Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-10-25 / 43. szám
XXIII. évfolyam. Nagykároly, 1906. október 25. 43-ik szám. Függetlenségi és 48-as párti hetilap, a nagykárolyi függetlenségi párt hivatalos közlönye. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Rßegjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................................................8.— korona. Fé l évre.....................................................4.— „ Ne gyedévre........................... 2.— „ Egyes szám.................................................—.20 „ Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. A politikai rész szerkesztéséért felelős : Dr. Adler Adolf szerkesztő. •' -f* A szépirodalmi részt vezeti: Laptulajdonos és kiadó : Simkó Géza, főmunkatárs. Sarkadi N. Zsigmond. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37-ik szám alatt. (A zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Rákóczi és a Bujdosók. Irta: Dr. Kardos Samu. Pháráók megépítették a felhőkig nyúló Piramisokat. A Pháráók és az ö népök régóta elveszett, de a büszke Piramisok maiglan is állanak. Dávid király és fia Salamon megalapították és felépítették Zion templomát. A templom romokban hever. Izrael népe széjjelszórtan él a világ négy tájékán, de Dávid zsoltárai és a bölcs Salamon tanításai milliók szivét, milliók lelkét vigasztalja és bátorítja maiglan is. Nagy Sándor meghódítja az ösmert világot, de korai halálával sírba száll hatalma és dicsősége egyaránt, a görögök művészete és költészete azonban örökkön- örökké ragyogó csillagot képez a művelődés és műveltség egén. Caesárt leteriti a jóltevöjénél hazáját jobban szerető Brutus gyilkos tőre s Róma hatalma rabigába görnyed, de a rómaiak honszerelmét és jogi műveltségét maiglan is csodálja, bámulja a világ. A gondviselés az angolokat, a németeket, az olaszokat és francziákat nagy tudósokkal, művészekkel, költőkkel és nemzeti hősökkel bőven megáldotta, de vértanúja egyetlenegy nemzetnek sem volt és nem is leszen soha annyi, mint a magyarnak. Ama 380 esztendő óta, amióta Mohácsnál II. Lajossal együtt a magyar nemzeti királyság is elbukott, a nemzet útja és sorsa nem egyéb, mint egy végnélküli Kálvária és Golgota. Dobó István, ki 1552-ben 100,000 főnyi török sereg ellen oly hősiesen védi meg Eger várát, néhány évvel később mint felségsértö és honáruló börtönbe kerül és hosszú évek kínos szenvedése után szabadul meg testben, lélekben megtörtén sötét börtönéből. Zrínyi Péter és az utolsó Frangepán Bécs-Ujhely piaczán véreznek el 1671 ápril 30-án, ugyanezen a napon fejezik le Bécsben Nádasdy Tamást. — És hasonló gyászos sors érte volna a nádort Wesselényi Ferenczet, ha a gyorsan siető halál, mely öt 1667 márcz. 23-án érte, ettől meg nem szabadítja vala. Elmondjam-e sorsát azoknak a hősöknek és vértanuknak, kiket Básta Erdélyben, Karaffa Eperjesen tömegesen hurczolt vérpadra és felidézzem-e szent emlékét ama hősöknek és vértanuknak, kiket épen most 57 esztendojo arz ooati'ált ooáoaáv aiokÍ¥».«imegbízottja a bresciai hiénának parancsára, a gaz latrok módjára, a gyáva bakók fojtottak meg Aradon, Pesten, Pozsonyban, Nagyváradon és Szeben- ben ? És tegyek-e keserű panaszt amiatt, hogy Zrínyi Ilona, Thököly Imre és | Rákóczi hamvai majdnem kétszázadon át pihentek távol Keleten idegen hantok alatt és nevük szégyenbetükkel lett beírva az ország törvénykönyvébe? Nem, az égre nem ! Az öröm ez óráiban néinuljon el minden bánat, minden keserűség, minden fájdalom, minden panasz. Csak egy érzés és csak egy gondolat járja át szivünket, hassa át lelkünket: az öröm érzése és a büszkeség gondolata. A büszkeségé, hogy miénk volt Rákóczi és az örömé, hogy visszakaptuk öt és bujdosó társait, habár századok múlva és csak halotti poraikban! De én hiszem, vallom és hirdetem, hogy a szent hamvakból fog egykoron kikelni a szabad, a független, az önálló magyar nemzeti királyság; hiszem, vallom és hirdetem, hogy ez a rejtve élő kívánság a nemes öntudat és büszke akarat erejével nemsokára napvilágra tör és valóra válik, amiről közel négyszáz esztendő óta hiába álmodozott a magyar lélek s amire hiába vágyakozott a honfiúi kebel a mert végre is szentnek és igaznak kelll lenni, amit a költő az ihlettség óráiban e magasztos szavakkal hirdetett: „Az nem lehet, hogy ennyi szív hiába onta vért S keservben annyi hű kebel szakadt meg a honért. Az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat Hiába* ;sorvadozzanak egy átoksúly alatt“. Vármegyei közgyűlés. .Vármegyénk közönsége folyó hő 18-ik és 19-ik napján tartotta meg őszi rendes közgyűlését a vármegyei székház nagytermében, melyben újra elhelyeztettek az emelvény fölé Őfelsége a király és boldogult Erzsébet királyné, ezektől jobbra Kossuth Lajos, Deák Ferencz, Gróf Károlyi György, Gróf Széchenyi István és Gróf Károlyi László, balról Kölcsey Ferencz képe és Gróf Batthyányi Lajos még le nem leplezett képe. Mintha ezen képek is örvendenének azon, hogy a letűnt gyászos korszak nemzetellenes mozgalmainak a teremben való lezajlása idejére szabadságot kaptak, nem voltak a teremben és most az uj korszak hajnalhasadásán oda visszatérhettek és elfoglalhatják méltó helyüket. A közgyűlés termében várakozásteljesen gyülekeztek a vármegyei bizottsági tagok, a karzat megtelt hölgy- közönséggel ; derült hangulat vonult végig az egész termen; nagy volt az érdeklődés a gyűlés iránt, mert előrelátható volt, hogy az uj korszak szelleme fogja áthatni a gyűlést minden ténykedésében, tehát a választásoknál is. És úgyis történt. Az a szellem, mely a vármegye vezetését most irányítja, az összes választásoknál megnyilatkozott s habár főispánunk első főispánja a vármegyének, ki minden körülmények között respektálja a vármegye önkormányzati jogát s igy nem lvf 1------- -».Al-----_____________í --------------t. ha ladtunk előre, mert úgy a tisztikarba, mint a közigazgatási bizottságba oly egyének jöttek be, kik a nemzeti eszmének erős oszlopai lesznek s kikre vármegyénk főispánja bizton alapíthatja politikáját és kikre a programmbeszé- dében hangoztatott elvek megvalósitá-. sánál bizton számíthat. Azonban egy sajnálatos tévedésről is be kell számolnunk, mely abból áll, hogy Jékey Zsigmond vármegyei bizottsági tag, kinek a közigazgatási bizottsági tagsági megbízatása 1907. évi január hő 1-én szintén lejár, nem lett a közigazgatási bizottság tagjává újra megválasztva. T A RCZ A.-*3X5-*A regéczi kis harang. Ünnepi színjáték két képben. Irta : Szávay <3- y -u. 1 a,. (Mutatvány szerzőnek e czimen megjelent müvéből, melyet a Rákóczi-ünnep alkalmára irt.) Második kép. II. jelenet. A feleség. Kedves apám, oh meséld csak tovább Mindig szebb és szebb, valahányszor hallom. A katona. Idehaza csend lett, irtózatos egy csend. Ember meg nem moczant, levél meg nem [rezzent. Ravatalos ház volt egyvégben az ország, Halottat sirattak könyben ázó orczák, Csak egymásra néztek és szót se cseréltek, Hanem azért épen eleget beszéltek. És az a százezer jó magyar levente, Ki a harcz siralmát már sirban pihente, Aki hona földjét, melybe visszatére, Fehér csontkarokkal szoritá szivére, Kiknek rohamára egykor ég-föld rengett, — Ők se zavarták meg a halotti csendet . . . A pap. Sűrű sóhajtásból — ha már felgyülemlők — Azért ki-ki magzott egy-két tilos emlék, Sebhelyes öregek lassudan regélve A fejedelemnak sort hoztak nevére, Regélték hadait, szélvész-lovasait, Karmazsinos, piros karabélyosait. Vitézlő Bercsényit, hogy mint vitézkedett, Ócskay hogy vágta a vasas németet, Vak Bottyán a császárt mikor majd elfogta, Népét sarabolta, mind ledarabolta. Vitéz Bezerédit sok nagy neves mással, Bajvívó tusáját a rácz óriással, És azután azt, hogy fakó lova hátán Halálba hogy ugrott Béri Balogh Ádám, Hogy valaha már útban a nagy Mosqua császár, S mint vágott beléje mindennek, mindennek A szatmári vásár . .. A katona. Aztán az is elmúlt. A forgatag évek Csúcsokat letörtek, szineket cseréltek. Az úri rendeknek más dolgai lettek. Egy kis jövendőért nagy múltat feledtek, — Farkaskaczagányból bárányba vedlettek. A szegény föld népe, ki küzködék árván, Az dúdolta már csak, barázdáit járván, Az dúdolta már csak azt a dicső régit: Tilalmas nótáknak fakó töredékit. A férj. Elszállott a dal is a puszták szelébe, Újak nem keltek a régiek helyébe, Üres szárnynyal jött meg a fecske, a gólya, Déli szélnek nem volt mondanivalója, Harmatozó felhők rodostói égen Kurucz bujdosókat elsiratták régen ; Égi háborúknak rettentő zengése Nem költött ott senkit bizó ébredésre, Lelkűk vívódása hullámokat nem ver, Elnyelte sok bajuk, utolsó sóhajuk A Marmora-tenger .... A feleség. A török császárnak óh be szép volt tette, Hogy a fejük alját mégis megvetette, Hogy a mi fenséges fejedelmünk végre Az édes anyjának, Zrínyi Ilonának Oda borulhatott — porladó szivére. III. jelenet. (Daróczos ruthének jönnek, férfiak és asszonyok ünneplőben, havasi gyopárból font koszorút hoznak. ! Félénken jönnek s esetlenül. A vezetőjük megszólítja az öreg katonát.) Ruthén. A mi urunk, úgy mondják, visszatért, hát Virágokkal jövünk ki ebbe, De nem tudjuk, e fényes sorba jönni Szegény ruthénnak vájjon illik-e ? A katona. Jertek, jertek Rákóczi katonái, Ha nektek nem, hát kinek illenék? Bitka virág a hűség, ez az ország A tieteket nem feledte még. A pap. Szegény ruthénnak nehéz ugy-e sorsa ? Másé az erdő, a havas, a hegy, Galyacskát szedni, tűznél melegedni, Manapság már mind tilos számba megy. Ruthén. Mi tagadás: más szelek funak mostan, Az ő földjén is bizony más arat, De már ami virágot ád az Isten, Az örökösen csak övé marad. (Hátra húzódnak.) IV. jelenet. (Hölgyek érkeznek magyar öltözékben, élükön egy matróna; előtte két kis fiú és két kis leány viszik négyesben a virágokat, vagy koszorút). :Matróna. Rájok gondolva, kikért szive vérzett S kiket szivére nem ölelhetett: Magyar anyák és boldog gyermekek, ti Tegyétek meg emlékezésteket. V. jelenet. (Jobbról-balról minpen rendü-rangu küldöttek érkeznek, diszruhás urak, papok, katonák, zászlós iparosok. Magyar iíjak csoportja diszmagyarban, sastollasan, kardosán.) Magyar ifjú. Megértük hát, barátim e napot, hogy Testőrökül felsorakozhatunk És egymásnak örömtől csillogó Szemébe végre belekiálthatjuk: Jön a fejedelem! Hányszor beszéltünk a hajnalról, ugy-e Hányszor nem mondtunk sovárgon, epedve: Az lesz a hajnal! amikor a bérezek Köröskörül bíborban égnek újra, S ezer torokból harsogó vihar, Felhőkbe rejtett kürtös zenekar, Mind, mind az ö szent indulóját fújja; —
