Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1904-09-01 / 35. szám

X'á,x3 3ő_sil:rxxx, 3z;é;pixoc3_ 3ulxxxi és israerexterjesztő xxetil3p>.

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

HHegjelen minden csütörtökön.

Előfizetési árak:

Egész évre

.................8 kor. |j Negyedévre

Fé

lévre..........................4 kor. || Egyes szám

Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

2 kor. 20 fill.

Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal:

Deák Ferencz-tér ,4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek.

Nyilttér sora 40 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Darázsfészek.

Vannak dolgok, a melyeket el kell egyszer mondani, ha föl is zndul rá a darázsfészek. Ha betelt az idő, mindegy már, hogy ki veszi tolla hegyére a gondolatot, mely mindenkit foglalkoztat. Ha ez a toll gyönge, az a ti hibátok, ti méltóbbak és erősebbek, kik hanyagok vagytok meg is Írni azt, a miről pedig beszéltek eleget.

Állítják, hogy a magyar értelmiség körében erősen gyarapodik és terjed a műveltség. Ha ez igaz, úgy jól el tudjuk titkolni. A nyilvános társas élet számára misem látszik belőle. A világ minden népe arról beszél a maga társaságában, ami öt legjobban érdekli. A franczia beszél irodalomról és politikáról, az olasz művészetről, a német üzletről, az angol sportról, a magyar — pletykáról. Donghat rá a darázs, de soha agyon nem zughatja ezt az igazságot. Nem föltevés ez, se nem emberszólás, hanem tény.

Az ember társas lény. Szükségünk van egymásra nemcsak anyagi, de szellemi értelemben is. A gondolatok súrlódása kiváltja az eszmék tisztulását. De mit ér az olyan társaság, melynek körében sem jobb, sem okosabb nem lettem ? ! Pedig a társaságot egyének alkotják. Nők és férfiak. Egyenként véve jeles ember a legtöbb. Tanult. Olvasott. Világlátott. Jólelkü. Emelkedett szellemű. És ime, ha összeülnek, mintha semmi egyébb nem érdekelné őket, mint a kárörvendö tracs- csolás.

Valami szörnyű átokmondás fekszik-e rajtuk, hogy oly gondosan kerülnek minden okos beszédet? Világ- mozditó nagy kérdések forronganak sajtóban és irodalomban. Szocziológia és philosophia uj irányt vált s átalakítja a gondolkodó ember egész élet- felfogását.

Közélet is van a városon. Vannak tanintézetek. Irodalmi egyesület. Szini- elöadások. Villamos világítás. Mindezeket és még sok egyebet megbeszélünk szépen a benső családi körben. De ha egyszer társaságban vagyunk, szó sincs mindezekről. Mindent elnyel az istentelen pletyka, az üres szósza- poritásnak ez a leggvülöletesebb formája. Senki se lévén érette felelős, nincs is aki helyt állana érte. Szürke szárnyán képtelenség és ostobaság röpködnek szerte. Nagy Galeotto mindig éhes s mindig megkapja a maga zsákmányát.

S ingyen se higyje valaki, hogy talán csak asszonyokról van szó! Az asszonyok azért tudnak minden botrányt, mert a férj urak hozzák haza a hírét a kaszinóból.

Tisztelettel hajtom meg a tollat, minden kivétel előtt, ha utolsó zsur- jára visszagondolva, bízvást mondhatja, hogy beszédem tévedés vagy túlzás.

De hiszen elég súlyos bizonyság a magyar irodalom legújabb iránya is. Van-e még iró, akinek eszébe jut az a magasabb hivatás, hogy irányt adjon j az életnek? Az a híresebb aki jobban tudja festeni ami benne csúnya, helytelen. Könyvek és színmüvek csupa

kicsinyes semmiséget mesélnek. Mintha semmi emelkedettség, semmi ideális vezéreszine nem élne többé a nemes emberi lelkekben.

Hagyján!

De ha legalább igazán reális tudna lenni gondolatban, cselekedetben ez a minden eszményiséget elvető társadalom. Avagy lehet-e gyakorlati szokásoknak tartani a mieinket? A miénket, kik kivisszük a búzát — behozzuk a theasüteményt; kivisszük a lenfonalat -— behozzuk a vásznat; kivisszük a bőrt — behozzuk a czi- pöt; ki visszük a gyapjút — behozzuk a posztót; sőt kivisszük a magyar parasztot s — behozzuk az idegent.

Nem illetéktelen politizálás ez. Csak hü és igaz vonások az élet ábrázat- járól.

A társadalmi élet ethicája elvont fogalom. Kevés embert érdekel. A köz- |Ízlésnek kell megváltoznia, hogy tisztább, magasabb irányt váltson a társasélet. De kinek lehet ekkora hatása az általános terefere ellen?

Mondják, hogy a nő van hivatva hangot adni a társaságban. Csakhogy a valóban hivatott nő is inkább — bár kedvetlenül — belenyugszik az uralkodó hangulatba. Mert ha uj eszmét, tartalmasabb hangot akar megpendíteni, egy rész agyonhallgatja, a másik menten ráolvassa a tudákos jelzőt. Ettől pedig irtózik mindenki. Spanyol közmondás: „Tudákos asszony, elsózott leves: mind a kettő élvezhetetlen.“

De az újabb időkben valóban tudományos képzettséget szerzett nőkről

is megalakult már az elfogultság előítélete. Az ilyen tiszteletkel tő hölgy az együgyüség nyelvén szólva, egyszerűen : „Nem nőies!“ Más szavakkal: nem nőies, az a ki gondolkodik — csak az, aki fecseg;

nem nőies, az aki dolgozik — csak az, aki mulat;

nem nőies, ha tartózkodó modorú — csak ha flirtel, czigarettázik és paj- táskodik ;

nem nőies, aki az ö urának minden gondját osztja — csak az, aki tisztán pénzkereső lénynek tarja férjét;

nem nőies, aki maga tanítja gyermekeit — hanem az, aki csak az intő és megrovó jegyekből értesül;

és nem nőies — úgy sejtem — talán az se, aki vezérczikket ir — de az lesz, aki azt elolvasni is unja.

Mondom pedig ....

Soha eszes emberek ennél nagyobb balgaságot nem beszéltek. Mjben is i áll az a joggal féltett nőiesség?

Együtt van abban szende tartózkodás és szerető odaadás; illő szerénység és öntudatos méltóság; gyöngéd tapintat és nyájas figyelem, mindenek fölött pedig kitartó türelem és áldozatkészség.

E szép erények benne lehetnek minden nemes női lélekben. De a család körén kívül csak úgy fognak hatni, ha képzett fö, fegyelmezett elme, emberszeretö felfogás, képesítik az érvényesülésre. Itt rejlik az erkölcsi rugó, melynek tisztultabb Ízléssel kellene áthatnia a zsurok s egyébb társas-összejövetelek szellemi érintkezését.

TARCZA.

A csók.

Hárman vannak együtt most is, mint csaknem mindig a jó öreg Tili néni, Bárdos a házigazda s Elizke a mindennapos vendég.

Kicsalta őket a langyos nyári alkony, a tágas, árnyékos verandára, hova pompás képet mutat a regényes szép vidék festői panorámája.

Egy jókora magaslaton fekszik a kényelmes, emeletes úri ház, büszke homlokzata az ősi czimerrel a messze kéklő bérczekre néz s alant a völgyben, a lombos, árnyas fák közzül, kaczéran fehérlenek oda az Ízléses kis falusi házak.

Sejtelmes hangok zümmögnek a levegőben s a langyos esti szellő édes, balzsamos illatot hoz a messze erdők és rétek felől.

Az imádságos csend megszállta mindhármójuk szivét s elcsitult ajkaikon a máskor vidám beszéd és nevetés enyelgő hangja.

Tili néni nagy, öblös, párnás, karosszékben pihenteti gömbölyű tagjait, fején az elmaradhatatlan fekete kasmír kendővel, melynek lecsüggő végénél szembeszökően kandikál ki a fehér fejkötő bodros, megkötött csokra.

0 már régen benne jár abban a korban, midőn az asszony nem veszedelmes, igy hát ügyet sem vet magára s álmosan pillantgat, nagy fénytelen, barna szemeivel; lebocsátja elernyedt ajkait s öntudatlanul babrál az előtte ülő leány hosszan lecsüggő, aranyos hajfonadékán.

Elizke az ő beczézett kedvencze s összes szeretetének tárgya. Neki nem volt gyer- | meke sohasem s annál forróbb ragaszkodással fogadta szivébe egyetlen, legjobb ba- rátnéja árván maradt leányát s édes anyja helyett anyaként is szereli őt.

Elizke bent lakik a nem messze eső faluban, egy öreg nagynénje oltalma alatt, de a rövid utat, mely a falutól Bárdosékig vezet, minden másodnap, sokszor mindennap is végigjárja ő; kellemes napokon gyalog, sárban és más viszontagságos időben kocsin, mert ha már egy nap nem látja őt Tili nénje szomorú, kedvetlen és nem találja helyét. így megy ez közel 10 éve már, mióta Eliz a zárdát odahagyta. Neki nincsennek barátnői, sem fiatal ember ismerősei s nem is vágyik reájuk, teljesen meg van elégedve jelen helyzetével; kedvessége, szépsége el van rejtve a kis falu magányába s él zavartalan boldogságban, mint erdő mélyén a szerény kis ibolya.

Végül bemutatom a házi gazdát Bárdos Ödönt, ki szintén megérdemli, hogy megismerjük öt. Csaknem tizenkét évvel fiatalabb, mint a felesége Tili néni, s csodálatos véletlen folytán mégis megőrizte magát, hogy mint rendesen lenni szokott nem öregedett hozzá a tulidős feleséghez.

Igaz, hogy ő sem mai legényke már, de még mindig kellemesen vonzó, megnyerő külsővel bir; a kicsit szürkülő, selymes haj nem teszi öreggé telt, barátságos, piros ar- czát s ennek kedves, harmonikus kiegészítője a tiszta sötétkék szempár, melyben hamisan csillan fel az élet tüze, derűje.

Gyakran mosolygó, üde ajka mindig kész valami bohó, de nem sértő megjegyzésre; ^

i élczeiben, talpraesett mondásaiban kifogyhatatlan ; szikrázó elmével és elpusztíthatatlan j kedélylyel áldotta meg az ég.

Alakja erőteljes, deli; járása rugalmas, határozott. Modorában van valami finom dis- krétió, megjelenésében valami utánozhatat-1 lan gavalléria, mely megőrizte rajta a fiatal- j ság zománczát.

Ötven éve daczára nem illeti meg a bácsi elnevezés, talán nem is venné szívesen.

Mit mondjak még a jellemzésére, hogy híven lerajzoljam őt ? Hogy teljes világításban álljon előttünk az ő egész kellemes,

! szeretetreméltó egyénisége?

A szive galamb; az ereje az oroszláné; j bátorságát tekintve sem ijedne meg a maga árnyékától, igazi férfi, női gyöngédséggel párosulva. Mindezek után talán mondani is fölösleges, hogy a ház kormányzata a Tili kezébe van letéve s igy nem ment a leg- szörnyübb absolutizmustól, de ez nem bántja Bárdost semmiképen, jól esik neki, ha azzalj 1 örömet szerezhet az ö asszonyának. Az iroda az ő tuskulánuma, mely a ház egyik felső i emeleti részében fekszik, olt kizárólag ő a parancsoló s ezzel teljesen be ,is éri; a családi körben s minden ehhez tartozó dolgokban nem vindikál magának hatalmat.

Hosszan hallgat a hármas kis társaság, valami megmagyarázhatatlan búsongó érzés szállt a szivükre, Tili néni ugyan kivétel ez esetben közöttük, ő inkább álmos és bágyadt, az ő korában már nincsenek a szívnek elérhetetlen ábrándképei, csak a nyuga-1 lom, az elhízott testnek kényelme, ez a főbb gondja, messzebb nem is terjed ki a figyelme, nem látja közvetlen közelében sem a veszélyt,

mely veszedelmes tűzbeborulással fenyegeti azok szivét, kiket ö szeret.

Férje egy idő óta mintha megváltozott volna, kedélye sokszor tulcsapongó, tréfáiban nem ismer határt, mint a kinek valamely nehéz lelki küzdelmet kell takargatnia. S Tili néni csak mosolyog a dévaj tréfákon, mint az édes anya, aki gyöngéden elnézi elkényeztetett gyermeke szilajságát, csintevéseit. Ő is inkább anyai érzelmekkel viseltetik a férje iránt s a hangjában is van mindig bizonyos bocsánatkérés, mintha mindig arra emlékeztetné :

Lásd, én nem tölthetem be a szivedet, szerelmetes jó uram, hiszen sokkal idősebb vagyok nálad.

Óh, eleinte fájt, iszonyú kínzó volt Tűinek ez a gondolat; mikor a haja őszülni kezdett s arczára egymásután vont barázdát az idő, nem rettent vissza a kendőző szerektől sem; megvásárolt mindent, amiről hallotta, vagy remélte, hogy fiatalabb kinézéshez jut általa, de azután belefáradt a hasztalan küzdelembe, sok gondteljes éjek néma szenvedése mintegy elfásitotta a szivét, megkeményedett a lelke is és érzéketlenül törődött bele a legszomorubb gondolatba, hogy meg kell öregednie.

Eliz is megváltozott egy idő óta; sokszor szórakozott, merengő, tiszta nevetése sokszor ideges kaczagássá fajul s köny szökik a szemébe ; máskor minden igaz ok nélkül kétségbe esik s elkeseredett harczot kell vívnia a szivével.

Óh, ha élne édes anyja, aki védné és oltalmazná őt a gondolatok kisértései közben ; ha volna anyja, kinek szerető szivére