Nagykároly és Vidéke, 1905 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1905-07-13 / 28. szám
4625—1905. K. sz. III. CSOPORT. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. __________ Ár lejtési hirdetmény Nagykároly r. t. város részére az 1906. évi szükségletre. I. Rendőri, tűzoltói és szolgaszemélyzet ruházata, — n. tüzelőanyag szállítására, valamint III. az 1906. évben teljesítendő elófogatozási szolgálatra árlejtés hirdettetik. Felhivatnak mindazok, kik az I—II. alatti tárgyak valamelyikének szállítására, vagy az előfogatozás teljesítésére vállalkozni óhajtanak, hogy e tekintetbeni zárt Írásbeli ajánlatukat az árlejtési feltételekben meghatározott bánatpénznek a városi pénztárba elöle- gesen leendő lefizetése mellett folyó évi Julius hó 20-ik napjának délelőtti 10 órájáig a polgármesterhez annyival inkább adják be, mivel a később beadandó, vagy nem kellően felszerelt ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. A bánatpénz befizetéséről a pénztár által adandó nyugta az ajánlathoz nem csatolandó. Az ajánlatban számmal és betűvel kiírandó azon összeg, melyért ajánlattevő a szállítást, illetve az előfogatozás teljesítését elvállalni hajlandó. Az ajánlatot tartalmazó borítékra kívül felírandó, hogy az mely csoportra vonatkozó ajánlatot tartalmazza. Az ajánlatokban világosan kitüntetendő, hogy ajánlattevő a feltételeket ismeri s azokat magára nézve kötelezőnek elfogadja. A városi tanács a legolcsóbb ajánlat elfogadására kötelezve nincsen s az ajánlatok közül szabadon választhatja azt, a melyet legmegfelelőbbnek tart.-A_rlejtési feltételeid Nagykároly város részére az 1906. évi szükségletre: rendőri, tűzoltói és szolgaszemélyzet ruházata, — tüzelőanyag szállítására, valamint az 1906. évben teljesítendő előfogatozási szolgálatra vonatkozólag. I. CSOPORT. Rendőri, tűzoltói és szolgaszemélyzet ruházata és felszerelési tárgyak. Szállítandó: 23 drb égszínkék posztó rendőri sapka, fehér és égszínkék zsinórral s fehér rózsával, középen „N. K.“.......................................á 4.— K 92 K — f. 6 „ égszínkék posztó hajdusapka, fehér és égszínkék zsinórral s fehér rózsával, középen ,N. K.“.......................................á 4.— „ 24 „ — „ 4 „ kávébarna posztósapka közegészségügyi szolgának és kézbesítőknek, fekete zsinórral s fehér rózsával, középen „N. K.“ á 4.— „ 16 „ — „ 18 „ égszínkék tüzoltósapka, jelvénynyel............................................á 4.— „ 72 „ — „ 3 „ fekete gyapjukalap, kocsisnak....................................................á 3.— „ 9 „ — „ 3 „ fekete báránybőr$apka, kocsisnak ...........................................á 4.— „ 12 „ — „ 6 „ égszínkék posztó hajdú-atilla, vászonbéléssel, égszínkék és fehér zsinórzattal.....................................................................á 18.— „ 108 „ „ 9 „ égszínkék tűzoltó téli zubbony................................................á 20.— „ 180 „ — „ 3 „ sötétkék „Hunyady“ spencel, kocsisoknak, fehér pitykegombbal á 16.— „ 48 „ — „ 23 „ égszínkék posztózubbony, vászonbéléssel, rendőröknek . . á 20.— „ 460 „ — „ 4 „ kávébarna posztózubbony a közegészségügyi szolgának és kézbesítőknek, vászonbéléssel................................................á 16.— „ 64 „ — „ 4 * kávébarna posztómellény közegészségügyi szolgának és kézbesítőknek ................................................................................á 5.— 20 „ „ 6 „ égszínkék posztó hajdumellény, fehér pitykegombbal . . . á 5.— „ 30 „ —t „ 3 „ vörös posztómellény, erős barehetbéléssel, kocsisoknak . . á 5.— „ 15 „ — „ 21 » égszínkék posztó téli nadrág, csizmához, rendőröknek, barchetbéléssel........................................................................................á 12.— „ 252 „ — „ 2 „ égszínkék posztó téli pantallón, rendőröknek........................á 12.— „ 24 „ — „ 9 „ égszínkék téli pantalló-nadrág, tűzoltóknak............................á 12.— „ 108 „ f- -• „ 6 „ égszínkék posztó téli magyar nadrág hajdúknak, fehér és égszínkék zsinórzattal................................................................á 12.— „ 72 „ — „ 4 yj kávébarna posztó-pantallon........................................................á 12.— „ 48 „ — „ 3 „ sötétszürke téli nadrág, csizmához, kocsisoknak....................á 12.— „ 36 „ — „ 10 „ fehér vitorlavászon nyári zubbony, beavatott vászonból, hajdúknak. kézbesítőknek, közegészségügyi szolgának . . . . á 6.— „ 60 „'— „ 21 „ kék-fehércsikos vászon nyári zubbony, beavatott vászonból, tűzoltóknak és kocsisoknak.......................................................á 6.— „ 126 „ — * 66 „ fehér vitorlavászon nyári nadrág, beavatott vászonból, rendőröknek, hajdúknak, kézbesítőknek és közegészs. szolgának á 4.— „ 264 „ — * 42 „ kék-fehércsikos nyári vászonnadrág, beavatott vászonból, tűzoltóknak és kocsisoknak.......................................................á 4.— „ 168 „ 8— „ 3 „ rojtos fekete nyakravaló, kocsisoknak....................................á 1.— „ 3 „ — n 96 „ nyakravaló kaucsuk-szegélylyel, rendőröknek, tűzoltóknak s hajdúknak....................................................................................á —.25 „ 24 „ — * 6 tuczat fehérselyem rangjelző rózsa, rendőröknek..............................á 1.— „ 6 „ — „ 21 drb világoskék-fehér körtealaku rendőri kardbojt............................á —.40 „ 8 „ 40 „ 3 „ világoskék, fehér-rojtos, selyem rendőri kardbojt....................á 2.— „ 6 „ — „ 3 p ár fehér altiszti szarvasbőrkeztyii....................................................á 2.— „ 6 „ — „ 32 drb világoskék-fehér fonatu jelző sipzsinór....................................á —.25 „ 8 „ — „ 2 „ rendőri kalap, 55. sz. fehérlószőr, forgóval, a meglevőkhöz hasonló........................................................................................á 5.— „ 10 „ — „ Összesen: 2379 K 40 f azaz kettőezerháromszázhetvenkilencz korona 40 fillér előirányzati összegben. — Bánatpénz 240 korona. ügy a ruházat, mint a felszerelési tárgyak a jelenleg használatban levőkhöz hasonló kiállításban s ugyanolyan minőségű anyagból szállitandók a legjobb hozzávaló behaszná- lásával. A felhasználandó anyagminták az ajánlathoz csatolandók s a készítő posztógyár megnevezendő, s csak hazai gyártmányok használhatók fel. Ajánlattevő köteles lesz az egyes tárgyakból nagyobb szükséglet előfordulása esetén teendő ulánrendelést is az ajánlati árnak megfelelöleg teljesíteni. A felszerelési tárgyak s téli ruhák 1905. évi deczember hó 10-ig, a nyári ruhák pedig 1906. évi márczius hó 11-ig szállitandók. II. CSOPORT. Tüzelőanyag. Szállítandó mintegy 750 azaz hétszázötven köbméter egy éves vágású, elsőrendű, kemény száraz tűzifa á 6 K, összesen 4500 azaz négyezerötszáz korona előirányzati összegben. Bánatpénz 450 korona. A szállítandó famennyiség egyik fele 1905. évi október hó 1-ig, másik fele 1905. évi deczember 10-ig szállítandó be a városgazda által megjelölendő helyre és mennyiségben. A szállítandó fa egészséges, lehetőleg görcsnélküli cser vagy tölgy, múlt évi vágású s lehetőleg 15 cm. átmérőjű kell hogy legyen. A városi tanács fenntartja a jogot, hogy nem megfelelő ajánlatok esetén az árlejtést eredménytelennek jelenthesse ki, vagy a szállítandó mennyiséget kevesbíthesse. Előfogatozás. Ajánlattevő tartozik az 1906. ev folyamán szükséges hivatalos utazásokhoz előfogatot szolgáltatni s e czélból jó üléssel ellátott, legfeljebb öt fogatot készenlétben tartani s azt a városgazda vagy helyettese felhívására a kiküldetést teljesítő állami, megyei, városi és katonai személyzet használatára bocsájtani, — legfeljebb 32 kilométer távolságra; s kocsisról is gondoskodni tartozik. Ezen szolgálmányokért az ajánlati évi általányon kívül a szabályszerű fuvardijat is kapja. Oly esetekben, a mikor fuvardíj megállapítva nincsen, valamint ha 5 fogatnál egyszerre több igényeltetik, az ötfogaton felüli fuvarokért egész napra 6 koronánál, fél napra 3 koronánál többet nem igényelhet. Bánatpénz 40 korona. Az egyes csoportoknál felsorolt feltételeken kívül a következő feltételek állapíttatnak meg: Azon ajánlattevő, kinek ajánlata a városi tanács által elfogadtatni fog, a kiállítandó szerződés költségeit, s az összes bélyegköltségeket viselni köteles. Netáni peres kérdések eldöntésére a nagykárolyi kir. járásbíróság illetékessége kiköttetik. Ha azon ajánlattevő, kinek ajánlata elfogadtatik, szállítási kötelezettségének a meghatározott időben pontosan eleget nem tenne, vagy a szerződést y.láirni vonakodnék, —• terhére a városi tanács, kötelezettségét mással teljesittetheti, mely esetben bánatpénzének a városi pénztár javára leendő visszatartásán kívül az ártöbbletet is megtéríteni tartozik. Az elfogadott ajánlatottevő bánatpénze csak ajánlati kötelezettség kifogástalan teljesítése után fog kiutaltatni, az ideig pedig vállalkozó kivánatára és felelősségére helyi pénzintézetben betétileg fog kezeltetni, s annak időközi kamatai vállalkozót illetendik. A vállalati és az átvételtől számított 30 nap alatt a 111. csoport alatt előfogatozási dij pedig évnegyedes utólagos részletekben fog vállalkozóknak a városi pénztárból kiutaltatni. Kelt Nagykároly város tanácsának 1905. évi július hó 1-ső napján tartott üléséből. Debreczeni István, 2—2 polgármester. ict 2 — 3 gimnáziumot végzett ifjú TANULÓIM; felT7-éteti]K czigarettahüvely. Gyár: Becs, Piaristengasse. Nro. 17. lapunk kiadóhivatalában Bh 2; 3333333033333330330033003333333333333300030003330333033333033® •gj Csodás és biztos hatású areztisztitó és szépitőszerek, |oj melyek nemcsak hazánkban, hanem az egész világon közkedveltségnek örvendenek, a |o Créine ® K § I 1 81 p»r nap alatt eltávolít szeplőt, májfoltot, mitesszert, stb. Biztos, hogy nem árig] talmas, hanem fiatalítja, szépíti az arezot. Kapható a I! „KORONA“-gyógyszertárban Budapest, :©: Pouder f K [8; 8 © Szappan 1 K 2. Vili., Kálvintér. (Baross-utcza sarok). Postai szétküldés naponta. 8-13 IIÓCCCCCCCCCCC0CCCC0CCCCCCCCCCCC3CCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCCC t3Q3333Í33.3033333333333333333333^333333333333333333C~CCCCC3'333~33 I A szőlő OIDIUM betegsége ellen Ház ébrein óta, kipróbált leg'jo'b'b szer a §j Dr. ASCHENBRANDT-féle JBÉZKÉ1TPOB. o öl ;o; :8 § §5 ö ol [O] p tol o © col p) tol p öl tol tol Leszállított ára Budapesten : 50 kilogrammos zsákokban á kilogramm 48 fillér; 10 és 5 kilogrammos zsákokban 52 fillér, valamint 2 kilogrammos dobozokban á kilogrammonkint 53 fillér. Használata olcsóbb, mert kevesebb kell belőle; biztosabb, mert a lomb- 21 hoz tapad, a szél le nem fújja. 8 A szőlő érését sietteti, a termés minőségét javítja ! 3—3 Ott, ahol eddig a peronospora nem jelentkezett még az idén, ott a réz- kénpor egyúttal a peronospora ellen is mentesiti a szőlőt s igy a harmadik íj permetezés elmaradhat. Ez pedig lényeges költségmegtakarítás! Szamos magyar gazda bizonyítványa kívánatra megküldetik. Megrendeléseket elfogad a „Magyar iHező^axclák ÜKÖvetkCKCle“ Budapest, V., Alkotmány-utcza 31. sz. — A por kapható és megrendelhető — Zmner István urnái, Nagykárolyban. ICCCCCC CCCCCC CCCCCC !^^CC~C CCCXCC 3 CCCCCC CCCCCC CCCCCC Cccccc cccccc \ ©; © © © © ©1 © © © I 8 © o !o © © © © © o ,©, © © © © o VI © © © © u ©i © © © © I© ;©: © © © Ól