Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-05-08 / 19. szám
XIX. évfolyam. Nagykároly, 1902. május 8. 19-i* Té-rsa,d_a,l3^CLi, szé:plrod_£ol2^ci.i és Isiz^CLeretterjesztö U^Letila/p. NAGYKÁROLY VÁROS Hivatalos hirdetéseinek közlönye. míegjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre................8 kor. | Negyedévre .................2 kor. Fé lévre........................4 kor. || Egyes szám.................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadjunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Ipar és nemzetgazdaság. A legutóbbi évek súlyos megpróbáltatás évei voltak a magyar gazdákra nézve, de egyúttal üdvös tanulságokkal is gazdagítottak bennünket. Azt a nézetet, mintha a mezőgazdaság kevésbbé volna alávetve válságoknak, mint a müipar, megczáfolta a tapasztalás. Kitűnt, hogy a mezőgazdaság épp úgy függ az általános kereskedelmi és liitelkonjunktúráktól, mint az emberi gazdálkodás bármely más ága. Szomorú tapasztalatok győztek meg bennünket, hogy az ingadozások a mezőgazdaságnál a klimatikus befolyások következtében még nagyobbak, mint az iparnál és kereskedésnél s hogy a mezőgazdasági válságokkal járó bajok, e foglalkozási ág roppant terjedelménél fogva egyetemesebbek, a népéletre nézve veszélyesebbek, mint bármely kereskedelmi, ipari vagy hitelválság. Meggyőződtek mezőgazdáink jobbjai, hogy nemcsak hogy a patriarkális gazdálkodás ideje örökre lejárt, hanem még a földmivelés pusztán technikai értése sem elég 'napjainkban a valóban okszerű gazdálkodáshoz. Felismerték azt a nagy horderejű igazságot, hogy a mezőgazdának is nemzetgazdasági ismeretekre, a mezőgazdasági üzlet nemzetgazdasági alaptörvényeinek ismeretére van szüksége, mert csak ezek adják meg neki ama széles át- pillantását a nemzeti vagyonosodás amaz egymást feltételező tényezőinek, a melyek ismerete nélkül a földmivelés szerencsejátékhoz hasonlít. A magyar gazdának nem szabad magát abban a hiú reményben ringatnia, hogy nehéz idők többé visszatérni nem fognak, hozzá kell látnia mezőgazdaságunk életfeltételeinek felismeréséhez. Ez életfeltételek tanulmányozása fokozni fogja jóllétét rendes időkben, el fogja hárítani vagy legalább mérsékelni bajait rendkívüli válságok esetében. Ez életfeltételek felismerése — és csakis ez — képesíti öt, az esélyek okszerű számbavételen alapuló spekuláczióra, arra az üzletszerű spe- kuláczióra, mely nélkül a mai világban minden üzletnek s igy a mezőgazdaságnak is bukni vagy pangani kell s mely az összes gazdasági életet a homályos ösztönszerüség és hagyományosság köréből kiemelve, az értelmi erők nemes "harczává alakítja. A mezőgazdaság és az ipar között szoros összeköttetés van s virágzó mezőgazdaság csakis állandó megfelelő ipar mellett lehet. Nálunk a teljesen ki nem fejlődött iparon kivül még az a baj, hogy a mezőgazdaságnál a földbirtok fölöttébb helytelen elosztása nemcsak nem j csekély, hanem nehezen megszüntethető nyűge a fejlődésnek. A mezőgazdasági munka viszonyai; éppenséggel szánni valók. A mezőgazdaság magában nem képes kellő dolgos lakosságot növelni, minthogy az az egész éven keresztül foglalkozásban nem birja tartani, csak koronként kívánván nagyobb számú dolgos kezeket. A munkások szűke mindaddig állandó marad a magyar rónán, míg megfelelő ipar nincs, mely a mezőgazdasági munka szünidejében foglalkozást nyújthatna, vagy míg a mezőgazdaság évi mankóját jobban be nem osztja. Mindaddig csak a munkáshiány vagy a tartott munkások túlságos száma miatt való veszödség közt választhat Magyar- ország s az előbbi baj aligha nem a kisebbik. Töke nincs. A tökeképzö ösztön gyönge. A lakosokban kevés a kereseti életrevalóság és takarékosság. Be kell látni, hogy nemzetgazdasági helyzetünk javulásának első feltétele az ipar fejlesztése. Az utolsó években jelentékenyebb javulást látunk e téren s azért hisszük, hogy a magyar nemzetgazdaság föl fog virágzani, habár sok korszakon kell még átvergődnie és sok akadálylyal kell még megküzdenie és éppen mert ezt hisszük, | élünk abban a meggyőződésben, hogy ennek az országnak, ennek a nemzetni:1; nagy jövője van, hogy Magyarország nem volt, hanem lesz. A munka értéke. A mai társadalmi rendszerben a munkások találnak legtöbb kifogásolni valót. Az a panaszuk, hogy munkájokat nem fizetik j meg érdem szerint. Nem érdektelen tehát a munka értékét — ha mindjárt csak elméleti szempontból j is — fejtegetni. Mi tesz valamely tárgyat értékessé? A munka. . A természettől ingyen semmit j sem kapunk egyebet, mint a levegőt és vi- j lágosságot; minden egyebet munkánkkal kell | megszereznünk, hisz tudjuk, hogy még a vizel sem kapjuk egészen ingyen, miután kutat kell előbb ásnunk vagy ha itt-ott forrás alakjában a felszínre buzog, onnan is legalább el kell hoznunk vagy ha ott akarmrk inni, szájunkig emelnünk, vagy hozzáhajolunk. Igaz ugyan, hogy a gabona ingyen érik meg a mezőn ; a fa ingyen nő, meg a szél, mely hajóinkat és szélmalmainkat hajtja, ingyén fu; a természet ingyen adja az életet a nekünk táplálékul szolgáló állatoknak; a föld gyomrában ingyen rakódott le a nemes érez, a kőszén, a só; de vájjon ezek valamelyikét lehet-e munka nélkül használni ? A gabonát vetnünk kell és töméntelen más-más munkát ráfordítanunk, amig kenyér lesz belcjle; a fát le kell vágnunk, haza hordanunk, felapróznunk és csak aztán lesz tűzünk; a szelet, hogy használhassuk, előbb tanulmányoznunk kell, ki kell kutatnunk ama törvényeket, amelyek szerint fúni szokott és azután kívánságunk szerinti hatásra kény- szeritenünk s csak igy használhatjuk ; a táplálékul szolgáló vad állatok ingyen nőnek ugyan, de hogy ételül szolgálhassanak, előbb meg kell azokat lőnünk vagy fognunk; a föld gyomrában levő értékes ásványokat nem ritkán életveszélylyel járó fáradtsággal kell a felszínre hoznunk. Végre is tehát, ha jól megfontoljuk a j dolgot, tisztán ingyen a levegőnél és vilá- I gosságnál egyebet nem kapunk, minden egyelhet előbb az ember munkájának kell értékesítenie. A megszántott földön termett búza, kender és más egyéb, valamint a szőlő, a különféle gyümölcs, a föld gyomrából került vas, kőszén, só-stb., ha bírnak értékkel, azt csak az ember munkájának köszönhetik és áruk rendesen a szerint váltakozik amint a termésökre fordított költség, azaz: munkának ára, értéke száll vagy emelkedik. És ez igazságból következőleg, az is igaz, hogy — némely ritka esetet kivéve — valamely tárgynak megvásárlása alkalmával csupán annak a munkának az árát fizetjük meg, mely arra birtokunkba kerülésének perczeig fordíthatott. Mindazáltal az is igaz, hogy minden tárgy csak annyiban bir értékkel, amennyiben hasznot hajt, s még e szabály alól is van kivétel, mért néha és néhol a legdrágább tárgy sem TÁR CZ A. Éjfél felé . . . Éjfél felé jár az óra, Mégis egyre szól a nóta; Szól a nóta, cseng a pohár, Be széles a kedv a bornál! Bánatommal elborongva Üldögélek egy sarokba’; S mig a czigány húzza, húzza — Lelkem vissza száll a múltba ... ...Valamikor — nem oly régen — így huzzattam én is éppen; Nem volt vége, nem volt hossza, Egyre szólt a dal, a nóta. Daloltam a boldogságról, Egy bánatos szőke lányról; Szőke leány kék szeméről, Boldogító szerelméről. Hajh, de most már minden oda! Nagyot fordult szívem sorsa; Tépve lelkem üdve, álma: Meghalt a szép szőke lányka!. .. . . . Hajnal felé jár az óra, De csak egyre szól a nóta; Szól a nóta, cseng a pohár, Kicsapong a kedv a bornál. S mig a czigány fáján húzza, Éledni kezd lelkem buja; Két kezemre hajtom fejem, Aztán sírok — keservesen. Szendró'i Holozsnyay Cyrill.-A-z ellenálllia.tatlsin.. Irta: C3-. IDiászeg-iLy Itvdlőr. Tagadhatatlan, hogy ezen a széles nagy világon minden embernek van valami gyarlósága, mert hát tökéletes ember nem létezik a földön ... Ugye, nagyérdemű olvasók, ez a mondat olyan mondat, hogy meg lehet vele kezdeni a legszebb praedicatiot is ? Meg. Hanem azért ez a dolog még sem lesz praedicatio. No hiszen még csak az kellene, hogy itt az újságban is praedicáljunk. A templomban sem kell senkinek, hát még itt. A nagyérdemű olvasók rögtön felmondanák a tizen- kilencz éves barátságot nekem a skribler- nek. A szerkesztő talán megfigyelés alá is vétetne. Hát csak legyünk nyugodtan, nem lesz semmi istenes dolog. Hanem azért! Ligeti Jácint iktató és kiadó és mérték-hite-j lesitő a városnál mégis csak igy • kezdte' meg a beszédet, mikor egy asztalhoz kerültünk a „Vadpulykánál". — Tagadhatatlan, hogy gyarlóság nélkül • egy ember sincs a világon. Ez nem exestdl. Mondaná Klein ur, az életbiztositó vigécz is. { Lehet, hogy nálam is gyarlóság, nagy gyarló-! ság, de azért nekem mai napig is szent hitem és meggyőződésem, hogy a nőknél1 ellenállhatatlan vagyok. Egy szempillantás, egy szó és semmi több. Nekem ennyi is elég, hogy meghódoljanak. Szép, nem szép, erős, gyenge, ha összehozza velem a végzete, karjaimba kerül, ha én akarom. Rá néztem asztaltársamra és bármint is akartam visszaszorítani — meglehetős hangos kaczajra fakadtam. Mert hát Jácint urnák olyan termete és ábrázatja volt, hogy néhai jó Elekes István bátyánk szerint a majmok között is nagy hiba lett volna tenyésztési czélra meghagyni, ügy hiszem, hogy felfogta kaczagásomnak valódi okát, mert úgy félig-meddig apprehénsiósan szólott reá: — Hát az lehet, hogy kaczagni való dolog, de én a történelemből vett nagyszerű példákkal tudom igazolni, hogy a legiszonyúbb szerelmek példátlanul csúf férfiak és szépséges szép nők között fejlődtek ki. Ezt ön is tudja, uram, ha tanult históriát. Én históriát tanultam és nem kaczag- tam többet. Ö pedig neki hevülve folytatá: — A mint mondám, kérem, én szentül hiszem inég ma is, hogy én a nőkre nézve ellenállhatatlan vagyok. Hanem legyen meggyőződve uram, hogy nem éltem vissza ezzel a reám ruházott nagy hatalommal soha. Én becsületes ember voltam mindig. Inkább kikerültem a nőket, csakhogy bajt és veszedelmet ne idézzek elő. Hanem egy esetben még sem tehettem. Nem lehetett, ez volt a végzet. — Akkor az illeték-kiszabásnál voltam tisztviselő. (Tudtam, hogy diurnista, mert a hivatalnok világban legföllebb csak Írnok és diurnista nem mondja meg az igazi nevét és hivatali állását, ezek élnek a „tisztviselő“ gyűjtő névvel). Egészen fiatal ember. Aztán hogy el ne felejtsem, versírással is foglalkoztam. Sőt hiszem, hogy ez volt a legerősebb hóditó fegyverem. A „Kék egér“-hez jártam vacsorázni Pompás hely volt, hitelezett is néha, aztán szépséges szép kis leánya volt, a Lulus. A mint reám nézett és eine' vette magát, én azonnal tisztában voltam vele, hogy ez én értein él szegényke. De én, mondom uram, hogy nem éltem vissza hatalmammal Luluskával szemben sem, tudtam, hogy hatalmamban van, de én becsületes ember vagyok. Csak úgy tisztességes távolban éltünk egymással. A „Kék egér“-hez járt minden este egy-két deczi borra Krecsák ur is, a ezukrász-segéd. Mondhatom, hogy derék és finom ember volt, úgy hogy béillett volna kollegának a városhoz is. Persze hogy észrevettem, hogy komoly szándéka- van Lulus iránt. Sajnáltam szegényt. Én tudtam a magam erejét. Ö minden vasárnap este hozott Lulusnak egy pakk czukerlit, én pedig egy verset. A magam verseit szépen leirva rózsaszín levélpapírra. Lulus a ezukrokat megette, a verset nem, azokat eltette szépen mind egyenként a kaszni fiókjába. így éltünk boldogan jó ideig. Igen, egész addig, mig a „Kék egér“ egy vasárnap igy szólott hozzám: Mához egy hétre éppen a két X-et tölti be Lulus. Ezt megüljük, mert akkor lesz még egyéb is. Szívesen látom az urat. Elmentem. Kevés idő múlva jött Krecsák ur is. Ekkor már nem csak egy pakk czukerlit hozott, hanem egy dohos tortát is, meg egy szivet aranyból. Én most sem hoztam egyebet, csak egy verset. Ki tudja hányadikat már? De ez bizonyosan a legszebb volt valamennyi között, ezt mai napig is
