Nagy-Károly és Vidéke, 1904 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1904-06-23 / 25. szám
25-ik szám. T’slxsslcLslIxxxí, szépdxod-SLlxxxi és isirLexetterjesztő ixetllai/p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre .................8 kor. ! Negyedévre...................2 kor. Fé lévre..........................4 kor. || Egyes szám...................20 fill. Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi‘iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Száztíz — négy ellen. A helybeli gör. kath. magyar egyház nemzeti küzdelmébe egy bántó hang vegyült. A már csaknem három év óta nagy lelkesedéssel és kitartással folytatott küzdelem, mely marinál’ eredménynyel kecsegtetett, mindenkor úgy nyilvánult meg, mint az egész egyházközségnek egyhangú kívánsága, melyet semmiféle mellékérdekek nem mozgatnak, hanem egyedül és kizárólag a magyar nemzeti jelleg megóvása, az eloláhositástól való félelem. Többször hallottuk ugyan emlegetni, hogy az egész mozgalom nem egyéb, mint egyes emberek által félrevezetett tömegnek okvetetlenkedése s ezt a vádat különösen azok szerették hangoztatni, a kiknek nagyon érdekükben állott volna a mozgalom leszerelése, hogy azután aknamunkájukat minél szabadabban, minél merészebben folytathassák. E híresztelésekkel szemben az egyházközség köréből mindenkor a legteljesebb egyetértés, a tántoríthatatlan meggyőződés s a legszilárdabb akarat került nyilvánosságra, s lapunk legutóbbi számában foglalkoztunk a június 4-iki egyházi gyűlés határozatával, melyben jeleztük, hogy mily egyöntetű, egyhangú s megmásíthatatlan az egyház tagjainak az a kívánsága, hogy a nagyváradi egyházmegyéből a munkácsi egyházmegyébe legyenek átcsatolva, s a helyreállítandó békének csakis ezen kérelem teljesítése az egyedüli czélhozvezetö eszköze. Nem tudjuk elgondolni sem, hogy miféle czél vezette azt a pár embert, kik a június 4-iki határozat ellenére beadták gróf Károlyi György ország- gyűlési képviselőnek kezeihez azt a kérvényt, melyben tagadják, hogy az átcsatolás az egyházközség többségének kívánsága lenne, hanem ellenkezőleg azt állítják, hogy a többségnek az a kívánsága, miszerint az egész mozgalom szűnjék meg és a nagyváradi püspök által részükre lelkész neveztessék ki. Nem kutatjuk az indokokat, melyek a kérvényt aláíró nyolcz embert annak benyújtására indították. De mindenesetre nagyon feltűnő dolog, hogy midőn az ügy oly férfiú pártfogásába került, mint gróf Károlyi György, ki megmutatta, hogy akar és tud is tenni; midőn az ügy annyira megérett már, hogy a kivitel iránt a legilletékesebb fórumok jóindulata is-meg volt nyerve, akkor egyszerre csak a nagy homályból, melyben eddig rejtőzködtek, előáll nyolcz ember s háromszáz egyház- községi tag nevében az egész mozgalom leszerelését kívánja s fellépésével megbélyegezni akarta a legtisztább nemzeti érzéstől vezérelt vezető férfiak eddigi működését. Hát ez bizony elég csúnya dolog volt, bármi is lett légyen az indító ok. Hanem ennek a nyolcz embernek ugyancsak csattanó választ adott maga az egyházközség folyó hó 19-én tartott gyűlésében s ez a legfényesebb bizonyiték arra, hogy az aknamunka nem sikerült s a fegyver visszafelé sült el. Amennyire fájlaljuk, hogy ez a disz- szonáns hang belevegyült ebbe a dologba, annyira örvendünk is neki. Örvendünk, mert legalább most már mindenféle gyanusitgatás meg fog szűnni. A vezető férfiak nem lesznek kitéve annak, hogy minduntalan meg- gyanusitgassák őket. Ama igazán lélekemelő, megható jelenetek, melyek a városháza nagytermében tartott gyűlésen lefolytak, az a lelkes hazafias hang, mely az egyszerű, de tisztalelkü s erős hazafias érzelmű polgárok felszólalásában megnyilvánult, úgy a nemes grófot, mint a nagyszámban egjybegyült hallgatóságot arról gvözöd- tették meg, hogy nem egyes emberek félrevezetésének tulajdonítható a mozgalom, liánéin a szilárd meggyőződés, a Jhazaíias aggodalom erkölcsi indokai azok, melyek nein engedik belenyugodni őket abba, hogy a szemük előtt terfrégö számos- elszomorító példa után a nagyváradi gör. kath. román egyházmegye fenhatósága alatt maradjanak. Az a nyolcz ember igazán jó szolgálatot tett az ügynek. Azt kívánták, hogy az egész hitközség minden egyes adófizető tagja meghivassék egy gyűlésre. Meg lettek hiva! Azt kívánták, hogy megszavaztassák a hitközség arra nézve, vájjon tényleg kivánja-e az átcsatolást? Megszavaztatták őket! Nos és mi lett az eredmény? Jó Tivadar András uram hiába erőlködött, bizony nem tudott négy szavazatnál többet összeszedni a maga kívánsága mellett! A 212 hitközségi adófizető tag közül 114 jelent meg a gyűlésen. A jelenlevő gróf Károlyi György kötelességének tartotta ismételve előtárni a nagyváradi püspök által nyújtandó kedvezményeket, a melyek pedig elég kecsegtetők s habár a hitközség tagjai tudták, hogy ügyük egyhamar nem fog véget érni, tudják, hogy talán még esztendőkig lesznek kénytelenek lelkészüket nélkülözni, mégis a legnagyobb lelkesedéssel, tisztes, agg polgárok és polgárnők hangosan tiltakoztak Tivadar András uram munkája ellen s a feltett kérdésre névszerinti szavazás utján 114 tagból 110 jelentette ki minden habozás nélkül, hogy öle a munkácsi egyházmegyéhez kivannak csatlakozni s ez az egyedüli kivezető ut számukra a mai tarthatatlan helyzetből. Nos kell még szebb, erősebb bizonyíték mint ez a szavazás? Reméljük, hogy most már nincs egyéb hátra, mint kívánságuknak teljesedése. Reméljük, hogy többé nem kell félniük az intrikáktól s lelkes támogatójuk is kétségbevonhatatlanul meggyőződött arról, hogy ennek a lelkes, hazafias hitközségnek kívánságát teljesíteni kell, mert ezek mindenre készek, de oláh szertartásu pap nein kell nekik semmi körülmények között sem. A kik a gyűlésen jelen voltak, sohasem fogják elfelejteni azt a riadó élT ARCZ A. Feleségemnek. i. Nincsen a világon Drágább kincs tenálad, Aranyért, gyémántért Oda nem adnálak... Az arany, a gyémánt A fösvénynek drága: Bírnék bármennyivel Volnék szegény, árva... Az én boldogságom Csak a te hűséged: Az én gazdagságom A te egész lényed! II. Milyen más is lett az élet, A mióta veled élek.... Örömemet osztom veled, Bánatomban vigaszt lelek.. . Mert az öröm igy megosztva A boldogságot fokozza. A bú, bánat könyebbé lesz, Hogyha két szív együtt érez! Jöhet ránk az élet bajjal, Szembeszállunk a viharral... Bátrak leszünk, én úgy érzem : Uyy-e édes feleségem ! ? Baka Elek. Gaal Anna. Irta,: 'V á, r y ÍF’exein.cz. A vidám kiránduló társaság hangos tanyát ütött a szamosparti füzesben ; egy hatalmas, rezgő nyárfa árnyas lombkoronája alatt csakhamar rőzseláng lobogott. — A társaság után jött kocsikról lekerült a hideg kávc, hideg sült, sonka, s azoknak, kik kedvelik a népies különlegességet, szép fehér, debre- czeni szalonna. — Hófehér, keskeny kezű városi leányok csakhamar hangos jókedv között, kedves ügyetlenséggel forgatták a vékony vesszőből készült nyársat, min rózsává pirult a szalonna, étvágygerjesztő illatot terjesztve a balzsamos tavaszi levegőben. A vig társaságból csak ketten vonultak kissé félre, le egész a Szamosig egy törpe nyárfabokor mögé, melynek ezüstös levelei hangos rezgéssel tánczoltak a tavaszi szélben : Gaal Anna, az alispán lánya és Bán Emit egy huszárhadnagy. — Senkinek sem tűnt fel, hogy nem vesznek részt a uzsonnán, az alispán a borokat kóstolgatta, nejének pedig a tiszti ügyészijével volt fontos közleni valója a kis barna fekete szemű, a rósz nyelvek szerint tüzvérü megyei főpénztárosnó legújabb flirtje felöl. Gaal Anna szemében elfojtott könny ragyogott, kissé félre fordította dús, szögfürtös fejét s szemét a folyóra szegezve hallgatta, mit beszél a hadnagy, mint töri össze hideg, nyugodt szavakkal szivét, lelkét. Nem tehetem Anna, igazán nem tehetem, előmenetelem zárná cl a nősülés, tönkretenné jól indult karriéremet. — Maga okos lány, belátja, hogy igazam van; feledje el ezt az idylt, mely köztünk volt, én kérni fogom áthelyezésem más garnizonba, maga feled és boldog lesz, óhajtom is, hogy az legyen; ugy-e megbocsát? Nem haragszik? A lány keze után nyúlt, mely idegesen tépegetett egy vad pézsmát. — Anna arczán minden igyekezete daczára végig futott az a visszafojtott könny ; valami mélységes keserűség szorította össze torkát, mérhetetlen gyűlölet szállott szivébe, hirtelen letörölte kényét s büszkén, villámló szemekkel, égő arczczal szólt a huszárhoz : . — Nyomorult gaz. A huszár felsziszent, — Anna legyen okos, — szólt sértődött hangon. De Goal Anna már tova sietett s elvegyült a zajos társaságban. A hadnagy komoran nézte, a mint sugár, karcsú alakja, melynek fejlett formás idomaira rásimult a lenge könnyű ruha, végiglibegett a rét szőnyegén ; talán meg is bánta a miket Annának mondott, talán egy pillanatra, de ismét visszatért arczára a gondtalan derű shalkan fütyörészve „Özvegy vagyok, özvegy; bánatos kis özvegy .. “ dallamát, ment felkeresni a „vármegye özvegyét“ a szép Dérynét. Az uzsonnái már befejezték, a férfiak közt csengett a pohár, politizáltak s jelölteket kerestek a legközelebbi tisztujitásra. — A hölgyek szőnyegre hozták azok intim dolgait, a kik ott nem voltak, egy kicsit megszólták őket; a lányok, fiatal urak daloltak, az ardói kis szőke szolgabiró hegedült, egyszóval pompásan folyt a mulatság. Anna arczán is mosoly ült, néha fölcsengett kaczaja is, de nem úgy mint máskor: I szívből fakadó jókedv zengő virágaként; hanem úgy mint a gerlebugás, mintha sirt volna a jókedve, szép kék szeme sem volt tiszta, derült, valami homályos folt, — talán köny- ! lepte, de ki vette volna azt észre. Néhányan lementek egész a Szamospar- tig, hol kék vizinefelejts nyílott, a lányok zsombékról-zsombékra lépve szedték a parti j mocsár kedves virágát, néha félősen felsi- koltva, ha a picziny láb lecsúszott a gyeptőről, a sekélyes zöld növénynyel benőtt vízbe. Gaal Anna egy ideig szótlanul nézte a megdagadt Szamos gyorsan futó vizét, melyen a parthoz kötve nehány apró csolnak him- bálódzott. Egyikre, egy keskeny szandolára rálépett s álmatag arczczal himbálta apró lábaival. A hadnagy a parton a nagy nyárfa mögött ép akkor tűzött a szép özvegy Déryné szőke hajába egy kis kék ibolya csokrot s egész hozzá hajolva beszélt valamit, arczán látszott, hogy várja, nagyon várja a választ. [ Anna rájuk pillantott s keskeny ajka idegesen rándult meg. Gyerünk csolnakázni, —• szólít hirtelen, — ki tart velem? S a következő pillanatban gyakorlott kézzel nyomta a vízbe evezőjét s a könnyű sajka sebes iramba futott végig a Szamos vizén. * * * A múlt télen az özvegy Déryné zsurján ismerkedtek inog Bán Emil meg Gaal Anna. — A huszár, — mint minden huszár, — nagyon csinos, jó tánezos, s ügyes társalgó s végtelenül üres szivü; ez utóbbit Anna
