Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)

1903-10-15 / 42. szám

TarssucSLsLlncLi, szépiroa_a-li^CLi és isz^CLeretterjeszto

— -f —

NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE.

Megjelen minden csütörtökön.

Egész évre Félévre . .

Előfizetési árak:

. 8 kor. Negyedévre . 4 kor. Egyes szám

Községi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor.

2 kor. 20 fül.

Szerkesztőségi iroda 's kiadóhivatal:

Deák Ferencz-tér 4. szám.

(A római kath. elemi iskolával szemben).

Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek.

Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza.

Deák Ferencz emlékezete.

(—r.) Folyó hó 17-én lesz száz esztendeje annak, hogy Zala vármegye Söjtör községében Deák Ferencz megszületett.

Hogy ki volt Deák Ferencz, azt tudja minden magyar ember. Jellemzéséül elegendő az, hogy általánosan „a haza bölcsének“ nevével tiszteltetek meg.

A haza bölcsének emlékezetét a százados évforduló napján országszerte ünnepelni fogja a nemzet hálás kegyelete ; ünnepelni fogják — a közoktatás- ügyi miniszter rendeletéből — az összes iskolák, de kiveszik részüket az ünnepből az ország társaskörei, autonom és hivatalos testületéi is.

Országszerte ünnepi beszédekben fogják méltatni a nagy hazafi emlékezetét, ki nem vágyott uralkodásra, mégis egy nép és ország nagy részén uralkodott; ki fáradságáért elismerést, jutalmat nem várt, sőt el sem fogadott s kinek a haza és a hon iránt tett szolgálatát a királyi család sem tudta máskép jutalmazni, mint azzal, hogy a nemzet Nagyasszonya, boldogult Erzsébet királyné könnyet ejtett és virág- koszorút tett az elhunyt nagy ember koporsójára.

Nem foglalkozunk a haza bölcse politikai működésével — hiszen lapunk nem politikai lap s igy nincs is arra hivatva — de eltekintve minden pártállástól és politikától, meg kell hajtanunk a nemzeti lobogót Deák Ferencz mint hazafi előtt, mert nagy volt ö,

TARCZA.

A természet bosszúja.

Régen volt, mikor még az Ecsedi-láp mély vizet, beláthatatlan susogó nádast, zizegő zsombékot, vadrucza falkákat, fantasztikus nagyszirmu vizivirágokat, ringó csolnakázást, vig kacsavadászatokat és — káposztás csikót jelentett!

Istenem, de büszkék voltunk mi gyerekek a térképen arra a nagy darab földre, a mely az ismeretes sürü, hosszúkás, apró vonásokkal volt jelezve és világért sem jutott volna eszünkbe, hogy voltaképpen nem is oly nagy dicsőség — mocsárnak lenni.

Dehát mikor annyi szép és kedves dolog volt vele összeköttetésben. Azok a sokszínű, különösen kék árnyalatokban pompázó vadmadár szárnyak, amiket a vadászó apák vagy bácsik hoztak haza, s a gyermek-leleményesség annyi játékának voltak háládatos eszközei. Hát a kis gyékénykosárkák, amikkel egy-egy hozzáértő, vagy'lápi faluból való cseléd lepte meg az apró népet. Ügyesen fonva, kék vagy piros szaténnal bélelve. Vagy a tarka vizi csigák, amik mintha ezüstből, zafírból lettek volna a fogékony gyermek- fantázia előtt, s mintha meséket, regéket súgtak, búgtak volna vizikirályról, nádi sirályról, tüzes szinü, mérges lehelletü liliom- tündérfejekről.

És a csolnak — az ingó-ringó vizi jármű! De sokat irigyeltem Sárit és Margitkát, akik Margit néniéknél állítólag messze-messze belliikor a nemzet jogaiért kellett sikra szállani s nagy volt, mikor bölcs, békítő szavaival a nemzet háborgását csillapítani kellett.

Midőn első felirati javaslatában azt írja: „önsorsunkről magunk rendelkezhetünk s ha koczkára tesszük azt, önmagunk szenvedjük kárát. De mások sorsát, mit a bizalom hitünkre bízott, a haza sorsát, mely becsesebb előttünk saját életünknél, féltenünk kell minden veszélytől s a szeretet óvatosságával kell azt megőriznünk ; koczkáztathatunk mindent a hazáért, de a hazát kocz- káztatnunk nem szabad“ ; ebből csak az világlik ki, hogy Deák Ferencz hazáját melegen szerette, miért is nevére örök zománczot vont a hazaszeretet.

Azért tehát helyesen írja Ujváry Béla „Deák Ferencz“ czimü versében:

„Emlékezésnek gyűlj ki tiszta lángja,

Hadd lássuk újra a nagyot, dicsőt!

A „jobb jövőt“, mely most is várva-várja:

A nemzet meghajol Deák előtt!

Nem halt meg ö s gyöngébb dalnok kezében A lant hangozza régi énekét:

Nem hal meg az, ki egy nemzet szivében Folytatja halhatatlan életét!“

Legyen áldott Deák Ferencz emléke! j

Nagykároly rendezett tanácsú város ebtartási szabályrendelete.

in.

IV. Büntető határozatok.

18. §. Kihágást követ el: a) az ebtulajdonos, a ki a 4. §-ban érintett bárczát megváltotta, de kutyáján nem

mentek a nagy vízbe. Hát még Palit, a kis első gimnázistát, aki evezni is tudott és gummipuskával — majdnem — ruczát lőtt.

Hogy mi volt a boldogtalan madár, ma sem tudjuk — tán csak nem valami szárazföldi veréb?

Vagy szárazföldi — kacsa — gondolná némely gummipuska viselt olvasóm, aki saját gimnázista korából tudja, hogy a vadászfantázia nemcsak a felnőttek' kiváltságos erénye. Palit azonban ebben a tekintetben védelembe veszem — úgyis van neki elég egyébb a rováson a gimnázista korból. Mert pajkos volt az urfi nagyon!

Gyermekkor tündérvilága, láp tündérvilága elmúlt rég. Emberi ész, emberi szorgalom gigászi munkája dús termőfölddé tette vizek ismeretlen, ingoványos mélyét. Mennyi fáradtságba, mennyi pénzbe került, azt a jó j Istenen kívül főképpen az „érdekeltség“' tudja, j De nem bánja a gazda, ha a dús repcze-1 termésre, pirosán kaczagó kukoriczacsövekre néz. Legfeljebb vadászminőségben sajnálja a j letűnt vadrucza múltat. Egy kicsit a roman- i tika vesztén is búsúlunk, de bár prózaian, j mégis megvigasztal a kövéren feketéllő humus, a mely ismeretlen erőktől, ismeretlen I kincsektől duzzad; ígérve a legszebb poézist, magyar termőföldet, magyar boldogulást.

Csitt! ne örüljünk előre! Gyenge, tehetetlen lény az ember. A természet legyőzé-1 sével tőle nehezen elperelt szénfekete humus rögben még ott van a vizi istenek: uralkodásának nyoma. Korhadt növényekkel, hajszálfinomságu gyökerekkel, mind megannyi éghető anyag szinte tele van szőve. Vigyázzon a gyarló ember, mert ahol győzött a természet egyik elemén, bosszút állviselteti, — a mennyiben a bárcza elvesz- ‘ tésétnem igazolja, illetőleg be nem jelentette ;

b) a ki másnak kutyájáról a bárczát el- , idegeníti;

ej a ki a más kutyájáról szóló bárczát saját kutyáján használja ;

d) a ki saját kutyájáról szóló bárczát másnak adja;

e) a ki kutyáján meghamisított bárczát viseltet;

f) a. ki kutyáját adó alá bejelenteni és részére bárczát váltani elmulasztotta;

g) a ki kutyáját künn a mezőn a 9-ik §-ban előirt kölöncz nélkül szabadon járni engedi.

19. §. A pénzbüntetés a beszámítás mérvéhez képest terjedhet:

I. az előző §. a) f) és g) alatti esetében — a mennyiben ezen eset az adó alól felmentett kutya által viselendő bárczára vonatkozik — 1 koronától 10 koronáig ;

II. az előző §. b) c) d) alatti esetében 5 koronától 40 koronáig;

III. az előző §. e) alatti esetében 10 koronától 40 koronáig;

IV. az előző §. f) pontja esetében — a mennyiben adóköteles kutya-bárczáról van szó — minden eltitkolt, vagy adó alól elvont í kutya után 20 koronától 40 koronáig.

A pénzbüntetés nem fizetés esetén elzárásra az 1879. XL. t.-cz. 22. §-ának elvei szerint változtatandó át.

A 18. §-ban nem érintett egyéb : i lugasok az 1879. XL. t.-cz. 86., 102., .D és

122., illetve 1888. évi VII. t.-cz.- lói. 1.

i) és j) pontja alapján büntetendők.

21. §. Kihágást esetekben eljárnak:

a) az ezen szabályrendelet, valamint az 1879. évi XL. t.-cz. 86., 102., 103. és 122. §-ai ellen elkövetett kihágások esetében első fokban a rendőrkapitány, másodfokban az alispán, harmadfokban a belügyminisztérium ;

b) az 1888. évi VII. t.-cz. 154. §. i) és j) pontjaiba ütköző kihágások esetében harmadfokban a földmivelésügyi minisztérium.

22. §. Az ebadó czimén befolyt összegek első sorban állategészségügyi, másodsorban közegészségi, esetleg állattenyésztési czélokra fordítandók.

23. §. Ezen szabályrendelet a jóváhagyást s hirdetést követő év január 1-én lép életbe.

60—1903. kgy. sz.

Elfogadtatott és megállapittatott.

Kelt Nagykároly város képviselőtestületének 1903. év junius hó 28-ik napján tartott rendkívüli közgyűlésén.

Néma Gusztáv, Debreczeni István,

közig, jegyző. (P. H.) polgármester.

79,203—1903. II. b. szám.

M. kir. belügyminiszter.

Jóváhagyom azzal, hogy a 19. §. utolsó bekezdése képezi a szabályrendelet 20. §-át. Budapest, 1903. szeptember 9.

A miniszter helyett: Széli Ignácz m. k.

(P. H.) államtitkár.

I. MINTA.

ISTa-gry-lcárolyy r. t._ -város.

Sza/tm-ár várraeg-ye.

Fbatló-összeirás alapjául szolt/A ló bejelentési üríti/>.

Az ebtulajdonos nevo : ................

La

kása (utoza, házszám):

A birtokában található ebek száma, minősége, (faj, neme és kor):

Nagykároly, 190 6v hó nap.

Aláírás :

hat az a másikkal. Mint ahogy meg is történt.

Meggyulladt az Ecsedi-láp s ég már napok óta.

Nem kellett az ember részéről csak egy parányi vigyázatlanság, csak egy szál gyufa tán, hogy megsemmisítse, tönkre tegye fáradtságos munkája minden eredményét, sőt jövő reményét is, mert ahol a talaj elég, ha lesz is évek múlva használható, humus nem lesz soha többé.

Kicsiben magam is láttam az istenítéletet vagy tiz nap előtt, de megborzongatott a pár ölnyi terület előtt is a természet nagy hatalma és elgondoltam azt a nagy pusztítást, mit az ilyen katasztrófa okozhat, ha nem lesz lehetséges a mostani szárazságban például szélviharban oly hamar elejét venni körülárkolással — mint az említett kis helyen — Margit néniéknél.

De ki gondolt volna a bekövetkezett nagy börvelyi veszedelemre akkor. Vígan voltunk s élveztük a szőlőérlelő csodaszép őszi napokat. Mindjárt megérkezésein estélyén Károly bácsi, tudva, mily örömet szerez „nagyvárosi“ (igy csufolódnak a szegény károlyi emberrel) húgának, ha alkalmat ad neki arra, hogy otthon büszkén elmondhassa, hogy még „gazdálkodott“ is, tehát mindjárt másnapra programúiba vett egy kocsizást a lápi tagba. Hogy a nagy gazdálkodási buzgalmat egy városi lánynál megértsék, hozzá kell tenni, hogy a kiránduláshoz tartozott még egy aranyos gig, egy ezukros kis erdélyi lóval a jámbor „Rózsi“-val, mely még a legavatatlanabb városi kacsoktól is bölcs nyugalommal hagyja magát kormányoztatni; azután csodaszép meleg őszi délelőtt, ragyogó felhőtlen éggel, a láthatár olyan képével, amely csupa hangulat és verőfény. Sőt még külön kivételes száma is volt a programmnak, a földégés megtekintése. No meg cséplés is volt; éppen az utolsó nap, igy ebben a kedvencz falusi látványosságban is volt részem.

„Bizony húgom, itt mindenütt a rucza úszott“ —" magyarázta Károly bácsi, mikor a gazdag lápi földre kiértünk. Famagasságu kukoriczaszárak sorakoztak most tömötten, asztallap nagyságú napraforgók bólintgattak a széleken, hanem száraz, szalmává aszott volt minden a hajdani vizországban.

Pál urfi szorgoskodott a cséplőgép körül. Az idő hamar eltelik s a fiuk bajusza hamar megnő. A hajdani kis csolnakosnak azóta az összes közelebbi s távolabbi unokanővérek a bátyai czimet adományoztuk korkülönbség nélkül és azóta még jobban nő a bajusza.

Mint cséplögazda is roppant tekintélylyel rendelkezett mikor a gig megérkezett.

Egy ilyen cséplési hölgyvizit különben abból áll, hogy miután az embert sikkesen vagy magyarosan (különben az egyik nem zárja ki a másikat) lesegitik a kocsiról; először is egy pár sikerült vagy nem sikerült gazdasági jellegű, érdeklődő kérdést reszkíroz meg; aztán feláll a mázsára, leül a szalmára, a gépszijj körül alkalmatlankodik halálmegvetéssel; végül elcsíp egy pufókképü tanyai gyereket s megkérdi tőle : „Hát aztán hé jársz már oskolába?" Ezúttal jól jártam, mert a gépész kis fia mellé még egy bolond kis fekete kutyust is kaptam mulatságul, igy a gépszijj körül való mozgási szabad- gyakorlat elmaradt.