Nagykároly és Vidéke, 1902 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1902-04-24 / 17. szám
17-ik szá^Bu.-j: XIX. évfolyam Nagykároly, 1902. április 24. T’á.rsaicLsLlaao.i, szé;piro<3-3ul:ncLÍ és isnscLeretterjesztő l^etilerpNAGYKÁROLY VÁROS HIVATALOS HIRDETÉSEINEK KÖZLÖNYE. Megjelen minden csütörtökön. Előfizetési árak: Egész évre" ...............8 kor. 1 Negyedévre .... Fé lévre........................4 kor. j Egyes szám .... Kö zségi jegyzők és tanítóknak egész évre 6 kor. 2 kor. 20 fill. Szerkesztőségi iroda és kiadóhivatal: Deák Ferencz-tér 4. szám. (A római kath. elemi iskolával szemben). Bérmentetlen leveleket előttünk ismeretlentől nem fogadunk el. Hirdetések jutányos áron közöltéinek. Nyilttér sora 30 fillér. — Kéziratok nem adatnak vissza. A beteg társadalom. Megdöbbenve tapasztaljuk, hogy a bűnök legkülönbözőbb nemei mindjobban burjánoznak. Maga a levegő fertőzött, tele van a gaztettek, szédelgések, bűnök baczillusaival. Kóros a mai társadalom, erkölcse romlott. A bűnök példái nem hogy visszariasztanák az embereket, ellenkezőleg buzdítják, őket. Ijesztően növekszik a rablógyilkosok, sikkasztok, tolvajok, betörök, csalók tábora. Szaporodik a gazemberek sora. Nincs hét, hogy országra szóló szen- zácziós bűntény ne történnék. Isten a saját képére teremtette az embert. S ime, hány ember porba dobja magát. Őrület, vak szenvedély lázas állapotában nem retten vissza a legrémitöbb, a legborzasztóbb bűntől sem. Nem fél a törvény sújtó kezétől! A pénz utáni mohó, kapzsi vágy érzék- teleimé teszi minden jobb, nemesebb felfogás iránt. A mai ember a pénz betege. A pénzvágy legyőzi szivét, lelkiismeretét, a józan ész diktálta emberi kötelességeket. Pénz! Ezzel fekszik le, ezzel ébred, ezzel boldog, nélküle beteg. Gyenge az ember. Nem tud az átkozott csábításnak ellentállani, nem képes megküzdeni vele, önmagának parancsolni. Ha a lelkiismerete daczolni is akar a bűnnel, ha a törvény büntetésének teljes elöérzetében is van az ember, mégis a kapzsiság a beszámit- hatlanság bizonyos foka felülkerekedik a becsületérzésen s magával rántja az embert az örvénybe, melyből ki nem lehet többé jutni, bár a törvény sújtja a bűnöst, a magukról megfeledkező emberek mégis haladnak föltartóztat- hatlanul a becstelenség utján, nem félve sem törvénytől, sem Istentől. Igen, gyenge az ember. A pénz, az átkozott pénz csábit. A pénz uralkodik a társadalmon, dobál ide-oda, kénye- kedve szerint hány-vet bennünket; fölemel, lesújt; rabjául ejt, azután elbo- csájt, megmutatja a menyországot és a pokolba ránt. A pénz rabjai lévén, feltétlen hatalmát mindannyian elös- merjük, hiszen korlátlanul rendelkezik velünk. Bűneink, a mai társadalom bűnei, szinte gyógyithatlan betegséggé fajultak, mert az erkölcsiség gyöngülésével a börtöntől, sőt az akasztófától való félelem sem szab gátot a gonosztevőknek. Mikor változnak a mai viszonyok? Majd ha a társadalomban mások lesznek a felfogások, majd ha erősebb lesz az erkölcsi érzés, s a pénz hatalma nem lesz oly korlátlan, mint ma. Fel kell ébrednie mély álmából a társadalomnak és be kell látnia, hogy maga is bűnös. Kell, hogy felviradjon az ideálizmus kora, mert csak az ide- i álisan gondolkozó ember lehet abszolút erkölcsös, csak ideális társadalom lehet boldog. Nemesíteni kell a népet, ki kell ragadni az elméket a materializmus! posványából, meg kell tisztítani a sziveket a reálizmus sarától és vissza kell vezetni a lelkeket az eszmény templomának oltáraihoz. Csak oly nemzet lehet nagy, hatalmas, utolérhetetlen, melyben kevés a bűn. Csak oly társadalom lehet erős, melynek erkölcsi alapja szilárd és megingathatatlan. A népnevelés betetőzése. A mi hátramaradottságunk és társadalmi kiskorúságunk legfőbb oka az, hogy mi a népuevelés fejlesztésére a legújabb korig általában kevés gondot fordítunk. Az iskola fenntartására és gondozására hivatott községek nálunk a legcsekélyebb kivétellel többé-kevésbbé még azt is elhanyagolták, hogy a saját gyermekeiknek: az utánuk következő polgárságnak a legelemibb szellemi és erkölcsi kiképzését csak a törvény által előirt mértékben is előmozdítsák; nemhogy még azon is igyekeztek volna, hogy az ő vérökből származott utódokat a továbbvezetés által lehetőleg még oly ismeretekkel és tulajdonságokkal is ellássák, melyek az élet forgatagában a rendes iskolai képzésnek nem tárgyai ugyan és arra nem is kötelez- tetnek; de amelyek az ö boldogulásukra és mindinkább oly szükségeseknek és hasznosaknak bizonyulnak, hogy azok hiányát a rendes iskolázás után bekövetkező legalkalmasabb időben kár lenne még ezután is elhanyagolni. Tudjuk ugyanis, hogy a népiskolából (az újabban keletkezett heti pár órai gazdasági iskolát is ide értve) kikerülő 15 éves növendékeket, kik alig hogy a legszükségesebb alapismereteket jól-rosszul elsajátították és épen az ifjúkor legsikamlósabb küszöbén, midőn azok úgy a jó, mint a rossz iránt is a legfogékonyabbak, minden vezetés és útmutatás nélkül egészen magokra hagyják és sem az iskolafenntartók, sem a társadalom nem gondoskodnak arról, hogy azokat az iskola befejeztével egyesületekbe gyüjtvén, a gyakorlati életbe akként vezessék be, hogy azok' úgy szellemileg, mint erkölcsileg is mindinkább gyarapodván a rájuk váró élethivatásuknak és polgári kötelességüknek minél inkább megfelelni és eleget tenni képesek legyenek. És igy leginkább ezen nemtörődömség az oka annak, hogy a csupán elemi iskolát végzettek nagy tömege az iskolát elhagyva, minden további vezetés és felügyelet nélkül maradván a ráváró gyakorlati hivatás: a gazdasági és polgári életben szükséges tevékenység iránt többé-kevésbbé érzéketlenmarad és igy a saját boldogulásának a megalapítására is alig képes ... Miután azért a mi népnevelésünk fejlesztésének hivatott őre: a mi gondos közoktatási miniszterünk a tankötelezettséget az illető növendékek jövő czéljainak megfelelő- leg már a 15 éves kor betöltéséig kiterjesztette, — nem maradt egyéb hátra, minthogy a már ezt a kort is betöltött növendékeket ifjúsági egyesületekbe gyűjtse oly czélból, hogy az addig szerzett szellemi és erkölcsi ismeretek alapján azoknak a gyakorlati életre való kiterjesztését és alkalmazását is előmozdítsa, meghonosítsa, hogy igy az egymásután következő uj nemzedékeket úgy az ö saját szükebb családi, mint a községükben boldogulhatásukra is minél alkalmasabbá és készségesebbé nevelhesse. Valóban szép, nemes és az általános közjóra irányuló legszükségesebb és leghasznosabb intézmény az, a mit a nép nevelése iránt lelkesülő Wlassicsunk az ifjúsági egyesületek által életbe léptetni és ez által a népnevelést betetőzni szándékozik! Mert ez által az általános népnevelést úgy szellemi, mint erkölcsi tekintetben is fokozatosan a legnagyobb polczra emelvén, hazánk köz- gazdasági és társadalmi viszonyait is az eddigi utón soha nem remélhetett fokra és tekintélyre emelheti, a mi által a mi önrendelkezési jogunkat, függetlenségünket és egységes nemzeti voltunkat is minden ivott törvénynél biztosabban meg is védelmezhetjük és megszilárdíthatjuk. És azért már előre is kimondhatjuk, hogy a mi bölcs miniszterünknek különösen az ifjúság vezetésére irányuló T A RCZ A. ZErdőloen. Künn bolyongok bánatommal Zúgó erdő árnyán, Hullatva a könnyeimet Lelkem árvaságán. Szomorúan suttog a fák Sötét, árnyas lombja, Mintha méla suttogásuk Tépett sóhaj volna. Rengő lombon páros madár, Dala vígan csendül Szép tavaszról, boldogságról, Édes szerelemről. \ an itt minden kis madárnak Puha fészke, párja, Csak én vagyok ily elhagyott Boldogtalan árva. Szendrői Holozsnyay Cyrill. A gondviselés. A nap melegen süt le. A határban itt-ott sziksóval befutott kopár foltok látszanak, tarkázva néhol egy néhány szál kutya- tejfüvel, melyek keservesen küzdenek a megölő hőséggel. A rekkenö hőségben a levegő hullám- zani látszik. Még csak egy kis fuvalom sem hűsiti arczukat a tikkadt munkásoknak, akik a dunnogó cséplőgépnél dolgoznak, pedig hej be jól esne nekik. Az a pokoli masina még csak fokozza az amúgy is kiállhatatlan hőséget. Szegényekről csak úgy csurog az izzadtság. A kisbéresnek van dolga a vizhordás- sal; ez tartja bennök a lelket. A szomszédos dűlőben a juhász is megvan akadva. Valamennyi birka, mind összebújt, olyan ügyesen, hogy mindeniknek a feje esik befele. Csak a fejüket féltik a naptól. A juhász-szerszám, a kampó, ugyancsak működik, hogy szétterelje őket, de amint egyrésze neki indul a legelésnek, a többi már megint egy birka-gruppot alkot. Akárcsak a szocziálista tüntetők. A puli még segíthetne valamit, de az bevette magát egy kutyatej fücsornó közzé, ott nyelvel. Azt ki nem íehetne onnan csalni, ha mindjárt egy esett birkát ígérnének is neki. Pedig a nyájat mindenképpen neki kell indítani a legelésnek, mert különben ében marad és ha meglátják, még baj is lehet belőle. Szegény embernek mindenféle- képen baj. Cseppel sincs jobb dolga az öreg béresnek sem, aki amott lent az aljban serényen püföli a pocsolyát egy vasvillával. Tulajdonképen nem is a pocsolyát üti, mert kilátszik belőle négy orrlyuk, meg négy fülhegy. Nagysokára megmozdul a sártömeg s kiemelkedik belőle két bivaly, magukkal hozva egy csomó lönadályt, viziborjut, meg isten tudja minő csodabogarakat, amiket akaratlanul halásztak ki. A barmokat csiklandozhatta a sok vérszopó, mert megrázkódtak, amitől az öreg béresnek a szeme, szája és a vadonatúj vászon gatyája olyan szépen be lett teto- virozva sárral és viziborjuval, mintha ö is most mászott volna ki az iszapfürdőből. Az öreg káromkodott, mint a jégeső. Szidta a bivalyt, azután a gazdáját, végül együtt mind a kettőt, mint ahogy illik. Ez még csak hagyján, ilyesmi megtörténik a cselédemberrel. Ezer a szerencse, hogy a rúd vagy a járom el nem tört ; ez már nagyobb baj lenne. Lassan az idő is haladt előre. A nap már közelebb jár a láthatár széléhez. Embernek, állatnak egyaránt megnyúlt az árnyéka. A szellő is megindult fujdogálni. Az utas előtt apró musliczalegyek raja tánczol. A cséplőgépnél már nóta mellett dolgoznak. A birkanyáj is neki kavarodott a legelésnek. Az öreg béres azóta messze jár a két bivalylyal. A szúrós szeder-indával itt-ott befutott tarlón bosszúra nyújtott farokkal lohol egy piszkos szörii kóbor kutya. Hajtva maga előtt egy nyulat. A nyúl már ki lehetett fáradva, mert a távolság mindig fogyott köztük, hasztalan próbálgatta a szokásos cselfogásokat. A susogó zöld levelű tengeri táblából éppen jókor bukkant ki két vadász. A kutya hirtelen felütötte a fejét és megállt; rosszat sejtve, abbahagyta a vadászatot. Eikullogott a másik irányba, olyan alázatos pofával, mintha teljesen ártatlan volna; de azért félszemmel vissza-vissza sandított, hol a nyulra, hol a vadászokra. — Te Pista, szólalt meg az idősebbik vadász, tréfáld meg azt a kutyát. A Pistának szólított, rögtön lekapta a fegyverét és egy ügyes lövéssel leteritette a nyulat. — Nem úgy értettem, hanem hogy a kutyát lőtted volna le. — Beh furcsa vagy, hiszen a kutyát úgysem ehetnénk meg. — Azt hiszem, a nyulat sem. — Miért? — Majd meglátod. A lövés jól talált, mert utána a nyúl nagyot ugrott és a levegőben a saját tengelye körül megfordult úgy, hogy lábaival éppen az ég felé rugkapált, mintha azt okolná mindezekért. És mintha ez sem volna elég zúgolódás, még valami panaszos siró hangot is hallatott. Pedig nagy csacsi volt érte, mert mégis csak szebb és jobb dolog lövéstől meghalni, mint kutyafogaktól. Büntetésül, hogy nem elégedett meg a sorsával, még a puska-agygyal is kapott egyet a fejére, amitől aztán igazán megdöglött. — Óh te, Teli Vilmos rettenetes utódja, beh szerencsés vagy, szólt az idősebbik vadász. — Na ugye, mert te még nem lőttél semmit. — Nem azért, dehogy azért. — Hanem? — Mert a holnap reggeli kávédhoz megtakarékoskodhatod a tejet. — Hogy-hogy? — Hát nem látod, hogy ez a nyúl szoptatós volt? — A biz a’! Hát hogy nem szólt, most mit csináljunk vele, hagyjuk itt, majd lövünk rajta héját. Kerüljünk le a laposba, ott még túzok is lehet. ez srod
