Nagykároly és Vidéke, 1903 (20. évfolyam, 1-53. szám)
1903-07-16 / 29. szám
XX. évfolyam. Nagykároly, 1903. július 16. , iu>o ^ 29-ik s^ám. Társadalmi, szé;pir©<3-SLlaM-i és ismeretterjesztő Ixetila/p.-------------------------------ér- -----------NA GYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre................8 kor. Negyedévre..................2 kor. Fé lévre........................4 kor. jj Egyes szám..................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-lfir 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A kisiparos helyzete. Nem tagadja senki, hogy a kisiparos helyzete ma már csaknem tűrhetetlen. A sajtó számtalanszor tette már szóvá és küzdött a kisiparos helyzetének javításáért, de bizony mindez ideig vajmi kevés történt annak érdekében. A kormány is belátta szükségét annak, hogy az iparososztály zömét képező kisiparos helyzetén javítani kell, az által, hogy munkához juttassuk őket, mert hiszen a kisiparosok nem kívánnak kegyeleinkenyeret, vagy alamizsnát, hanem igenis azt, hogy kapjanak munkát, melyből tisztességes utón megtudjanak élni, családjaiknak kenyeret tudjanak adni. Különösen a hadügyi kormány a katonai szükségleteknek kisebb részletekben, kisiparosoknak való kiosztásával igyekezett némileg orvosolni a munkahiányt, de mi ez a csekély munka ahhoz a nagy kereslethez képest, mely az ipar minden ágában tapasztalható! A ki figyelemmel kiséri a kisiparosok helyzetét, szomorúan tapasztalja, hogy mily nagy szegénység és mily nagy konkurrencziával kell megküzde- niök. A gyáripar csaknem tönkretette őket és napról-napra láthatjuk, hogy tisztességes, sőt egykor vagyonos iparosok hagyják abba mesterségüket s csekély javadalmazásu állásokért törik magukat, csak hogy legalább a mindennapi kenyerük meglegyen. A szabad ipar is nagyban hozzájárult a kisiparos helyzetének súlyosbá tételéhez, s az egykori hatalmas — bár nehézkes — czéhrendszer világát hányszor sóhajtják vissza iparosaink! Különösen kisvárosokban érezhető az iparososztály elszegényedése. Nagy városokban, vagy oly helyen, hol valamely hatalmas gyár van, még mint segédmunkásoknak eléggé tűrhető helyzetük van, különösen a mai időben, midőn minden ízében szervezett, hatalmas bérharcz utján vívják ki helyzetük javítását. S habár feleslegre szert tenni nem tudnak, legalább megvan a mindennapi kenyerük. De kisvárosokban, ahol egyedül a fogyasztó közönségre vannak utalva, érezhető a helyzet visszássága. A gyáripar termékei — habár nem is jobbak — de mindenesetre olcsóbbak s ma, midőn mindenki arra törekszik, hogy minél olcsóbban tudja szükségleteit beszerezni és kielégíteni, inkább fordul a gyáripar termékeihez, mely — habár minőség tekintetében talán rosz- szabb is, de kevesebbe kerül és ez a szempont a döntő. A tömegesebb szükségleteket árlejtés utján szerzik be, a miből a tőkeszegény kisiparos ismét ki van zárva, mert töke hiányában nem képes versenyezni a töke részéről megnyilatkozó nagy kínálattal szemben. A töke közvetlenül szerzi be az anyagot, neki nem kell átengedni a nyereség egy részét a közvetítőknek, inig a kisiparos másod-, sőt harmadkézből szerezvén be az anyagot, természetesen nem képes oly árban állítani ki a munkát, hogy verseny- képes legyen. A vásári kereslet is ma már nagyon megcsappant. Tapasztalhatjuk ezt városunkban is s a fogyasztó közönségre nehezedő mindenféle súlyos teher nagyon érezteti hatását az iparosok körében is. A mily nemes buzgalommal igyekeznek az iparososztály szellemi elö- haladását fejleszteni, az mindenesetre dicséretes, mert hiszen müveit, képzett iparosra minden államnak nagy szüksége van. De az anyagi téren is kellene valamit tenni, mert a kisiparososztály a nemzetnek igen számottevő és független elemét képezi, melynek fenntartása nagy érdeke az államnak. Elismerjük, hogy az ipari szakkiállítások rendezése is némi eredményt mutat fel, de — sajnos — itt is csak a jobb- módú iparos tudja termékeit bemutatni, a szegényebb iparos, anyagi tehetség hiánya miatt, azokon részt sem vesz. A segítésnek egyik eszközét abban látnók, ha a nagy testületek, mint az állam, vármegye, város stb. nem tekintenének arra, hogy szükségleteik beszerzésénél egy pár száz koronát megtakarítsanak, mert hiszen egy ilyen nagy testületeknél alig jöhet számításba a megtakarítható összeg, hanem bizonyos, méltányosan megállapított egységárak mellett osszák ki a munkát a kisiparosok között s ne csak egy-egy szakmabeli iparost részesítsenek munkában, hanem osszák azt meg méltányosan, jusson abból, ha nem is mindenkinek, de legalább nagyobb részének és különösen a helyi iparosoknak, mert az ilyen eljárással sok panasznak elejét lehetne venni és sok méltánylást érdemlő igényt kielégiteni. És az a pár száz korona, a mi ily utón a testületekre nézve veszteségnek látszik, visszatérül, mert a keresethez jutott iparos könnyebben tudja fizetni köztartozásait is. —ó.— A nagykárolyi közkórház működéséről 1902. évben. Közkórházunk működése iránt igen élénken érdeklődünk s örömmel látjuk annak fokozatos fejlődését. Mint minden évben, úgy az idén is megakarjuk ismertetni a közönséggel azokat az érdekes számadatokat, melyek a közkórház áldásos működését megvilágítják s annak fokozatos fejlődését feltüntetik. A most megjelent évi kimutatás, melyet Dr. Sternberg Géza igazgató-főorvos adott közre, a legapróbb részletekre is kiterjedő gondossággal tárja elénk a humanizmus szolgálatában álló jótékony intézet belső életét, s ezekből az érdeklődők bizonyára megelégedéssel veszik tudomásul a fáradhatatlan igazgató és lelkiismeretes segítő társainak önfeláldozó munkásságának eredményét. A kimutatás számadatai előtt két igen érdekes czikket olvashatunk. Az elsőt „Tapasztalatok az 1902. évi kórházi gyakorlatból“ czimen Dr. Sternberg Géza irta s ebben a kórházi gyakorlatban előfordult nevezetesebb műtéteket és kórtüneteket ismerteti. A kizárólag szakemberek részére irt tanulmány mindenesetre értékes a gyakorlat emberére nézve. A második czikket Dr. Blum József másodorvos irta a „Tetanus traumaticusnak Behring—Knorr-féle serummal gyógykezelt esete“ czimen, melyben leírja, hogy miként gyógykezeltek egy előfordult tetanus (merev görcs) esetet, mely teljes gyógyulással végződött. A laikus részére is igen érdekes olvasmány. A számadatokból közöljük a következőket: A kórház betegforgalma 1869-ik évi november 25-ike (megnyitás napja óta) T ARCZ A. 3\/£id.Ő23_ ____ Mid őn rózsás derű borítja arczomat, Szememben az öröm édes könnye fakad: Hangtalan az ajkam, csak a szivem érez ... Minden sóhajtásom egy ima az éghez. De mikor a bánat sötét útját járom, A rózsa tüskéje megvérzi a lábom; Minden szép és nemes, minden igaz eszme Árulás, irigység posványába veszve. Mikor a szép, a jó, mind csak mese, álom, Érzem, nincs boldogság sehol e világon. Az ember, — a féreg — ezred évek óta Egymás ellensége, egymás megrontója. Akkor dalra dal kél, szegény lantom húrján Viszem a keresztet a Golgotha utján. A keserű bánat, mit a szivem érez, Lantom zokogásán repül fel az éghez. Tóth Erzsiké. Nagyecsedi emlékezések. in. 1892-ben vendégszereplésre jött a művész Máté-Szalkára, a Nyirség központjába, a hol a többek közt eljátszotta II. Rákóczi Ferenczet. Egy egész sereg nagyecsedi czi- vist vittem be a színházba, hogy lássák meg hajdani fejedelmüket, a nagy Rákóczit. Óriási j hatást csinált az ecsediek előtt felséges, im- j pozáns megjelenésével. Nem tudtak hova lenni a bámulattól és az örömtől. Kérdezem i egyik kurucz ivadéktól: — Hogy tetszett a pap fia ? — Olyan az uram a többi közt, mint j Ferencz József ő Felsége! volt rá a naiv | felelet. A kik aztán bent voltak a Rákóczi előadásán, nem győzték odahaza kibeszélni; magukat. Egy nehány hétig mindig arról í folyt a beszéd, számtalan sok variátiókban. | — Tudja komám, ő maga nem is igen sokszor játszik már, hanem 40 legénynyel dolgozik. Csupán azt sajnálták benne, hogy a mint mondták: — Mikép lehet az, hogy olyan derék magyar embernek nincs bajusza? — Mit beszél most komám? Hát nem látta a színházban, milyen szép, sugár bajusza volt, mikor Rákóczit játszotta!? Máté-Szalkán a művészt nyíri tisztelői egy igen szép, aranyozott ezüst serleggel lepték meg, s minden felléptekor virágzáporral árasztották el. Hanem a nagy dicsőség között egy kis kellemetlen inczidens adta elő magát. Egy színi kellékeket javítgató su- hancz, emlékül elemelte a művész ezüstóráját. Mikor aztán Szálkáról Fehér-Gyarmatra ment vendégszereplésre, a gyarmatiak megtudván az óra-históriát, nagyon praktikus — gyöngéd figyelemmel — egy igen szép és értékes aranyórával lepték meg. A mátészalkai és fehér-gyarmati vendég- szereplések után, az akkor még életben levő édesanyjához jött Nagy-Ecsedre. A temérdek, szebbnél-szebb koszorút, csokrot, mind ide hozta jó anyjának. Búcsúzáskor az ecsedi hires major vendégszerető házigazdái: Spitz Samu és Dezső testvérek a távozó kedves művész tiszteletére fényes estélyt adtak. Nem nagyszámú, de igen derék társaság volt együtt. Sok szép dikczióval ünnepelték a jeles művészt s a jó barátot. Egyszer felállt ő is, s kijelenti, hogy ő a mások érzelmei tolmácsa lévén, ez annyira a vérébe ment által, hogy tósztozni egyáltalán sohasem szokott, hanem e helyett szaval egyet. Szavalt aztán nem egyet, de sokat, úgy, hogy mindenki el volt ragadtatva. A társaság aztán viszonzásul rázendítette a költő-miivész egyik legszebb népdalát: Kétszer is nyit az akáczfa virága ... Oh! mily jól esett a költőnek. Hogy kaczagtak gyönyörű kék szemei, melyekben csillogott a jó kedv s az öröm gyöngye. Azután meg kedvencz nótáját dalolták, — czigánykisérettel: Korcsmárosné hallja, Száz itcze bort adna, Száz itcze bor, száz szál gyertya De megvigasztalna. Repültek a rövid éj órái. A felkelő nap már itt-ott bekandikált az ablakon, mégis zengett a nóta: Csalfa leány kószalevél módjára Köti magát minden bokor aljára. No de nem is búsúltunk. Azt az éjszakát soha nem fogjuk elfeledni. Még egy igen szép estély volt a szeretett művész tiszteletére édesatyja utódjánál, i a jelenlegi ecsedi papnál, Berey Józsefnél, a hol Kossuth Lajos Washington szobránál mondott felséges emlékbeszédét szavalta el. Másnap búcsút vett édesanyjától s az I ecsediektől. A Spitz-testvérek nyalka négyes fogata beröpitette a nagykárolyi vasúti állomáshoz s a gyorsvonaton sietett haza forrón szeretett családjához. Pár év múlva eltemettük jó édes anyját is. A temetés után nemsokára véletlenül találkozik Spitz Dezsővel s mondja: Remek kivitelű fényképnagyitások! Életnagyságu äfiÄllp m e 11 k é p 9 frt 80 kr. 9 frt 80 kr. papirkerettel = együtt. = 1896. iáw- KITÜNTETVE SZAKKIÁLLÍTÁSON, -wi 1896. HUSZTHY ZOLTÁN kitűnő hírnevű fényképészete Nagykárolyban. MEGBÍZHATÓ, SZÉP MUNKA! Egyes alakok, gyermek-kepek, családi, testületi, stb. csoportfényképek a szokott, természetim, gondos kivitelben. Nagyobb menyasszonyi képek 3 f rttól feljebb.