Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-10-06 / 40. szám
'X’ársacLs.lrxxi, sz©3pir©<3.a.lx20.i és isrcieretterjesztő Ixstila/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelelt minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre . .... 8 kor. j] Negyedévre ........................2 kor. Fé lévre ....... 4 kor. || Egyes szám........................20 fill. Kö zségi jegyzik és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk eL-. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 40 Fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. I OKTÓBER 6. I Ősz van . . . Sárgult falevél hull a fáról, a természet pihenni készül. A természet szépségeit fosztogató őszi szellő zúgása bántóan érint bennünket, mert még érezzük a nyár melegét, — a napsugarak életet adó erejét. Itt-ott még nyoma van az elmúlt szép napoknak, de olyan az már, mint a végsőt lobbanó gyertyaláng, mely kialvása előtt még egyszer élni akar. Olyan jól beleillik az őszi hervadó képbe a magyar nemzet bánata, szomorúsága. Mert elhozza könyörtelenül minden esztendő a visszaemlékezés keserű óráját, október hatodikát! Elhozza, hogy emlékezzünk meg azokról, kiknek emlékét elfeledni nem szabad soha, sem azoknak, kiknek az édes haza földje adja meg mindennapi kenyerüket, sem pedig a nagy világ vándorainak, ha magyarnak vallják magukat, ha keblükben magyar szív dobog! Van-e magyar, kinek sóhaja ezen a napon nem az aradi Golgotha felé száll? Van-e oly magyar ember, ki forró imát ne küldene az Ég Urához a mai napon azoknak emlékéért, kik az aradi vár vesztőhelyén fejezték be dicsöségteljes pályájukat? Van-e e napon becsesebb ereklye, mint az a kilencz bitófa, melyeken a nemzet büszkeségei, reményei, vezérei martirhalált szenvedtek ? Nincs és nem is lesz. Életüket áldozták ők azért a szent ügyért, azért az eszményért, melynek magyar szabadság a neve! Dicsöségteljes csatákon rohamra vezetve bátor katonáikat, golyózápor zenéje mellett küzdöttek a magyar nemzeti nagyságért, szebb jövőért! Kitüntetések halmaza nem várt reájuk, anyagi haszon nem kecsegtette őket, odahagytak családi tűzhelyt, csendes boldogságot, hogy szolgaságban, rabságban élni nem akaró nemzetüket az önvédelmi harczban diadalra vezessék s ha kell, életüket áldozhassák azért a rögért, melynek haza a neve! Gyilkos golyók megkimélték, ágyuk tüze elkerülte őket. Suhogó kardjuk száz halált osztogatott, de részükre nem a harcz mezője, nem számtalan dicsőségük tetthelye volt kijelölve temető gyanánt, — a sors arra tartogatta szent életüket, hogy egy egész nemzet mártírjaivá, a boszűt lihegő önkény martalékaivá legyenek ! Soha ártatlanabbul emberélet kioltva nem lett, mint az aradi Tizenhárom élete! Soha igazságtalanabb Ítélet el nem hangzott, mint az ö Ítéletük. Nagyobb veszteség nem ért nemzetet soha, mint a magyart érte 1849 október 6-án. Sajgó szívvel, bánatos lélekkel várjuk október 6-ának felvirradtát. Mert bár fátyol borítja a sötét múltat, az ö haláluk óta már egy egész uj nemzedék foglalta el a régiek helyét, azóta a magyar ismét szabad lett hazájában, elsimultak a visszavonás, az egyenetlenség fellegei, de azért azt a napot elfeledni nem lehet, nem szabad! Hiszen ők Tizenhármán ott fenn, mennyei trónusukban látnak bennünket. Látják, hogy halálukat megsiratjuk, emléküket megbecsüljük. Látják, hogy a magyar szabad hazájában, még szabadon él; látják, hogy a nemzet a haladás, a boldogulás utján előbbre akar menni, hogy nemzeti létét ezer ellenség között is megóvni akarja és tudja, — és ha ezeket látják, megelégedett szívvel gondolnak arra, hogy az ö életük és haláluk nem hiábavaló áldozat volt, mert az aradi vesztőhelyen kiöntött vér termékeny talajra talált, az elhintett kicsiny mag dús kalászt termett. Hálával eltelve fordul tekintetünk Arad felé, hol a szabadság eszméjének szentelt szobor körül véljük a Tizenhárom hős lelkét röpködni. A felhangzó zsolozsmák között hallani véljük sza- Tubat,. melylyel figyelmeztetnek bennünket, hogy „a haza minden előtt!“ Hatalom, kincs, rang, gazdagság, tudomány — múlandó minden, de a haza- szeretet szent érzelmének öröknek kell lennie! Jöjjenek bármily körülmények, egygyel nem szabad megalkudni, azzal, hogy a magyar rabigába nem görnyedhet többé soha, inkább egyenként pusztuljunk el mind, a szabadság védelmében ! Felhangzanak a gyász istentiszteletek mélabús, magasztos hangjai. Forró imádság száll az Egek Urához az elhunytak leikéért. Száll az ének s a magyarok Istene meghallja azt s meg fogja őrizni ezt az árva, testvérnélküli népet, mely a mai napon siratja legjobbjait, kinek emléke mindig szent lesz Árpád nemzete előtt. És ha szükség lesz reá, az ö példájuk fog szemünk előtt lebegni — s meghalni meghalunk, de rabok többé nem leszünk! —o.— Építsünk a vakok számára otthont. Hazánk 20,000 vakja közül mintegy 180 mint kiképzett vak iparos keresi mindennapi kenyerét. Szegények nap-nap után reggel 7-től este 7-ig a műhelyben szorgoskodnak, hogy megkeressék az életfentartás első és legszükségesebb kellékét: a pénzt. Némelyiknek felesége és családja is van s bizonybizony roppant nagy küzdelmet kell kifejtenije, hogy betevő falatjáért ne szoruljon másra. Nap-nap után van alkalmam látni őket, minél inkább bámulom szorgalmukat és ügyességüket, annál mélyebben érzem szivemben, mi lesz ezekkel a szegény halandókkal ha munkaképtelenekké válnak. Vájjon, hol fogja lehajtani fejét annyi küzdelmes munkában telt év után, ha testi ereje felmondja a szolgálatot. Istenem, beh szomorú jövő elé nézhet, egy,ilyen sorssulytotta egyén. Mert annyit nem képes keresni, hogy későbbi éveiben esetleg megtakarított garasaiból megtudjon élni. Jegyezd meg szeretett embertársam, a vaknak testi ellentállóképessége a szakadatlan munka iránt nem olyan szívós mint a mienk. Neki szegénynek már alapjában meg van támadva egész constructiója épen fogyatékosságánál fogva. S mig a mi gyermekeink lótnak-futnak, hol ide, hol oda ficzán- kolnak,tornásznak, korcsolyáznak, tánczolnak, vívnak több féleképen erősitik vagy mondjuk TÁRCZA. Közeledik Október . . . — Versek a falunkból. —Közeledik Október, Víg, hangos a csárda; Nap-nap mellett muzsika, Pohárcsengés járja. Cseng a pohár, fogy a bor, Vele fogy a pénz is, Megy az üzlet, — szomorú Ott valaki mégis! . . . „ Októbernek elsején . . — Felhangzik a nóta — „Be kell, be kell rukkolni, Be a parancs-szóra!“ ... Közeledik Október, Víg, hangos a csárda; S napról-napra szomorúbb A kocsmáros — lánya! Baka Elek. Dr. Bumm viszontagságai. Hosszú tanulmányait befejezve: doktor lett. Nagy ember akart lenni, tehát kis helységben : Gugyiban telepedett le. Telesziva a fakultásban szerzett ismeretekkel, az idealis- j raus és a bumanismus parancsolta kötelesség tudással kezdte meg működését ott, hol: a civilizáció gyermekkorát élte. Ép kapóra jött, mert a község borbélya elhalálozott, j — pedig ez szokta minden betegségük ellen radikálisan gyógyítani — érvágással. Ez volt az a panacea, mely a betegek fájdalmait egyszerre csillapította t. i. vagy meggyógyult tőle, vagy elpusztult a beteg. A kovács, ki magas hivatása mellett mellékesen a foghúzást is gyakorolta nagyon megijedt az uj Messiásnak, mint ő a doktort nevezte. S méltán, mert egyszer beállított hozzá Doktor Bumm ép akkor, midőn egy tagbaszakadt legénynél a foghúzás művészetét gyakorolta. Hogyan, hát maga fogat is húz, hát van magának diplomája? szörnyülködék a doktor. — Nincs kérem szeretettel de én nem diplomával, hanem fogóval huzom ki a fogakat — az ebugattát! Ropp! épp akkor törte be a szenvedő emberiség ezen példányának a zápfogát. Koma most már menjen haza, a fognak a fele kint van, a benne maradt része, majd elkorhadozik idővel — mondá jóakara- tulag a kovács, — ki oly becsületes volt, hogy a fél fogáért csak féldijat követelt. A doktor, Aesculap felkent tanítványa most egy kis előadást tartott a kovácsnak: — „Nézze meiszter uram; a foghúzás egy valóságos műtét, operatió, csak akkor indikált, ha vagy pulpitis van jelen vagy caries és gangraenadentis, mely a processus alyeolisban periostitist okoz“. A kovács nagy áhítattal hallgatá a nagyszerű előadást, s közben keresztet vetett vagy háromszor. — Azért az extractió dentis — folvtatá a doktor — magyarul foghúzás — javalva van, mert a fogideg a fogkihuzás folytán elszakad, s igy szűnik meg a fájdalom“. Egyet csóvált fejével a kovács — értem tekintetes ur, értem én jól, csak tessék magyarázni : — mondá a kovács. Doktor Bumm pedig folytatá: „Nem akarom az extractió tecnikájával megismertetni, mert a 76-iki közegészségügyi törvények értelmében önnek úgy sem szabad e műtétet gyakorolni, csak annyit jegyzek meg, hogy aseptikus fögóval kell a fogkorona mentén a densoid állományig haladni, ott megragadni, s a foggyökér állása szerint jobbra, balra luxálva a fogat exrtahálni. —• Érti-e már, meiszter uram!-— Ettől ugyan nem lettem okosabb tekintetes uram, de érteni, értem — a foghúzást: — mondá a kovács. A doktor pedig büszke léptekkel kiment a műhelyből, s elgondolkozott azon, hogy ezzel a közegészségügynek mennyi jót tett. Elhatározta, hogy lépten-nyomon a világosság szövétnekével fog behatolni a sötét tudatlanság mélyébe, s igy lesz hasznára az emberiségnek. De ilynemű szakszerű előadásai a kívánt czélt nem mozdították elő, s a dőre nép úgy beszélt, hogy a doktornak valami meghibbant a fejében. Ettől a percztől fogva — midőn ezt meghallotta — Doktor Bumm nagyon kedvetlen lett, s Gugyiban úgy érezte magát, mint ki megelőzte korát egy századdal, s ezek a vadak öt nem érthetik meg, humanisztikus működését nem méltatják eléggé, —- s nem is honorálják úgy, a hogy ő megérdemelné. Szórakozott lett, s egy kétségbeesett patiensé- nél, kinek a halál már az orrán is látszott, —• fordítva rendelte az orvosságot. S ime mi történt: a beteg jobban lett — s 3 hét múlva piros, pozsgásan, egészségtől duzzad- tan beállított hozzá: — Instálom tekintetes uram, nagy művész maga! — Hogyan ? kérdé naivul doktor Bumm. — Hát úgy, instálom, hogy meggyógyított, — mondá a halál révéből kiszabadult atyafi. — Mitől lett jobban, ? kérdé kíváncsian, szerényen doktor Bumm. — Hát attól a kenyőcstől vagy micsodától ; nehezen tudtam lenyelegetni, úgy a torkomra akadt, de a hasznáért megtettem s kis paprikás pálinkával legyömöszöltem; azt a vizesorvosságot pedig a gyomromra kentem, a mint magyarázni tetszett tekintetes uram ; mondá egyszuszra az atyafi. A doktor Bummnak — ki tévedéséről ily kedvező fordulat mellett értesült — egy eszme villant át agyán. — Ki tudja, mit rejt a természet mélységes titka ? Egy nagymű megírásába fogott: „ Thera- pia transversalis“ czim alatt, — mely hivatva
