Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1903-01-22 / 4. szám
Melléklet a „Nagykároly és Vidéke“ 1903. január 22. — 4. számához. re!k:lá,:ncL. Irta: Pozsonyi Gábor. Az a régi mondás, amely azt tartja, hogy a jó bornak nem kell czégér, régen lejárta magát. A rohanó életben nem érnek rá az emberek a válogatásra, türelmük sincsen a tapogatózásra, ami először a szemük elé kerül, a mi legjobban megragadja a figyelmüket, ott megállanak. A modern kereskedés és ipar nem várhatja be, mig az ólomlábon járó hir megszerzi neki vevöközönségét, hanem eszközök után néz, melyek segélyével megszaporitja a róla szóló hir járását reklám csinálással. Vanderbilt mondotta, hogy a reklám nélkül dolgozó kereskedő vagy iparos olyan, mint az a Don Juan, aki sötétben kacsintgat egy hölgyre: sem az nem látja őt, sem ő nem tudja, ki után vetette magát. Jellemzőbben nem is lehetne ennél definiálni a modern kereskedőnek, vagy iparosnak a közönséghez való viszonyát. Ezer és ezer becsületes, pártolásra érdemes vállakózása pusztul el évente a kereskedelmi és ipari életnek, mert nem veszi észre a közönség. Nem is tudják, hogy volt, csak mikor a csőd révén belekerül az újságok rovatába. A kenyér után külekedő emberiség, a melynek lassú már a gőz és villám s a levegő meghódításán töri magát, nem indulhat fölfedező útra az üzletek és ipari helyek tömkelegében. Bebotlik az első ilyen helyre, ami útjában van s rohan tovább a kenyere után. De már ez is teher neki s deprimálja a bizonytalanság és a kétkedés. Benne van az emberek természetében, hogy szeretik a határozottságot bizonyos dolgokban s mindenki inkább indul el az előre kijelölt czél felé, mint bizonytalanra. Azért van aztán, hogy egy-egy üzlet és bolt, amely gondoskodik ismeretlenségének az eloszlatásáról, valósággal magához szívja a közönséget, de különösen a vidéket, amelynek egyetlen útmutatója szükségleteinek beszerzésénél a reklám, ami valójában nem egyéb, mint folytonos érintkezés a vevő és eladó között. Ha nem is csábit vételre, de azt mindenesetre irányítja. Amerika, amely leghamarabb észrevette a reklám föl- tótlen szükségességét, valóságos dobzódást visz végbe ezen a téren. Amit a leleményesség csak kifőzhet, szövegben, képben, az mind ott van az újságok vagy folyóiratok hasábjain, amelyek elsőrangú helyek a reklám csinálásra. Újságot, folyóiratokat mindenki olvas s abban véletlenül is szemébe ötlik az olvasónak a hirdetés, amit ha csak részleteiben jegyez is meg, egy-két hét alatt már meg kell ismerkednie akarata ellenére is a reklámcsináló nevével s árujával, amit az újságban kínál. Éppen ezért nem mellékes az, hogy miképen szól egyik-másik hirdetés szövege, mint van összekombinálva s mit kínál benne a hirdető. Nálunk a reklám még csak csecsemő korát éli. Kereskedőink és iparosaink ugyan elég példát láthatnak maguk előtt, hogy mire képes a hir-harang, de a maradiság, vagy a kicsinyes takarékoskodás visszatartja őket mégis. Németországban nincs valamire való üzlet, melyik ne hirdetné áruit. Már csak azért is teszik, mert ez óriási befolyással van a kereskedők hitelképességére. Hirdetni csak készpénzért lehet s aki nem teszi, föltétlenül szemben találja magát azzal a föltevéssel, hogy nincs rávaló pénze. A hirdetésnek olyan nagy közönsége van más országokban és pedig a legműveltebb országokban, (!) hogy nem jelenhetik meg olyan nyomtatott valami, ami ne végezne hirharangozást. Üzlet nem nyílik meg reklám nélkül. Azt a bizonyos t.-cz. publikum kezdetű körlevelet, amit nálunk mázsaszámra nyomatnak, egy egyszerű hirdetés helyettesíti az újságban, amit más becsesebb tulajdonságainál fogva nem dobnak félre olvasatlanul. Ezer és ezer fortélya van ezenkívül még a reklámnak, amely ma már külön tudomány. Most a cseh kereskedelmi iskolákban egyenesen katedrát állítanak a reklám-csiná- lás fontosságának és módjainak kitanitására. A kereskedővé fejlődő nemzedékbe valósággal bele akarják oltani a reklám iránt való érzetet, ami sokkal nagyobb fontosságú minden más kereskedői vagy iparos tulajdonságnál. Amerikában már régen vannak ilyen katedrák, sőt egészen önálló iskolája van a reklám tudományának. Természetesen erre csak akkor van szükség, ha a kereskedők és iparosok elismerik a reklám nélkülözhetetlenségét s nem húzódnak tőle azért, mert vagy kevéssé előkelőnek, vagy szükségtelennek tartják. Útbaigazítás soha sem lehet rossz dolog s azt csak szívesen veszi mindenki; a reklám pedig nem egyéb, mint figyelem a vevöközön- séggel szemben, amely tájékozást nyer a reklám által arról, hogy mit, hol és milyen föltételek mellett szerezhet meg. Londonban is iskolát alapítottak a reklámnak egy Howard nevű nyugalomba vonult dúsgazdag kereskedő alapítványából. Howard egymillió koronát tett le egy közjegyző kezébe, hogy ezt az összeget egy reklám-iskola alapítására használja. Érdekes fölhívással fölkéri a nagy czégeket, hogy támogassák tervében. Vannak vállalatok, amelyek eddig is külön irodát tartottak fönn, amelynek csak az a kötelessége, hogy a czég hirdetéseit tervezze. Egy londoni szappangyáros hirdetéssel adta tudtára mindenkinek, hogy akinek ötlete van, jelentkezzék a czégnél; minden ötletért, amely reklámra fölhasználható, öt shillinget fizet, sőt többet is. Az angol újságíróknak csaknem fele reklámok tervezésével keresi busás mellékjövedelmét. A reklám kifejezés a clamare (kiáltani) szóból ered. A rikkancsok ugyanis már ä rómaiak előtt sem voltak ismeretlenek, mert 1 meg van Írva, hogy az utczákon feltűnően öltözött fiatal urak (?) rémesen ordítozva dicsőítették egyik-másik kereskedő vagy iparos czikkeit. A rikkancsok különösen a középkorban szerepeltek és némely városban különös szabadalmak mellett folytatták mesterségüket. Találtak egyebek közt egy királyi rendeletet, ! amelylyel VII. Lajos megengedi Berry városának, hogy tizenkét városi rikkancsot szerződtessen. A hírlapi vagy folyóirati reklámozás újabb eredetű. A XVII. század elején megjelent amster- dami újság a legelső, amely hirdetéseket közölt. — A mi múlt századunkban kezdődött a művészetnek reklámczélokra való felhasználása. Ma már kiváló művészek festik a különböző reklámplakátokat. Fred YVal- kerről beszélik, hogy egy fürdőző nőket ábrázoló képét, amely egy szappangyár részére készült, egy amerikai nábob kétszázezer koronáért vásárolta meg, de kikötötte, hogy a reprodukcziókat nem szabad reklámczélokra használni. Mostanában Amerika az a hely, ahol a reklámozás a legnagyobb diadalokat aratja, Onnan Írják, hogy egy gyáros különböző templomokban misét mondat s a pap a szent beszéd végén dicsérettel emlékszik meg az illető gyáros kitűnő czikkeiről. Annyi bizonyos, hogy a reklám manapság már oly bámulatosan kifejlődött és annyiféle I alakot öltött, hogy ha hirtelenében megszün- : nék, úgyszólván az egész kereskedelmi, irodalmi, művészi, ipari, sőt még a tudományos \ élet is egyszerre megszűnnék működni. A reklámipar egymagában Francziaország- ban több, mint százmillió évi frank üzleti forgalmat jelent. Nemcsak az utczai kereskedők, szalmafonók, ollóköszörüsök nótáit s hasonló czélokra szolgáló kiabálásokat lehet ott hallani reggeltől estig, hanem az utczákon végigvonuló gyermekcsoportokat is lehel I látni, akik folyton kiabálnak valamely czimet. Hosszú ideig a boltczimer volt az egyedüli reklám; a plakát-ipar a tizennyolczadik I században keletkezett. A forradalom előestédén Párisban negyven plakát-ragasztó volt: ..Negyvenen vannak“ — Írja egy franczia iró gonosz iróniával — „akár csak az Akadémia tagjai és hogy a hasonlóság még tökéletesebb legyen, plakát-ragasztó sem lehet más, mint aki irni-olvasni lud.“ Az újsághirdetések is lassan fejlődtek ki és pedig főképen azért, mert az újság még ritkaság volt és nagyon kicsiny volt az olvasók száma. A legrégibb ilyen hirdetés állítólag 1660-ból való: a „Mercérius Publicus“-ban, egyik legrégibb angol lapban hirdetett nem kisebb személyiség, mint maga VI. Károly király; a király egy elveszett kutyájának a visszahozását kéri benne és a becsületes megtalálónak nagy jutalmat Ígért. Franczia- országban körülbelül ugyanez időtájt nyílt meg Theophraste Renandot-nak hirdetési és czimirodája. Renandot ezzel atyjának az óhaját teljesítette : „Boldogult atyám — úgymond a hires essay-iró — mindig azt óhajtotta, hogy minden nagyobb városban legyen egy meghatározott hely, ahol bárki, akinek valamire szüksége van, az egyenesen erre a czélra alkalmazott hivatalnoktól vagy könyvből felvilágosítást nyerjen. Például: „Eladok gyöngyöt“, „Veszek gyöngyöt“ ; ez utitársat keres Párisba, amaz ilyen vagy olyan szolgát akar; egy másiknak tanítóra van szüksége; a harmadiknak munkásra — mindenkinek a maga szükségéhez képest. És megfogjuk látni, hogy ez a hirdetési eszköz nagy lendületet fog adni a kereskedelemnek és iparnak . . . “ Mint tudjuk, ez a kitűnő eszme a gyakorlatban pompásan bevált. Egy másik verzió szerint az első újsághirdetés 1649. április 12-én jelent meg az „Impartial Intelligence“ ez. újságban, amelyet : most (a 7. Számot) a lóndoni Britisch Museum- , ban őriznek. Jutalmat igér benne valaki annak, : aki két ellopott lovát visszahozza. Ez a hir- I detés tehát valószínűleg a legelső volt, amely 1 a nyilvánosság előtt megjelent. Rendszeresen pedig a londoni „Public Adversiter“ lap kezdett elsősorban foglalkozni a hirdetésekkel, sőt erre fektette a fösulyt. Hogy milyen a következetes és czéltudatos reklám, arról nekünk alig van sejtelmünk; e tekintetben még nem nőttünk ki a gyermek- czipöböl s olykor valóban bámulattal kell, hogy eltöltsön bennünket a reklám angol és j amerikai nagymestereinek ötletessége. Anglia- j ban sincs azonban czég, amely szédületesebben és feltűnőbben űzné a reklámot, mint Pears. Még le se tettük a lábunkat angol földre, már is minden állomásról óriás betűkkel ragyog felénk: „Pears Soap“. Ha megérkezünk, Pears Soap vár bennünket és ő kisér el, ha elutazunk. Mélyebb jelentőséget is kereshetnénk e dologban, mert talán nemcsak egyes néposztályok különböznek egymástól a szappan intenzivebb használata által, de egyik nép is a másiktól. Ez a hires szappan- ezég legutóbb megengedte magának azt a tréfát, hogy Schakespeareban böngészve, egy helyre hívja fel a figyelmet, ahol a britt szeílemóriás a Pears Soapot ajánlja. Ezek a sorok az V. Henrik III. felvonásában a 16-ik sorban olvashatók: „For so’ appears this fleet majestical“. Erre a szóra, hogy „so appears“, fogja rá az angol szappankirály, hogy Soap Pears-t jelent. Hát ez nem túlságos kegyeletes reklám, de jó. Lássuk még egynéhány specziális módját a reklámoknak és azok alkalmazási módjainak, mely sokszor a humor utján igyekszik elérni a kitűzött czélt. Angolországban kieszelték, hogy nem a reklámhirdetö keresi fel a közönséget hirdetéseivel, hanem a közönség keresi a reklámot, így az angol pályaudvarokon teljesen hű uti- jegyutánzatok találhatók a földön, melyekre „I. oszt.“ van rányomva. Az utazó persze örül, hogy egy I. osztályú jegyet talált, tüzetesebben megnézi s csak ekkor látja, hogy „X-nél elsőosztályu felvágott sonka kapható“. Egy franczia borkereskedő nemrég árjegyzéket tett közzé, melyet arczképével díszített s melynek első lapján a következő felhívás volt olvasható : „Tisztelt vevőim! Mivel önökhöz személyesen nem lehet szerencsém, az árjegyzékhez méllékelve arczképemet küldöm és igy teszem tiszteletemet. Egyúttal kötelezem magamat, hogy borokat megrendelésre a legkifogástalanabb minőségben fogok küldeni.“ Egy amerikai vendéglős naponkint egy elefántot vezetett az utczákon végig, mely ormányával az aznapi menüt kínálja a járókelőknek. Egy kisebbszerü amerikai színházban abban a pillanatban, mikor a függöny felemelkedik, a nézők között valaki hatalmas hangon elkiáltja magát: — Gondolt ön arra, hogy magát D . . . pasztillával ellássa? Minden színész, ki most játszani fog, ezeket használja. Az ilyenféle aktiv reklám a yankeek országában igen el van terjedve. Egy gyógyszerész 50 kopasz urat visz magával a színházba s a földszintre ülteti őket. Mikor a függöny felgördül, az urak egyszerre leveszik kalapjukat s a felső páholyokban és erkélyen ülők egyszerre ötven ragyogó koponyán olvashatják e vastag betűkkel odafestett felírást: „P.... pilulák ..." A brooklyni színház igazgatója kétségbe volt esve, hogy egy darabja nem emelkedhetett a kasszadarabok nívójára. Szerencséjére a társaság csillaga kitűnő uszónő volt és egy bizonyos összegért bátor kisérletre szánta el magát. Egy nap déli órájában, épen akkor, mikor a brooklyni hídon legnagyobb volt a tolongás, a színpad büszkesége a hídról a vízbe vetette magát s mikor megmentették, nagy részvéttel kérdezgették tőle: mi bírta e végzetes lépésre? A „szerencsétlen“ szépség igy felelt: — A brooklyni színháznál vagyok alkalmazva, nevem Mrs. Z __ Most egy mestermű vet adunk elő, valóságos remekét a szinmü- irodalomnak. Akármilyen szép is az élet, nem voltam képes azt a gondolatot elviselni, hogy e műremeket üres ház előtt fogjuk előadni.. . Ettől a naptól fogva a színtársulat mindig telt ház előtt játszott. Londonban egy kocsi keltett általános feltűnést, melynek ülésén egy halotthalvány arczu, véres ruháju ember feküdt elnyuj- tózva. A nagy embertömeg, mely a kocsi után özönlött, rögtön megállította és megrettenve kérdezősködött, hogy mi történt ? Öngyilkosság, vagy más szerencsétlenség? Erre hirtelen felemelkedett az ülésről a „szerencsétlenül járt“, zsebéből egy köteg papirost vett ki s kiosztotta a jelenlevők között. A papiroslapokon ez volt olvasható: „Ma este az X... színházban: A 11026-os fiakker titka.“ Egy amerikai városka ájtatos hívői között Karácsonykor énekes imakönyveket osztottak ki. A hívők egy karácsonyi ének két strófája közölt nagy meglepetésükre a következő sorokat olvasták: „Halljátok ó hivők a szózatot, Mit nektek zengenek az angyalok : Beecham pilulái a legjobbak, Ezt hozzuk mi a jámboroknak. Kettő elég a felnőtteknek, De már egy is a gyermekeknek.“ Különös reklámot kísérelt meg egy gyógyszerész. Bretagne partjaihoz közel egy magános sziget fekszik, melynek lakói halászok. Hetenkint kétszer egy bárka közvetíti a postát, mely rendesen igen kevés szállitmánynyal érkezik, mivel a lakók legtöbbje még sohasem kapott levelet. Az utóbbi időben igen nagy öröm uralkodott e szigeten, mert a lakók mindegyike pontos cziminel és igazi postabélyeggel ellátott levelet kapott, mely egy regény keretében drámai színekkel ecsetelte egy uj növényi gyógyszer hatását. Egykét halász pusztán „tréfából“ meghozatta a gyógyszert, mely annyira Ízlett, hogy nemsokára az egész szigeten elterjedt. A gyógyszerész igen jó üzletet csinált. Vagy lássunk másokat. Utóbbi időkben egy belga a következő reklámot intézte egy színház páholyából a közönséghez: — Tisztelt hölgyeim és uraim! Nevem N. N. és zománezozott edényekkel kereskedem. Áruim jóságát mindenki ismeri, azok nem szorulnak ajánlatra. Seholsem vásárolnak olyan olcsón és jól, mint üzletemben. Holnap nagy végeladást tartok potomárak mellett. Csodákat fognak tapasztalni. Egy remek váza ára például nem 5 frank, sem 4, sem 3, sem 2, hanem 1 frank és ezenkívül minden vevő egy dísztárgyat kap ajándékba. Jöjjenék mindnyájan és használják föl a ritka alkalmat.“ Ezt mondván, ismét helyet foglalt és elégülten nézte a hatást, melyet szónoklatával előidézett. A hatás kedvező volt, mert a közönség jóízűen nevetett a legújabb reklámon, már pedig aki nevet, az már félig- meddig meg is van nyerve. Másnap az edényárus alig győzte a sok vevőt kiszolgálni. (Példáját ajánljuk az utánzásra. A nálunk szokásos hosszadalmas fölvonásközökben legalább némi szórakozást nyújtana az unatkozó közönségnek.) Más! Egy fiatal szabómester Londonban a belvárosban üzletet akart nyitni. Nem akart adósságba keveredni, azon törte hát a fejét, hogyan biztosíthatná magát a kétes megrendelők ellen, akik mindenesetre elsőknek keresnék fel üzletét. Végre csalhatatlan módszert talált ki. Az összes lapokban hirdetést tett i közé a következő tartalommal: „Fiatal hölgy, szép és nagyon gazdag, jő családból való úrral óhajt összeköttetésbe lépni házasság czéljából. Az illető hölgy hajlandó jövendő férjének adósságait, melyeknek összegét azonban közölni kell — kifizetni. Arczképpel ellátott leveleket X. Z. alatt e lap kiadóhivatalába kér. Rettenetes nagy számú válasz és fotográfia érkezett be. A leleményes szabó azután szépen albumba rakta a fotográfiákat, mindegyik alá oda Írva a nevet, lakást és foglalkozást, az albumra pedig ráírta nagy betűkkel: Rossz fizetők. Mikor aztán az album képeinek valamelyik eleven mása talált jönni az üzletbe, a legudvariasabb kifogások között sietett lerázni a nyakáról. És a jeles szabó üzlete pompásan virágzik. Vagy : „Eladó egy kitűnő kerékpár, ára 200 frank. Ha holnap délig nem akad vevő, ára csökkenni fog 5 frankkal és igy folytatólag mindennap. Ha a kerékpár ára 5 frankig 1 esne és mégsem akadt vevő, a másnap déli j 12 órakor pontban elsőnek jelentkező egyén ingyen kapja meg.“ A járó-kelők megálltak, elolvasták a hir- i detést, nézték a kerékpárt: látták a körülötte levő tárgyakat s mosolyogva mentek be az üzletbe... Nem érdektelen az a reklám se, melyet j egy szentpétervári kereskedő tett közzé: „Minthogy nőtlen vagyok, nem kell asz- J szohyt és gyermekeket eltartanom. Ennélfogva áruimat sokkal olcsóbban adhatom, mint a többi kereskedők. Siessen tehát mindenki és használja fel az alkalmat, mert nem állok jót érte, hogy ha beleszeretek egy leányba, hogy meg nem házasodom. Tehát rajta, amig szerelmes nem vagyok, mert azután minden drágább lesz“. (Hát nemde hallatlan fenyegetés ez ?!) Néha még az okleveles emberek sem zárkóznak el a humoros reklámozástól. íme egy példa, melyet egy badeni orvos tett közzé: Vigyázat! Folyó évi október hó elsején lefogok telepedni orvosi minőségben Rei- chartshausenben. Fogadok otthon reggel 7—9 óráig. Délután 9—11-ig a „Paripához“ ez. fogadóban leszek, 11-től 1 óráig a „Koronádban, 1-től 3-ig a „Rózsá“-ban, 3-tól 5-ig a „Szarvasban“ és 5-töl 7-ig az „Oroszlánról“ elnevezett korcsmában fogok tartózkodni —- Hét órától kezdve csak rendkívül sürgős, de nem valami nagy pontosságot és fontosságot igénylő esetekben fogadok. Feltételek a következők : 12 éven aluli gyermekek csak a i felét fizetik, minden felnőtt személy pedig egy üveg sört kap ingyen. Mély tisztelettel B. J. dr. — Amerikából. Megérkezésemkor kellemes csengés-bongással fogom magamat szives emlékükbe hozni.“ Ilyen amerikaias izü hirdetések néha a magyar lapokban is megjelennek, mire példát nyújt a Nógrád-Honti Ellenzéknek a következő hire: „Nagy szerencsétlenségnek vette elejét január 30-án délután a B.-Gyarmatról Lo- soncz felé haladó vonat vezetője és egyedül
