Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1905-06-22 / 25. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. — Tornaverseny. Eltérve a rendes szo­kástól, a múlt csütörtök délután a torna- csarnokban tartotta meg gimnáziumunk négy- felső osztálya tornavizsgáját. A megjeleni közönség érdeklődéssel nézte a rendgyakor­latokat és figyelemmel kísérte az egyes tor­nászok szabadgyakorlatait. — Anyakönyvi kinevezés. A belügyminisz­ter a porcsal mai anyakönyvi kerületbe Gu- csályi József népiskolai tanítót, a szamos- dobiba pedig Nagy József segédjegyzöt anyakönyvvezetö helyettesekké nevezte ki. — Függetlenségi pártkor Vállajon. Folyó hó 8-án Vállaj községében megalakították a függetlenségi pártkört. Elnök lett Schek Pál, alelnök Hevner István, jegyző Marosi Győző tanító, pénztárnok Nők Ferencz, ellenőr Schvegler Keresztély. Választmányi tagok lettek : Mallatkovszky Miklós plébános. Sóvári János kántortanitó, Schrepler János, Horn János, Reich János, Mayer András, ifj. Schvegler Pál, ifj. Szeibel Pál és Reich Ádám. — Hivatalvizsgálat. Dr. Várady Sándor szatmári kir. ügyész a múlt héten több na­pon át a helybeli kir. járásbíróság bűnügyei­nek adminisztráczionális vizsgálatát végezte s mindent rendben talált. — Schweitzer Testvérek varrógépraktá­rában (Széchenyi-utcza a zárdával szemben) állandó mühimzési tanfolyamot tartanak. Ezen tanfolyammal összeköttetésben gondos varrási oktatást is kapnak az érdeklődők. A tanfolyamon való részvétel mindenki ré­szére szabad és díjtalan. — Záróünnepóly. A szatmári irgalmas nénék nagykárolyi „Margit“ leánynevelő in­tézetben a folyó hó 26-án délután o órakor tartandó záróünnepség műsora: 1. Godard. „Pion-Pion“. Zongorázzák: Jékel Anna és Ardelean Szidi k. a. 2. Mendelssohn. „Harang­szó“. Karének. 3. Wéber. „Rodo-brillant.“ Előadja: Ardelean Mariska k. a. 4. „A rezeda románcza.“ Mondja: Bodnár Ilona. 5. Jung- mann. „Heimwech.“ Zongorázza: Jékel Anna. G. Várady. II. Rákóczi Ferencz Rodostón.“ Mondja: Patay Margit. Zenéjét szerezte: Ábrányi. — Zongorán kiséri: Ardelean Mariska k. a. 7. Streabogg. „Corbeille des Roses.“ Előadják: Balázs Sándor és Balázs Katicza. 8. Erney. „Nyári reggel.“ Daljáték. Énekli a kar. 9. Streabogg. Livre d’or. Elő­adják : Aczél Etelka és Grabovszky Annuska. 10. Győry. „Csak várja, egyre várja őt.“ Szavalja: Kerekes Irma. 11. Streabogg. „La Filense.“ Zongorán hat kézre előadják: Petz Ilona, Jékel Olga és Jékel Anna. 12. Riszner. „Magyar népdalok.“ Négy kézre játszák: Hadnagy István és * * * 13. Scharf. „Roeoco- Gavotti.“ Zongorán: Balázs Sándor. 14. Hess. „Qu vos-tu petit Qisean“ Zongorázza: Ardelean Szidónia k. a. 15. Erkel. „Hunyady induló.“ Énekli a kar. — Áthelyezés. Szőkefalvi Szentmiklósy József zsibói járásbirót az igazságügyminisz- ter saját kérelmére hasonló minőségben Nagy­bányára helyezte át. — Nagyecsed a debreczeni egyetemért! A nagyecsedi ev. ref. egyház pünkösd ünne­pét megörökítette azzal, hogy a debreczeni egyelem felállítására 2,000 koronát szavazott meg, melyet még ez év folyamán be is fizet. Egyesektől is remélhetőleg több alapítvány fog tétetni ugyanazon czélra. Ha az egyházak hasonló módon járnak el, hamar lesz Deb- reczenben egyetem. — A nagybányai petitió ügyében a curia f. hó 13-án hirdette ki a határozatot, mely szerint a vizsgálat elrendeltetett és annak foganatosításával a debreczeni kir. ítélő­tábla bízatott meg. — Margit -crém. Kevés hölgy van az országban, ki a Földes Kelemen gyógy­szerész ezen kiváló arczkenöcsét ne ismerné. Ugyanis az összes szépitö-szerek között a Földes-féle Margit-crém örvend a legnagyobb kelendőségnek, mert teljesen ártalmatlan, a bőr mindennemű tisztátlanságát, szeplőt, pat­tanást, mitessert stb. néhány nap alatt el­távolítja és az arczot üdévé, fiatallá varázsolja. Nemcsak az arczbört, hanem a nyak, váll és kéz fehérítésére és szépítésére is hasz­nálják. Nagy tégely 2, kicsi 1 korona. Kapható a készítőnél Földes gyógyszerésznél Aradon és minden gyógyszertárban. Utánzatoktól óvakodjunk. — Felolvasás. Frank Kálmán a fiatal földkörüli utazó vasárnap d. u. 5 órakor a városháza nagytermében este 8 órakor pedig a régi kaszinó éttermében, tartolta meg fel­olvasását a gyalog a világ körüli utazása alatt szerzett tapasztalatairól, élményeiről és kalandjairól. A felolvasás, melynek főbb részei „a perzsa tüzimádók ünnepe“ utazás a Szaharán, a brazíliai opium barlangok és az Orosz-Japán háborúról szólották — igen érdekes volt, de mindkét helyen csak csekély számú közönség hallgatta végig. — Kőműves sztrájk. A helybeli kőműve­sek, kik Müller Miksa építész-vállalkozó által alkalmaztatva a Kalafoni-féle háznál és a Huszthy-féle műteremnél dolgoztak, hétfőn beszüntették a munkát azért, mivel neve­zettek óránkénti 4 fillér, vagyis naponkénti 40 fillér béremelést követeltek és a vállal­kozó ezen béremelést teljesíteni nem akarta. Az ügy felek között kedden kiegyenlítést nyert és a munkások tegnap reggel újból hozzáfogtak a munkához. — Kövezetvámtarifa. A kereskedelem­ügyi miniszter által jóváhagyott uj kövezet­vámtarifát mai lapunk melléklete gyanánt veszik olvasóink, melyet a közönség érde­kében közlünk. — Hatályon kívül helyezett miniszteri rendelet. A filoxera terjedésének meggátlása czéljából a szőlövesszök, oltványok és hasz­nált szőlőkarók forgalmát korlátozó minisz­teri rendeletet — amennyiben a filoxera a legtöbb törvényhatóság területén a szőlőt már úgy is elpusztította — a földmivelésügyi j miniszter hatályon kívül helyezte. — Az éden színháznak vasárnap este telt I háza volt, a polgári kaszinóban összegyűlt közönség nagy figyelemmel nézte az ügyes mutatványokat. — Emberölés. Simándi Lajos piskolti lakost — ki Papp Ferencz ugyanottani la­kost pünkösd másod napján egy forgópisz- tolylyal agyonlőtte — a csendörség elfogta, előzetes letartóztatásba helyezte és a hely- j beli járásbíróságnak adta át. Simándit Csits j Lajos aljárásbiró, mint vizsgálóbíró kihall- j gattatása után f. hó 19-én a kir. ügyészség­hez Szatmárra kisértette át. — Az idei gyümölcstermés a földmivelés­ügyi miniszterhez érkezett jelentések szerint csak az erdélyi részekben lesz kielégítő, az ország többi részeiben a tavaszi fagyok a termést nagyrészt tönkretették és a hernyók valamint a cserebogarak szintén sok kárt tettek az egész országban. — Szegénységi bizonyítványok uj alakja. A belügyminiszter a szegénységi bizonyítvá­nyok kiállításának uj alakját telte közzé a „Belügyi Közlönyében s annak használatát az elsőfokú hatóságok kötelességévé tette. Mától kezdve nem csak azt tüntetik majd fel, hogy ki az illető, aki szegénynek akarja magát kineveztetni, hogy hol született, hány éves és mi a foglalkozása, hanem azt is, hogy ki az apja, ki az anyja; milyen a szü­lök társadalmi állása ? — továbbá van-e va­gyona a szülőknek és pedig ingatlanban és ingókban és ha van mekkora az érték s mek­kora a teher: van-e a szülőknek jövedelme, , és ha van, a jövedelem szellemi, vagy gaz- dasági keresetből ered-e, vagy pedig köz- j hivatali, vagy magánhivatali munka teljesítő-1 séből származik; hány gyermeke van a szü-1 löknek és a gyermekek hány évesek ; miképen tartják vagy látják el a szülök a gyermeke- j két: milyen a szegénységi bizonyítványt ké-: relmezöknek a vagyoni viszonya, mekkorák a terhei és végül milyen nagy a jövedelme? Ha ez mind meg van állapítva és a meg­állapított adatok szerint az illető tényleg szegény, akkor a bizonyítvány ellátható aj a minősítő záradékkal. — Körrendelet. Valamennyi törvényható­ságnak és valamennyi gazdasági egyesület­nek. 15,339/VII—a/I. szám. M. kir. földmivelés­ügyi miniszter. A mezei poczkok (egerek) szakközegeim jelentése szerint az ország területén sehol sem maradtak ugyan meg aj múlt évről oly nagy számban, hogy nyári nagyobb fellépésük várható volna, mégis kí­vánatos, hogy a meglevőknek nagymérvű elszaporodása folytán keletkezhető veszede­lem már most csirájában elfojtassék, annyi-! val is inkább, mert most tekintettel a kárt- tevők csekélyebb számára, az irtás sokkal könnyebben és kevesebb költséggel eszkö­zölhető s igy az őszi elszaporodás is köny- nyebben megakadályozható. Felhívom ennél­fogva a Czimet, hogy a 22,890—1904. számú rendeletemmel már megküldött irtási útmu­tatás tartalmát a gazdaközönség minél szé­lesebb rétegeiben terjessze, egyszersmind az érdekelt gazdaközönséget arra is íigyelmez-l tesse, hogy legczélszerübb volna most ott, hol a' föld úgyis felszántatik, a szántásnál a poczkokat gondosan irtani, a fel nem szántható területeken pedig (luczernásban, lóherésben, legelőn, réten, házak körül, fel nem törhető partokon, mesgyéken) hohen- heimi fogókat alkalmazni. Figyelmeztetendők egyszersmind az érdekeltek, hogy amennyi­ben a védekezést mérgek alkalmazásával kí­vánják keresztül vinni, ezen eljárásuknál a m. kir. belügyminiszter ur 104,455—1898. szám alatt kiadott körrendeletének határoz- mányaihoz szigorúan alkalmazkodniok kell. Budapest, 1905. április 7-én. A miniszter megbízásából: Tervei/ Imre s. k. miniszteri tanácsos. Dr. Adler Adolf felelős szerkesztő. Simkó Géza ifj. Andrássy Jenő főmunkatárs. belmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond. NYILT-TÉR. gyógyfürdő Magyar Gleichenberg. (Beregmegyében.) — Vasúti állomás. GYÓGYESZKÖZÖK : Hidegvizgyógyintézet, vasas és égvé- nyes savanyuviz és fürdők, sós és fenyöbelégzési intézet, villany massage. Állandó fürdöorvos. — Gyógyszertár. Kitűnő ellátás és lakás. — Mérsékelt árak. Idény májustól októberig. Az újonnan épült „Erzsébet-szálloda“ már a folyó évi fiirdőidőuyben megnyílik. Prospectussal és egyéb felvilágosítással szívesen szolgál 5—io A fiirdöigazgatóság.! Eladó ház. Nagykárolyban, Kölcsev-utcza 26-ik szám alatt (a gőzfürdő mellett) lévő újonnan épült, adómentes HÁZAM előnyös, esetleg több év alatt is telje­síthető fizetési feltételek mellett eladó. Béla* 1 — 4 -ü-g-ycréd.. Zilahim, legjobb forgalmú helyen, a Molnár Lajosné házában Kossuth-tér 17. sz. alatt egy 50 év óta fennálló és jó hírnévnek örvendő vas- és tiiszeiiizleMfiséi bérbe kiadó, a boltberendezés ol­csón eladó. Érdeklődök forduljanak Payer Gézához Zilahoni. í—o 3316—1905. tkvi sz. Árverési hirdetmény kivonata. 1. A nagykárolyi kir. járásbiíóság mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Dr. Adler Adolf ügyvéd által képviseli Nagykárolyi Kereskedelmi es iparbanknak Tömpe László es neje Sághy Karolina béréi lakosok ellen folytatott végrehajtási ügyében 157 K löké. ennek 1904. évi deczember hó 17-ik napjától járó 6°/o kamata, 6 K 20 f óvási, 1/3°/u váltó- dij, 42 K 34 f eddigi, 20 K 30 f ezuttali költség, továbbá ugyanazon végrehajtatónak 128 K, valamint 34 K és jár.; csatlakoztatott Almássy Miklósné 179 K 70 f s jár.; a Nagykárolyi Önsegélyző-Népbank két­rendbeli 126 kor. tőke és járulékaiból álló követelések kielégítése végett árverés alá bocsátja a szatmárnémeti-i törvényszék terü­letén fekvő herei 111. sz. betétben A. I. 1—22. sorszám alatt foglalt jószágtestet 690 K kikiáltási árban ama feltétellel, ha a 3033— 1905. sz. alatt a fenti számú betétben fog­lalt jószágtestből a Ságliy Karolina illetősé­gére folyó évi augusztus 8-ára tűzött árverés meg nem tartatnék. 2. Az árverés megtartására határidőül 1905. augusztus hó 8-ik napjának délelőtti 9 óráját, helyéül pedig Bere községházát tűzi ki. mikor a fent körülirt jószágtest a kikiál­tási áron alul is el fog adatni. 3. Árverezni szándékozók tartoznak bánat­pénzül a kikiáltási ár 10%-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és a 3333 1881. I. M. sz. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elismervényt átszolgáltatni. Az árverési feltételek a telekkönyvi ható­ság, valamint a községi elöljáróságok hiva­talos helyiségében a hivatalos órák alatt tekinthetők meg. Nagykároly, 1905. junius hó 5-én. A kir. járásbíróság mint tkvi hatóság. Elbel Béla, kir. albiró. 427—1905. végrh. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102 >j-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járás­bíróságnak 1905. évi 858/4. V. számú vég­zése következtében Dr. Varadi János ügyvéd által képviselt Buttyán János javára Sajtos János ellen 310 K s jár. erejéig 1904. évi november 22-ikén foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felülfoglalt és 104-0 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: sertések, nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagy károlyi kir. járás­bíróság 1903. évi 858/4. V. számú végzése folytán 35 K 80 fill.-ben biróilag már megálla­pított költség és járulékai erejéig Szaniszlón adós lakásán leendő megtartására 1905. évi jun. hó 24-ik napjának délutáni 4 órája határ­időül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le- és fel ül foglal tat ták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1905. évi junius hó 14-ik napján. Bakó Bálint, kir, bír. végrehajtó. 113—1905. vh. szám. / Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járásbíró­ságnak 1904. évi 216., 217/2. Pv. számú végzése következtében Papp Béla ügyvéd állal képviselt Rózenczveig Sámuel javára Mihálka István ellen 426 és 270 K 42 f s jár. erejéig 1904. évi október hó 31-ikén foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 874 koronára becsült következő ingóságok, u. m. : varrógépek, bútorok, szarvasmarha stb. nyil­vános árverésen eladatnak. Mely árverésnek az erdődi kir. járásbíró­ság 94/5—1905. V. számú végzése folytán 426 és 276 K 42 fillér tőkekövetelés, ennek 1885. évi aug. hó 25-ik napjától járó 6°/„ kamatai és eddig összesen 202 K 99 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig Királydaróczon, adós lakásán leendő meg­tartására 1905. évi junius hó 30-ik napjának délutáni 2 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés- i sei hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. g-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöb­bet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felüllöglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Erdődön, 1905. jun. 15-ik napján. Farkas Sándor, kir. bir. végrehajtó. 456—1905. végrh. sz. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. .évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. járásbíró­ságnak 1905. évi 825. V. számú végzése következtében Dr. Váradi János ügyvéd által képviselt Spitz Mór javára Katona Zsigmond ellen 593 K 14 f s jár. erejéig 1904. évi november hó 5-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján le- és felül foglalt és 2000 koronára becsült következő ingóságok, u. ni.: gőzkazán és cséplő nyilvános árverésen el­adatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás­bíróság 1905. évi 825. V. számú végzése folytán 593 K 14 fillér tőkekövetelés, ennek 1904. évi október hó 4-ik napjától járó 5°/0 kamatai, 13 °/0 vállódij és eddig összesen 123 K 73 fillérben biróilag már megállapított költségek erejéig — a fizetett összegek be­tudásával — Mezőpetriben leendő megtartá­sára 1905. évi junius 28-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivat­nak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. LX. t.-cz. 107. és 108. §- ai értelmében kész- pénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek, szük­ség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és fel ül foglaltatták és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban. 1905. évi junius hó 14-ik napján. Bakó Bálint, kir. bírósági végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom