Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1903-04-30 / 18. szám

NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE Rákóczy Ferencz idegen földön nyugvó por- részeinek hazaszállítása tárgyában indítsanak mozgalmat s e czélra Debreczen városa is szavazzon meg 2000 koronát. Az ünnep többi részleteinek kidolgozására a főispán elnöklete alatt egy bizottság küldetett ki. — A jövő hónap időjárása a Meteor szerint változatos lesz, a mennyiben május hó 18-ra hideg, fagyos jellegű időt helyez kilátásba s az egész május inkább hűvös és csapadékos lesz széllel és esővel úgy, hogy a nagyobb meleg kifejlődése akadályozva lesz. — Kinevezés. A m. kir. pénzügyminiszter Szabó József itteni pénzügyi számgyakor­nokot a beregszászi kir. pénzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőséghez számtisztté nevezte ki. — Műkedvelői szinielőadás. A kath. legény­egyesület tagjai műkedvelői szinielöadásra készülnek. Az „Isten keze“ czirnü darabot fogják előadni, melynek próbái már serényen folynak. A darab a jövő hó folyamán kerül előadásra. — Öngyilkosság. Tóth Lajos helybeli koresmáros, folyó hó 28-án délelőtt 9 órakor saját lakásán föbelőtte magát és meghalt. Felesége vallomása szerint valószínűleg súlyos betegsége feletti elkeseredés vezette a halálba. Kedden reggel mindenfelé járt, hogy revolvert kerítsen magának s kapott is. Ekkor levet­kezett, lefeküdt ágyába s ott jobb halántékon lőtte magát, úgy hogy a golyó a bal halán­tékon jött ki. A házbeliek a lövést nem hallották és csak akkor vették észre a tettet, midőn felesége véletlenül benyitott abba a szobába, hol az öngyilkos feküdt, kit már ekkor nagy vértócsában, holtan talált. Hátra­hagyott búcsúzó levelében tettének valódi okát nem irta meg. — Jó tanács. Mindazoknak, kik pázsitot akarnak létesíteni, ajánljuk, hogy szerezzék be Mauthner Ödön csász. és kir. udvari mag­kereskedéséből Budapesten a „Sétatéri“ vagy a „Margitszigeti“ fümagkevéréket. Ezeket már 29 éve szállítja Mauthner Budapest és a Margit-sziget oly bámulatra méltó és gyö­nyörű sétaterei részére. 2—4 — Nagy kugliversenyt rendez a Protes­táns Társaskör újonnan épített második kug- lizója megnyitása alkalmából folyó évi május hó 3-án, vasárnap délelőtt 11 órakor kezdve s délután 2 órakor folytatva, igen értékes dijjakkal, melyre a Kör tagjait s az érdek­lődőket ez utón is meghívja az elnökség. — Esküvő. Köröskényi Timóth helybeli kereskedő a múlt szombaton tartotta eskü­vőjét Koszi Etelkával, Keszi János polgár­társunk, városi képviselőtestületi tag leányá­val. Boldogságot kívánunk frigyükhöz! — Adóügy. Figyelmeztetnek az adózó polgárok, hogy hátralékaikat a legsürgőseb­ben lefizetni el ne mulasszák, mert a konokul nem fizető hátralékosoknál, a hátralékoknak az ingatlanra való bekebelezés utjáni biztosí­tása és a legszigorúbb végrehajtás is al­kalmaztatni fog. Nagykároly, 1903. ápril 18. A városi adóhivatal: Lévay Béla, adóügyi tanácsos. A megeredt fákat nagy szárazság esetén locsoltatni kell. Julius hóban a hajtások közül azokat, a melyek egymást súrolják vagy félre kötéssel vagy pedig a gyengébb hajtástőböl való le­vágásával hozzuk megfelelő szabad állásba. Öszszel a fák törzsére köröskörül köttes­sünk nádszálakat, vagy száraz vesszőket, vagy szőlővenyigét jó erősen. Ezzel olcsón megvédjük a fákat a nyulrágás ellen. A következő tavaszon lebontjuk a bekö­téshez használt anyagot s félretehetjük a következő télre. Tavaszszal újólag metszenünk kell a fákat; hogy kárt ne tegyünk bennük elég arra szo­rítkozni, hogy a korona belseje felé irányuló galyakat vágjuk le tőből és hogy az egymást dörzsölő ágak közül a kevésbé szépet s a rossz irányba növöt távolítsuk el. Egy évben se feledkezzünk meg a szalma­tekercs alkalmazásáról s a mig a fa kérge gyenge, a télire való bekötözéstől. A fák gondozása ezenkívül még a hernyó­fészkek szedéséből, sovány földben trágyá­zásból s a fa kérgének a rajta keletkező sárga és szürkés zuzmók és mohok lekapar- tatásából áll. Sokan meszes agyag péppel kenik be a zuzmók ellen a fák törzsét. Én ezt nem tartom jónak, mert a pép a héj likacsait betömi a mész, nagyon hamar védekezésre, azaz paraszövet képzésére készteti a fát, a mely — mint váz — körülveszi a fa törzsét s a vastagodást gátolja. Ha a szél letör egy ágat, faragjuk simára a törés helyét s agyagpéppel legalább, de jobb. ha oltóviaszszal bekenjük. Ezzel eljutottam csakis rövidre szabható ismertetésem befejezéséhez. Befejezésül engedjék meg, hogy köszöne- temet kifejezve szives türelmükért, mindazok­nak, kik gyümölcsfákat ültetnek, munkájuk­hoz kedvtelést, örömet, sikert, hasznot és jó vevőt kívánjak. — Esküvő. Serlv Ignácz, Serly Ferencz a helybeli ipartestület köztiszteletben álló elnökének fia, e hó 16-án tartotta esküvőjét Yiszás Juliskával, Viszás Zsigmond leányával, Mátészalkán. — Próbabál. A polgári leányiskola fel- szerelési szükséglete javára május hó 2-án esti fél 8 órakor a polgári kaszinó díszter­mében Endrédi József tánczinester vezetése alatt tartandó tánczestélyre — minthogy meghívók nem bocsáttatnak ki — ez utón hívjuk meg az érdeklődő közönséget. Belépő­jegy felnőtteknek 2 korona, tanulójegy 1 korona. Felülfizetések köszönettel fogadtat­nak. Igazgatóság. — Kerületi tornaverseny. A közoktatás- ügyi minisztérium az idei kerületi torna- verseny helyéül a magyar alföld fővárosát I Debreczent jelölte meg. A tornaversenyre —- mely május 21-én lesz — nagyban foly­nak az előkészületek, mert Debreczen városa régi jó hírnevéhez méltóan, igazi magyaros vendégszeretettel akarja fogadni a falai közé érkező ifjúságot. — Pártold hazád iparát! Schwartz Elek helybeli úri-, női- és divatáru keres­kedő, ki rövid ideje, hogy uj üzletét beren­dezte, fősulyt hazai gyártmányú áruczikkekre fekteti; hol igen szép választékban kaphatók: kalapok, czipők, nyakkendők, fehérnenmek, zsebkendők, napernyők, harisnyák stb. Min­den vevő, ki 5 koronáig bevásárlást eszközöl, érdekes ajándékban részesül. — Gondnok kirendelése. A szatmárnémeti-i ügyvédi kamara néhai Földváry Sándor máté­szalkai lakos ügyvédi irodája részére Dr. Szűcs Sándor szatmárnémeti-i lakos ügyvé­det rendelte ki gondnokul. — A császári és királyi közöshad­seregbeli hadapródiskolában rendszeresített s az 1903—1904. iskolai év elején betöltendő ; 25 egész ingyenes állami alapítványi, 4 egész 1 ingyenes magán alapítványi helyek betöltésére vonatkozó, a Nagyméltóságu m. kir. honvé­delmi miniszter ur által kibocsátott pályázati hirdetmény az érdeklődők által a főjegyzői hivatalban megtekinthető. Nagykároly, 1903. április 28. Debreczeni István, polgármester. — A mátészalka—szatmári vasút építé­sére és finanszírozására 3.510,800 K költség­; előirányzat mellett a Gregersen G. és fiai ezég ajánlatot tett, mely felett Szatmár városa legközelebb fog dönteni. — Felhívás. Felkérem a függetlenségi és 48-as elveket valló vármegyei bizottsági tago­kat, hogy a május hó 7-én tartandó vár­megyei rendes közgyűlés tárgyainak meg­beszélése czeljából május hó 6-án este 9 órakor Nagykárolyban, a polgári olvasókör helyiségében megjelenni szíveskedjenek. Buda­pesten, 1903. évi ápril hó 25-én. Luhg Géza, a vármegyei függetlenségi és 48-as párt elnöke. — Birtokváltozás. Veres Antal és neje Kiss Ida szentmiklósi lakosok megvették özv. Tardy Istvánná és kiskorú gyermekei László J és Stefánia jelenleg nagybereznai lakosok­nak az esztrói 3., 18. és 70. számú telek- jegyzőkönyvekben felvett 207 katasztralis hold 662 Q-öl ingatlanát 68000 koronáért. — Előléptetés. Joós Lajos m. kir. posta­tiszt, ki több éven keresztül szolgált váro­sunkban, Abrudbányára posta-főnökké ne- veztetett ki. — Halálozás. A humanizmus mintaképét, Buttyán Mihályné született Zsukán Flórát, Csomaköz községe szegényeinek és árváinak úgyszólván anyját temették el ugyanott f. hó 25-én, kit életének 72-ik évében épen akkor ragadott ki váratlanul a halál az élők sorából, mikor agg, — 75 éves — szélütött férjének halálát remegte mindenki. A jótéte­ményeknek, melyeket agg férjével egyetem­ben a haza. és humanizmus oltárára hoztak, se szere, se száma. Feleslegéből nem feled­kezett meg Istenről sem, kinek dicsőségére egy remek temetői kápolnával ajándékozta meg a hitközséget. Az az alatt lévő családi sírboltban aluszsza immár a megboldogult örök álmait. Temetése nagy részvét mellett ment végbe, a temetési szertartást négy gör. kath. lelkész teljesítette. Szabó Ignácz nagy­károlyi gör. kath. s. lelkész és gymn. gör. kath. vallástanár pedig remek szép és meg­ható predikácziót tartott magyar nyelven, utána pedig a megtört szivü férjétől búcsúz­tatta el. A család a következő gyászjelentést | adta ki: Alulírottak úgy a maguk, mint a nagyszámú rokonság nevében is fájdalomtól megtört szívvel tudatják a forrón szeretett hitves, illetve sógornő és nagynénjüknek Buttyán Mihályné szül. Zsukán Flórának életének 71-ik, boldog házasságának 51-ik évében folyó évi április hó 23-án délután 2 órakor rövid szenvedés után szivszélhiidés következtében történt elhunytát. A megbol­dogult földi része folyó hó 25-én délelőtt fél 10 órakor fog a gör. kath. egyházi szer­tartás szerint a csomaközi gör. kath. temető­ben általa építtetett kápolna sírboltjában örök nyugalomra tétetni; lelki üdvéért pedig az engesztelő szentmise-áldozat f. hó 28-án reggel 8 órakor fog ugyanott az Egek Urá­nak bemutaltatni. Csomaköz, 1903. ápril 23. Áldás legyen emlékezetén! Buttyán Mihály, j mint férj. Özv. Papp Lászlóné és gyermekei, özv. Buttyán Péterné, özv. Buttyán Jánosné ; és gyermekei, mint sógornői. Buttyán János nagykárolyi városi aljegyző és neje. id. , Buttyán Péter, Szilágyi György és neje, Buttyán Terézia, ifj. Buttyán János, Buttyán János belényesi főgymn igazgató, unokaöcs- csei és húgai. — Orvosi körökben már rég ismert tény. hogy a Ferencz József keserű viz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és j említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen felülmúlja. Kérjünk határozottan Ferencz József keserű- vizet. 9—26 — A czivillista felemelése ellen. Luby Géza országgyűlési képviselő, vármegyei törvényhatósági bizottsági tag a czivillista felemelése ellen irányuló indítványt adott be a közgyűléshez, mely a következőképen szól: Indítvány. A 35 éves közösügyes gaz­dálkodás folytán kiszipolyozott Magyarország az újabb terhesebb kiegyezés és a katonai javaslatok miatt elöállandó oly súlyos meg- terheltetésnek néz elébe, hogy az udvartar­tási költségek emelését 2 millió koronával nem bírja meg. S miután az uralkodó ház magyar udvartartást máig se rendezett be és arra kilátást sem nyújt, a törvényhatósági közgyűlés azt méltányosnak és jogosnak nem ismeri el, felír a Képviselöházhoz, kérve annak elvetését. Luby Géza. — Vetőmag engedélyezés. A főispán fel- terjesztésére a földmivelésügyi minisztérium Bujánháza ínségesei részére a beszerzési ár 30'Vo-ának s a szállítási költségnek elenge­dése mellett huszonegy métermázsa korán érő tengeri vetőmagot engedélyezett. — A szatmár-németi-i ügyvédi kamara e napokban adta ki évi jelentését. E szerint az ügyvédek névjegyzékébe a múlt évben 6 ügyvéd vétetett fel, 7 ügyvéd pedig töröl­tetett s igy a kamara területén az ügyvédek száma 84. Bejegyeztetett az ügyvédek név­jegyzékébe 19, töröltetett 14, s igy bejegyezve maradt az év végén 44 ügyvédjelölt. A kamarai segélyalap vagyona 18,274 K 98 f. A jelentés foglalkozik a jogszolgáltatás terén szerzett tapasztalatokkal és elismerőleg nyilat­kozik járásbíróságunkról, mint a hol min­den a legnagyobb rendben folyik, mert az ügyek gyorsan intézteinek el s a leírás és kiadás ellen sem emelhető panasz. A jelen­tés a vármegyei árvaszék működésénél még mindig igen sok kívánni valót talál és igen helyesen sürgeti az árvaszéki személyszapo- ritást, mert a feldolgozásra kerülő nagy anyagot az előadók mai csekély számával ellátni nem lehet. Egy jó családból való 2—3 gymn. osztályt végzett fin TANULÓ UL felvétetik lapunk kiadóhivatalában. í r ii $ íogiectoM jj műterem Nagykárolyban, Szécbenyi-u. 4. sz. a. ^ Rágásra kitünően alkalmas TÍr f o gka. :ez. h Szabadalmazott szájpadlás nélküli FOGSOBOH * Fájdalmatlan (érzéstelenített) foghúzás, fe Rendelés: d. e. 8—12-ig ; d. u. 2— 6-ig. MÉBSÉKELT Ls. 8—50 Med. univ. Dr. Székely Kornél, száj- s fogbetegségek szakorvosa. riTTTTirrrnnr TrnrrrurxjrrFJrxJtrrrra — Eladó ház. Özv. Sternberg Antalné örökösei tulajdonát képező ház (Könyök-utcza 4. szám) eladó. Értekezhetni Dr. Váradi Ödön nagyváradi ügyvéddel. 19—26 Dr. Adler Adolf SimkóGóza felelős szerkesztő. főmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond. PIACZI ARAK az 1903. évi ápril hó 27-ik napján tartott heti vásárról. — Közép számítás szerint. — meny­ség ■liter l| » m •— T á, r s y Eladó nyii hectc IS 01 korjfill. Tiszta búza . . Kétszeres . . . Rozs ...................... Ár pa...................... Ku koricza . Zab (40 kilós) . Köles .... Burgonya (zsák) 139 |10 ! 50 46 28 353 164 985 Száz kilogramm szalonna . . . Egy - » ... „ „ disznóhus . . . „ „ marhahús . . . „ „ juhbus .... Száz „ só .......................... Eg y „ só............................ Száz „ széna .... Száz „ szalma .... Négy köbméter tűzifa kemény, fel­vágással .......................................... Né gy köbméter tűzifa puha felvá­gással ................................................ Egy liter szesz 36 fokú .... „ „ köleskása........ „ „ borsó................... » „ lencse................... » „ paszuly.............. Fé rfi napszám saját kenyerén . . „ „ gazda kenyerén . 8 I 6 9 ij* 2 146 h 40 60 60 60 20 88 22 — — ; 24 5 ’ — 3 20 26 40 HHk ■r 50 évi siker! Eszéki ARCZKENÖCS és eszélti eltávolítja a szeplöt, máj­foltot és a bőr összes tisztátlanságát. P a lórii csalit* a DIENES J. C. Szalvator-gyógytárából Eszéken, felsŐTráros. 1 tégely eszéki arczkenőcs ára 70 fillér és I kor. 1 drb Szalvator-szappan „ I kor. I tégely kézi paszta „ I „20 fillér. Lyoni rizspor kis doboz I kor., nagy dob. 2 kor. Ezen czikkek mentek minden ártalmas alkat­részektől és megfelelnek tökéletesen a 71012. sz. B. m. rendeletnek. i__jq FŐ RAKTÁR BUDAPESTEN: TÖKÖK JÓZSEF gyógyszerész VI., Király-utcza 12. és Andrássy-ut 29. Nagykárolyban kapható : GYUR0VITS GYULA gyógyszertárában. 1887—1903. tk. sz. Árverési hirdetményi kivonat. A nagykárolyi kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy Dr. Schön pflüg Richárd ügyvéd által képviselt kir. kincstár­nak Barta Sándor nagykárolyi lakos ellen folytatott végrehajtási ügyében 325 kor. 93 fill, tőke, ennek 5°/# kamata, 23 kor. 30 fill, költség kielégítése végett árverés alá bocsátja a szatmárnémeti-i kir. törvényszék területén fekvő, a nagykárolyi 670. számú tjkvben A. -f- 146. hr. szám alatt foglalt jószág­testet 1290 korona kikiáltási árban. Az árverés megtartására határidőül 1903. évi junius hó 13-ik napjának délelőtti 9 órája, helyéül pedig Nagykárolyban a kir. járásbíróság árverelő termét tűzi ki, mikor a fent körülirt ingatlan a kikiáltási áron alul is el fog adatni. Az árverezni szándékozók tartoznak bánat­pénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881. LX. t.-cz. 42. §-ában jelzett árfolyammal számított és a 3333—81. I.M. rendelet 8. §-ában kijelölt óvadékképes érték­papírban a kiküldött kezéhez letenni, vagy annak előleges elhelyezéséről kiállított elis- ! mervényt átszolgáltatni. Nagykároly, 1903. évi márcz. hó 29-én. A kir. járásbiróság mint tkvi hatóság. Csics Lajos, kir. albiró.

Next

/
Oldalképek
Tartalom