Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1903-10-29 / 44. szám

ezen érzelmes beszéd hallatára, lehetetlen, hogy őt meg ne szeresse, áldott emlékére a kegyelet koszorúját oda ne helyezze. A szűnni nem akaró taps és éljenzés volt a méltó elismerésnek nyilvánulása, midőn Deákot oly szépen s igaz meggyőződésből ; méltató másodelnök az emelvényről távozott. Most Deák Sándor egyleti tag szavalta élj Komócsy József „Deák Ferencz emlékezete“ czimü költeményét, a nála megszokott hév­vel s igaz lelkesedéssel, a közönség lelkes tetszésnyilvánításától kisérve. Végül a „Hym- nust“ énekelte el az egyleti énekkar oly szépen, hogy a közönség nemcsak tapsokban, hanem élőszóval is kifejezést adott tetszésé­nek. Hogy ezen ifjú énekkar már is ily szép eredményt tudott felmutatni, ebben kiváló érdeme van annak a ügybuzgalmu fárado­zásnak, melyet az énekdarabok betanításá­ban főt. Niklos János tanár ur és Dipold Kálmán énekvezető egyleti tag kifejtettek. A Hymnus eléneklése után elnök hálás kö­szönetét mondott az érdeklődő közönségnek s az ünnepélyt bezárta. — Körorvos-választás. Ér-Endrédi kör­orvossá folyó hó 17-én Dr. Komáromi Adolf j orvos lett megválasztva, ki működését még alig kezdette meg, folyó hó 26-án állásáról már lemondott. — Esküvő. Tiszavályi Beke Gyula mun­kácsi segéd-mérnök folyó hó 24-én vezette oltárhoz városunkban benedekfalvi Kiszely Géza és neje született Polcz Juliánná kedves leányát, Írónkét. Szerencse kisérje frigyüket! — Házimulatság. A helybeli róm. kath. legényegyesület nov. 15-én házimulatságot rendez az egyesület nagytermében. — Az idei Aussigban megtartott ipari és földmivelési általános német kiállításon a Singer-varrógépek, a melyek a nagy párisi világkiállításon is — köztudomás szerint — a „grand prix“-vel lettek kitüntetve, ismét kimagasló kitüntetést értek el és pedig a Singer Go. volt az egyetlen kiállító, a mely két első dijat nyert, t. i. a varrógépek szá­mára kiadott aranyéremhez díszoklevelet kapott varrógépeiért és ugyancsak ilyet kapott az aranyéremhez, a melylyel mühimzései let­tek kitüntetve. Ezen kitüntetések újból bizo-1 nyitókul szolgálnak az eredeti Singer-varró­gépek világhírű jósága, valamint azoknak a j divatos mühimzés terén igazolt szolgáltatási képessége mellett is. — Köszönetnyilvánítás. Stier Ignácz hely­beli fodrász ur a kath. legényegyesület könyv­tárát Verne Gyula: A prémek hazája czimü! egy kötetes müvével ajándékozta meg. Fogadja a nagylelkű adakozó az egyesület leghálásabb köszönetét. — Névmagyarosítás. Karbunár János helybeli járásbirósági írnok és kiskorú gyer­mekei Karbunár István, János, Mihály és Flóra nevüket belügyminiszteri engedélylyel „Ember“-re változtatták. — Esküvő. Heinrich János nagykárolyi anyakönyvvezető-helyettes e hó 20-án vezette oltárhoz özv. Fritz Györgyné szül. Neuhof Erzsébet asszonyt, Király-Daróczon. Az eskü­vőn nagy közönség volt jelen s a násznagyi i tisztet Néma Gusztáv Nagykároly város al­jegyzője és Wéber József királydaróczi kántor­iam tó teljesítették. Esküvő után a meny­asszonyi háznál gazdag lakoma következett, melyen számos felköszöntőt mondtak az uj párra. — A szüret szőllőskertünkben igen nagy vidámsággal folyt le; a szőlősgazdáknál sűrűn jártak a vendégek s a mulatságból bőven kijutott. Nem oly bőven jutott ki a mustból, mert a termés igen gyenge s nehány szőlő kivétellel csak közepes volt; a must czukortartalma kielégítő. — A közelgő őszi és téli idényre aján­lom a n. é. közönség részére dúsan felszerelt raktáramat, u. m.: valódi Jäger női, férfi és gyermek alsó öltözékeket, posztó és bőr hazai gyártmányú férfi, női és gyermek czipöket, kalapokat, sapkákat, téli keztyü- ket és harisnyákat, fiu-öltönyöket, férfi fehérnemüeket; legnagyobb választék nyakkendőkben Schvartz Elek divatáru- üzletében, a róm. kath. népiskolával szemben. — Uj zenemű. Ifjú Réthíj László a hely­beli dalárda karnagya, „Aquarel“ czim alatt zongorára zeneművet irt, mely sajtó alatt van és a jövő hó elején fog megjelenni. A mü kapható lesz szerzőnél (lakik Könyök-utcza 14-ik szám), ahol előjegyzések már most el­fogadtatnak. — Per az ecsedi-láp égése miatt. Károlyi Lajos gróf keresetet indított a vármegye kép­viseletében Nagy László alispán ellen 2000 kát. hold lápi földjének elégése miatt, mert szerinte a lápon épülő félben levő törvény- hatósági utón a gaz és zsombék égetéséből keletkezett a tűz. Egyelőre csak előleges bírói szemlét és tanúkihallgatást kért a fel­peres, mit a szatmári kir. törvényszék el­rendelt. Az eljárás, — melynél a gróf szak­értője Péchy László műszaki tanácsos, a vár­megye szakértője Domahidy István földbir­tokos, a bíróság szakértője pedig Sporzon Pál debreczeni gazdasági tanintézeti tanár — folyó hó 26-án Börvelyben vette kezdetét. NAGYKÁROLY ÉS VIDÉKE — Érdekes és mindenesetre czélszerü újításról értesítjük azokat, a kik a m. kir. szabad, osztálysorsjáték iránt érdeklődnek. E sorsjáték sorsjegyeit többnyire bizonyos körülményességgel lehetett megszerezni, ki­vált az olyan specziális sorsjegyeket, mint például a Lukács Vilmos bankja által eladot­takat, melyek a közönség körében népszerű­ségre tettek szert. Most ez a bankház a közönség kényelmére való tekintettel váró-; sunkban képviseletet alakított, amennyiben i sorsjegyei elárusitásával az Eigner Simon könyvkereskedő ezéget bízta meg. A sorsjegy­vásárlók időt, fáradtságot és költséget kiméi­nek, ha sorsjegyeiket közvetlenül ennél a czégnél, a Lukács Yilmos-féle m. kir. osztály- sorsjegyek kizárólagos elárusítójánál szerzik be. A sorsjegyek megújítását a budapesti bankház közvetlenül fogja intézni, amennyi- j ben a sorsjegyeket pontosan elküldi és be­fizetési lapot mellékel hozzájuk, úgy, hogy a sorsjegyvásárló a megújítási dijat a posta utján portómentesen küldheti be Lukács Vilmos budapesti bankházának. — Országos vásár. Városunkban az úgy­nevezett Mindszentnapi országos vásár folyó j évi november hó 2-án, hétfőn, Csengerben pedig e hó 30-án fog megtartatni. — Házasság. Fischbein Hermann férfi­szabó, budapesti lakos, f. hó 25-én esküdött örök hűséget Váradi Ábrahám és neje hely­beli lakosok leányának, Annának. — Gyászeset. Városunknak egy köztisz­teletben álló polgára Hájtájer Ignácz, életé­nek 67-ik évében folyó hó 24-én hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése e hó 25-én vasárnap délután 3 órakor a rokonság és j ismerősök nagy részvéte mellett ment végbe. Béke poraira! —- A család által kiadott' gyászjelentés igy szól: Alulírottak mélyen szomorodott szívvel tudatják a feledhetetlen jó férj, gondos jó apa, testvér, sógor és rokon Hájtájer Ignácz folyó évi október hó 24-én reggel 7 órakor, életének 67-ik s boldog j házasságának 44-ilc évében hosszas szenve- j dés s a halotti szentségek ájtatos felvétele ' után történt gyászos elhunytát. A megbol­dogultnak hült teteme október hó 25-én! délután 3 órakor fog a róm. kath. egyház | szertartása szerint (Petőfi-utcza 80-ik számú gyászháztól) a Rozália-sirkertbe örök nyuga­lomra tétetni. Az engesztelő szentmise-áldo­zat folyó hó 26-án reggel 7 órakor fog az egek Urának bomutattatni. Nagykároly, 1903. október hó 24 Áldás és béke lengjen drága porai felett! Özv. Hájtájer Ignácznó mint neje. Hájtájer Pál és neje szül. Losonczy Teréz mint fia és menye. Hájtájer Mariska, Gyula, Emilia ezek gyermekei, mint unokák. Heinrich Viktor és neje szül. Ábel Emma mint veje és menye. Heinrich Gizella, Viktor, Béla, Mariska, Ernő, Dezső ezek gyermekei, mint unokák. Böhm Ferencz és neje szül. Rácz Ágnes mint testvér és sógornő, s ezek gyermekei. Kugler György és neje szül. Seffler Teréz mint sógor és sógornő, s ezek gyermekei. — Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferencz József keserüviz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is tetemesen határozottan Ferencz vizet. — Szóllcsend újabb István gróf Széllcsendje, a mely mint a somosi j ménes lova van nevezve, most ismét győzel­met aratott a bécsi versenyen. Az 5000 koro- | nás őszi kancza dijat vitte el Hg. Taxis M. „Balladájával és Mr. Lincoln „Akárhogy“- jával szemben. Bírói Ítélet: Küzdelem után | egy hosszal első. A somosi ménes kanczája már hírnévvel bir a versenygyepen. — Beküldetett. Azon kérelemmel fordul­tak levél utján szerkesztőségünkhöz, hogy hívjuk fel figyelmét a rendőrségnek a tűr­hetetlen közbiztonsági állapotra, mely a Nagy­I hajduváros-utezában uralkodik. E hó 24-én ■ éjjel Bakó Bálint házába hatoltak be isme­retlen tettesek s mintegy 600 korona értékű i ékszert és készpénzt loptak el, már másnap, azaz vasárnap éjjel Obholczer Gyula lakásába akartak betörni, azonban a zajra fölébredt háziak megzavarták munkájukban. Úgy lát­szik, nagy biztonságban érzik magukat a betörők, hogy ily gyakran fordulnak elő ilyen esetek. Jó volna, ha a rend éber őrei egy kissé jobban teljesítenék kötelességüket, ter­mészetesen az erre hivatott ellenőrző köze­gek is nagyobb buzgalommal kell, hogy ellenőrizzék alantos közegeiket: vájjon azok csakugyan a rendre és csendre ügyelnek-e ? — Halálozás. Eggenberger Alajos nagy­bányai járási Írnok, ki mint vármegyei köz­ponti írnok hosszabb ideig lakott városunk­ban folyó hó 26-án Nagybányán elhunyt. Nyugodjék békében ! :vmi^frr/)urviiriirrjfirrrrrr 1239—1903. vh. sz. ; 3 Fogorvosi s íotíeiMai jj műterem Nagykárolyban, Széchenyi-u. 4. sz. a. Rágásra kitünően alkalmas Szabadalmazott szájpadlás nélküli POGSOEOK. *a> -s £ a a 03 :0 - 4* S 31 -5 O -p yu I mm'* Fájdalmatlan (érzéstelenített) foghúzás. Rendelés : d. e. 8—12-ig ; d. u. 2—6-ig. Hl MÉESÉKTELT IDIX-A-iZI-Á-S. 34—50 Med. univ. Dr. Székely Kornél, száj- s fogbetegségek szakorvosa. ftjpiui .m morrrrmnnrtí 7108-1903. K. sz. 111 Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel köz­hírré teszi, hogy a nagykárolyi kir. jbiróság 633/2.—1903. V. számú végzése következtében Somogyi Albert javára Rácz József ellen 255 K 60 fillér s jár. erejéig 1903. szept. hó 12-ikén foganatosított kielégítési végre­hajtás utján lefoglalt és 602 koronára becsüli következő ingóságok, u. m.: lovak, szekér, széna stb. nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagykárolyi kir. járás- bíróság 1903. évi 633/2. V. sz. végzése foly­tán 255 K 60 f tőkekövetelés, ennek 1903. junius hó 16-ik napjától járó 6°/0 kamatai, i V,% váltódij és eddig összesen 54 korona 90 fillérben biróilag már megállapított költ- j ségek erejéig Kaplonyban adós lakásán leendő eszközlésére 1903. okt. hó 31-ik napjának délutáni 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzés- j sei hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöb­bet ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságo­kat mások is le- és felülfoglaltatták s azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagykárolyban, 1903. okt. 12-én. Bakó Bálint, kir. bir. végrehajtó. A nagykárolyi közkórház ágy- és fehérnemű felszerelvé­nyeinek szállítására az alább kitett egységi árakkal zárt ajánlati versenytárgyalás tűze­tik ki. oá s— Tárgy megnevezése Egyen­ként Összesen Q K f K f 90 Vászon lepedő 4 25 382 50 30 Férfi bosszú ing vász., nagy 3 25 97 50 30 Női hosszú ing, „ közép 3 — j 90 — 24 Gyermek hosszú ing vászon különböző nagyságban 2 40 57 60 00 Vászon fehér párnahaj 1 65 99 — 40 Törülköző fohér — 75 30 — 12 Törülköző szines széllel 1 50 18 60 Pőrovaló női kendő 1 30 i 78 .. Összesen : — C4 o co 60 felülmúlja. Kérjünk József keserű­ül—26 győzelme. Károlyi Az ajánlatok 1903. év november hó 7-ik napjának délelőtti 9 órájáig 86 korona bánatpénzzel ellátva Nagykároly város polgármesteri hivatalához adandók be. A kórházi bizottság az ajánlatok között a szabad választási jogot fentartja. — Hazai gyártmány elsőbbségben részesittetik. Az egyes darabok nagysági mérete és szabási formája, úgyszintén a vásznak minő­ségének mintája naponként délelőtt 11—12 óra között a közkórház gondnoki irodájában megtekinthetők. Elkészítés és átadási határidő 1903. évi november hó 30-ig bezárólag. Nagykároly, 1903. október 20. Debreczeni István polgármester, mint a kórházi-bizottság elnöko. Hitelt nyújtok 1—2—3 évre (kamat nélkül): városok, köz­ségek, megyék, vizszabályozó-társulatok, mérnöki hivatalok, szövetkezetek, nagyobb uradalmak s más hitelképes testületeknek. A hitelnyújtás szőlövesszőre és borra nem vonatkozik. 4—0 Dr. Adler Adolf felelős szerkesztő. Simkó Géza ifj. Andrássy Jenő főm unkatárs. belmunkatárs. Laptulajdonos és kiadó : Sarkadi N. Zsigmond. TAGOSiTASA iránt beadott kérelme folytán a megengedhetöség kérdésében tár­gyalási határnapul IS03> évi november hó 3-ik nap­jának délelőtti 10 órája és szükség esetén a következő napokra Börvely község házához kitüzetik, mely helyre és időre |n$>-y a távollevő vagy ismeretlen tartózkodásu birtokosok az eljárás vezetésével megbízott Dr. Bajnay Endre kir. törvényszéki biró elé a törvényes következmények terhe alatt és azon felhívással idéz­tetnek meg, hogy a képviseletükre kirendelt ügygondnokot Dr. Schönpflug Jenő ügyvéd szatmári lakost ügyöknek czélszerü védelme iránt kellőleg utasítsák, vagy más ügyvédet jelentsenek be a bíróságnál, mert különben mindezek elmulasztásának követ­kezményeit maguknak tulajdonítsák. A szatmárnémeti-i kir. törvényszék mint úrbéri bíróságnak 1903. évi október hó 10-én tartott üléséből. Sclineller, 2 — 2 jegyző. ■■«PB

Next

/
Oldalképek
Tartalom