Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-21 / 3. szám

szépségeiben gyönyörködünk, dicsőítette a családot, a hazát és vallást, kikelt azok ellen, kik a házasság szentsége ellen küz­denek, kik hazátlanságra tanítanak és az atheismus hamis jelszavával az emberi bol­dogság tönkretételén dolgoznak ; fejtegette a munka nemesitő, éltető hatását s a város közönségéhez intézve szavát, felhívta ezt a hazai ipar pártolására s akkor sok millió fog benmaradni a hazában. A nőket felhívta, hogy a mostan divó háziipar — a szapulás — helyett az igazi háziipart vegyék művelés alá, mert csak akkor lesz boldog a haza, ha boldog lesz az iparos-osztály, a mely, hogy boldog legyen, boldogulnia kell, mielőtt meg­boldogul. Háromnegyed óráig tartó, eszmék­ben gazdag, tanulságos előadását a legény- egylet azon jeligéjével végezte : „Isten áldja a tisztesipart!“ A szűnni nem akaró taps elhangzása után a kis Fetzer Jolánka szavalta el igen csinosan Vörösmarty Mihály „A szegény asszony könyvé“ czimü müvét, majd Demidor Ignácz, Diczig Ádám ügyes harmo- niumkisérete mellett, igen szépen, a tőle már megszokott szabatossággal énekelt egy pár magándalt, végül Popovits Rudolf értelmesen szavalta el Garay János „Obsitos“-át. A kö­zönség minden egyes számot megtapsolt; a rendezőség a szereplő nőknek egy-egy virág­csokorral kedveskedett. Ezután kezdetét vette a táncz, a mely csak a hajnali órákban ért véget s a jelenvoltak egy kellemesen eltöl­tött est emlékével hagyták el a helyiséget. Sajnáljuk, hogy a Dr. Hermann tanár ur előadását egész terjedelmében nem hozhat­tuk, de bírjuk a tanár ur Ígéretét, hogy munkálataiból nehányat közlésre majd ren­delkezésünkre ad. — Pénzintézeti közgyűlés. A központi takarékpénztár részvénytársaság évi rendes közgyűlését e hó 17-én délelőtt 10 órakor tartotta meg saját helyiségében. A szép számban egybegyült részvényeseket Reök Gyula elnök üdvözölve, megnyitotta a közgyű­lést. A tárgysorozatban foglalt pontok közül megemlítjük, hogy a mérleget a közgyűlés egyhangúlag elfogadta s úgy az igazgatóság, mint a felügyelő-bizottságnak a felmentvényt megadta. Az osztalékot részvényenként 24 koronában állapította meg s annak kifizeté­sét február hó 1-től kezdődőleg rendelte el. Az igazgatóság uj tagjaivá megválasztattak: Rubleczky Ignácz, Dr. Sternberg Zoltán és Véber Tibor. Miután még a részvényesek az igazgatóság, felügyelő-bizottság és tisztikar­nak az elért igen szép üzleti eredményért köszönetüket fejezték ki, a közgyűlés véget ért. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter dr. Bagossy László ügyvédet a szabadkai kir. törvényszékhez aljegyzővé nevezte ki. —■ Meghívó. A gilvácsi fürészgyári mun­kások 1904. évi január hó 30-án, szomba­ton betegsegélyző-alapjuk javára, a gilvácsi pályavendéglő összes termeiben zártkörű tánczmulatságot rendeznek. Belépődíj : Sze­mélyjegy 1 korona 20 fillér. Családjegy 2 korona 50 fillér. Kezdete este 8 órakor. Jó ételek és tisztán kezelt italokról, valamint jó zenéről gondoskodva van. — A polgármester figyelmébe. A gencsi- utczának a teremi-utcza felőli részén a gya­logjáró annyira besüppedt, hogy esős időben a viz egészen meggyülemlik rajta úgy, hogy gyalog embernek arra elmenni lehetetlen. Több városi polgár kéri a polgármestert, hogy ez állapoton segíteni szíveskedjék, mert nem­csak a felnőtt emberekre nézve kellemetlen, hanem az egészségre nézve különösen a gyermekeknél veszélyes is, ha kénytelenek hosszabb utat vizben járva megtenni. —- (Be küldetett.) — Meghívó. A mezőpetri-i iparosok 1904. január hó 24-én, vasárnap a nagykorcsma helyiségében tombolajátékkal egybekötött zárt­körű tánczvigahnat rendeznek. Belépti-dij : Személyenkint 1 kor. Családjegy 2 k. 60 fillér. Kezdete este 7 órakor. — Színházi heti műsor Szatmáron. Szer­dán január hó 20-án : Szultán; csütörtökön 21- én Siinonyi óbester, vígjáték; pénteken 22- én Lili, operelte; szombaton 23-án Vándor- legény, uj Operette ; vasárnap 24-én Vándor- legény, uj operette másodszor; vasárnap délután Csizmadia, mint kisértet; hétfőn 25- én (félhelyárakkal) Bob herczeg; kedden 26- án Csodagyerek, vígjáték ; szerdán 27-én Vándorlegény, operette, harmadszor. — Halálozás. Veres György érendrédi jónevü földbirtokos folyó hó 13-án 58 éves korában váratlanul elhunyt és folyó hó 15-én tétetett örök nyugalomra. Béke poraira! — Nyilvános nyugtázás. A nagykárolyi róm. kath. legényegyesület folyó hó 17-én tartott felolvasó és tánczestélyén felülfizetni szívesek voltak: Pucser Károly, Kovács György 3—3 kor., Dr. Adler Adolf, Kikkel Mátyás, Pintér Mihály, Kern János, Vetzák Ede, Gyurovits Gyula, Fleisz János, Tímár Péter, Pózmán Ödön 2—2 korona, Kinczel János, Jakab József, Gufárt Antal, Brauneisz József, Czir Ignácz, Sopronyi Ferencz, Szend- rey Jenő, Merkli Lajos, Tóth László, Sinkay Mihály, Hágen Ferencz, Csörgheő Géza, Hágen NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE. János, Dipold Kálmán, Eperjessy Sándor, Luczay Mihály, Griszháber Ignácz, Stier Ignácz 1—1 kor., Kecskés Borbála (Debre- czen) 4 kor., Kindris József 80 fill, és Fecser Antal (Tasnád) 40 fillér. Fogadják a szives adakozók az egylet leghálásabb köszönetét. — Meghívó. A nagykárolyi dalegyesület rendes évi tisztujjitó közgyűlését az alábbi tárgysorozattal 1904. évi január hó 31-én délután 3 órakor tartja meg a rendőrkapi­tányi hivatalban, melyre az alapitó, pártoló, tiszteleti és működő tagok ezúton tisztelettel meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Elnöki jelentés a lefolyt évi működésről. 2. Szám- és szertárvizsgáió bizottság jelentésének elő­terjesztése. 3. Az évi költségvetésnek meg­állapítása. 4. A működő testület kérelme folytán az alapszabály 4-ik §-ának módo­sítása. 5. A karmesterrel kötött szerződés bemutatása. 6. Elnök jelentése az egyesület 25 évi fennállásának a működő testület által történt megünneplése- tárgyában. 7. Esetle­ges indítványok tárgyalása. 8. Az összes tisztikar, választmány és 3 tagból álló szám- és szertárvizsgáló bizottság megválasztása. 9. Jegyzőkönyv hitelesítők kiküldése. Kelt Nagykárolyban, 1904. évi január hó 18. Demidor Ignácz, elnök. Horváth István, jegyző. .. 1-2 — Birtokváltozás. Özv. Kerekes Istvánná Papp Irén helybeli lakos eladta Gaál Kálmán és neje Balázsi Berta helybeli lakosnak a nagykárolyi 1367. számú tjkben 1056,/a—2. hrsz. 1457. h. sz. alatt felvett belsőségét a rajta lévő épületekkel 8200 koronáért. — Uj joggyakornok járásbíróságunknál. Székely Eduárd bírósági joggyakornok járás­bíróságunkhoz Csics Lajos kir. aljárásbiró mellé lett beosztva. — Az állandó felülvizsgáló bizottság az e hó 14-én kiadott honvédelmi miniszteri rendelet szerint vármegyénkben Szatmáron minden hónapban összeül, még pedig e hó 29-én, február 25-ik, márczius 22-ik, ápril 21-ik, május 26-ik, junius 22-ik, julius 27-ik, augusztus 24-ik, október 17. és 27-ik, nov. 17- ik és deczember 12-ik napjain, szükség esetén még a következő hétköznapokon is. A felülvizsgáló bizottság polgári elnökévé berenczei Kovács Jenő földbirtokos, helyettes polgári elnökévé pedig Papp Géza szatmár- németi-i szab. kir. város polgármestere ké­retett fel. — A „Nagykárolyi Kör“ kebelében az alapszabályok módosítására alakult bizott­ságot fölkérem, hogy amennyiben tagjainak nagyobb része otthon tartózkodik, tervezetei­ket sürgős okok miatt lehetőleg a szünidő­ben elkészíteni szíveskedjenek, hogy az uj pontozatok első közgyűlés után felterjeszt­hetek legyenek. Elnök. — Nyilvános elszámolás. A folyó hó 9-én megtartott vasúti altiszti bál összes bevétele volt: 381 kor. Kiadás 373 korona 54 fillér. Maradvány 7 k. 46 f. A Kossut-szobor alap javára beszolgáltatott 7 k. 46 f. Felülfizetni szívesek voltak: Tóth Kálmán 5 k., Orosz István 1 k., Pék Mihály 2 k., Reszler György 1 k., Gyúrovics Gyula 2 k., Janitzky Albert 2 k., Fitos Ferencz 4 k.,' Lang Samu 5 k., Drágus István 1 k., Bárd Gyula 1 k., Deb­reczeni István 2 k., Dr. Jékel László 5 k., Tivadar József 1 k., Torner Bertalan 1 k., Pucser Károly 2 k., Matolcsy Sándor 2 k., Merk Albert (Visóvölgy) 3 k., Sándor György 1 k., Dr. Czukor Lajos 3 k., Adamecz N. 1 k., Rólh Károly 10 k., Marosán N. 20 f, Sarkadi N. Zsigmond, Schwimmer Miklós 3—3 k., Papp Lajos, Kovács György, Brau­neisz József 1—1 k., Ferenczy István 2 k., Varga Imre 3 k., Buzgány Pál 2 k., Szom­bathy János 3 k., Dr. Varságh Zoltán 8 k., Dr. Adler Adolf 4 k., Vida István 1 k., Strohmájer Ferencz 2 k., Spieller N. (Tas­nád) 10 k., N. N. 1 k., Jeney Géza 5 kor. Fogadják úgy a felülfizetök, mint a mulatsá­gon megjelent közönség a rendezőség őszinte köszönetét. Egyben elismerésünket és köszö- netünket fejezzük ki Luczay János urnák, ki a szereplők maszkirozását végezte, to­vábbá Bende István és Kemény Bernát urak­kal szemben, kik a rendezés nehéz munkáját őszinte odaadással és sok fáradtsággal vé­gezték. Nagykároly, 1904. január 17. Lovass János, elnök. Sándorfi István, jegyző. — A nagykárolyi ág. ev. csizmadia iparo­sok egyházuk temetője uj kerítéssel való ellá­tása czéljára 1904. évi január hó 30-án, szom­baton a csizmadia-árucsarnok emeleti nagy­termében zártkörű tánczvigahnat rendeznek. Belépti-dij: Férfiak részéről 4 K. Nők részéről 2 kor. 40 fillér. A t. vendégek étellel és itallal a rendezőség által láttatnak el. Kezdete este 7 órakor. Tekintve a jótékonyczélt, felülfize- tések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Veszettségi zárlat. Értesítem a város közönségét, hogy városunk területén egy veszett kutya kóborolván, az ebekre 40 napi zárlatot rendeltem el. Miért is figyelmeztetem a város közönségét, hogy minden ebtulajdo­nos köteles kutyáját 1904. évi február hó 18- ig zárva, vagy megkötve, avagy harapás ellen biztos szájkosárral ellátva tartani. Nagy­károly, 1904. január hó 15. Demidor Ignácz, rendőrkapitány. Kinevezés. A nagykárolyi pénzügyigaz­gató Vidor Károlyt a nagykárolyi m. k. adó­hivatalhoz díjtalan gyakornokká nevezte ki. Csecsemő táplálékul hírneves orvosok megegyező Ítélete szerint igen beválik a Somatose, ama becses tulajdonságánál fogva, hogy mechanikai hatása következté­ben a tehéntej caseinjét a gyermekgyomor­ban rendkívül finom pelyhekben olvasztja meg és igy azt emészthetőbbé teszi. Dr. Tanrnier párisi orvosnak alkalma volt erős gyomor-katarrusban szenvedő csecsemőket kizárólag Somatoseval táplálni és ezen eljárásnak kitűnő hatását konstatálhatni. Gyermekeknek, kik nem tűrtek meg semmi­nemű eledelt és kiknél már veszélyes gyen­geség állott fenn, a Somatoset óvatosan csekély langyos vizben nyújtották és a napi adagot lassanként emelték. A gyermekek ismét teljesen felépültek és rövid idő múlva már közönséges tejjel táplálkoztak, a mely­hez még egy ideig Somatoset kevertek. — Nyilvános nyugta. A „Nagykárolyi ács- és kőmives Önképző-szakegylet“ által folyó évi január hó 16-án tartott tánczmulatságon felülfizetni szívesek voltak: Rácz János, Nagy Jenő, Sarkadi N. Zsigmond 1—1 kor., Frik Pál, Polgár János, Szilágyi Pál 40—40 fill., Singer Lipót 5 kor., Herskovits Herman 3 kor., Bekker Antal 30 fill., Kocsorva József, Makai József 20—20 fill., ifj. Frast István 1 kor., ifj. Rencz István, X. Y., Blum János, Hel- meczi Bertalan, Prógli János 40—40 fill., Meszesi Ferencz, Drágus István, Steiger Jáuos, Schvarcz Adolf 1—1 koronát. — ügy a szives felülfizetök, mint a mulatságunkon megjelent m. t. közönség fogadják ezúton is az önképző-szakegylet nevében hálás köszö- netemet. Nagykároly, 1904. január hó 20-án. Prógli József, elnök. — Mulatság a szomszédságban. A szat­mári izr. gyermek-felruházó nőegyesület folyó évi január hó 30-án a „Pannonia“-szálloda disztermében pénztára javára kartonbált ren­dez. A rendező-bizottság kéri a hölgyeket, hogy az estélyen az asszonyok piros, a leányok fehér ruhában kegyeskedjenek meg­jelenni. Az éjféli szünet alatt tarka színpad fogja a közönséget szórakoztatni. Közremű­ködnek: Kornay Margit és Márkus Aranka urhölgyek, Szentes János, Tábori Emil és Papir Sándor urak a szatmári szinház tagjai. Családjegy 5 korona, személyjegy 2 korona. Erkélyülés 2 korona. (Utóbbi a földszinten is érvényes.) Jegyek előre válthatók Reizer János, Lővy Miksa és Sternberg Tesvérek urak üzletében. Felülfizetéseket köszönettel fogad a rendező-bizottság. — Pezsgő és magyar dal. A magyar nóta terjesztésének egy különös, de érdekes és való­színűleg czélra is vezető módját eszelte ki Littke József pécsi pezsgőgyáros. Ugyanis megszerezte a jogot Dóczy József dalköltőtől, hogy több magyar nótáját kottában és szöveg­gel kis ezédula alakjában pezsgője dugója és kupakja közé illeszthesse, hogy a külföldön is nagy elterjedtségnek örvendő pezsgő élve­zése közben mindjárt nótát is kapjanak a vi­dám mulatozók. Egyelőre tízezer üveg Casino- pezsgőt lát el a gyáros Dóczy nótákkal. — Uj postaügynökség. Vármegyénk V i t k a községében Vitka elnevezéssel folyó évi január hó 16-án a postaügynökségekre meghatározott teljes működési körrel posta- ügynökség lép életbe. A postaügynökség pos­tai összeköttetését naponként egyszer közle­kedő gyalogküldöncz postajárat utján a nagy­dobosi postahivatallal fogja kapni. A posta­ügynökség kézbesítési kerületébe Olcsva-apáti és Vitka községeket, Hunyady, Károlyi, Len­csés, Perényi, Szenczi, Újhelyi és Uszkay tanyákat, valamint Faraktár és Szamosrév telepeket osztották be. Ezen helyek utolsó pos­tája Nagydobos. A postaügynökség ellenőrző hivatala Nagydobos. n tviiyjrrrMiv mir rx jxxxxjrTTTTqr Dr. Mely Komé speczialista fogorvos p Nagykárolyban, Széchenyi-utcza 4. sz. a. P Arany, ezüst, amalgam, márvány stb. fogtömés. Rágásra al­kalmas mű- fogak s fogsorok. Aranyvulcanit (eltörhetlen) fogsorok. Szabadalmazott szájpadlás nélküli roasoBOH. Ferdén nőtt fogak szabályozása. Szájpad-hiány pótlása. "SÄ Fájdalmatlan (érzéstelenített) foghúzás. Rendelek egész napon át. Díjazás i g e n mér s ék el t. N B. Miután kizárólag csak fogorvosi gyakorlatot folytatok s minden műveletet ma­gam végzek, bármily nagyobb fogpótlást vagy tömést 1—2 nap alatt teljes felelőség mellett elvégzek. 46—50 222—1904. K. sz. Hirdetmény. Értesittetik a város közönsége, hogy a város képviselőtestülete által 1903. évi okt. 4-ik napján tartott közgyűlésén Nagykároly— Csapi h. é. vasút segélyezése tárgyában hozott 3—1901. kgy. sz. és 63—1903. kgy. számú véghatározatban foglalt kötelezettség érvényben tartásának 1904. év deczember 31-ik napjáig kiterjesztésére vonatkozólag ho­zott 110—1903. kgy. számú határozatát jóvá­hagyó 25063—1903 alisp., 1146—1903. bjkv. sz. törv. hat. biz. határozat a városházánál a közigazgatási kiadóhivatalban 1904. év január 14. napjától számítandó 15 napon át közszemlére ki van téve, s az a hivatalos órák alatt bárki által megtekinthető s az ellen netaláni felebbezós 1904. évi január hó 29-ik napjáig bezárólag beadható. Nagykároly, 1904. január 11. Debreczeni István, polgármester. p Él PÜ m jfáifSS ÉÉ «Ssrßir m irNl ■ 0r. Adler Adolf felelős szerkesztő. Simkó Géza ifj. Andrássy Jenő főmunkatárs. belmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond. 5712—1903. tkvi sz. Árverési hirdetményi kivonat. A nagykárolyi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság közhírré teszi, hogy Nonn Ferencz nagykárolyi lakos kérelmére az 1880. évi LX. t.-cz. 204. 200. 2 — 3 gymnasiumot végzett ifjú t m. UL1Ó ■U. 1 felvétetik lapunk kiadóhivatalában. alapján árverés alá bocsátja a szál imíruémeti-i kir. törvényszék területén fekvő nagy károlyi 187. számú tjkben A. I. 1178. hr, sz. aluli foglalt jószágtestből a Nonn Ferencz i lető- segét, 4000 korona; a nagykárolyi 1719. sz. Ijkvbeu A. 3875. hr. sz. alatt foglalt szőlőt 5000 körömi ; a nagykárolyi 2487. sz. tjkvben A. -f- 673. hr. sz. alatt foglalt jós/.ágteslel. 24,000 kor. kikiáltási árban; 2. Az árverés meglarlására határidőül 1904. évi február hó 9-ik napjának délelőtti 9 óráját, helyéül pedig Nagykárolyban a kir. járásbíróság árverési termét lüzi ki. mikor a fent kői ülirl jószágleslek a kikiáltási áron alól elarlalui nem lógunk és az árverés a jelzálogos hitelezőkkel szemben végrehaj­tási árverés joghatályával nem bír, hanem a bejegyzell terhek az árverés után is a bir­tokon maradunk. 3. Árverezni szándékozók tartoznak bánat­pénzül a kikiáltási ár IO‘V0-át készpénzben, vagy az 18SI. LX. l.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és a 3333/881. I. M. sz. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes értékpapírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy annak elöléges elhelyezéséről kiállítóit elismervényt ál szolgáltatni. Nagykároly, 1903. évi okt. hó 28. A kir. járásbíróság, mint telekkönyvi balóság. Csics Lajos, kir athiró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom