Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-01-19 / 3. szám

p NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE a közszemlére kitételtől számított lő nap alatt a polgármesterhez beadhatók. Bemutattatott ezután a vallás- és közok­tatásügyi miniszter leirata, melylvel a Kirilla Tivadar-féle alapitó okirat jóváhagyatik. A képviselőtestület az alapitó okirat jóváha­gyását tudomásul vette. A nagykárolyi betétszerkesztésre vonat­kozólag a betétszerkesztési bizottság által kibocsátott hirdetmény felolvastatott és Így kihirdettetett. Ezután tárgyalás alá vétetett a kassai 111. honvédkerületi parancsnokságnak egy pót­raktár létesítése és bizonyos változtatások megtétele tárgyában a képviselőtestülethez intézett átirata. A képviselőtestület az átiratot tudomásul vevén, a pénzügyi bizottság javas­latának elfogadásával a pótraktár létesítését és a kért változtatások megtételét elrendelte. Ornstein László és kiskorú gyermekei illetőségi ügyében a képviselőtestület a jog­ügyi bizottság véleményével egyezőleg ki­mondotta, hogy a már korábban hozott ha­tározatát fenntartja és nevezetteket itteni illetőségüeknek el nem ismeri. Grázel István dijnoknak 10 havi részlet­ben visszafizetendő 70 korona fizetési elő­leget engedélyezett a képviselőtestület. Balázs Márton városi számtisztnek és Andó Ferencz városi Írnoknak, kik az adó­ügyi tanácsosi állás üresedésben léte ideje alatt a városi számvevői, illetve számtiszti állás teendőit mint helyettesek végezték, a pénzügyi bizottság véleményével egyezőleg az adóügyi tanácsosi állás dotatiójából meg­takarított összeg terhére 100—100 korona jutalmat szavazott meg a képviselőtestület, j Tömpe Lajos volt városi lámpagvujtónak a pénzügyi bizottság ellenkező javaslatának mellőzésével múlt évi deczember havi illet­ménye czimén 30 koronát szavazott meg a képviselőtestület. Végül bemutattatott az 1904. évi deczem- , bér havi pénztárvizsgálati jegyzőkönyv, mely — különös intézkedés szükségessége fenn nem forogván — tudomásul vétetett; egyúttal azon­ban Csipkés András a pénztárvizsgáló bizott­ság tagja indítványára a városi vagyonkeze­lés körül tapasztalt rend és pontosságért, valamint a könyvelésnél tapasztalt szabatos­ságért polgármesternek, tisztiügyésznek és a pénztárt kezelő és ellenőrző tisztviselők­nek a képviselőtestület elismerését nyilvání­totta, mit elnöklő polgármester a vagyon­kezelés és ellenőrzés körül fungáló összes tisztviselők nevében köszönt ineg. Ezzel a közgyűlés tárgysorozata ki lévén merítve, polgármester a jegyzőkönyv hitele­sítésére .Csőkör Sándor, Mercs Imre, Rozen- berg Bernát, Szabados Pál és Slrohmájer Ferencz képviselőtestületi tagokat felkérvén, a közgyűlést befejezettnek nyilvánította. HÍREK. — Személyi hírek. Kristóffy József vár­megyénk főispánja folyó hó 14-én Szatmárra utazott s a választás ideje alatt kevés meg­szakítással ott is marad. A főispán folyó hó 16-án jelen volt Mátészalkán a programm- beszéd tartásánál, s onnan Angyalosra utazott. — .Vagy László vármegyénk alispánja folyó hó 15-én Mátészalkára utazott s ott f. hó 16-án délelőtt körülbelül 1000 választó előtt tartotta meg programmbeszédét, mely után társas­ebéd volt a Sarkadi vendéglőben. — Vármegyénk központi választmánya f. hó 14-én ülést tartott s minthogy a vá­lasztmány most újra alakult, a tagok letelték a hivatalos esküt; jegyzőül ismét Medvey Lajost választották meg, kinek eddigi műkö­déséért jegyzőkönyvi elismerést szavaztak, i Ezután felolvastatotl a vármegyei közgyűlés-1 nek a választások megejtése iránti felhívása, j a királyi meghívó levél és a választások I tekintetében kiadott belügyminiszteri kör­rendelet s elhatározta a választmány, hogy! vármegyénk területén a választás e hó 26-án lesz s megtevén a képviselőválasztások meg-1 ejtése tekintetében a szükséges intézkedése- i két, megalakította az egyes választókerüle-j tekre nézve a választási és szavazatszedö küldöttségeket. A nagykárolyi választókévá-1 letben a küldöttségek igy lettek megalakítva: Választási elnök Ilosvay Aladár vármegyei főjegyző, helyettes választási elnök dr. Ko-; vács Dezső ügyvéd. Jegyző Néma Gusztáv városi I. aljegyző. Szavazatszedö küldöttségi elnökök: dr. Kovács Dezső és dr. Adler Adolf ügyvédek. Szavazatszedö küldöttségi jegyzők: Jobbágy Sándor városi hagyaték­ügyi aljegyző, dr. Kőszeghy Andor pénzügyi segédtitkár. Helyettes elnökök: Rooz Samu ügyvéd. Vetzák Ede takarékpénztár egyesü­leti vezérigazgató és Róth Károly a „Szat- mármegyei Közlöny“ kiadótulajdonosa. He­lyettes jegyzők : Schiffbeck Mátyás földbirto­kos és Gallasz Ödön a nagykárolyi járás számvevője. — Kepviselöválasztási mozgalom a szom­szédságban. A krassói kerületben Károlyi György grófnak ki múlt vasárnap tartotta meg programmbeszédét, nincs ellenjelöltje. — Mátészalkán a szabadelvüpárti Nagy László alispánnal szemben az ottani 4S-as függetlenségi párt intéző bizottsága az egye­sült ellenzék intéző bizottsága Kossuth Fe­rencz. gróf Apponyi Albert, Báró Bánfify Dezső, gróf Zichy Jenő és gróf Zichy Aladár által ajánlott Szunyogh Mihály budapesti ügyvédet léptette fel, ki ma délután 2 óra­kor Mátészalkán a Hungáriában fogja prog­rammbeszédét megtartani. — Szatmáron Hieronymi Károly kereskedelemügyi minisz­ter a szabadelvű párt jelöltjével szemben, ki múlt csütörtökön tartotta meg programm- beszédjét, vasárnap a szatmári függetlenségi és 48-as párt dr. Kelemen Samu ügyvédet jelölte, ki ma délelőtt tartja meg programmá beszédjét. — A vármegyei közigazgatási bizottság folyó hó 13-án tartott ülésén Ujfalussy Mik­lós remetemezöi nagybirtokos, es. és kir. ka­marásnak azért, mert a Lippán és Remete­mezőn elhelyezendő állami iskolák számára ingyen telket adott és gróf Teleky László Gyulának, a miért az iskola fűtésére even­ként 45 köbméter fát adományozott, köszö- 1 netet szavazott. — Kö'csey-köri felolvasó-est. A jelen [ cyklusban az első felolvasó-estélyt január 129-én d. u. 6 órakor rendezi a Kölcsey-kör | a Régi kaszinóban. A programmszámok a következők: 1. Elnöki megnyitó. Mondja Yrarjas Endre. 2. Zongoraszám. Játszsza Sternberg Anikó. 3. Január. Rajz. Irta Schön- pflugné Ujfalussy Amadil. Felolvassa Kacsó Mariska. 4. Dalok. Énekli Demidor Ignácz. Zongorán kiséri Diczig Ádáin. 5. Az első siker. Dialog. Irta Balogh Terka. Előadják Kerekes Irén és Kálnay Gyula. Az estélye­ket folytatólag kéthetenkint szándékozik ren­dezni a kör elnöksége. — Képviselöjelöles. A nagykárolyi választó kerület egyesült ellenzéke folyó hó 12-én tar­totta meg képviselőjelölő gyűlését, mely al­kalommal képviselőül gróf Károlyi Istvánt, kerületünknek már hosszú időn keresztül volt képviselőjét jelölte függetlenségi és 48-as párti programmal. Ritkán látható lelkesedés­sel és a választó polgárok tömeges részvé­telével folyt le a jelölő gyűlés, melyen nem­1 csak városunk, hanem a vidék csaknem .Legyen“, — szólott az Ur, — Mária menj útra, Találkozzon össze két szerelem útja, S a lány vélt szerelme tűnjön el, mint álom. Harmatos hajnalba’, himes lepke-szárnyon. Es szeresse im ezt, mintha csak ő volna, Szivében ne legyen senkinek temploma, Mert igy óhajtom én, igy kell ennek lenni, És ki ez ellen tesz, ellenem fog tenni. Friss hajnali szellő szárnya érte arczom, Bús ébredés győzött a nagy lelki harezon; Hiába volt minden, köny, kérelem dalba,' Jajongó hegedű diadalt nyert rajta. Én meg tovább mentem, más idegen tájra S mindenütt üldözött szép Marinka árnya : Láttam álmaimban büszkén, gazdag fénybe’ S láttam sápadt arczczal dideregni télbe’, Elhalványult képén ült a gond, a bánat, A ruhája rongyos, maga éhes, fáradt. Aztán újra feltűnt káprázatos fénybe’, Alig egyszer valóban összejöttem véle. III. Özvegy asszonyt láttam, Harmatos szemekkel, fekete ruhában: Fehér homlokára arany fürtök hulltak, Azurszin szemébe könycseppek tolultak. Arcza tejmezején elhervadt a rózsa, Mintha az ősz szele érintette volna. Pedig mástól hervadt ; sürii égő könve, — Mint zápor, a mely hull, ha síit a nap nyáron És elhal a virág, — mit érint, — az ágon, Arcza szép rózsáit elrablá örökre. Karcsii termetére — hej, nem illik rája — Simul a sötét gyász, szomorúan, lágyan. Virulásra termett viditni a lelket S fonnyad, hervad lassan — fekete ruhában. S a kicsiny szalonban Sötétedett egyre az alkonyat jobban, Egy utolsó sugár vetődik be épen, Búcsúcsókot vet a gyászfátyolos képre És aztán eltűnik nyomtalan" az éjben. Pattogó tűz fénye világit s más semmi. Elnézem az asszonyt, a mint sorsát festi Halk, bánatos hangon: s a múlt elém tárul, Olvasok a végzet rejtelmes titkábul. A múlt és a jövő nincs előttem fedve. Csak egy pillanatra ................. Ha ngzik az Ur hangja, Előtte Mária szerteomló hajjal, Bánatos szemekkel, könytől ázott arczczal Remegve vár szóra. „Lásd, le kérted jóra, Tiltott szerelembe merült mégis lelke És a boldogságot soha föl nem lelte ; S halld, mit mond felőle baljós-szavu végzet" : „Ollhatlan szerelme sohasem ér véget. Eleped, elsorvad kínos, gyötrő lázba" S elérhetlen álom lesz mindig a vágya, Mert a Végzet könyve ezt mondja egy sorba": — Legszebb lánynak legyen legszomorúbb [sorsa“. +55-*­valamennyi községe képviselve volt. A vá­rosháza nagytermét szorongásig megtöltötte a közönség, mely lelkesedésének, a nemes gróf iránt érzett tiszteletének és ragaszko­dásának sokszoros tanujelét adta. A karza­tot a hölgyek sokasága tartotta megszállva, kiknek ajkáról is nem egyszer hangzott cl a tüntető éljenzés. Károlyi István grófot meg­jelenésekor falrengető éljenzés fogadta és ugyanoly lelkesedés kisérte elhangzott pro- gríimmbeszédének minden pontját. — A jelölő gyűlés lefolyása minden tekin­tetben méltó volt a párt országos hirü, nagynevű jelöltjéhez. A gyűlést Papp Béla ügyvéd, mint elnök nyitotta meg. Pár szóval üdvözölte a választókat és ecsetelte a leg­utóbbi politikai eseményeket, a melyek szük­ségessé tették a különböző ellenzéki pártok egyesülését, hogy a politikai harezot annál nagyobb erővel cs kitartással vívhassák meg. Felhívta ezután a nagykárolyi kerületbeli ellenzéki pártok hiveit, hogy itt is alakítsák meg a koalicziót. Szavait lelkes, egyhangú éljenzés követte, minek folytán határozatilag kimondta az elnök, a nagykárolyi választó kerületbeli ellenzéki pártok egyesülését. Má­sodik tárgya volt az értekezletnek a kép­viselő jelölés. Papp Béla elnök azon néze- j tének adott kifejezést, hogy az ellenzéki koaliczió egyhangú óhaját tolmácsolja akkor, a mikor jelöltül gróf Károlyi Istvánt ajánlja 1848-as függetlenségi programmal. Az érte­kezlet falrengö éljenzéssel és tapssal fogadta el az indítványt. Ezután 17 tagú bizottságot küldtek ki dr. Adler Adolf elnöklete alatt, hogy a képviselőjelöltet hívja meg programm- beszéde megtartására. Mig a kocsik elhaj­tottak a grófi kástély felé. - az alatt az értekezlet megválasztotta az egyesült ellen-1 zék tisztikarát. A függetlenségi párt eddigi két elnökén, dr. Adler Adolf és Papp Bélán kívül, megválasztotta elnök és alelnököknek I a következőket: Elnökök: Dr. Aáron Sán­dor, dr. Adler Adolf, Asztalos György, Balázsy József (Ér-Körtvélyes), Báthory István, Boer Endre (Mezöpetri), Boros János, Brázay Já-1 : nos (Mezöpetri), Csipkés András, Csutorás | I Albert (Érendréd), dr. Falussy Árpád (Ér- endréd), Garzó Imre (Szaniszló), Kalmár Fe­rencz (Genes), Kosztra Ignácz (Csomaköz), dr. Kovács Dezső, Nagy Károly (Dengeleg), Palczer Ernő, Papp Béla, Reök Gyula, Sol- j tész Imre (Kálmánd), Solymossy István (Cso­maköz), dr. N. Szabó Albert, Vetzák Ede, dr. Vetzák Ede. Alelnökök Nagykárolyból: Dr. j Gózner Elek, Irsik Ferencz, Janitzky Albert, lviszeiy Géza, Khon Márkusz, Kubinyi Berta­lan, Lukács Mihály, Pallay Péter, SámiZsig- mond, Schuszteritsch Ferencz, Serly Ferencz, Somossy Miklós, Sternberg Sándor, Stroli- májer Ferencz, dr. Váczi Lajos. - Béréből: Bartha Lajos, Veres Sándor. — Börvelyböl: Tordai Károly, Veres János. — Csanálosról: Czimmermann Mihály, Szauermann Antal, Szepauer Ferencz. — Gsomaközről: Buttyán János, Princzinger András. — Dengelegről: Danka László, Kira Illés. — Esztróról: Dr. Léhman Pál, Rácz János. —- Érendrédröl: Nagy Lajos, Veres Lajos. — Érkörtvélyesröl: Biró Sándor, Kovács Antal, Varga Ferencz.-— Fényről: Brém György, Princzinger Jó­zsef, Sterk Pál. — Gencsröl: Csomay Mózes, Elekes Menyhért, Tóth Endre, Tóth Gusztáv. Irinyből: Id. Farkas András, Hajnal Jó­zsef. —- Kaplonyból: Egeli Mihály, Gózner Antal, Kind Pál, Linzenbold József, Szabó Menyhért. — Kálmándról: Antal Miklós, Egeli Pál, Schlachter Antal. — Mező-Terem­ről : Holczli János, Félts Kornél, Volsiter Pál. - Mczöpelriböl: Haller Mihály, Merli János, Rimili Antal, Vonház István tanító, Rökk István. — Penészlekről: Almási László, Szilágyi Mihály. — Portelekről: Boros Au­rél, Kővári Demeter. — Reszegérel: Ifj. Lang Demeter. — Szaniszlóról: Bonya Sán­dor, Borbély György, Bereczky Zsigmond, Csőkör Antal, Gnandt János, Szilágyi György. — Szentmiklósról: id. Kiss György, Veres Antal. —Vezendröl: Sikolya József, Szilágyi János lelkész. Ezenkívül a jegyzőket meg­választották, továbbá egy 400 tagból álló végrehajtó-bizottságot. Mikor gr. Károlyi Ist­ván a meghívás folytán megjelent a terem­ben, olyan zajos éljenzés fogadta, a minő még nem hangzott el annak falai között. Végre szóhoz jutva, Papp Béla elnök, igen szép beszéddel üdvözölte a grófot, tolmá­csolva azt a szeretetet és nagyrabecsülést, melylvel a választó közönség viseltetik iránta s fogadalmat tett, hogy a gróf által kibon­tott zászlót híven követni s vezérül gróf Károlyi Istvánt ismerve el, az ö elveit dia­dalra juttatni fogják. Ezután gróf Károlyi István mondta el nagy figyelemmel meghall­gatott programbeszédét, de a melyet azért a kitörő lelkesedés több Ízben félbeszakított. A röviden, de határozottan körvonaiozva politikai hitvallását, melyben magát a 48-as függetlenségi párt rendületlen hívének val­lotta. A nagyértékü beszédet az összes fő­városi lapok leközölvén, mi feleslegesnek tartjuk azt ismételni, csupán annyit konsta­tálunk, hogy annak minden mondata a vá­lasztók egyhangú lelkesedésével találkozott. Végül Papp Béla értekezleli elnök pár szó­ban megköszönve a nagy érdeklődést és lel­kesedést, berekesztette az értekezletet. A választó polgárság szűnni nem akaró éljen­zése között tért vissza a gróf kastélyába, elkísérve ismét a kiküldött bizottság által. A nagy közönség pedig lassan oszladozni kez­dett. A választók egy része zászlók alá tömörülve, a grófi kastély udvarára ment, hol nagy éljenzéssel tüntettek a képviselő­jelölt mellett. — A „Protestáns Társaskör nyolezadik évi közgyűlését folyó hó 15-én d. u. 3 óra­kor tartotta Lukács Mihály elnök vezetése mellett, kinek a kör működéséről előterjesz­tett évi jelentéséből megemlítjük a követke­zőket : A lefolyt 1904. évben több mint 200 tag talált a kör helyiségében szellemi táplá­lékot és üdülő szórakozást. Az elnökség — ed­digi működéshez híven — szellemi tekintet­ben igyekezett oly táplálékot nyújtani, mely a tagok igényeit minden tekintetben kielégít­hette. A felolvasó-estélyek rendezésével ket­tős czélt kíván elérni u. m. a tagoknak s az azok által bevezetett vendégeknek hasz­nos szórakozást nyújtani és az ismeretter­jesztő felolvasásokkal a közművelődésnek szolgálni. Ezenkívül megünnepelte a kör a reformáczió évfordulóját s nemzeti újjá szü­letésünk kezdetét márczius 15-ét, a mikor gróf Károlyi István úrhoz is szerencséje volt. Az olvasó terem asztalán 15 hírlap ál­lott az olvasó közönség rendelkezésére. A könyvtár, mely széles körben érzett szellemi szükségletet elégít ki, 452 kötetből álló mü­vet számlál. Az anyagi ügyek állásáról is a pénztár forgalma elég kedvező képet nyújt, a mennyiben a számvizsgáló bizottság az 1904. évi összes bevételt 2,500 kor. 09 fii., a kiadást 2,459 kor. 45 fillér s a maradványt 40 kor. 64 fillérnek, a takarékba elhelyezett letéti tőkét 1,800 koronának, a számadást mindenben helyesnek találta. Megemlité el­nök, hogy a kör ingó vagyona leltári érté­kelés szerint 3,100 koronán felül áll s hogy lefolyt évben a kör helyiségébe villanyvilá­gítás lett bevezetve. Az elnök évi jelentése örömmel vétetvén tudomásul, Kovács György indítványára a közgyűlés az elnökségnek buzgó és sikeres ténykedéséért elismerését és hálás köszönetét jegyzőkönyvileg is kife­jező. Majd elnök által az 1905. évre 2242 K bevétellel s ugyan annyi kiadással előterjesz­tetett költségelőirányzat fogadtatott el. A választmány részének 3 évre leendő újra választása közfelkiáltással eszközöltetett s választmányi tagok lettek: ifj. Andrássy Jenő (uj), Asztalos Ferencz, Buday József, Fitos Ferencz, Fonó János, Jeney Géza (uj), Juhász Imre, Komódy Lajos, Néma Gusztáv, Sarkadi N. Zsigmond, Serly Ferencz, Sikolya István. Ezek után bejelentette az elnök, hogy 3 év óta viselt elnöki állásától a mai nap­pal megválik ugyan, de a tisztikarban meg­marad és egy pár tiszti állás is üresedésbe jött sajnálatára. Elnökké: Nagy Elek, igaz­gatóvá: ifj. Csőkör Ferencz, pénztárossá: Lukács Mihály, egyik jegyzővé: Lenkey La­jos, könyvtárossá: Nagy Gusztáv, egyik játék- ellenőrré : Vida István lett közfelkiáltással az 1905. évre megválasztva. Végül elnök üdvö­zölte Nagy Elek újonnan választott elnököt s működésére áldást kívánva, a tagok érdek­lődését pedig megköszönve a közgyűlést be­rekesztette. — Eljegyzés. Papp Dezső m. kir. honvéd- hadnagy folyó hó 10-én tartotta eljegyzését üzv. Kálmán Menyhértné táblabiróné kedves leányával, Mariskával, Zilahon. — A Nagykárolyi Takarékpénztár-Egye­sület 34,968 kor. 56 fillér tiszta nyereményt mutat ki, melynek felosztására vonatkozólag az igazgatóság azt a javaslatot terjeszti a közgyűlés elé, hogy a tartalékalaphoz 11,000 kor. csatoltassék, az igazgatóság, felügyelő- bizottság és tisztviselők jutalékára 20% va­gyis 6993 kor. 71 fillér, osztalékra 600 drb részvény után 28 koronájával 16,800 kor. fordittassék, jótékonyczélokra pedig 174 kor. 85 fillér adassék. Minthogy pedig a második- tartalékalap most már 61,001 kor. 12 fillérre rúg, azt javasolja a közgyűlés, hogy ebből 60,000 kor. az első tartalékalaphoz csatol­tassék, s igy az első tartalékalap 120,000 koronára emeltessék, 1001 korona 14 fillér pedig továbbra is a második tartalékalapban maradjon kezelés alatt. — Pallay (Leuchtmann) Mihály budapesti lapszerkesztőt, városunk szülöttjét, ujpárti programmal Dicsö-Szent-Mártonban képvise­lővé jelölték. — Prohászka Ottokár dr. Nagykárolyban. Az országos nevű, nagyhírű szónokot és tu­dóst lesz alkalmunk nekünk is megismerni. Az Oltáregyesület februári hangversenyén szerepelni fog e ritka talentum. A főúri kö­rök e nagyrabecsült alakját sikerült meg­nyerni a helybeli Oltáregyesületnek s az ö nagy tudása és ritka szónoki képessége, a mely annyi bámulót és hirt szerzett neki, most minket fog gyönyörködtetni. Az Oltár­egyesület hangversenye különben — mint halljuk — ismét nagyszabású lesz: jelmezes képek, ének-, zeneszámok, szavaltatok fognak színre kerülni. Az estély előkészületei már régen folynak, a napokban már a meghívók is szétküldetnek. A hangversenyt — a mint halljuk — jelmezbál fogja követni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom