Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-14 / 2. szám
TársadLaizsa-i, szépirodalmi és ismeretterjesztő metlla/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Előfizetési árak: Egész évre ................8 kor. |l Negyedévre..................2 kor. Fé lévre.........................4 kor. | Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Megjelen minden csütörtökön. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferericz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Dalegyesületünk jubileuma. Dalegyesületünk csendesen, úgyszólván családiasán ünnepelte meg a múlt héten fennállásának 25 éves évfordulóját. Lapunk múlt szántában megemlékeztünk az ünnepély lefolyásáról, most azonban városunk közönségéhez is volna nehány szavunk. A ki végighallgatta Demidor Ignácz- nak, a dalegyesület elnökének, az egylet 25 éves történetét magában foglaló felolvasását, meggyőződhetett arról, hogy ez az egyesület a lefolyt negyedszázad alatt mily nemes lelkesedéssel, mily önzetlenséggel szolgálta a magyar dalnak szent ügyét. Eredményekben gazdag múlt áll háta illegett. Városunk jóhirnevét egyetlen intézmény vagy egyesület sein emelte annyira, mint ez. A dalversenyeken való részvételével s azokon elért szép sikereivel városunknak mindenkor dicsőségére vált. Megtudtuk a felolvasásból, hogy nem volt egyetlen ünnepély, egyetlen fontosabb mozzanat, a hol a dalegyesület működését nélkülözhettük volna; megtudtuk, hogy soha, egyetlen egyesület úgy meg nem felelt kötelességének, mint a dalegyesület ! És mégis mit kellett tapasztalnunk? Azt, hogy ez a törekvő, nemes, önzetlen czélt szolgáló egyesület 25 éves 1 fennállásának ünnepélyét csendben, úgyszólván észrevétlenül kellelt megünnepelnie! TÁR CZ A.-A- rdd.I*u.3TjcL. A „Pesti Napló“ 1904. január hó 1-sei számában a következő hirt olvashattuk: „Mint a párisi újságok Írják, a franczia kormány nemrég Curienek, a rádium felfedezőjének nagyobb rendjelet akart adományozni. Csakhogy Curie kijelentette, hogy sem most, sem máskor nem fogad el semmiféle rendjelet. Annyi bizonyos, hogy a ki a rádiumot felfedezte, olyan rendjelet tűzött a mellére, a milyet még a franczia köztársaság elnöke sem adományozhat“. Aztán olvashattak már régebben, hogy a franczia akadémia a Curie-házaspárnák, — mert a nő legalább is egyenrangú tudós a férjjel — kísérleteik czéljairá húszezer frankot szavazott meg. Hogy a skandináv Nobel-féle dijból, a miben pedig csak a világ legnagyobb tudósai szoktak részesedni, nyolezvanezer frankot kaptak ; s legújabban, hogy a párisi sajtó szindikátusa a százezer frankos Ozirisz-dijból nekik hatvanezer frankot juttatott tanulmányaik folytatására. A rádium, s mindig a rádium. Mi lehel az, hogy felfedezőjének számára nincsen elég nagy rendjel? Hogy tanulmányozására annyi temérdek pénz kell? Mert azt is olvashatjuk, hogy a tudósok az összes pénzt, amit csak kapnak, önzetlenül, kísérleteikre fordítják. Tőlünk is ezt kérdezték a minap. A „Term.-tud. Közlöny“ Nagykárolyba is több példányban jár. Meg is érdemli a pártolást ez a ritka szakértelemmel és páratlan tapintattal szerkesztett folyóirat. Alapos és mégis könnyed, lehetőleg népszerű ismerHát ez nem helyes s sajnosán igazolja a mi társadalmi viszonyaink szomorú állapotát! Isten tudja, hányszor emeltük fel szavunkat lapunkban a dalegyesület érdekében. Reámutattunk azokra a nehézségekre, melyekkel ez az egyesület küzd s melyek fennállását is veszélyeztetik. Igyekeztünk buzdítani a közönséget, hogy támogassa őket, mert valóban szomorú volt látni, — különösen az utóbbi időkben, — hogy az egylet által rendezed, szebbnél-szebb műsorral ékeskedő estélyek — a kö- zöngég részvétlensége miatt többször még anyagi veszteséggel is végződtek. Daczára annak, hogy a fent elősorolt adatok mind igazak, mégis nincs egyetlen egyesület, melynek oly közönynyel kellett volna megküzdenie, mint a dalegyesületnek s valóban a ki ismeri az egylet viszonyait, elmondhatja, hogy csakis a dal iránti rajongó szeretetnek lehet köszönni azt, hogy az a 25 — 30 tagból álló lelkes kis csapat még ma is összetart. Sajnos, városunk közönsége hidegen nézi ennek az egyletnek küzdelmeit s bármennyire is igyekeznek egyesek e közönyt megtörni, eddig ez nem sikerült. Hidegen, részvétlenül nézik, hogy körülbelül száz pártoló tag 6 koronás tagsági dijaiból tartsa fen magát, fizesse karmesterét, szerezzen be hangjegyeket, fedezze minden szükségletét, megkívánja tőlük, hogy mindenütt résztvegyenek, természetesen ingyen, de { hogy egyetlen jövedelmi forrásukat, i dalestélyeit pártolja, azt már nein teszi meg. Miért? El nem tudjuk képzelni. Hiszen ez az egyesület városunk polgáraiból áll! Igaz, hogy nem dolgozik nagy reklámmal, nem igér sokat, nem keresi a szenzácziót, de a mit igér, azt. meg is tartja, a mit nyújt, abban élvezetet találhat mindenki. Szerény polgárok napi foglalatosságuk elvégzése után, órákat szentelnek arra, hogy betanuljanak egy-egy darabot s ezeket az órákat önmagoktól vonják el. Dalestélyeik sikeréből az egyesnek vajmi kevés jut, sőt még I anyagi áldozatukba kerül az ezeken i való részvétel és mégis kitartanak. 3 a mi közönségünk mégsem érti meg őket, mégsem akarja méltányolni önzetlen munkájukat. Más városokban a polgárság vetélkedve igyekszik segédkezet nyújtani, egy iffh’iagyje're'Iffo'ségü ünnepély méltó megünnepléséhez, mint egy negyed- százados jubileum. Hiszen csak a városnak szolgál dicsőségére, ha egy — a közönség támogatására utalt egylet — ily szép időt megérhet. A közügyekért való lelkesedésnek s az igaz nemzeti érzésnek jele az, ha édes, magasztos nyelvünk művelődését ezélzó egyletet pártolunk! És nekünk sajnosán : kellett tapasztalni, hogy ettől az egylettől a városi képviselőtestület megtagadta azt az anyagi segélyt, melyet jubileumának nagyobbszabásu megünnepléséhez kért, hanem megszavazott részére 500 koronát, azzal, hogy boldoguljon, úgy a hogy tud. A közönség támogatásához — tekintve sok hasztalan kísérleteit, szintén nem fordulhatott; tehát a képviselőtestület által megszavazott összegnek, nagy köszönettel való visszaadása mellett, lemondott a nagyobbszabásu ünnepély megtartásáról, s rendezett egy családias mulatságot, s megülte jubileumát a maga körében. Hát bizony ez nem nagy dicsőségünkre vált. Élénk szemrehányás ez a közönségnek s valljuk be, hogy meg is érdemli azt. Jó példa ez a mi városunknak s ideje lenne már egyszer lerázni azt a közönyt, mely évröl-évre súlyosabban nehezedik reánk s mely I megbénít mindenféle társadalmi moz- 1 galmat s a lelkesebbeket is tétlenségre ! kárhoztatja. Véget kellene már vetni az érdekuralomnak s nem azt tekinteni, j hogy kik, hanem hogy milyen ezéit szolgálnak s akkor nein kellene azon panaszkodnunk, hogy egy olyan czélt szolgáló egyesület, mint a dalárda pártolás hiánya miatt a feloszlás gondolatával foglalkozik. Bár megszívlelné a közönség az itt elmondottakat s ezt a törekvő, buzgó egyletet abban a támogatásban részesítené, melyeket megérdemel. Alfa. tetőseket közöl a természettudományok minden ágából, s „Kérdések-Feleletek“ czirnü rovatában a legnagyobb készséggel ad kimerítő választ minden olvasójának, természettudományokba vágó, tehát mezőgazdasági, kertészeti s több efféle kérdésekre is. A rádiumról azonban a „Közlöny“ eddigelő alig tett említést; de mert máshelyt is vannak tudnivágyó vagy kiváncsi emberek, úgy Kellett lenni, hogy valaki Komáromból arra kérhette, hogy mondjon már valamit a rádiumról is. íme mit felelt: „A rádiumról szóló tudósításokat mi is érdeklődéssel kisérjük, de általános, összefoglaló ismertetést nem közlünk róla addig, mig a megfelelő szakfolyóiratokban a pozitív eredményeket és megállapodásokat nem olvassuk.“ Ha igy beszél a „Közlöny“, mit mondjunk mi itt, a hol csak egy modern értelemben vett könyvtáracska sincsen, nemhogy folyóiratokban duskálódhatnánk. Hanem hát a barátságért mit meg nem tesz az ember. Ez okból mégis csak megkísértjük a rádiumról valamit mondani, nagyon vigyázva, hogy csakis igazat mondjunk. Hogy pedig egy kis feneket kerítünk a dolognak, a könnyebb megértés kedvéért tesszük. Régebben azt hitték, bogy a világító és melegítő testekből kiáramló fény és hő valami mérhetetlen finom anyag. Ma más a nézet. Az, hogy a világitó és melegítő testek legapróbb részecskéi hevesen rezegnek, mozgási energiával bírnak. Ez az energia, ez a rezgő mozgás pedig aztán átterjed más, még a velők közvetlenül nem érintkező testekre is, ugyancsak egy finom anyag, a világűrt betöltő, s a testek legkisebb hézagaiban is meglévő éter részecskéinek hasonló rezgései utján. Tehát a fény és hő nem anyag, hanem mozgás, s ha a világitó és melegítő testek részecskéi bármi okból megszűnnek rezegni, ha elvesztik energiájo- kat, többé nem világítanak. Pedig elvégre ez is bekövetkezik. Utoljára a Nap is csak kihűl. A fény- és hőrezgések egyenes vonalokban, (rádius) sugarakban terjednek tova. Ha uj testhez érnek, az abban levő éter-részecskéket vagy hasonló rezgésnek indítják, vagy nem. Ha igen, a fény és hő azokon áthatol, azok átlátszók; ha nem, sötétek. A Nap fénye áthatol az üvegen, heve a kősón; falemezen egyik sem. Úgy tudták, hogy más testek is igy viselkednek. Régen tudták azt is, hogy némely testek, í a minő a sárgás-zöld uránüveg is, hosszabb, vagy rövidebb ideig fénynek kitéve, gyen-1 gébben vagy erősebben egy ideig magok is j világítanak. A tüneményt pedig akként magyarázták, hogy ezekben nemcsak az éter, hanem a testrészecskék is rezgésbe kerülhetnek. És ime, a múlt század utolsó tizedében, az elektromosság hatását levegőtől csaknem üres üvegcsövekben vizsgálván, a magyar születésű Lenárd, s tőle külön Röntgen, olyan sugarakat fedeztek fel, a melyek egészen más természetűek, mint az eddig ismert sugarak. Olyanokat, a melyek áthatolnak minden nem nagyon tömött testen, s bár szemmel nem láthatók, chémiai —- fotogra- íáló hatások feltűnő és sok úgynevezett fosz- foreszkáió testet — ilyen az uránüveg is — világitóvá tesznek, sugárzásra indítanak. Bequerel pedig 1896-ban ezen utóbbi tüneményt tanulmányozva arra a felfedezésre jutott, hogy a uránsóknak nincs is szükségök külső hatásra, indításra; mert azok magoktól is és állandóan chemiai sugarakat bocsátanak ki, tehát sugárzó képességgel bírnak radioáktivok, s el is nevezte ezeket a sugarakat uránsugaraknak. Később azonban a nevet elejtették, mert észrevették, hogy más testek is —- ilyen például a thorium, hasonló tulajdonságnak. Ma az ilyen sugarakat Be- querel-sugaraknak nevezik. Az uránénál és thoriuménál jóval nagyobb kisugárzó képességre talált a cseh szurokkőben két chemikus, Curie és felesége szül. Szkladovszka asszony. (Paris, 1898). Ebből aztán azt következtették, hogy abban valamely azoknál hatásosabb, de eddig nem ismert elemnek kell lennie. Keresték, kutatták, előállították és kiváló sugárzó képessége miatt elnevezték rádiumnak. Andre Beaunier a „Figaró“ munkatársa nemrég felkereste a Curie-házaspárt laboratóriumukban, s rólok meg a rádiumról lapjában egész elragadtatásai ir. — Azt Írja, hogy a rádium a nélkül, hogy külsejében vagy mennyiségében változást szenvedne, hő- és fénysugarakat bocsát ki | magából, a mik áthatolnak hat czentiméter vastag ólomlemezen. De ha Beaunier nem is szakember, az London. S ez is, a ki nein is tiszta rádiummal, hanem csak rádium- bromiddal kísérletezett, azt mondja róla, hogy bizonyos távolból emlős állatot öl meg, hogy a fémből és guttapercsából készült j doboz, amiben tartotta, az ember bőrére már messziről hat, s a bőrön égés-szerű elváltozás keletkezik. Hogy a fény iránt alig érzékeny vakok világos szobában megérzik a fényt, hacsak koponyájukhoz is viszik közel a rádiumot, s látják a tárgyak körvonalait. Hogy ha annak porát széthintjük és mikroszkóppal vizsgáljuk, sötét alapon világitó pontokat látunk. Reaunpier pedig azt állítja, hogy egy milligramm tiszta rádiumból apró csillogó pontok látszanak szétszóródni s a
