Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-26 / 21. szám
/ XXI. évfolyam. %/ Nagykároly, 1904. május 26. Társa,cLsLl2M-i, szé;pIro<^a,l:ncii és isrcieretterjesztő Ifci.@tlla/pNAGYKÁROLY VÁROS\ HI VATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak : Egész évre ................8 kor. Negyedévre..................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. [| Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A „Kölcsey-egyesület.“ 1898. évben a város intelligencziá- jának szokatlan és osztatlan érdeklődése mellett alakult meg a „Nagykárolyi Kölcsey-egyesület“. Szokatlan érdeklődésnek kell mondanunk, mert hiszen egy annyira széttagolt társadalmi életben, mint a miénk, a hol felekezet, foglalkozás és társadalmi kasztok szerint csoportosulnak a város polgárai, mindenesetre feltűnő jelenség, ha egy eszmét annyira felkarol, mint a mily támogatásban részesítette az alakuló félben levő egyesületet. Nagyon éreztük, hogy szükségünk van egy oly egyesülésre, mely ezt a sokfelé tagolt, szertehúzó társadalmat egyesítené, hol megtalálná mindenki azt a szellemi szórakozást és élvezetet, melyet oly nehezen kellett nélkülöznie, megtalálná azt az érintkezési teret, a hol — legalább egyszer — egyszer a város intelligenczája összejőve, lassanként lehullnának azok a válaszfalak, melyek mesterségesen felépítve, évek hosszú során keresztül kasztok, vagy érdekcsoportok szerint tagolták szét Nagykároly város polgárait. Mert hogy a mi életünk igy volt és igy van berendezkedve, ez tény. És hogy mindenki érezte azt, miszerint a legfőbb ideje ennek az áldatlan társadalmi életnek véget vetni, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a „Kölcsey-egyesület“ megalakulását csaknem 100 alapitó s mintegy 300 pártoló tag segítette elő. A ki jelen volt az alakuló gyűlésen, láthatta azt a szokatlan érdeklődést, mely mellett az egyesület működését megkezdette. Alig lehet szebb és nemesebb programmal a küzdőtérre lépni, mint a milyennel a „Kölcsey-egyesület“ alakult meg, hisz alapszabályaiban oly tágas kört karolt fel, a társadalmi együttélés és érintkezés annyiféle módját tűzte ki czélul, hogy — ha ezekhez hü maradt volna, — ha ezeket megvalósítani igyekezett volna, — Nagykároly városában ma egy pezsgő, erős és kifejlett társadalmi életnek kellene lenni. Irodalmi és társadalmi szakosztályra oszlott az egyesület. Az irodalmi szakosztály csakhamar meg is kezdette működését s elmondhatjuk, hogy a közönség támogatása miatt panaszkodni sohasem lehetett. Az irodalmi szakosztály élén álló elnökök sok jó akarattal és igyekezettel vették kezükbe az ügyet, s habár az áttörés nehéz munkája elé sok akadály gördült, mégis az utóbbi években már igen szép lendületnek indult s elmondhatjuk, hogy közönségünknek a téli szezonban legkedveltebb és várva-várt estélyeit képezték a „Kölcsey-egyesület“ által rendezett felolvasó-estélyek, hol mindenkor élvezettel és megelégedéssel hallgatta végig a műsort. Sőt utóbb már a rendezett közvacsorák is nagy sikerrel végződtek, melyeken 150—200 egyén is vett részt. A társadalmi szakosztály azonban mélyen hallgatott. Választott ugyan egy csomó albizottságot, hogy azonban ezek közül valamelyik is működésbe lépett volna, semmit sem tudunk. Mert j hogy a „Kölcsey-egyesület“ czége és anyagi támogatása mellett megalakult tennis-társasággal kimerítve lett volna a társadalmi szakosztály programmja, és csakis ezért lett volna ezen szakosztály felállítva, annyira ellenkezik az alapszabályokkal, hogy éppen a tennis- társaság alakítása csak belemagyarázható az alapszabályokba, de azokban kifejezetten nem foglaltatik, mert egy ilyen játéktársaság csak nehány egyén részére alakítható, nem pedig egy oly egyesület részére, melynek mintegy 400 tagja van. Sokkal magasabb czélok lebegtek az alapítók előtt, semhogy egy ily csekélységet érdemesnek tartottak volna czélul kitűzni. A „Kölcsey-egyesület“ igazán nemes lelkesedéssel indult útnak. Működésének jelei gyanánt fenmaradnak a Petőfi, Révay és Erdössy-féle emléktáblák, melyek felállítása megfelelő ünnepségek kíséretében történt meg. Egy év óta azonban — sajnos — az egyesület mintha megszűnt volna létezni. Soha szánalmasabb közgyűlés még nem folyt le, mint a folyó hó 8-án megtartott egyesületi közgyűlés. A közönség érdeklődése teljesen megszűnt, talán nem is tudja, hogy az egyesület még létezik. Kétszeri meghívásra is alig sikerült 14 tagot összehívni, a kiknek jelenlétében a közgyűlés megtartható volt. Az egyesület működéséről szóló titkári jelentés még csak tárgysorozatba sem volt véve, mert hiszen nem is volt | miről beszámolni. Az elmúlt télen ugyan azt sem tudtuk, hogy az egyesület létezik-e? Azelőtt a -közgyűlések úgy kezdődtek, hogy az egyesület választmányi tagjai a gimnáziumi ifjúság részvétele mellett kivonultak a Kölcsey szobrához s azt megkoszorúzták, s azután egy kis programúi előzte meg a tárgysorozatot. Majd elmaradt a művészeti rész, azután a kivonulás, mig az idén már a tagok is elmaradtak a közgyűlésről. Megejtették a választásokat, letárgyalták a múlt évi számadást, meg a folyó évi költségvetést, megvitatták a tennis- társaság segély iránti kérvényét, kitűzték a gimnáziumi ifjúság részére a jövő évi pályadijat s ezzel az egyesület egy évi működése lezárult. Hát ez nem jól van igy. Nekünk nem szabad hagyni, hogy a „Kölcsey-egyesület“ igy tönkremenjen. Nagy nehezen, sok fáradtság és kapa- czitálás után sikerült megalakítani s most alig hat évi fenállás után már is a feledés homályába merüljön: ezt megengedni nem szabad. Lehetetlen, hogy mindenki be ne lássa, hogy erre az egyesületre nagy szükség van. Nagy Kölcseynk emléke iránt sem szabad annyira közönynyel viseltetnünk, hogy a nevét viselő egyesület élete teljesen elposványosodjék. Vannak még városunkban arra hivatott egyének, kik újra életet önthetnek az egyesületbe. Tessék ezeket oda állítani a megfelelő helyre, tessék átadni a vezetést azoknak, kik tudnak is, akarnak is tenni, valami úton-módon TARCZA. T7" elencze. IV. Biz ez úgy van ! Ez a derék nemzet anyagiakban és szellemeikben nagyon meg tudja becsülni a hazai termést. A műkereskedők kirakataiban kizárólag a szebbnél-szebb velen- czei tájképek és typusok uralkodnak. Az eredeti festmények és olaj- vagy vizfestésü másolatok mellett, óriási tömege mindenféle reproductiónak, amelyek között még mindig legszebb a jól sikerült fénykép. Minden egyes részleteiben és egészében számtalan kivitelben van a régi mestereknek minden híresebb vászna. Tizian, Paolu Veronese, Tintoretto szinte vallásos kegyelet tárgyai. Az „Assunta“ elé valóságos áhitattal járulnak a látogatók s állandóan legtöbb bámuló áll előtte. Oh ! nem azért mintha mindenki ezt találná legfényesebbnek ; hanem ez van kikiáltva Velencze művészetének legdrágább kincse gyanánt s ugyan ki lenne elég vakmerő a hivatalos műértőkkel szemben a saját véleményét formálni ? A ki mégis teszi, nem meri azt nyilvánítani. Kevésbbé ünnepelt, de nem kevésbbé nagyszerű P. Veronese hatalmas műve, a „Lakoma Levi házában“. Korszerűségről szó sincs benne; az Üdvizitöt és a házigazdát kivéve, csupa dús pompájú velenczei alak s ennek megfelelő a felette gazdag környezet és díszlet is. De a reális felfogás s a kivitelnek rendkívül plasztikus módja megragadó s ami több, maradandó hatású. A nagy mester másik világhírű müve : „ Európa elrablása“ színeiben már sötétülni kezd. Ezt is állandóan megszállva tartják a festők, másolatok készítése végett, s valóban nem egy igazi művész-munka. Hanem a képtárak hivatalnokai és alkalmazottjai magas megvetéssel sújtják ezt a munkát. Hallani kell, milyen lenéző kicsinyléssel ejtik a szót: „Ez semmi, ez csak modern“. Ez gyakran ismétlődik más műirányban is; úgy látszik különleges velenczei vonás, hogy a szépet csak az antikban tudják megbecsülni s ebben aztán vakon túlbecsülik. Itt van például a Szent Márk székes- egyház főbejárata fölötti ismeretes Quadriga. Ez először is, nem quadriga: nem négyesfogat, csak négy ló. Igen érdekes paripák, nemcsak becses anyaguk és óriás voltuknál fogva, de inkább történelmi múltjuk folytán. Nero császár készíttette, Napoleon megkívánta s csakis az ő bukása után — európai egyezménynyel kerültek ide vissza. így hát nagyon érdekes dolog, hanem mint művészi ábrázolás csak épen annyit ér, mint az Arsenál előtt őrködő négyezer esztendős oroszlánok. Az Arsenál különben egész terjedelmes városrész. A tisztek és katonák nagyon tarka egyenruhákat viselnek; a közlegény szolgálaton kívül nem hord oldalfegyvert. Szép vonás, hogy a gyűjtemények csarnokaiban mindig csapatostul látni őket. Az Itália más vidékeiről ide került szegény közkatonának első dolga a hires műremekek felkeresése s minden szabad idejét azok látogatására fordítja. Át kellene vágni a Piazzetán, hogy a régi Biliiothecában székelő királyi palotába juthassunk, de lehetetlen csak úgy könnyedén átmenni rajta. Nem mintha a közlekedés akadályozná. Venezia e tekintetben is eszményi város. Se villanyos, se kocsi, se kerék- j pár, se ló, szóval semmiféle szárazföldi jármű, | annálfogva se csöngetés, se fütyölés, se el- J gázolás, se kiabálás. Még az utczai elárusi- [ tók se üvöltöznek mint más olasz városokban, még a rikkancs is csöndes és illedelmes. A járókelők oly simán suhannak el egymás mellett, mint két gondola a Canalen. j De újra, meg újra meg kell állani, más-más | pontról bámulni a Doge-palota fenségesen bájos homlokzatát, mely a piazzettára néző oldalán büszke korona gyanánt ragyog. Ennél már csak az a látvány szebb, amelyet odafent élvezni, mikor az udvaris ajtónálló kitárja a nagy közép-erkély szárnyajtaját, | hogy kilépjünk: „Panorama signora !“ Igazat ! szól, bizony panoráma ! Isteneknek való lát- | kép, a hullámzó tengeren át a szigetekig, közbe a templomok kupolái és tornyai, fölötte a derült kék ég. Túloldalról, a sötét emlé- j kezetü sóhajok hídjának faragott ablak-rózsáján át is gyönyörű kilátás nyílik, de nem ilyen tágas láthatáru. Ő olasz Felsége szépen lakik ha hű j Velencze városába jő. Két hosszú, párhuza- J mosan futó szobasorozat egyike a nyilvános j elfogadó helyiségeket, másik a magánlakosz- ) tályokat képezi. Az egészet a hóditó Napoleon császár bútorozta volt be annak idején s úgy áll most is az egész berendezés. Egy Ids teremben három dísztárgy, melyeket a császár vőlegény korában ajándékozott volt Mária Luizának; igazán fejedelmi ajándék, különösen a márványasztal, melybe lehellet- finomságu reliefek vannak vésve Homeros- dalolta jelenetek után. A királynak csak egy dohányzó-szobálya van gazdag pompával berendezve keleti mecset-izlésben, többi helyisége egyszerű mint királynőéi, akinek legszebb szalonja számtalan külömbözö alakú antik velenczei tükörrel van díszítve. Büszkén mutatják a„Giardino Realet“, a királyi palota kertjét, melynek földjét úgy szállították ide hajókon, messze szigetekről. Nevezetes, hogy az élőfák általános hiánya daczára, oly üde, egészségesen tiszta a levegő ; feltétlenül pormentes és igen enyhe. A kitűnő csatornázáson kívül nagy része lehet ebben a tenger éltető párolgásának s az apály és dagály erős váltakozásának. A nagy csatornát két oldalt szegélyező paloták kapujából hat márványlépcsö vezet vagyis inkább ugrik ki a hullámokba, mert hisz a falak egyenesen a vízből emelkednek ki, minden elválasztó köz nélkül. Dagály idején csak két vagy három lépcsőfok áll szabadon, a többit ellepte az ár, apálykor pedig néha annyira visszahúzódik a tenger, hogy az egész kiugró lépcsőrész mintegy a levegőben lóg. Ez a megfigyelés felkölti a vágyat behatóbb tapasztalat szerzésére és e czél- ból kirándulunk a Lidóra, Velencze tengeri fürdőjébe. Útközben váratlanul megindító jelenet kerül szembe. Egy temetés. A díszes „J Scalzi“ templomból lép ki a menet; minden kisérő kezében égő viaszgyertya, a koporsót lángvörös csuhába talpig beburkolt alakok emelik, még a fejüket is elborítja a mélyen lehúzott vörös csuklya. A templom előtti pár lépésnyi teret átlépkedve, megállnak a parton, a papok beszállnak az elösikló gondolába, a koporsót felteszik a halottas bárkába, melynek kiállítása olyan, mint a nálunk szó-
