteinek legnagyobb részét épen az adminisztráczióval járó kiadások teszik ki, melyek fedezete — egy pár szerencsés anyagi helyzetben levő város kivételével — az adófizető polgárság vagyonából merittetik. Pedig az önkormányzati hatáskör igényelte kiadások csak kis részben veszik igénybe a személyzeti kiadásokat, hanem igenis a városi adminisztráczió nagy összegű személyi és részben dologi kiadásainak is javarészét az állam által a városok vállaira áthárított, de állami feladatokat képező és állami ellátást igénylő ügyek végzésére szükséges kiadások foglalják le. Országszerte felhangzik a panasz, hogy a rendezett tanácsú városok fejlődésének és előrehaladásának második kerékkötőjét az anyagi helyzet képezi, mely oly súlylyal nehezedik az adózó polgárság vállaira, hogy további terheket elviselni képtelen. Az állam törvényeiben csak a kötelességeket rótta egymásután a rendezett tanácsú városokra, anélkül, hogy ezek fejében valami rekompenzácziókról is gondoskodott volna. A bürokratizmus túltengése, a lajstrom- és kimutatás rendszer annyira elterjedt már a városok igazgatásában is, hogy valósággal komplikált nyilvántartást kell vezetni a mindenféle kimutatásokról, hogy azok beterjesztése késedelmet ne szenvedjen. Az állam által igényelt teendők tömege annyira igénybe veszi a város költségén fentartott tisztikart, hogy idejüknek javarészét a nagyobb szigorúsággal kezelt állami funktiók ellátására kell hogy T A RCZ A. Az angolok és hollandok diplomatiai szereplése II. Rákóczi Ferencz felkelésében. Irta: Cseh Lajos. II. A hollandi követ nemsokára utasítást kapott az angol követ támogatására. A császár az angol királyné és a hollandi köztársaság közbenjárását ugyan szívesen fogadta, de a formaszerinti médiádéról tudni sem akart.1 A felkelés békés lecsillapítására hajlott ugyan az udvar mindig, valahányszor ügyei roszul állottak. Az alkudozásokat a nádor, mint törvényes közbenjáró utján meg is indították. Azonban ekkor még gondolatnak is merésznek tartották, hogy a magyarokkal, mint szabad nemzettel alkudjanak. Már pedig a magyarok ügyük igazságára és erejükre hivatkozva ezt kívánták.1 2 De sok is lett volna a gőgös és conservativ császári kormánytól mindjárt ezt várni. Magyarország szemökben fegyverrel meghódított tartomány volt. Nem sokkal előbb kötötték meg a karloviczi békét a magyarok hozzájárulása nélkül. Nagy oknak kellett közbejönni, hogy a békéről komolyabban gondoskodjanak s a mediatiot elfogadják. Nem használt Széchenyi kalocsai érsek (1704. jan. 28.) jóakaró ajánlata a külfejedelmek közbenjárását illetőleg. 1 Arch. R. I. 59. lev. 2 Arch. R. I. 86. lev. Hiába érvel a nádor tekintélyének alászállá- sával. Csak a hirre, hogy Rákóczi a bajor választóval egyesülve Bécset akarja megtámadni, kapnak a mediatio után.1 A követek mindjárt az engedély megnyerése után, hogy a magyaroknak közbenjárásukat felajánlhatják, érintkezésbe lépnek Bercsényivel (1704. márcz. elején). Előbb levelet Írnak neki, majd Bruyninx személyesen megy hozzá Sintára. De mielőtt Sintára ment, tisztába akart jönni a császári udvar véleményével, azért nyolcz kérdést terjesztett egy, a császártól kinevezett bizottság elé. A kérdések a Rákóczinak adható czim és a fegyverszünet megkötése körül forognak. Elég nagylelküleg megengedik, hogy Rákóczinak az esetleges találkozás alkalmával megadja a herczegi czimet.3 Fáradozása azonban a fegyverszünetet illetőleg teljesen meddő maradt, mert Bercsényi Rákóczihoz utasította őt, azonkívül tudatta a nemzet hangulatát, hogy Józsefnek, a római királynak jótállásával nem elégszenek meg, hanem külfejedelmek jótállását kívánják. Már annyiszor meg- csalattak, hogy az osztrák ház Ígéretében semmikép sem bizhatnak. Ajánlja továbbá, hogy uj megbízó leveleket szerezzenek, melyek illőbb hangon szóljanak a magyarokról.® Sértették őket a megbízó levelek azon kifejezései, a melyben őket lázadó alattvalóknak tartják a közbenjáró hatalmak, mint a kik valami csalfa ember cselei és bujtogatása folytán fogtak fegyvert. Nemkülönben, midőn reményüknek adnak kifejezést, hogy fegyve1 Horváth M.: Magyarok története. IV. k. 307. lap.- Arch. R. I. 85. levél melléklete. 8 Arch. R. I. 87. lev. rüket letéve ő felsége elnézéséért esedeznek. A követek pedig rajta lesznek, hogy a császár ismét kegyelmébe és jóindulatába fogadja.1 Dicséretükre válik azonban úgy a hatalmaknak, mint követeiknek, hogy a magyarok jogos követeléseit belátták és az uj megbízó levél adása és kérése elé semmi akadályt nem gördítettek. Stepney uj levelét a császár miatt használni sem merte, mert nem volt reménye, hogy a császár azt elfogadja, hacsak — mint mondja — Heistert meg nem verik a magyarok.2 Az első esetben is a sérelmes szövegezést a császárra való tekintetből tehették, nem pedig azért, mert a magyarok sza- badságharezaival nem rokonszenveztek volna. 1 Csakis jó véleménynyel lehetünk a két szabad nemzet érzelmeiről. Hollandia, az 1581. év ■ óta szövetséges köztársaság és Anglia a whi- J gek pártjától kormányzott alkotmányos monarchia nem lehetett ellensége a szabadabb mozgalmaknak. De jóindulatuknak bizonysá- ; gát is adták. A magyarok követeléseit jogo-1 saknak és méltányosaknak tartják s a császártól minduntalan a sérelmek orvoslását és a béke megkötését sürgetik. Sőt a császár ! londoni követe Wratislaw gróf Stepneyt egye- j nesen részrehajlással vádolja, mint a ki a | magyarokat uj királyválasztás követelésére ösztönzi.3 Az 1704. év szept. közepéig azonban nagyon csekély eredményt tudtak felmutatni. Mintegy félévi buzgó s fáradhatatlan munkálkodásuk eredménye gyanánt elérték akkor 1 Arch. R. I. 117. s 131. lapok. 2 Arch. R. I. 109. lev. 3 Arh. R. I. 120. lev. nehezen, hogy mindkét fél felfüggesztette az ellenségeskedéseket addig, mig Selmeczen küldötteik az általános fegyverszünetről, mint a béke előzményéről tanácskoznak. Mindkét fél óhajtotta már a fegyver- szünetet. Ennek a létrehozásán fáradozott a külhatalmak követeivel karöltve Széchenyi Pál kalocsai érsek is, a ki a béke ügyében személyesen kereste fel Rákóczit Gyöngyösön. Itt azonban a császári követek nem értek el semmit, mert nem is akartak. Ez a találkozás Rákóczi szerint csak azért történt, hogy a követek kipuhatolják a felkelők érzelmeit.1 Az érsektől ajánlott fegyverszünetre azonban hajlott a császár s hajlott Rákóczi. Szüksége volt erre a császári seregnek azért is, hogy Heister, a császári seregek fővezére kiegészíthesse lovasságát, melyet ide-oda nyarga- lódzásaival tönkre tett. Rákóczi pedig kapott az alkalmon, hogy a fegyverszünet alatt egészségét helyreállíthassa.2 A kölcsönös hajlandóság csak buzdította a mediatorokat. Ök mindent elkövetnek. Törekvéseiket siker is koronázza. De nemcsak ők maguk sürgetik kormányaik nevében a békét, vagy legalább az ezt megelőző fegyverszünetet, — hanem kormányaik maguk is egyenesen a császárhoz intézik békét sürgető leveleiket. A midőn úgy az angol, mint a hollandi kormány nagyfokú s rendkívüli buzgólkodá- sait látjuk, önkénytelenül a közelebbi ok után kutatunk, a mely e hatalmakat ösztönözte. Pusztán a jóindulatból és a rokonszenvből nem lehet azt ki magyarázni, nem lehet a 1 II. Rákóczi F. Emlékiratai. Pest, 1872. 87. lap. 2 II. Rákóczi F. Emlékiratai. Pest, 1872. 104. stb.
