Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-05-01 / 18. szám
XIX. évfolyam. *• Nagykároly, 1902. május 1. 18-ik szá Tsj:ss,d-sú-:ri£a.i, szé^iroc3_s,lr^.I és isncieietterjesztő Da.@tila,p. NAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre................8 kor. |[ Negyedévre .................2 kor. Fé lévre........................4 kor. || Egyes szám.................20 fill. Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. Biintetőtörvény-reformok. Hosszú vajúdás után végre mi is elérkeztünk oda, ahol a nyugoti müveit államok már régen tartanak. Kiselejtezik büntetötörvényköny- vünk elavult elveit s a mai kor szellemének megfelelő intézkedésekkel toldják meg. A reformoknak legérdekesebbje a feltételes elitélés életbeléptetése. Azoknak a tévútra került egyéneknek ugyanis, akik csak egyszer feledkeztek meg magukról, ha nem főbenjáró bűnt követtek el és erkölcsi javulásukra alapos a kilátás, elengedik a rájuk kiszabott büntetés tényleges elszenvedését, de annál keményebben büntetik meg őket, ha visszaesnek a bűn útjára. A külföldön ezzel az intézkedéssel igen szép eredményeket értek el. Statisztikai adatok igazolják, hogy a feltételes elitélés behozatala óta jelentékenyen apadt a nagybünösök száma. Világosan látszik tehát jóhatása annak, hogy megadják a rossz útra térteknek a meg- javulásra való lehetőséget. Mert tudvalevő, hogy a börtön tanyája a bűnnek s a ki egyszer a börtön levegőjét szívta, vajmi gyorsan kerül ismét vissza oda. Becsületét elvesztettnek kell tartania, erkölcsileg holt és Fizikai szenvedése a börtönben nem oly rémitö, hogy újabb bűncselekmények elkövetésétől elriassza. A börtön teljesen tönkreteszi a becsületérzést s nagyon kevesen vannak, akik az elszenvedett büntetés után magukba szállnának s a becsület ösvényére térnének. Legalább is rendkívül nagy erkölcsi erő kell ehhez. Nagyon szép, nagyon humánus intézkedés tehát az, mely megbocsátván az egyszeri tévedést, javítani ' akarja, az alapjában véve jó és csak pillanatnyilag önmagáról megfeledkezett egyént. Éppen oly humánus intézkedése az uj büntetötörvénykönyvnek a fiatalkori bűnösöket javító intézetek fejlesztése. Tudni kell, hogy a fiatalkori bűntettesek száma újabb időben ijesztően szaporodott. Az erkölcsök általános | romlása, a rossz gazdasági viszonyok vagy mindkét körülmény oka-e ezen ténynek, nem lehet biztosan tudni, j Annyi azonban bizonyos, hogy legfőbb I ideje ennek, a nemzet testén garázda módon rágódó bajnak gátat vetni. A hatóság elleni erőszak, testi- sértés, lopás, sikkasztás, orgazdaság és csalás eseteire nézve is lényeges javításokat léptet életbe az uj büntető- törvénykönyv. Annyi visszásság volt eddig ezeknek megtorlásában, hogy jogvégzett emberek is csak fejcsóválva igazodtak el rajtok, sokszor saját igazságérzetével jutott ellentétbe a biró, a mikor kénytelen volt a törvény betűje ; szerint ítélni s a polgárok természetes észszel fel sem foghatták, hogy csekély természetű vétségekért miért sújt a bíróság gyakran keményebb ítélettel, ; mint nagy bűnesetekben. De tagadhatlanul legszebb és legszükségesebb intézkedése az uj büntetötörvénykönyvnek, melynek tervezete immár készen fekszik az igazságügy- i miniszter asztalán, a nöcsábitás megbüntetése. Eddig törvénykönyvünkben a nöcsábitás deliktuma egyáltalán elő nem fordult s igy természetesen büntetés sincs reá kiszabva. Hány lelketlen férfi csábíthatott el fiatal ártatlan leányokat, anélkül, hogy a törvény szigorától félnie kellett volna? Hány megrögzött lélekbúvár folytathatott bűnös üzelmeket a női szemérmetesség- gel, hány megható regény játszódott le szemünk előtt és hány szegény leány menekült megtört szívvel a halál torkába, vagy vetemedett erkölcstelen, könnyelmű életre, mig megrontói emelt fővel jártak a becsületes emberek között, a törvény nem büntette, a társadalom ki nem lökte őket sorából. Ezentúl már keményen bűnhődni fognak e gazok és remélhető, hogy a törvénytől való félelem apasztani fogja az ilynemű bűnök számát. Igen üdvös hatást várhatunk tehát a büntetötörvénykönyv reformjától s azért szívesen üdvözöljük a czél- szerü újítást. Nagy bankok pusztulása. Most, amikor a vidéken nem tartozik ritkaságok közé a kisebb pénzintézetek válsága, nem lehet hallgatagon eísiklani ama hírek mellett, hogy a fővárosi nagyobb bankok egynémelyike a gazdasági válság nyomása alatt beadja derekát. Olvasóink bizonyára emlékeznek még a Magyar ipar- és kereskedelmi banknak néhány hét előtt lefolyt viharos közgyűlésére, melyben az intézet felszámolásának kérdését szellőztették. A kormány hathatós pártfogása mellett, törvényezikk alapján teremtetett meg ez az intézet s ime keletkezése után egy évtizeddel már nem zakatol rendben a gépezete s fel kell vetni a kérdést, tanácsos-e, hogy tovább működjék? Alig, hogy a pénzügyi körök a Magyar ipar- és kereskedelmi bank okozta izgatottságukból kissé magukhoz térnének, már egy másik bank, a Budapesti bankegyesület vonja magára válsága által a közfigyelmet. 1895. évig ez az intézet a középszerű bankok sorába tartozott. Nem ártotta magát nagyobb pénzügyi műveletekbe, hanem szerényen és serényen dolgozva, részvényeseinek polgári, de biztos hasznot nyújtott. A millenniumi kiállítás előtt, amikor a kilátások oly rózsásak voltak, hogy hervadásukra senki- sem gondolt, egyszerre felcsapott a nagy vállalkozó bankok közé. Mindenféle vállalatba fektette pénzét, hiszen oly szépen indultak akkor még az iparvállalatok, hogy a velők való spekuláczió ingerének nehéz volt ellent- állni. Most ezeknek az iparvállalatoknak többé-kevésbbé szomorú helyzete magát a bankot is válságba sodorta, olyannyira, hogy abból csak felszámolás utján képes kilábolni. Nem lehet a nemzetgazdásznak ezeket a szomorú jelenségeket az illető intézetek saját külön bajai gyanánt odaállitani. Nem, már azért sem, mivel e jelenségek hírvivői ama szomorú ténynek, hogy iparunk, kereskedelmünk pang, gazdasági helyzetünk aggasztóan rossz. Az intézetek vezetőségeit igazság szerint nem igen okolhatjuk e bajokért. Lehet, hogy azt a hibát is követték el, hogy nem érték be a kisebb károsodásokkal, hanem csügge- detlenül várva a jobb időket, addig halmoztak újabb befektetéseket a már elvesztettekre, mig végre megakadván lélekzetök, kénytelenek voltak önmagukat is áldozatul odavetni. Mindez azonban nem róható fel hibájukul ; a bajt a gazdasági viszonyokban kell keresni, melyek jogos reményeiket, várakozásaikat sehogysem igazolták. Jogosak és indokoltak voltak a vérme- sebb várakozások, mert ki hihette volna még csak négy-öt évvel ezelőtt, hogy a javulás TARCZ A. Tavasz lesz . . . Tavasz lesz ismét; felettünk Pacsirta énekel, Az alvó rét száz virágát Napsúgár kelti fel. A csókraszomjas enyhe szél Fakadó bimbót les, Bokrok dalosa újongó Szívvel jő fészkihez. Tavasz lesz ismét . . . Szemembe Hej mégis köny fakad . . . Szívembe’, érzem, több tavasz Virágot nem fakaszt. Vári-Olvaszthó Ferencz. IST ó t á k. I. Van még egy perczem, mikor közönyömbül Két bársonyos szem fénye felriaszt... Mikor a béke bús szivembe lendül S magával hozza a szelíd tavaszt. Eremben láva, vágyam dalba pattan, Az ifjúságnak szenvedélye kél... És boldogan merengek el magamban Egy házon, a hol álmom álma él! De csak egy perez s halottá leszek újra, A mámor és a csók már nem hevít, Nincs szenvedés, mi lelkem összedulja, Nincs ideál, mit lelkem istenit... S ha mégis tán eszembe jutna olykor Az a jóságos, bánatos leány... Az ajkam egy kis, halk imát lemorzsol: Csak üdvözöljön másnak ajakán! ; Ha egykor megtudom, hogy boldog asszony, I Az élete egy csábos költemény... Dalom felsir, mint szellő a haraszton, Egy sóhaj lebben el a földtekén ... Ha csókba futva, álmát megtalálta... És én halálra kárhozatra válva í Valami zúgban dúdolok egy nótát! . . . Könnyezze meg az álmok álmodóját! Mesélje el csak bátran az urának, Volt egy fiú, dalolt és szeretett, Szolgája volt egy tiszta, dőre vágynak Nem fogta meg sohse a kezemet!' És nem is ismert, csak ha néha látott, A lelke, szive, vére dalba szállott. Bolygója volt a holdas, csöndes éjnek S a mámor asztalánál halt szegény meg! III. Kegyed boldog lesz, ünnepelt és gazdag, Én megmaradok búsnak és kopottnak, ' Galambja lesz a legtisztább vigasznak És engem majd a néma sírba dobnak! Magáról majd nagyon sokat beszélnek . . . Rólatn meg senki, legfeljebb talán Egy csöndes asszony, ő a hit, az élet, Az én anyám! És egvbefüzi majd egy kis füzérbe Azt a sok dalt, a mit kegyedhez írtam . .. És gyűjti majd lemondó búba égve Azt a sok könyt is, a mit összesírtam... S hogy édesebb legyen a pusztulásom, Azokat teszi, illeszti alám, Ha büszke szivét többé nem kívánom: Az én anyám ! Fliesz Henrik. A fiatal földbirtokos csatlakozott a 1 dicséretekhez : — Ugyan ne szabódjék nagysád. Lelki jóságával lépést tart szerénysége, nem szereti magát tömjéneztetni. A legüjabb divat szerint öltözött elegáns I háziasszony szerényen meghajtotta magát. * * * A képmutatók. Irta: XDr. Váradi Öd.3iv. A társalgóban fényes közönség ül együtt. A bájos háziasszony tiszteletére jöttek el valamennyien. Eljöttek, hogy üdvözöljék, mert ma ülte születésnapi évfordulóját. A hízelgők, bókolók serege ez alkalommal is helyt állt magáért. A doktor ur. ki mint fényesen dotált háziorvos rendelt buzgón az asszony gyakori migrainjei ellen, ragadta meg először az alkalmat, hogy í üdvözölje. Hatásos beszédében vázolta az ünnepelt nagy érdemeit. — Ö az — úgymond egészen fellelke- | sülve — ki mint a jótékony nemtő bejárja a szegények kunyhóit, megvigasztalja a szen- I védőkét. — Ugyan doktor ur, hiszen én ezt j teljes diskréczió mellett beszéltem el — vá- ! gott közbe a háziasszony. De a doktor urat ez nem zavarta szónoki kedvében. — Tudom, ön nem akar dicsekedni jólelküségével, fényes tetteivel. Ah, ha sok ■ ily nő volna, nem volna többé szenvedés. Egy emelettel fellebb nem oly fényesek már a termek, az ajtónál díszbe öltözött szolgák nem fogadják a vendéget, hogy jó borravaló reményében lesegitsék kabátját s öntelten mosolyogjanak nagyságuk tudatában. Egy szegény írnoknak nem telik az ilyen | fényűzésre. Havi István megelégedett volna a legegyszerűbb lakással is, nem törődött volna ő a rozzant bútordarabokkal, csak kenyere lenne éhező családjának, ártatlan gyermekeinek. A beteg apa, felülve ágyában, fájdalommal látja maga mellett gyermekeit, nejét, azt a sápadt, a sok szenvedéstől megviselt nőt, a ki szenved, mint egy Madonna s a ki tűr, nem szól, magába rejti kétségbeesését. Sőt még ő igyekszik megnyugtatni férjét. — Ne aggódjál édesem, éppen ma kaptam egy kis munkát, a megbízóm kérésemre előleget is adott, mindjárt lesz egy kis . . . Havi István a beteg emberek izgatottságával közbevágott: — Ne áltass, tudom a valót! Megint nincs kenyér házunknál. Durva, erős kopogtatás zavarta meg őket. A házmester lépett be. Mit törődik ő a beteggel? Mit bánja ő azt? Csak annyit tud: ez a nyomorult népség már vagy féléve lakhatott itten, az ágról szakadt írnok,
