Nagykároly és Vidéke, 1906 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-25 / 4. szám
XXIII. évfolyam. Nagykároly, 1906. január 25. 4-ik szám. NAGYKÁROLY Tsbrsa,<á_SLl:rxxi, szép>ixocL£blxxxi és ismeretterjesztő lxetila/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. Negyedévre..................2 kor. Fé l évre.......................4 kor. Egyes szám.................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 korona. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Széchenyi-utcza 37. szám. (A Zárdával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A hazai ipar pártolása. Napjainkban igen sok szó esik arról, hogy miképen lehetne hazánk gazdasági viszonyain alaposan és gyökeresen segíteni. Az önálló vámterület úgy látszik évek hosszú sorára ismét csak óhajtás marad, holott a mai gazdasági viszonyok között egyetlen igazi radikális gyógyszernek csakis ez vált volna be. Hazánk nagyjában, csaknem kétharmad részében földművelő állam. Iparunk, kereskedelmünk még ifjú. Épen ez az oka azután annak, hogy egy-két terméketlen esztendő nagy kihatással van az egész országra nézve. Ipari czikkekkel a külföld lát el bennünket és sok-sok millióra rúg az az összeg, melylyel e czimen a behozatalnak adózunk. Mig kivitelünk csaknem kizárólag gazdasági termékek és fogyasztásra szánt élő állatokban összpontosul, melyek nagyban elősegítik az országban uralkodó drágaságot, addig behozatalunk a legjobban keresett, drága ipari czikkek felé irányul s ezekért horribilis összegeket nyel el a külföld ipara. A mai közös vámterületi rendszer mellett, természetes, hogy az osztrákipar és kereskedelem az, a mely termékével legjutányosabb árakban áraszthatja el az országot, s kereskedelmünk nagy része tényleg Bécs felé gravitál. Elmondhatjuk, hogy az utolsó negyven év alatt Bécs részére kerestünk. S a mily mértékben emelkedett az osztrák ipar, ép oly mértékben vagyonosodtak az osztrák iparosok és kereskedők. Alig egy pár éve annak, hogy mi is kezdjük belátni az iparnak és kereskedelemnek rendkívüli fontosságát a nemzet háztartásában s lassan-lassan mi is reájövünk annak tudatára, hogy gazdasági függetlenségünket csakis úgy tudjuk kivívni, ha iparunkat és kereskedelmünket annyira fejlesztjük, hogy saját szükségleteinket saját gyártmányainkkal tudjuk fedezni. Ma már sok tekintetben kezd a helyzet javulni. Az öntudatra ébredt nemzet körében mindinkább tért foglal a hazai ipar pártolásának jelszava. Mert az kétségtelen dolog, hogy csak az esetben beszélhetünk hazai iparról, ha annak termékei fogyasztó közönségre találnak, ha a magyar gyártmányok részére a magyar piacz biztosítva lesz, s az a sok millió, mely eddig a külföldre vándorolt, itt marad az országban s a nemzeti vagyonosodás, a nemzeti kultúra szolgálatában marad! De hogy ezt elérhessük, ahoz az út még nagyon hosszú. Erős nemzeti érzés, erős akarat szükséges hozzá. S amennyiben a közös vámterületi rendszer mellett az állam legfeljebb bizonyos kedvezményekkel segítheti csak elő a hazai ipart, egyedül a társadalomra hárul az a sürgős feladat, hogy önként felállítsa azt a vámsorompót, mely sokkal hathatósabb lesz bármily törvénybe iktatott vámrendszernél. Ez pedig abban nyilvánul, hogy ha mindenki elhatározza s ezen elhatározását szigorúan és következetesen keresztül is viszi, hogy szükségleteit csakis a hazai ipar termékeiből fogja fedezni. Társadalmi mozgalmat kell e czél- ból indítanunk. A városi pártnak folyó hó 20-án tartott értekezletén szóba kerültek azok a teendő lépések, melyek a czél megvalósítását elősegíteni képesek lennének. Egy bizottság küldetett ki, melynek feladatává tétetett ennek a társadalmi akcziónak megindítása. Szerintünk ennek a czélnak megindítása csakis úgy lehetséges, ha a fogyasztó közönséget meggyőzzük arról, hogy azon szükségleteit, melyeket eddig külföldről szerzett be, ugyan olyan jó minőségben s ugyanazon áron hazai gyáraktól is beszerezheti. Ha meggyőzzük a közönséget arról, hogy a nemzet létérdeke kivánja ennek az akcziónak sikerre vitelét. Ha kereskedőinket kényszerítjük kizárólag a hazai ipar termékeinek árusítására az által, hogy tőlük csakis ilyen árukat vásárolunk. Igaz, hogy a szokás második természetté válik s nehéz feladat a már megszokott czikkeket másokkal cserélni fel. De ha meggondoljuk, hogy mily fontos és a nemzet jövőjére nézve nagy befolyással biró érdekek kívánják ezt, habozás nélkül követnünk kell ennek az érdeknek parancsszavát! A társadalmi akcziónak mindenesetre első sorban arra kell irányulnia, hogy közönségünkkel megismertessük a magyar ipar termékeit. Tudomására kell adnunk, hogy melyek a nálunk beszerezhető czikkek, s melyek azoknak beszerzési forrásai. Meg kell győznünk a fogyasztókat, hogy a bécsi portéka semmivel sem különb, mint a magyar termék s ha valamely szükségleti czikk itthon tényleg be nem szerezhető, vásároljunk franczia vagy angol gyártmányokat, de osztrák czikkeket semmi esetre sem! Ennek az ismertetésnek legjobb módszere lenne ingyenes felolvasó estélyek rendezése. Ezeken a felolvasó estélyeken azután közvetlenül lehetne a közönséget a czél elérésére buzdítani, a beszerzési források megnevezésével s a gyártelepek ismertetésével az érdeklődést felkelteni. Nagyon hisszük, hogy ily utón, habár egyelőre nem is teljes, de mégis nagy sikert lehetne elérni s egy pár év alatt meg tudnók mutatni a sógornak, hogy nélküle is meg tudunk élni. Alfa. A városi független pártról. Mint a helyi lapokban olvastuk s mint Dr. Adler Adolf, a legutóbbi városi képviselő- gyűlésen, napirend előtti felszólalásában bejelentette, egy „városi független párt“ alakult a képviselőtestület tagjaiból, a mely párt a jelzett képviselőgyülésen, illetve az előtte tartott értekezleten, működését meg is kezdte. Egy szőnyegen levő tárgynál, a sertésvész elfojtását czélzó szabályrendelet előterjesztésénél, Dr. Vetzák Ede „a párt meg- i bízásából“, fel is szólalt, még pedig oly irányban, hogy a szabályrendelet vétessék le a napirendről. A szavazásnál azonban az történt, hogy azok közül is sokan, kik a városi független párt értekezletén részt vettek, T ARCZ A. Magduska esküvője. Irta : Reviczky Irma. A kis Magda eddig csak bokáig érő szoknyában járt. Hisz alig 15 tavasz lebbent el szőke fejecskéje fölött. Azonban arra, az esküvőjére hosszú ruhát vett fel. Ez az első schleppes szoknya, amely apró lábacskáit eltakarja. Alóla a fehér atlasz czipöinek csupán a keskeny hegyük látszik ki, holott máskor az áttört fehér harisnyából is, vagy egy fél arasznyi darabka volt látható. A finom fehér selyemmel hímezett csalány- szövet, puha redőkben simul karcsú termetéhez. A hosszú, liliomfehérségü illúzió fátyolt, kenderszöke fejecskén összetartja a zöld myrtus-koszoru. A ruhájának széles csipkefodra szintén apró myrtus-ágacskákkal van teli hintve, melyek végén kis, százvégü fehér szalagcsokrok diszlenek. A templom zsuífolásig meg van telve bámészkodó falusi néppel. Mindenki látni akarja „Ispán uramék“ Magduskáját a fehér menyasszonyi ruhában. No meg érdekes a dologban az is, hogy az öreges földesur maga vezeti oltárhoz ezt a fesledező rózsabimbó- szálat. Hát biz szépnek szép is a kis Bolyai Magdus bársonyos kerekded arczocskája, szakasztott olyan szinü mint a tubarózsák szirma a menyaszonyi csokorban, melyet piczi kezecskéiben tart. Piczi szája piros minta kláris. Szeme kék, mint a menybolt. Egész alakján szűzies ; ártatlanság honol. Mintha csak azt az angyalszobrot vették volna le a főoltárról, aki a Boldogasszony képe mellett térdel és a liliomágát feléje tartja. Az októberi hűvös képű nap áttört az oratórium ablakán. És a szép ifjú menyasszonyra szórta pazarul halványuló fényét, mintegy glóriába vonva bájos alakját... A vőlegény, deres hajú piros képű zömök úri ember, szinte az apja lehetet volna. Ami fölött nép a templomban sugdosva vitatkozott: „Milyen vén! Minek neki az az angyal? Ilyformán.“ „Miké Géza házasodik, megjavul,“ sipogták az asszony-nyelvek. „Megunta a korcsmázást.“ Helybenhagyták a férfiak. Olyan hangosan hogy a templomszolga egy „csitt“ szóval kénytelen volt belekontárkodni. Mire csend lett a templomban. Értelmesen lehetett hallani a pap hangját, aki szépen beszélt a házasság szentségéről a házasfelek egymás iránti kötelességéről. Magda figyelmesen hallgatta, kék szeme sugárzott mint a nyíló ég. Mikó arczán, kaján mosoly mutatkozott. Savó szinü apró j szemei fénylettek mint a kígyó bőre, amikor ! a' déli nap melengeti. Annyi bizonyos, hogy nem illő pár a kettő. A leány nagyon is fiatal és tapasztalatlan ... A férfi meg amolyan kipróbált vén róka, mint afféle agglegény. ' Tisztelet a kivételnek. De hát az öreg Bolyai szívesen vette, hogy a földes ur veszi el a lányát, és nem valami koplaló kanczelista, akinek az asztalára egyszer egy hétben kerül a — húsleves. Magdusnak meg mindegy volt akár B-t mond, akár G-t. Övé legyen az a virágos kert a kastély mellett. Övé a tó, a szép fehér hattyúkkal, no meg az az aranyos kis — ponny-fogat. Hogy ráadásul még egy urat is kap, egy szakálas vénülő urat, aki őt komendérozni fogja, erre e perczben legkevésbé gondolt. Hisz mennyi nép nézi — az esküvőjét. Megbámulja ki-ki fehér ruháját, myrtus koszorúját, hosszú hab-fátyolát. Ki-ki meg \ csillogó aranylánczát — nászajándékát, me- í lyen rubintos óra van. És amely gyémánt csattal lecsukódik háromszorosan formás dereka körül. A vőlegényt, a gazdag földes urat is, bizonyára megirigyli tőle amott az első sorban a himlőhelyes arczu jegyző leánya. Mikó Géza nem is olyan rosszul fest mikor véges-végig bekucsirozza a hortyi pusztát, négyes fogaton, amelyen a prádés kocsis egyedül, leghátul ül. Mind jó lenne. Csak ne volna egy baj a dologban. A baj meg az, hogy Mikónak múltja van . . Bégi múltja. Akkor szeretett egy leányt. Még pedig egy szegény — munkásleányt. De fiatal volt és szép. Növése olyan volt, mint a ínythologia Istenöjeé Diannáé. Haja meg szakasztott olyan, mint ha Ticzián ecsetje festette volna olyan rézvörösre. És nagy ragyogó éjszemétől fényt kölcsönözhettek volna a csillagok. Szája kívánatosabb volt mint a legédesebb erdei szamócza. Vörösebb is. A csókja édesebb is... Gondolom. Mikó Géza, ifjú hévvel szerette ezt a leányt. Feleségül is vette volna bizonyára, hogyha máskép nem fordul meg a dolog. Tudniillik egy német piktor modellt keresett . . . A pátronátusi templomba kellett egy uj Madonna kép. A munkásleány — Annuska — arcza, meg úgy ráillet a vászonra. Hisz mikor a Boldogasszony a földön járt, ilyen haja, ilyen alakja lehetett... A csodálatos metszésű éjszemeket meg ő igen könyen megfesti, kékre. Nem hiába piktor ő, aki Drezdában végezte az Akadémiát. Megszerette hát a leányt is .. . — Mikó hamarosan neszét vette a dolognak. Felkereste Annuskát szegényes kis viskójában térdre borult előtte, hűséget, szerelmet esküdött neki. Éles zsebkésével felvágta az egyik ajját belemártotta az ironját. És valamelyes vérszerződést irt alá a leánynak. Az öreg házaló, akitől Anuska pántlikát szokott vásárolni, szemtanúja volt e jelenetnek. Az beszélte el mindenkinek. Persze rég volt ez már. Mikó akkor még csak 20 éves lehetett. És lángoló szeretettel szerette a szép munkásleányt, a ki máskülönbben tiszteséges lány volt s becsületes családból származott. Folytatom : — Másnap eltűnt a német és vele a — leány is. A „vérszerződést“ is piagával vitte . . — Nem tudom, miért éppen ma Magduska esküvőjén, eszembe jön ez a rég felejtett história. — Szépen lezajlik az esküvő... — Magduska ártatlan ajka, halkan, de örömtelten mondja ki az „igent“ ... A leányka szép és tudatlan. De ha a vőlegényt nézem, úgy tűnik nekem elő, mintha a hamis Annuskáért bosszút állana az egész női nemen . .. Óh, de nagyon sajnállak, ezért szegény kis szőke Magda! Vájjon más is sajnálja-e ? ...
